Dunántúli Napló, 1983. augusztus (40. évfolyam, 211-240. szám)

1983-08-31 / 240. szám

1983. augusztus 31., szerda Dunántúlt napló 5 Befejeződött a cervixpatológiai kongresszus A citológiai vizsgálat életet meat Interjú dr. Csaba Imre professzorral Svájcból, az NDK-ból és az NSZK-ból érkezett vendégek, valamint a Magyar Nőorvos Társaság cervixpatológiai szek­ciója' tagjainak részvételével kétnapos kongresszus zajlott Pécsett, amely tegnap késő délután befejezte munkáját. A tudományos tanácskozás ered­ményeiről, tanulságairól be­szélgettünk dr. Csaba Imre pro­fesszorral, a szervező bizottság elnökével. — Egyértelmű-e az állásfog­lalás arról, hogy a méhnyak­rák megelőzhető, csonkitásos műtét nélkül is gyógyítható? — Ez már régen bizonyított, elfogadott vélemény a szakem­berek előtt. Éppen ezért ala­kultak világszerte, öt éve pe­dig hazánkban is a cervixpa­tológiai társaságok, hogy ki­dolgozzák a megelőzés, a ko­rai diagnózis hatásos módjait. — Az eddigi ismeretekhez mit tett hozzá ez a kongresz- szus? — A világon két iskola kép­viselteti magát ebben a kér­désben. Az egyik az amerikai, amely a kolposzkópos (nagyí­tás) vizsgálatot helyezi előtér­be, a másik — a német — a citológiát, vagyis a sejtekről vett kenetek mikroszkópos vizsgálatát tartja a legmegfe­lelőbbnek. Ez a kongresszus két fő kérdést tűzött napirend­jére. Az egyik az, hogy miként lehet megvalósítani a női la­kosság tömeges szűrését, a másik, hogy hogyan lehet er­re mozgósítani a lakosságot. _ Magyarországon éppen azért, mert tömegesítése könnyebben megvalósítható, a citológiai vizsgálatokra helyezzük a na­gyobb súlyt, ugyanakkor a pontos diagnosztika érdekében a kenettel kiszűrt eseteket kol- poszkóppal is megvizsgáljuk. Az, aki évente részt vesz ilyen szűrésen, biztos lehet abban, hogy nem fenyegeti a méh­nyakrák veszélye.- A magyar orvosok konkrét eredményről is beszámoltak a kétnapos tanácskozáson?- Igen. Amióta a cervixpa­tológiai program megkezdő­dött, szinte hatványozottan megnövekedett a rákot meg­előző ■ állapotúak, illetve a korai stádiumok kiszűrése. Saj­nos, a köztudatban még nincs ennek kellő súlya, ezért a ki­szűrt esetek mintegy 50 száza­léka elhanyagolt állapotot mutat.- A gondozás tehát jórészt szervezési probléma, hisz az orvosi lehetőségek adottak. Mi­lyen eredmények vannak, s ezek milyen jövőt mutatnak?- Az ország két elöljáró te­rülete Miskolc körzete, Pécs, és újabban Baranya megye. A komplex szűrések keretében a citológiai adatokat is rögzítik, ennek alapján folytatjuk a gondozást.- Ha sikerült a szűrés szer­vezése, biztos a diagnózis, mi­lyen az esély a gyógyításra?- Az időben felismert elvál­tozások gyógyíthatók. Gyógy­szeres, lézeres, esetleg kisebb műtéti beavatkozással, és ilyen­kor semmiképp sincs szükség a méh eltávolítására. Világ­szerte az a cél, hogy a nők megőrizhessék fogamzóképes- ségüket, s erre megvannak a megfelelő gyógyító eszközök. Természetesen csak akkor, ha a rendszeres szűrővizsgálaton való részvétellel erre maguk is módot adnak. És még egy lényeges szempont: mindez már a húsz év körüli korosz­tályra is vonatkozik. Kurucz Gyula Képzőművészeti műhely a Ságváriban Pécsett számos olyan képző- művészeti műhely működik, amely fiatalokat idősebbeket próbál meg bevezetni a külön­böző művészeti ágak titkaiba elméleti felkészítés és gyakor­lat segítségével. Ezeknek a műhelyeknek a száma a ta­vasszal eggyel szaporodott, amikor a MÉV Ságvári Endre Művelődési Háza megindította a munkát a fafaragó, grafikai, szövő és tűzzománc szakcso­portokban. A nyárig tartó első időszak amolyan kísérletnek tekinthető: kísérletnek, amely bevált, bi­zonyította sok fiatal érdeklő­dését a művészeti alkotó mun­ka iránt. Most ősszel ismét megindul a munka szakcsopor­tokban Pandur József, Horváth Olivér, Farkas Lószlóné, Hajda Gy. Zsigmond és Barta Imre vezetésével. Az első időszak­ban heti két foglalkozáson alapozó esztétikai képzést kop­nak a hallgatók, majd szak­Új képeslapok A Képzőművészeti Kiadó gon­dozásában az idén az ötvenfé­le kétforintos színes viráglap­ból négy és fél millió került for. g a lomba. A közelmúltban elké­szült négymillió darab 3,50-es viráglapból harminchatfélét nyomtattak, s ezekből tizen­nyolcféle most kapható először az üzletekben. A kiadó kétmil­lió példányban adott ki aján­dékkísérő kártyákat színes vi- rágtémákban. Csak a karácso­nyi ajándékikísérő kártyákból egymillió darab készült. csoportonkint kezdődik a mun­ka hetenkint egy-egy alkalom­mal délutánonkint. A Ságvári várja az érdeklődők jelentke­zését. Kiállítás a Liász klubban Képek a bányászok életéről Két kiállítást nyitottak hét­főn Pécsett, a Mecsek] Szén. bányák Déryné utcai kiállító­termében. Bányászélet címmel egy fotópályázat anyagából mutatták be a legsikerültebb képeket, illetve Békés Lajosné hímző, népi iparművész, va­lamint Soltész István fafara­gó, komlói tanár műveiből néhány jólsikerült darabot. Előbbit Gerber György, a Me. cseki Szénbányák szociális és személyzeti igazgatója, utób. bit Timár Irma, a Baranya megyei Tanács művelődési osztályának nyugdíjas taná­csosa nyitotta meg. A fotók a bányószélet ne­hézségeit, szépségeit mutat, jók be, láthatunk néhány do­kumentum értékű felvételt s néhány olyat, amely a gépek, tárnák sajátos formavilágá­nak felvillantására törekszik. A hímzések — teritők, szal­vétáik, kötények, blúzok — a baranyai és a délszláv hím­zés szép hagyományait őrzik, a faragott használati eszkö­zök ügyes kézire és jó stílus­érzékre vallanak. A kiállításon adták • át a fotópályázat díjait is. A meg­hirdető szervek díjait az alábbiak kapták: a Baranya megyei Tanács díja: Árgye- lán György és Rónaszéki Re­zső, Bányászat; Múzeum: Ko­vács Pál és Taskovics Attila, a Mecseki Szénbányák Szak- szervezeti Bizottsága: Tyll Já­nos, a Liász Klub díja: Kiss László és Bihari László. Találkozás a versenytársakkal FEB-tábor Pécsett Bevált az ötlet, szükség van a segítségre A dunántúli megyék több mint háromszáz középiskolása vett részt a Felvételi Előkészítő Bizottságok idén szervezett tá­boraiban. Immár tíz éve műkő. dik szervezett formában a fizi­kai dolgozók gyermekeinek se­gítését, egyetemre, főiskolára való felkészítését szolgáló tár­sadalmi mozgalom. A középis­kola második osztályában kitöl­tött kérdőívek alapján választ­ják ki a FEB országos központ. Nemzetközi méhészeti kongresszus Évente 17000 tonna méz Hetven ország nyolcvon négy tagszövetkezetét egyesíti a mé. hészek világszervezete, az API- MONDIA, amelynek XXIX. nemzetközi kongresszusát ezek­ben a napokban rendezik Bu­dapesten, az új sportcsarnok­ban,’ több mint ezer külföldi és hazai szokember részvételé­vel. A tanácskozás két fő té­mája: a méhészeti tudomány és technika fejlődése, illetve a varroatozis (a méhállományban könnyen nagy kárt okozó atka­féle) elleni gyakorlati védeke­zés. Ezen túl az APIMONDIA különböző állandó bizottságai egyéb témákat is megtárgyal­nak. A kongresszus mai fejezi be munkáját. A méhészet jelentőségét hosszan ecsetelni felesleges. Olyan áaozatról van szó, amely a belföldi ellátásban és az ex. portban is komoly szerepet tölt be. Magyarországon évente 17ÖOO tonna mézet termelnek, s mindezt úgy, hogy nem köt le mezőgazdasági erőforráso­kat, gyakorlatilag nem igényel főfoglalkozású munkaerőt, nem foglal el földterületet, nincsen szükség beruházási eszközökre, s a méhészek által megtermelt javak importigénye felettébb csekély. Röviden: a méhészet jól péídázza a kistermelés és a háztáji gazdálkodás előnyeit. (Erre tekintettel is részleteseb­ben szólunk majd a nemzetközi j§§j|Íy§Í^^ A bányásznap programjá. nők érdekes színfoltja a séta­téri pavilonsor, amelyben a hírközlő szervek mutatkoznak be vasárnap délelőtt 10-től délután 4 óráig. A Dunántúli Napló pavi­lonjának újdonsága a DN Zsebkönyvtárának most meg­jelent negyedik kötete: a lap belső és külső munkatársai­nak o bányászok életéről írt tudósításait, riportjait „Ilyen a bányász élete" címmel gyűjtötték kötetbe a szerkesz­tők: Lombosi Jenő és Mitzki Ervin. A könyv címlapját Martyn Ferenc rajza díszíti. A pavilon nyitvatartási ideje alatt a szerzők dedikálnak: Bebesi Károly, Békéssy Gá­bor, Békés Sándor, Bodó László, Csuti János,. Dunai Imre, Dücső Csilla, Ferenci Demeter, Gárdonyi Tamás, Jenei Istvánná, Márfi Attila, Miklósvári Zoltán, Murányi László, Nagy Sándor, Rab Ferenc, Salamon Gyula, Sa­rok Zsuzsa, dr. Tóth Ferenc, Vargha Dezső, Varga János, Vincze Viktor, valamint Ta­kács Dezső pécsj grafikus, és Dárdai Pál, a PMSC csapat- kapitánya várja az olvasókat, Á sétatéren: sajtóutca és vásár vásárlókat. Kaphatók lesznek a DN Zsebkönyvtárának ré­gebbi kötetei is. Az Érdbányász a Mecseki Bányász című lap és a Pécsi Nemzeti Színház közös vetél­kedőt rendeznek délelőtt fél 12-kor és délután 3-kor. Reg. géltől délutánig Albert Mik­lós, Dankó Klára, Győry Emil, Koszta Gabriella, Lang Györ­gyi, MarczJs Demeter, Mester István, Péter Gizi, Sipos Lász­ló, Sólymos Pál, N. Szabó Sándor, Uhrik Dóra, Unger Pálma és Vári Éva dedikál­ják fotóikat. A Kossuth Könyvkiadó pro­paganda kiadványokat, ré­gebbi nagy sikerű és újabban megjelent könyveket mutat be, a televízió pécs] stúdiójának sátrában a Márványt György szerkesztette képújság látha­tó folyamatosan. A pécsi rá­dió „rendes" vasárnapi mű­sorában 8-tól 10 óráig bá­nyásznapi műsort sugároz, a ri­porterek, műszakiak a pavilon­ban ’bemutatják berendezé­seiket, és kisriportokat, inter­júkat készítenek neves pécsi személyiségekkel. Hangleme. zeket is bemutatnak és árul­nak közösen a Baranyakerrel. A pavilon vendége lesz Bö- zsöny Ferenc, a Pécsről el­származott népszerű bemon­dó. A rádiósok közvélemény­kutatást is rendeznek. A pa­vilonsorban ott lesz a Pécsi Postaigazgatóság alkalmi hi­vatala is — bányásznapi bé­lyegzővel. A bányásznapi vásár reggel 8 órakor kezdődik és este 6-ig tart a sétatéren. Népművé­szek, ajándéktárgyakat készítő mesterek állítanak ki: fa-, bőr-, ezüst-, textil- és réz­munkákat, kerámiákat, fonott dísz- és használati tárgya kát, gyermekjátékokat vásárolhat­nak az érdeklődők. konqresszuson tapasztaltakról lapunk ..Háztáji” oldalán.) Az APIMONDIA sportcsar­nokbeli tanácskozását össze­kötötték az EXPO API '83 nem­zetközi kiállítással, ahol 25 kül­földi és 50 hazai kiállító mé­hészeti berendezéseket, eszkö­zöket mutat be. A látogatók természetesen megismerkedhet­nek a különböző mézfélékkel, egyéb, a méhészkedés során nyerhető termékekkel, a csoma­golási eljárásokkal, a kereske­delembe legújabban került árukkal, mint amilyen például a Fitotéko szaküzletekben (csak Budapesten . . .) kapható pro­polisz-alapú készítmények, a Budai Járási Áfész Mellis már­kanevű termékcsaládjával: faj­tamézekkel, virágporral, lépes­mézzel — végre megfelelő, esztétikus csomagolásban. Az APIMONDIA szervezését — már ami a kiállításra lán­gotok eligazítását, informálását illeti —, azonban korqntsem lehet dicsérni. Jóllehet, a prog. ram szerint hétfőn — amikor a< pécsi szakcsoport meglátogatta a kiállítást — kirándulni men­tek a kongresszus résztvevői, ám a méhészeti eszközöket, termékeket bemutató EXPO API ’83 nem szünetelt. De még a Cooptourist — amely „gene- rálszervezője" volt a nemzet­közi tanácskozásnak — shop- jában sem találtunk senkit, a szervezőirodában sem. így nem csodálkozhatunk, hogy a kül­földi kiállítók Davilonjaiban sok helyütt hiányzott a tolmács, sőt: az itt közszemlére tett esz­közöket hol angol, hol froncia nyelven írt eligazító táblák se­gítségével „mutatták be" a lá­togatóknak. Arról már szó se essék, hogy a sportcsarnok elő­terében rissz-rossz sátrakból giccsözön zúdult a magukra hagyott ihéhészek nyakába ... Ami — gondolom — nem ke­rülhette el a világ minden ré­széből érkezett szakemberek fi­gyelmét. M. A. jónak segítségével azokat, akik. kel többféleképpen is foglal­koznak a gimnázium vagy a szakközépiskola befejezéséig. A FEB ebben a formában a vilá­gon egyedülálló kezdeménye­zés. és azért is szükség van ró, mert az utóbbi években újra je. lentősen csökkent (egyes in­tézményekben jóval 30 százalék aló esett vissza) a fizikai dol­gozók gyermekeinek aránya a magyar felsőoktatási intézmé­nyekben. A minden egyetemen és fő­iskolán működő FEB-ek első lépcsőben évente 5—10 fel­adatlapot küldenek az érdek­lődő harmadikosoknak, és eze­ket mindig a hallgatók javítják, értékelik és szükség esetén bő­vebb megjegyzésekkel látják el. Ezt követik a nyár végi tábo­rok, majd nem sokkal a felvé­telik előtt, áprilisban még egy­szer összejönnek azok, akik az adott intézménybe pályáznak. A pécsi JPTE Tanárképző Ka. rán 120-an találkoztak a múlt héten az ötnapos előkészítőn. Az ellátást és a szállást in­gyen kapták. Reggeltől délután négyig választott tantárgyaiknak megfelelő foglalkozásokon vet. tek részt. Ezeket többnyire az adott tanszék egy-egy oktatója tartotta. — Nagyon jó ez a tábor, mert megismerhetem a felvételi követelményeit, összemérhetem a tudásom a társakéval, s több olyan összefüggésre is felhívjál* a figyelmünket az órákon, ami a tankönyvekben nem található — mondja Kiss Anita, aki a székesfehérvári óvónőképző szakközépiskolából szeretne hu. mán szakra jönni, és úgy érzi, igencsak rászorul a segítség­re. A történelmesek egyik fog­lalkozásán éppen az egyetemi szintű tanárképzés új tantervi elképzeléseiről hallgat tájékoz­tatást a tíz résztvevő, valameny. nyien lányok. — Minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy információkat adjunk a középiskolásnak — mondja dr. Majoros István ta­nársegéd, az egyik csoport ve­zetője. Egyrészt azért mert úgy tűnik, sokan inkább kedvenc tárgyaikat jelölik meg a lapo. kon, mert nem tudják, milyen szakok is indulnak. Éppen ezért nem ártana a középiskolai ta­nárokat összehívni egyszer, már. csak azért sem, mert a leg­utóbbi felvételik tanulsága, hogy néhol nem egyeznek az egye­temi és a középiskolai köve­telmények. Nem oly régóta egyébként minden középiskolában jelöltek ki FEB-es tanárt, az ő segítsé­gükkel valószínűleg összehan­goltabb lehet a kapcso'at az oktatás e két szintje között. Hi. szén a JPTE tanárképző karán például — a készség tárgyak kivételével — minden tanszék részt vesz a munkában. — A FEB nem képes csodák, ra, nem hivatott arra, hogy te­vékenységével megindítja a tár­sadalom gondjait — mondja dr. Szekeres János egyetemi ad. junktus, a kari FEB vezetője. — Arra viszont alkalmas hogy a haflgatójelölt újra találkozva a tananyaggal és a versenytár­sakkal, felmérhesse képességeit. Emellett megismerkedhet az egyetem légkörével,, oktatóival és hallgatóival, s ezek alapján talán még nagyobb erőfeszítés­re képes a sikeres felvételi ér. de kében. Bozsik László

Next

/
Thumbnails
Contents