Dunántúli Napló, 1983. augusztus (40. évfolyam, 211-240. szám)
1983-08-19 / 229. szám
Sajtótájékoztató az MLSZ-ben Ezentúl a teljesítmény lesz a meghatározó Változások a sárga lapot követő büntetéseknél lMunkatársunk telefonielentése) Még egy nap és elkezdődik a bajnokság a labdarúgó NB l-ben is. Már hagyomány, hogy a rajt előtt az MLSZ vezetői sajtótájékoztató keretében ismertetik elképzeléseiket. Szepesi György elnök bevezetőjében elmondottc, hogy nehéz év előtt áll a magyar labdarúgás. Mindenekelőtt a morális szellemben szeretnének jelentős fordulatot elérni, és az elvárásokat rögzítették a bajnoki kiírásban. A jövőben már nem lehet ölbe tett kézzel nézni az olyan eseményeket, amelyek az elmúlt bajnokság végén történtek. Megváltozott a labdarúgásban a gazdasági ösztönző is, ezentúl a teljesítmény lesz a meghatározó. Fontos feladat még az edzők szakmai munkája színvonalának javítása is. Az MLSZ elnöke szólt a nem. zetközi feladatokról is. Elsődleges feladat, hogy szeptember 7-én eredményesen szerepeljen a válogatott az NSZK, illetve az olimpiai csapatunk a Szovjetunió ellen. Szövetségünk képviselteti magát Frank, furtban az elnökök és főtitkárok megbeszélésén. December 5—8. között Zürichben tanácskozik a FIFA vezérkara, és ott készül majd el a világbajnoki selejtező csoportbeosztása. Czékus Lajos főtitkárhelyettes a bajnoki kiírásban bevezetett változásokról beszélt. A csapatok esetleges felelősségre vonásánál az ellenőri jelen, téseket veszik alapul. Az NB l.-ben valamennyi mérkőzésen ott. lesz a szövetségi ellenőr, továbbá az MLSZ elnökségének egy tagja. Figyelembe veszik még a játékvezető és a játékvezetői ellenőr véleményét is. Minden egyes forduló után kiértékelik a tapasztalatokat és h0 kell, akkor büntetnek. Változás lesz a sárga lapokkal kapcsolatos büntetésekben is. Ezentúl három sárga lap után jár automatikusan egy mérkőzésre szóló eltiltás. A következő esetben viszont ugyanez a játékos már két sárga lap után kap egy eltiltást, majd minden egyes sárga lapot követi a büntetés. Az A-válogatott ősszel négy mérkőzést játszik, ebből EB. selejtező, egy pedig barátságos találkozó. Az ősz; idény befejeztével az NB l-es csapatok részére decemberben teremtor. nákat rendeznek. Lesz egy közös torna Ausztriával és annak a helyszíne Bécs lesz. Sor kerül a hagyományos Képes Sport teremtornára is. Az MNK-ban ősszel még két fordulót játszanak le és a mezőny a legjobb 32-ig jut el. A kupában döntet, len esetén kétszer 15 perces hosszabbítás következik, és ha az sem hozna döntést, akkor 11-es rúgásokra kerül. sor. A főtitkárhelyettes elmondotta, hogy néhány átigazolási ügyben a döntésre még várni kell, idetartozik Lőrincz fellebbezése is. A PMSC játékosa aláírt az Újpesti Dózsának, de elhatározását megváltoztatta és bejelentette, hogy marad Pécsett. Az átigazolási bizottság első fokon úgy döntött, hogy az Újpestben kell játszania. Lőrincz megfellebbezte ezt a döntést. Mezey György szövetségi kapitány a válogatott szakmai munkájával kapcsolatos elképzelésekről beszélt. A válogatott keret játékosait továbbra is a klubok készítik fel, csupán januárban és július végén terveznek edzőtáborozást, amelynek időtartama két hét. A válogatott tétmérkőzések előtt hatnapos lesz az edzőtábor, míg 0 barátságos mérkőzések előtt három napot lesznek együtt a játékosok. A válogatottba csak azok a játékosok kerülhetnek, akiknek jelölésével a klubjuk egyetért. Mezey György közvetlenül irányítja az „A” és az olimpiai válogatottat, közvetve, felügyeli ez utánpótlás válogatottat. melynek edzője az Újpesti Dózsa szakvezetője, Temesvári Miklós lesz. Az „A” válogatott és az olimpiai csapat legközelebb augusztus végén játszik előkészületi mérkőzést Ausztriában, és oda a külföldön szereplő játékosok közül meghívást kap Nyilasi és Szokolai is. Lázár Lajos Thompson és a cipödobálás Virág helyett a szögescipőit dobta a közönség közé Daley Thompson, a világbajnokság tizpróba versenyének győztese, miután befejezte az utolsó versenyszámot, az aranyérmes helyét „szentesítő" 1500 métert. Nem sokkal később Thompson már alaposan megbánta a dolgot, mert rájött, hogy kedvenc szögescipőjét ajándékozta oda a lelkes és hálás finn szurkolóknak, éppen azt, amelyben a moszkvai olimpián, s az EB-n is szerepelt, tehát azokon a versenyeken, amelyeket ugyancsak megnyert. — Elvesztettem a fejemet, örömömben azt sem tudtam, hogy mit csinálok — nyilatkozta az Urheilu című finn lap munkatársának az ex-világ- csúcstartó, aki mellesleg két világrekord megjavításakor is az ominózus szögest viselte. — Az öltözőbe érkezve keresni kezdtem a cipőmet, s akkor mondták a csapattársaim, hogy a lelátón keressem . . . Mire visszaértem a stadionba, már mindenki elhagyta a helyét, ezért csak abban bízom, hogy a kérésemet azok is elolvassák, akik a pár cipőn osztoztak és gyorsan visszajuttatják hozzám. /gSSCSSi mozgó IMMiMmJ átvevőhely 1983. AUGUSZTUS 22-ÉN 15 ÓRÁTÓL 18 ÓRÁIG KERTVÁROSBAN, A KRISZTINA TÉR AUTÓPARKOLÓJÁBAN átvesszük a lakásában feleslegessé vált papír- és textilhulladékot, használt akkumulátort és a helyszínen kifizetjük az-ellenértéket! A hasznos anyagok összegyűjtése és leadása közügy, az On részvételére is számítunk! A PÉCSI AGROKER VÁLLALAT 1983. augusztus 22-től 1983. augusztus 28-ig éves vagyonmegállapító leltárt tart A leltár a teljes tevékenységi körre kiterjed. A LELTÁR IDEJE ALATT AZ ARUKIADAS SZÜNETEL. Sürgős beszerzéseiket a szekszárdi és kaposvári AGROKER Vállalatnál oldhatják meg. A hétvége sporteseményei Baranyai rangadók a területi bajnokságban Motocross verseny lesz Csertetőn Regatta a mohácsi Duna-szakaszon Rajtolnak szombaton az NB l-es labdarúgócsapatok, de az alacsonyabb osztályokban is pattogni fog a labda. A területi bajnokságban három pályán is baranyai rangadó lesz. Háromesélyes a Kö- könyösön rendezendő Komló— FVSK mérkőzés, mert mindkét együttes az első fordulóban idegenben vereséggel kezdett, ezért bizonyítani akarnak. Legalább ennyire bizonytalan a kimenetele a Boly-Mohács találkozónak, ezen sem az l-es, sem az X, sem a 2-es nem lenne meglepetés. Egyértelműen jobbnak látszik a Sellye a PBTC-nél, alighanem ez gólokban is megmutatkozik majd. A további párosítás: Augusztus 25-én idegenben, Győrött, a Rába ETO ellen kezdik o tavasz, idényt a PMSC férfi NB l-es kézilabdázói. Felvételünk a pécsiek tegnapi edzésén készült. Fotó: Proksza Tudósítóinkhoz 1 A Dunántúli Napló augusztus 21-én nem jelenik meg, ennek ellenére a szerkesztőségben augusztus 20-án ügyeletet tartunk. Felkérjük tudósítóinkat, hogy a szombati sporteseményekről aznap 16.00 órától a 15-000-es telefonszámon szíveskedjenek leadni tudósításaikat. A világ • JURMALA. Folytatódtak az amatőr tenisz Európa-baj- ■nokság küzdelmei. A felnőtt nőknél a legjobb négy közé jutásért a magyarok közül már csak Németh Anna volt versenyben, de ő is kiesett, miután 6-2, 6-3 arányban vereséget szenvedett a szovjet Jeliszejenkótól. A 20 éven aluli korosztály női egyesében Kiss Nóra 7-5, 7-6-ra bizonyult jobbnak a bolgár Velcsevánál, s ezzel az elődöntőbe vere- kedte magát. Vegyespáros- bqn: Szikszay A„ Kiss N. — Constantinescu, Danilia (román) 6-4, 5-7, 6-3. • CARACAS. A pánamerikai játékokon a 22 esztendős amerikai Steve Lundquist jóvoltából megszületett az első világcsúcs úszásban is. Lundquist a 100 m-es mellúszásban 1:02.28 percre javította a 11 nappal ezelőtt, Clovisban elért 1 :02.34 perces világrekordját. • QUITO. A dél-amerikai bajnokságon keserves győzelemmel kezdett a brazil labdarúgó válogatott. A házigazda Ecuadort 1-0 (1-0) arányban győzték le 50 000 néző előtt. Az egyetlen gólt Roberto szerezte a 14. percben. A brazil válogatottban nem játszhatott sérülése miatt a karmester, Socrates. • SOUTHEND. Bobby Moore, aki vezéregyénisége volt az 1966-ban világbajnokságot nyert angol válogatottnak, a 3. ligában szereplő Southend igazgatója lett. Úszás EB Rómában Alighogy befejeződött a „sportok királynőjének", az atlétikának első világbajnoksága, szombaton Rómában megkezdődik a másik nagy nyári versenyág, az úszás és ehhez kapcsolódva a vízilabda, a műugrás és műúszás idei Eu- rópa-bajnoksóga. Bár végleges adatok még nincsenek arról, hogy a 38 bajnoki számért kik és hányán versengenek, több hírügynökségi jelentésből már következtetni lehet a távolmaradók névsorára. Az érdekességek közé tartozik, hogy a két évvel ezelőtti, Splitben rendezett EB győztesei közül hiányzik a szovjet gyorsúszó Kopljakov, az NDK roppant eiős csapatából pedig a ayorsúszó Metschuck, Schmidt és Diers, akik ebben az úszásnemben valamennyi egyéni aranyérmet megnyerték. Távol marad még a hátúszó Polit is, de mindez nem jelenti azt, hogy az NDK együttese meggyengült volna. Új, nagy tehet. se'gű fiatalok kerültek a csapatba, amelynek 14 női és 11 férfi úszó a tagja. A másik európai élcsapat, a Szovjetunió együttese is világ. klasszisokat vonultat fel. Újból ott lesz a rajtnál az 1981- es aranyérmes Zsulpa, Kis, Markovszkij, Szidorenko és Feszenko, s ismeretes, hogy a jugoszláv városban valamennyi férfi váltót a Szovjetunió nyerte. A női mezőnyben a favoritok közé sorolható a mellúszó Belokon, de a többi úszásnemben is sokat javultak a szovjet sportolók. A vízilabdatorna teljesen nyílt, három fő favoritot emlegetnek: a címvédő nyugatnémeteket, a világbajnok szovjet csapatot és a hazai környezet előnyét élvező olaszokat. Tekintve, hogy nyolc válogatott körmérkőzést vív, biztos lesznek váratlan eredmények, meglepő fordulatok. Rusorán Péter, a magyar válogatott kapitánya az elutazás- koi is úgy nyilatkozott, hogy ebben a mezőnyben az 5—6. helyezés sem jelent kudarcot. A férfi és nőj műugrás négy aranyérmén legutóbb a Szovjetunió (3) és az NDK (1) osztozott. A magyar színeket Kelemen Ildikó képviseli, aki két éve a műugrásban 7., a toronyban az 5. helyen kötött ki5 | ~ W'í W. V-, Í lifilflt ROIIIDEII üJiHnil •••• •. • •. v-ív Tájfutás. Dobó emlékverseny, Parádfürdő. Eredmények. Női felnőtt II. o.: 1. Péter (PVSK). A Herman Ottó emlékversenyen, Répáshután a női felnőtt I. o. mezőnyben Jerger, a férfi felnőtt I. osztályúaknái Pápai második lett, a serdülő fiúknál Herendi (mind PVSK) bronzérmet nyert. Tömegsport. Falusi sparta- kiád Mohács járási döntője. Eredmények. Férfi kézilabda: 1. Dunaszekcső. Női kézilabda: 1. Boly. Kispályás labdarúgás: Férfiak: 1. Boly. Nők: 1. Szajk. Atlétika: a különböző számokban a Dunaszekcső 6, a Somberek 5, a Boly és a Szajk 3-3 elsőséget szerzett. Lovaglás. Szeptember 3-án és 4-én rendezik meg a Boly melletti Békáspusztán a hagyományos lovasnapokat, amely rendezvényre most is sok érdeklődőt várnak. lónyer külföldre szerződik Minden idők egyik legeredményesebb asztafiteniszezője. Jónyer István, a 324-szeres válogatott néhány évig még külföldön szeretne játszani. Ehhez már meg is kapta az engedélyt, s előrehaladott tárgyalásokat folytat az olasz TT Mo- dica együttesével. Mai sportműsor Kézilabda. NB I. B. nők: PMSC—Nagykanizsai Olajbányász, Pécsújhegy, 15.00. Tenisz. Megyei seregszemle verseny, Komló, 8.00 és Balo- kányliget, 8.00. Nagyatád-Szigetvár, Máza- szászvár-Táncsics SE, Kisdo- rog-Siklós. — Kiváncsion várjuk a bajnokesélyesnek kikiáltott MTE vendégjátékát — nyilatkozta Bán László, a bólyiak edzője. — A Boly öt éve nem tudott nyerni a Mohács ellen, most győzni akarunk. Ennek érdekében dolgoztam ki a taktikánkat is, de ez a kezdő sípszóig maradjon titokban . . . Hét mérkőzést játszanak a hét végén a megyei I. osztályban. A jól bemutatkozott Drávátok a P. Kesztyűgyárhoz, az ugyancsak sikeresen indult P. Postás a Vasasi Bányászhoz látogat - ez a két összecsapás emelkedik ki a műsorból. Folytatják a pontvadászatot a kézilabdázók, az NB I. B- ben és az NB ll-ben is teljes fordulót rendeznek. A P. Spar- tocus-teniszezők az OB ll-ben csapatbajnoki találkozón szerepelnek, a legfiatalabbak részére megyei seregszemle versenyt rendeznek. Immáron húszadszor kerül sor Mohácson a Duna Kupa evezősversenyre, amelyen hazai egységek mellett eszékiek is vízre szállnak. A két nap alatt 53 számban 165 hajó indul, több mint 300 résztvevővel, 13 egyesületből. A maqyar élqórdából eqyedül a Rába ETO versenyzői hiányoznak: a győriek hajóparkjának 95 százaléka ugyanis nemrégiben egy versenyről hazafelé menet, a nagy viharban tönkrement. Tavaly és tavalyelőtt a mohácsiak nyerték a kupát, ha idén is az első helyen végeznének, véglegesen az övék lehetne. A csertetői pályán vasárnap a magyar motocrossozók szí- ne-java képviselteti magát azon a meghívásos versenyen, amelyen hat futamot rendeznek. — Mindenki kétszer áll ralihoz, a teljes maayar élqárda itt lesz — úiságolta örömmel Németh István, a JAMSE elnöke. — Suzukiket, Yamahákat, KTM-eket láthat a közönség. Indul a sokszoros bajnok Németh Kornél is. Érdemes lesz már vasárnap 10 órától kilátogatni a pályára, először az edzést megnézni, aztán délután 2-től a versenyt. Ilvet évente csak egyszer szurkolhat végig a közönség Pécsett. Pellérden, a Művelődési Házban szombaton a harmadszor kiírt Mecsekvalgye Kupa sakkversenyt bonyolítják le. Ezen 3 fős együttesek indulhatnak. Jelentkezni a helyszínen lehet 8.00 órától, a 150 forintos nevezési díj lefizetése mellett. Dunántúlt uanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lap)a Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőséa és kiadóhivatal: Pécs. Pf: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőséa telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saohir 96-os gépen Felelős vezető: Farkas Gábor mb. iqazgató Pécsi Szikra Nyomda Pécs. Fnael János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex* 12-211 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hfrlapkézbesítő Dostahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díi eqy -hóra 34,— Ft neavedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400.— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007