Dunántúli Napló, 1983. szeptember (40. évfolyam, 241-270. szám)
1983-09-10 / 250. szám
Müller Istvánul, az OMFB elnökhelyettesével Miért nem akarunk okosabbak lenni? Elkészült a 90 milliós beruházás Modern kékszőlő-feldolgozó Villányban Szombati interjú Napjainkban egyre több szó esik a műszaki fejlesztési gyakorlatunk megújulásának követelményéről. Egyre jobbön bebizonyosodik, hogy csők a szellemi tőke jobb hasznosításával javítható, vagy tartható meg jelenlegi külgazdasági pozíciónk. A népgazdaság kutatás-fejlesztési rendszere állandóan változik, mind Intézményi, mind pénzügyi szabályozási kereteit tekintve. Annak megítélése, hogy kedvező vagy kedvezőtlen irányba, az már vitákat vált ki. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, mint az ország kutatás- fejlesztéseinek egyik fő koordinátora sem kívülálló ez ügyben. Ezért is beszélgettünk Müller István elnökhelyettessel. — A pénzügyi korlátoktól eltekintve, a világszerte tapasztalt felgyorsult innováció láttán a vállalatok - Iáként a feldolgozóiparban — érzékelhetően és meglehetősen bizonytalanok abban, mit is fejlesszenek. Miképpen lehetne bizonyosságot nyújtani a számukra?- Ebben a tekintetben némileg szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a magyar népgazdaság kutatás-fejlesztéseit tekintve nagymértékben követő jellegű. Tehát a másutt már kiérlelt termékek, technológiák minél gyorsabb hazai alkalmazása is lehet a cél. A sok, méltán szédítő hatású új termék, gyártási eljárás közül, sajnos van időnk kivárni a győztest. Sajnos, hiszen ezáltal a legtöbb ágazatban elesünk a külpiacokon elérhető extraprofittól, de ez még nem jelenti azt, hogy ilyen kutatás- politikával nyereségre nem lehet szert tenni. A bizonytalanság főként arra vezethető vissza, hogy a vállalatok anyagi lehetősége beszűkült. Nagyon nehéz állandóan öt-, de legalábbis négytalálatos lottószelvényt kitölteni. Nem engedhetjük meg magunknak most, hogy találat nélküli szelvények sokaságán keresztül egyszer-egyszer bejöjjön az ötös vagy a négyes. Sok a külpiacon a tiszavirágéletű, csak az extravaganciát szolgáló új termék, ezek gyártásába, fejlesztésébe kezdeni, a számunkra zsákutca. Szerintem, ha vállalkozói jellegű, a piac értékelését gondosan számításba' vevő fejlesztéspolitikát alkalmazunk, akkor már nem túlzottan indokolt a bizonytalanságra hivatkozni. Ha az állandó megújulási kényszer vezérli a vállalatokat, akkor nem lehet baj. — Bizonyára némi vihart kavart a műszaki-fejlesztési alap képzési rendszerének friss megváltoztatása is .. .- Érdekes jelenségeknek lehetünk tanúi. Korábban a vállalatok előírt kulcsok szerint automatikusan képeztek műszaki fejlesztési alapot. Most ez a rendszer alaposan megváltozott. Szűkült azon vállalatok köre, ahol fennmaradt a kötelező képzés, másutt pedig ez vállalati döntési hatáskörbe ment át. Az első reakcióként a vállalatok jó része örült, hiszen most a nyereség tömege megnőtt, sőt a piac igénye szerint úgy csökkent- heti az árat, hogy az a korábbi nyereségét nem mérsékli. De már jelzéseket kaptunk, hogy még olyan, valóban nem fejlesztés-igényes vállalatoknál is, mint egy kisebb nyomda, vagy konfekcióüzem, ahol hosszabb távban is gondolkodnak, bizonyos fejlesztési teendők elvégzésére vállalati elhatározásból képeznek szükséges mértékű műszaki fejlesztési alapot. A műszaki fejlesztési feladatok nem kerülhetők meg és a vállalatoknak a jelenlegi szabályozási rendszerben is meg kell találniuk azokat a pénzügyi forrásokat, amivel a munkát finanszírozzák. Külpiaci versenyképességünk kétféleképpen javítható: vagy a jelenlegi termékskálát bővítjük, tehát a fejlesztések eredményeként új termékekkel is megjelenünk a piacon, vagy, pontosabban: és a piac által már elfogadott termékeinket korszerűsítjük; új formában, javuló minőségben, több szolgáltatással ellátva kínáljuk eladásra. Bármelyik irányt is választja egy-egy vállalat, a kutatásra, a fejlesztésre szüksége van. — A megújulás gyakori formája a licencvásárlás. Mennyire vált be ez a kutatás-fejlesztési forma?- Nagyon változatos kép tárul elénk, ha az elmúlt évtizedek licencvásárlásait, az annak következtében megvalósult műszaki fejlesztést elemezzük. Roppant sok a pozitívum, hiszen számos, ma már mindennapjainkban is fontos szerepet játszó termék nem létezne a licencvásárlások nélkül. Gondoljunk csak az Ikarus busz egyes főegységeire, vagy a hűtőszekrényekre, de a személygépkocsik nem kis hányadát is ilyen licenc alapján gyártott áruként kapjuk. A példák még sorolhatók úgy is, hogy a fogyasztási termékek széles skáláját közvetetten már licenc alapján gyártott termékek segítségével állítják elő. Másfelől viszont lehangoló, mennyire lassú az ilyen jellegű kutatási eredmények hasznosítása. A külföldi eredmények átvételének előnye éppen abban áll, hogy nem kell idehaza mindent kitalálni, hanem a készet gyorsan, szinte hónapok alatt bevezetjük a termelésbe és az így korszerűbbé vált áruval jelenünk meg a piacon. A tapasztalat azt mutatja, hogy sajnos nálunk nem egy esetben öt-hét évig is eltart a külföldi eredmény hazai átültetése. így azután elveszítjük azt az előnyt, amit a gyorsasággal nyerhettünk volna. A másik kedvezőtlen tanulság, hogy nem fejlesztik idehaza tovább a megvásárolt licen- cet. Ahogy megvesszük, úgy megy a termelésbe és úgy is marad. Japán példája bizonyítja, hogy rengeteg licenc megvásárlásával, de azoknak szisztematikus továbbfejlesztésével, nem kell feltétlenül mindörökre a követő országok csoportjába tartozni. Érthetetlen, miért nem akarunk olyan okosak lenni, mint a külföldi mérnökök, tudósok. Miért hiányzik az a belső késztetés az alkotó műszakiakból? Miért nem próbálnak a különböző intézmények dolgozói együtt gondolkodni a kapott eredmény továbbfejlesztésén. A licenccel megvalósult termék vagy technológia továbbfejlesztése szabadalmakat, újításokat tesz lehetővé a műszaki dolgozók részére, s ez növelhetné jövedelmüket és szakmai hírnevüket is ... — Egyáltalán képesek lehetnek-e a vállalatok, intézmények a számukra legfontosabb műszaki-fejlesztési problémák megoldására összpontosítani? Hiszen termelési szerkezetükben azt tapasztaljuk, hogy sokszor az öntészettől, a csavargyártástól kezdve az összes gépegység előállításáig mindennel foglalkoznak. A korszerűsítés pedig azt követelné tőlük, hogy példánknál maradva az öntödét, a csavargyártást, a gépelemek termelését is fejlesszék. — Ez a gond a hazai háttéripar fejletlenségére vezethető vissza. Szinte érthetetlen a helyzet. Ha átnézzük ugyanis az utóbbi húsz év összes idevágó határozatát, mindig szerepelt a háttéripar vagy ahogy korábban neveztük: az alkatrészgyártás fejlesztése. Mégsem valósult meg sok minden, így a vállalat ma kénytelen teljes keresztmetszetben fejleszteni, mindennel törődni, ahelyett, Hogy az arra szakosodott vállalatok törődnének saját termékeik műszaki színvonalának karbantartásával. Mennyi pénz fogy így el fölöslegesen ! A kutatásra, fejlesztésre szánt összegek is mennyire szétforgácsolódnak! Ennek eredménye azután, hogy a technológiai korszerűsítés is hátrányba kerül, sokszor egymásfél évtized is emlúlik, hogy az eredeti technológiái műveletterven változtatnának. Természetesen, hiszen mindenre nem lehet odafigyelni. Óriási tartalék rejlik az országban ezen a téren és ezt mihamarabb felszínre kell hozni.- A vállalatok tehát bizonyos tekintetben kényszer- pályán mozognak. Csakhogy nem is lehetnek teljes és egyedüli urai a műszaki fejlesztésnek. Központi kutatási-fejlesztési politikára minden országnak szüksége van. — Igen. Megint japán példát említek: okkor döntöttek az elektronika kiemelt fejlesztéséről, amikor az országban jelentős volt a munkaerő-fölösleg és a vállalatok számára semmi sem mutatott arra, hogy ilyen állásokat megszüntető iparág fejlesztésén kell munkálkodniuk. Az eredmények közismertek, de azt is hozzá kell tenni, hogy az állam támogatása, amelyet a tőkés konszerneknek juttat kutatásra fordítható pénzek formájában, vissza is kerül az államkasz- szába, mert a fejlesztések megvalósulása után azoknak meg kell hozniuk a nyereséget. Nálunk viszont a vállalatok rövid távra gondolkodnak és általában csak a vállalati profilban keresik az újat. A különböző iparágakat érintő kölcsönhatások már jórészt elkerülik a figyelmüket. Ezért nem árt, sőt szükséges, hogy legyen olyan szervezet, mint hazánkban az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, amely koordinálja és ösztönzi a különböző fejlesztéseket, előbbre is tekint, nagyobb időtóvokban gondolkodik és feladata ez a tevékenység. A rendelkezésre álló pénzből kutatásokat, licencvásárlásokat finanszíroz. A vállalatok fokozódó piaci érdekeltsége, a vállalkozások erősödése még egyáltalán nem zárja ki egy ilyen szervezet létének szükségességét. Breitner Miklós Ismét új létesítménnyel gazdagodott Baranya dinamikusan fejlődő élelmiszeripara. A napákban helyezték üzembe a 90 millió forint beruházással lé. tesített új villányi kékszőlő-feldolgozót, amely az ország legkorszerűbb ilyen létesítménye. Belépésével technikailag világ- színvonalon, a legmagasabb nemzetközi követel méníyéknek megfelelően állíthatják elő a vörös bort a Villány-Mecsekal- jai Borgazdasági Kombinát vil. lányi gazdaságában. A határidőre elkészült létesítmény rövid története: a borkombinát és az INTERINVEST Külkereskedelmi Fejlesztési és Beruházási Társaság 1981. júliusában írta alá a szerződést a 90 milliós beruházásról, amelyhez az INTERINVEST KFBT 80 millió fejlesztési alapot utalt át, konvertálható export árualap bővítés címén. A feldolgozó tervét a budapesti AGROBER készítette. Az építkezés 1982. tavaszán kezdődött, a Sellyéi Víztársulat és a Mélykúti UNIVEREXPO Szövetkezet kivitelezésében. A sel'lyeiek a mélyépítési munkát végezték, a mélykútiak a köny- nyűszerkezetes csarnokot építették fel. A gyors és jó munka eredményeként 1982. őszén megtörtént a próbaüzem, amely során az ALFA LAVAL vonalon 10 000 mázsa, az új PADOVAN UNIVERSAL vonalon ugyancsak 10 000 mázsa kékszőlőt dolgoztak fel teljes sikerrel. A végleges üzembe helyezés a napokban megtörtént, s szeptember 12-én a kékszőlő szüret megkezdésével egyidejűleg, az új üzemben megindul a folyamatos feldolgozás. A beruházást a minőségi villányi vörösborok iránt növekvő kereslet tette szükségessé. A régi feldolgozó éves kapacitása mindössze 2000—3000 tonna volt. Az új feldolgozó 7000 tonnás kapacitással lép be, s ez lehetővé teszi, hogy Villányban az ide; szezontól kezdve már 10 000 tonna kékszőlőt dolgozhassanak fel. A feldolgozóval egyidejűleg adták át a rozsdamentes acéltartály megoldású, 19 00 hektóliteres újj bortárolót. Felépült egy automatizált 50 köbméteres törkölytároló is, ami országosan is újdonságnak számít. A szőlőtörkölyt innen az újfehértói borkősavgyárnak szállítják majd, ahol az élelmiszerek tartósításához szükséges bőrkősavat állítják elő belőle, s ezzel import tartósítószert helyettesítenek. Az új feldolgozóban több, hazánkban eddig egyedülálló technikai megoldást alkalmaznak. Ilyen a francia PERA automatikus fogadágarat, és a CUQ francia préselő egység, amely két francia sajtóiéból és egy lé leválasztából áll. Magyarországon elsőként építették be az olasz AMF PADOVAN UNIVERSAL cég héjon erjesztéses automatikus vonalát. A vörösbor-előállítás bonyolultabb eljárás a fehér bor készítésénél, mivel a kékszőlőt a színanyag kinyerése végett héjon Ikell erejszteni, ami időigényes feladat. Az új villányi PADOVAN vonal előnye, hogy a héjon erjesztés idejét a korábbi egy hétről 2—3 napra csökkenti le. Villányban a már korábban meglévő melegeljárásos ALFA. LAVAL vonalat is bővítették. Két új szeparátort helyeztek itt üzembe. A VMBK villányi gazdaságában már felkészültek a szüretelő diákok fogadására. Az itt legnagyobb értéket képviselő kékszőlőkből az idén is jó termést, s a tavalyinál jobb minőséget várnak. Mindez, valamint a most belépő korszerű feldolgozási technológia garancia a konvertálható export árualap bővítésére. Arra, hogy a történelmi borvidékünk annyi aranyérmet szerzett kitűnő vörösborai, újabb külpiacokat hódítsanak meg. — Rné — Kárpitosképzési gondok a siklósi székgyárban A Flóra fantázia nevű kárpitos sarokgarnitúra szétnyitva kényelmes, kétszemélyes fekhely. A Szék- és Kárpitosipari Vállalat siklósi székgyórában a termékszerkezet-váltás nemcsak a mostanában gyakran emlegetett divatos szavak egyike, hanem nehézségekkel megküzdőit valóság. Nem is létezhetett volna másképp, ha évről évre újabb és újabb termékekkel nem rukkoltak volna ki anélkül, hogv a régóta gyártott, ám változation népszerűségnek örvendő kollekciók gyártásáról lemondtak volna. A termékszerkezet-váltás azonban nemcsak egyszerűen úja: jelent, hanem azt is, hogv az új terméknek magasabb minőségűnek, a piacon jobban el- adhatónak kell lenni. Ennek feltétele pedig a megfelelő szakmai tudással rendelkező szakmunkásgárda. A siklósi székgyár bővíti a kárpitozott bútoraik skáláját. A nagyon régóta gyártott Tulipán heverő mellé jött a Jágo ülőgarnitúra, a kárpitozott ülőkéj ű Herkules étkezősarokpad — ami utón évek óta kiapadhatatlan az igény — a Siklós fotelágy és a legújabb, a rendkívül tetszetős és prakti-. kus Flóra sarok kanapé. Ez utóbbi elkészítése már különösen a kárpitos mesterséget jól ismerő kezeket igényli. A siklósi gyárban pedig mindössze négy kárpitos szakmunkás van. A betanított munkások mind ez ideig rendkívül jól dolgoztak. A megtanult munkafolyamatokat jól begyakorolták, ám omint új feladatra kerül sor, kezdeni kell az egészet elölről. A szakemberek képzése pedig nem is egyszerű, jelenleg megoldhatatlannak tűnő probléma. A gyárnak vannak már saját asztalos tanulói, kárpitosképzés azonban nincs. Több éves próbálkozás, iskolákban,' szülői értekezleteken való agi- tálás eredménye, hogy ez évben sikerült a mohácsi székgyár tanulókeretére három főt beiskolázni. Az elméleti képzést Mohácson, a szakmunkásképzőben kapják, gyakorlati oktatást pedig a siklósi gyárban, a tanulókkal társadalmi szerződést kötnek. Ez azonban csak három év múlva kamatozik és a létszám is kevés. 1979-ben megjelent rendelet szerint lehetőség van bizonyos szakmákban egyéves felnőtt szakmunkásképzésre. A részvétel feltétele az adott munkaterületen folyamatos kétéves munkaviszony és betöltött 20 év. Aki mindkét kritériumnak megfelel és aki el is végezné az iskolát Siklóson mindössze 8—10 fő van. Ilyen tanfolyam indítása azonban 25—30-as létszám alatt nem gazdaságos. Támogatnák néhány dolgozójuk beutazását- más városba, ahol van kárpitosképzés, azonban az egyéves felnőttképzéshez más tanterv, tanmenet, tankönyvek, s más módszer szükséges, és a szakmunkás- képzők ezt nem tudták vállalni. Kényszermegoldásként évente egyszer házon belül munkástovábbképző tanfolyamot szerveznek, azonban ez még közelről sem pótolhatja a szakmai képzés hiányát. Pedig kár lenne, ha a siklósi székgyár termelésénél felfelé ívelő vonala megtören, avagy dollárt hozó exportüzlet megbukna a szakemberképzési problémák megoldatlansága miatt. Sarok Zsuzsa HÉTVÉGE .3.
