Dunántúli Napló, 1983. augusztus (40. évfolyam, 211-240. szám)
1983-08-20 / 230. szám
Mindönkivel - Mindenkinek Szocialista nemzeti ünnepeink közül talán éppen augusztus húszadika az, amelynek szellemében a jelenkor parancsa történelmünk legtávolibb sugallataival fonódik össze. Amely a legtágasabb történelmi időtartamokban és távlatokban késztet gondolkodni. Alkotmányunkat ünnepeljük, amelynek szavai s szelleme szerint — történelmünkben először, s egyre kiteljesedő demokratizmussal — — valóban „minden hatalom a dolgozó népé”; s ünnepeljük ezt az első magyar feudális uralkodó nevenapján. A szocialista néphatalmat ünnepeljük, a rendet és biztonságot, legdrágább kincsünket — de úgy, hogy egyúttal a magyar államalapításra, államiságunk kezdeteire is tisztelettel emlékezünk. Régmúlt és jelen kapcsolódik itt össze; amannak üzenetei a legfrissebb aktualitással bírnak; logikusan, szinte kényszerítenek rá, hogy mai helyzetünket évszázadok széles folyamataiba ágyazva nézzük, s értékeljük; hogy amit elértünk, azt becsülni, védeni s továbbfejleszteni képesek legyünk. Államiságunk immáron csaknem tíz évszázada alatt nem sok olyan bő negyedszázadot találunk, mint e legutóbbi. Nem sok ilyen békés, kiegyensúlyozott, alkotó, érlelő, sebeket gyógyító, viharok nyomait eltüntető, erőre kapató, s egészségre nevelő nyugodt időszakot. Igaz, a mindennapi gondokba nyakig merülvén, nemigen gondolunk erre, de azért a történelmi összehasonlításból adódó tagadhatatlan tényt lehetetlen észre nem vennünk, s eíismernünk. Igaz, a nemzetközi gazdasági élet versenypályáin naponta érezzük iparunknak a sok évszázados történelmi-társadalmi elmaradottságból eredő strukturális, szervezésbeli, s egyéb hátrányait (meg a magunk tévedéseiből, nem elég céltudatos munkánkból eredőket is). De azért jelen vagyunk, egyre jobban meg tudunk kapaszkodni ezeken a versenypályákon, sokat ledolgoztunk az évszázados elmaradottságból, s ha csak közepesen fejlettként is, de mérkőző — vagy inkább a kölcsönös előnyök alapján együttműködő — partnerei tudunk lenni a legfejlettebbeknek. A történettudomány örök vitatott kérdése, hogy a jelen mikor, mely időponttól kezd történelemmé válni. És aligha vitatható az a felfogás, amely szerint — még ha más vizsgálati módszereket igényel is — végeredményben a jelen is része a történelemnek. Biztosak lehetünk benne, hogy a tágabb értelemben vett mai kor — úgy nagyjából az utóbbi három-négy esztendő, s még ami ezután következik — a magyar történelem rendkívül fontos, kritikus, küzdelmes, de szép időszakának fog ítéltetni. Sok minden dől el ezekben az években: gazdaságunk talpon maradása, társadalmunk szocialista vonásainak erősödése, életkörülményeink megőrzése, az ország belső stabilitása és hozzájárulásának eredményessége a nemzetközi légkör enyhüléséhez, egy világháborús katasztrófa elkerüléséhez. Vagy ahogy összefoglalva mondjuk mindezt: a fejlett szocialista társadalom megteremtéséért folytatott munkánk sikere — a mostani roppant nehéz feltételek között is. Egy olyan országban, mint a mienk, ahol a társadalom alaptörvénye mindenki számára azonos jogokat biztosít és azonos kötelezettségeket ír elő. ahol mindenki egyenrangú letéteményese a hatalomnak — a jövő, a fejlett szocialista társadalom mindenki számára épül. Munkásoknak, szövetkezeti gazdáknak, szellemi dolgozóknak, magyar és nem magyar anyanyelvűeknek, kommunistáknak és hívőknek egyaránt. De nemcsak mindenki számára, hanem mindenkivel, mindenki által mindenkinek a munkája és erőfeszítései révén épülhet csak fel. Olyan fokú egyetértést és együttműködést, együtt gondolkodást és egységes cselekvést, olyan szövetséget, szocialista nemzeti egységet feltételez és kíván, amely csaknem évezredes történelmünk sorári most először valósulhatott meg ezen a földön. Koncz István Augusztusban elkészült Új lakások, tantermek, óvodák Új, négyemeletes lakóházak Siklóson, a Hajdú Imre utcábon Fotó: Proksza László Ismét több új létesítmény elkészültét adhatjuk hírül. Tekintsük át sorjában, miiéi gyarapodott megyénk augusztusban. Pécsett elkészült az új belvárosi általános iskola és megkezdődött az átköltözés a régi iskolából. A Nyugat-Mecseken új szolgáltató ház könnyíti a környék lakóinak mindennapi életét. A 2000 négyzetméter alapterületű létesítményben orvosi rendelő, gyógyszertár, ABC, fodrászat, szabóság, órás részleg, VILLGÉP- és Patyolat-felvevőhely kapott helyet. Mohácson e hónaoban fejezik be a felszabadulási lakótelepi 50 személyes óvoda építését. Az előregyártott Be- tonyp-elemekből készült és több mint négymillió forint értékű óvoda generálkivite- zője a Mohácsi Költségvetési üzem volt. de ielentős társadalmi munkát végzett az éoí- tésben a PÉTÁV mohácsi ki- rendeltsége, a Városgazdálkodási Vállalat, a MOFA, a Te- maforg, az Áfész, a kórházrendelőintézet, a tanács műszaki osztálya és a lakosság. Komlón a bíróság és ügyészség, illetve a kisegítő iskola épületét adja át e hónaoban a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat. A Kossuth téren lévő háromszintes bíróság, ügyészségi épület 16 millió, a kiseaitő iskola 58 millió forintba került. Az utóbbiban 12 tantermet, tornatermet, diákszállót, 300 adagos konyhát, éttermet és sportpályát alakítottak ki. Szigetváron a tervezett szép. tember végi határidő helyett most augusztusban adnak át a Lenin téren egy 30 lakásos épületet. A Baranya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat dolgozói olyan alapos munkával készítették el ezt a 30 lakást, hogy nem volt szükség úgynevezett hiánypótlásra. Az eddig említett létesítmények sorában talán eltörpül, az ott lakó szigetváriaknak bizonyára fontos, hogy a Táncsics Mi Marjai József Tatán, Kornidesz Mihály Szekszárdon mondott beszédet hály utcában — az új családi házak utcájában — elkészült a 400 méter hosszú szilárd burkolatú út. Siklóson, a Hajdú Imre utcai lakótelepen 205 lakást adott át az elmúlt hetekben a BÉV. A két év alatt felépített ötszintes épületekbe már beköltöztek. Az Iskola utcai lakótelepen egy 25 lakásos OTP-tár- sasház építését fejezte be a siklósi Építőipari Szövetkezet. ötven hellyel bővítették a gyűdi óvodát. A tervezettnél három héttel korábban, augusztus elején fejezték be az átalakítást a helyi kisiparosok. Nagynyárádon 200 adagos iskolai konyha építését fejezi be e hónapban a helyi költségvetési üzem. Hímesháza négy iskolai tanteremmel gazdagodik. A termeket a termelőszövetkezet építőbrigádjának dolgozói építették. Hegyszentmártonban a szőlőkhöz vezető 3 és fél kilométer hosszú utat társadalmi munkában építette a lakosság és a különböző gazdálkodó szervek. Drávasztárán 100-palackos gázcseretelepet épített összefogással a lakosság. Okorágon 60-palackos telepet építettek a falubéliek. Az anyagot mindkét esetben a sellyei tanács biztosította. Tovább bővítették a Sellyei Csatornamű Társulat hálózatát. Újabb hat utca 110 lakását kapcsolták a vezetékrendszer be. A kétmillió forint értékű munkát augusztus elején fejezték be. Szentlőrincen, — ahogy tervezték — felépítették a szülők, a lakosság összefogásával azt a négy tantermet, amely a III. sz. iskolájuk bővítését jelenti Befejezték a honismereti gvűjtőhózukat. Pénteken szerte az országban megkezdődtek az alkotmány napját köszöntő ünnepségek. A hagyományokhoz hiven az idén is sok helyütt együtt ülték meg az alkotmány törvénybe iktatásának évfordulóját, s az új kenyér ünnepét egy-egy tele. pülés, vagy vidék ipari és mezőgazdasági üzemeinek dolgozói. Az alkotmány napját köszöntő nagygyűlést és kenyér- szegő ünnepséget tartottak pénteken Tatán, a szabadtéri színpadon. A több ezer résztvevő között a tataiakon kívül ott voltak a környező falvak, ipari települések képviselői, nagy. üzemek — a Tatabányai Szénbányák, az Almásfüzitői Timföldgyár, a Bábolnai és a Kör-/ nyer Mezőgazdasági Kombinát — dolgozói is. A nagygyűlésen Komárom megye párt. és állami vezetőinek társaságában jelen volt Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a megye országgyűlési képviselője. A Himnusz elhangzása után Kro'szner László, a Hazafias Népfront Komárom megyei Bizottsága elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese mondott beszédet. * Szoboravatással egybekötött nagygyűlésen emlékeztek meg oz alkotmány ünnepéről pénteken Szekszárdon. A város kö. zepén magasodó Bartina-hegyen megtartott nagygyűlésen Kornidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Magyar Televízió elnöke mondott ünnepi beszédet. Ezt követően a hegy tetején helyezték el Kiss István, Kossuth- dijas szobrászművész krómacél. bál készített, húsz méter magas plasztikáját, amelyet Szek- szárd jelképei, hatalmas szőlőfürtök és búzakalászok díszítenek. A nagyszabású kompozíciót, amelynek betontalpazata kilátóul szolgál, a város lakossága nevében Kovács János tanácselnök vette át. A szoboravatást követően az ünnepi nagygyűlés résztvevői előtt népi táncosok léptek fel, majd „hegyibált" rendeztek. * Baranyában a megyei központi alkotrrványnapj ünnepséget ma, szombaton délelőtt 10 órakor tartják meg a boksái szabadtéri színpadon. Augusztus 21-én pedig új MHSZ lőtéri avatnak Boksán. Tegnap emlékeztek meg al kotmányunk törvénybe iktatásá. ról Harkányban, Siklóson, Bóíy. ban, Szigetváron, Hidason, Szentlászlón és Töttösön. Szombaton tartják az alkotmánynapi ünnepséget Felsöszentmá'. tonban, Királyegyházán, Nyu- gotszenterzsébeten, Bükkösdön és Komlón, vasárnap pedig Va. sárosdombón lesz megemlékezés. Augusztus 20-a alkalmából több helyen tartottak és tartanak munkás-paraszt találkozókat. Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló Rz alkotmány napját ünnepli az ország XL. évfolyam, 230. szám 1983. augusztus 20., szombat Ára: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja