Dunántúli Napló, 1983. augusztus (40. évfolyam, 211-240. szám)
1983-08-13 / 223. szám
Településfejlesztés társadalmi egyetértéssel Politikánk lényeges eleme, hogy formálásában mind nagyobb számban vesznek részt az állampolgárok. A párt, a népfront és a szakszervezetek döntéseiben messzemenően figyelembe veszik a lakosság észrevételeit, a társadalmi viták javaslatait. Településpolitikánkban is el kell érnünk, hogy a fejlesztés hosszabb távú terveit, az éves és a középtávú elképzeléseket a lakosság véleményezze és abban társadalmi egyetértés alakuljon ki. Településeink fejlődése az elmúlt 15—20 évben történelmi méretekben is jelentős volt. Városaink, elsősorban a megyeszékhelyek valóságosan is várossá váltak, nagy hatást gyakorolva szélesebb környezetük fejlődésére is. Városhálózatunk számos új várossal és legalább 35—40 városiasodó nagyközséggel gyarapodott, megszüntette a településhálózatunk történelmi tragédiánkból eredő hiányosságait. A kisebb és nagyobb falvak, ban, elsősorban a mezőgazda- sági termelés nemzetközileg is kiemelkedő ütemű és színvonalú fejlődése következtében új termelőerők adtak lendületet a falvak fejlődésének. El. sősorban azzal, hogy a városi és falusi lakosság jövedelmei közeledtek egymáshoz. A vidékre ipar települt, kiépült az úthálózat, javult a közlekedés és az infrastruktúra számos más eleme is. Az új irányvonal A fejlődésnek azonban vannak árnyoldalai is, amelyeket ki kell igazítani és emellett időszerűvé vált, hogy a társadalmi fejlődés és a gazdasági építés intenzív szakaszának, nem kevésbé a megnehezült gazdasági körülményeknek megfelelően alakítsuk ki az or- száq különböző területei fejlesztésének és a települések fejlődésének irányvonalát. írta: S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára A változtatás igényét úgy lehet jellemezni, hogy az eddigi, éknél kiegyenlítettebb településfejlesztésre van szükség. Korábban aránytalanul sokat költöttünk a nagyvárosokra és néhány intézkedésünk korlátozta a községek fejlődését. Ez azzal járt, hogy túlságosan sok ember áramlott elsősorban a nagyvárosokba, lekötve anyagi eszközeink nagyobb részét, korlátozva az életkörülmények és a város nagyobb területeit kiszolgáló funkciók fejlesztését. A hibák korrigálásában tehát az elsődleges feladat az, hogy „növeljük a falvak népességtartó erejét”. A korszerű terület- és településpolitika azonban ennél szélesebb körű döntéseket igényel. Ezért kezdeményezte a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az MSZMP Központi Bizottsága, és a kormány felé, hogy ajánlásait is figyelembe véve, alakítsa ki az előttünk álló évtizedek terület- és településfejlesztésének körvonalait. Az Országos Tanács ajánló, sainak néhány lényeges vonása a következőkben foglalható össze: Az ország valamennyi településén, a fővárosban és a tanyákon azonos jogú állompolgárok élnek, akik jogosultak arra, hogy maguk döntsenek sorsuk, környezetük formálásáról. Ebből is következik, hogy az ország jelenlegi településszerkezetét történelmi adottságnak kell tekinteni és azzal hosszú távon számolni kell. Természetesen eközben egyes országrészek és települések erőteljesebben fejlődnek. Mások fejlődése stagnálhat, sőt csökken, hét is. Ezt azonban központi intézkedésekkel, bármiféle közvetlen vagy közvetett kényszerrel nem szabad erőszakolni. Különösen vonatkozik ez az aprófalvakra és a tanyavilágra. A jelenlegi helyzetet nemcsak a törvényszerű társadalmi-gazdasági változások idézték elő, hanem a szubjektív indítékú különféle korlátozások és az ebből eredő elkedvetle- nedés is. Azt tehát, hogy mi az életképes, pontosabban, hol kívánnak maradni, vagy honnan kívánnak elköltözni az emberek — ha a boldogulás feltétele*, kiegyenlítettebbé tettük — maguk az érdekeltek, az ottlakók döntsék el. Feszültségek forrásává vált a települések szerepkör szerinti, sablonos kategorizálása. A különböző felső, közép, alsó, részleges, szerepkör nélküli stb. kategóriák nemcsak értelmet, lenek voltak a lakosság előtt, hanem bizonytalanságot és elkedvetlenedést, sérelmeket okoztak a települések között. Ezért az Országos Tanács javasolja, hogy a sok feszültséget keltő kategorizálás szűnjön meg. Településrendszerünk alapvető elemének a várost és vonzáskörzetét tekintjük, ahol a résztvevő települések között nem alá- és fölérendeltség, hanem feladatmegosztás, közérdekű és egyenjogú együttműködés van. A tartós és zavartalan fejlődést a virágzó és a gazdag vidék arányos, ösz- szehangolt fejlesztése biztosítja Olyan esetekben, amikor a vonzásközpontokban több város van, azok versenghetnek egymással, vagy adottságuk és tradíciójuk szerint megoszthatják feladataikat. A vonzáskörzeteket a köz- igazgatási határok csak bizonyos mértékben tükrözik, azok a fejlődésben és az együttműködés egyes területein eltérhetnek azoktól. Mindez nem teszi szükségessé a közigazgatási határok változtatását. Természetesen nagyon lényeges és hosszabb időt igénylő politikai, államigazgatási, gazdasági fel. adat, hogy kialakítsuk a városi és a községi tanácsi szervek, társadalmi szervezetek, intézmények, termelő és szolgáltató vállalatok demokratikus együttműködésének intézményes kereteit, megteremtve egyidőben a lakosság széles körű közreműködésének rendszerét is. A települések helyzetét alapvetően meghatározza az adott országrész vagy a szűkebb táj általános fejlettsége. A közlekedés, a távközlés, a különböző szolgáltatások és a termelőerők helyzete és a terület ipaii és mezőgazdasági termelése. Jelentős gond, hogy az ország számottevő területei lényegesen elmaradnak az országos átlagtól. Ezek fokozott fejlesztésével országosan és a megyékben is kiemelten kell foglalkozni. Hasonlóan fontos a közlekedés és a távközlés korszerűsítése. Alapvetően azonban az határozza meg egy-egy terület fejlettségét, hogy az, természeti adottságaihoz alkalmazkodva, mennyiben tudja biztosítani az ott élő lakosság folyamatos foglalkoztatását, jövedelmi viszonyait. A legtöbb lehetőség az ipari fejlesztésben van, elsősorban a kisebb településeken. Ezek a kisebb volumenű feladatok ellátására és az ipari nagyüzemi bedolgozásra szerveződhetnek és javíthatják a nagyobb ipari központok te. vékenységének eredményességét is. A helyi tanácsok szerepe A városrendezés, a városkép megőrzése, az igények szerinti korszerű fejlesztése sokoldalú feladat. Ebben a lakosság közvetlenül érdekelt és biztosítani kell a szervezeti feltételeket, hogy a társadalmi ellenőrzés, tervezés, tevékeny közreműködés nagyobb mértékben érvényesülhessen a település arculatának formálásában. Ennek alapvető feltétele, hogy növelni kell a helyi tanácsok döntési jogkörét és anyagi önállóságát. A helyi tanácsok és a lakosság kapcsolata igen közeli és könnyen szervezhető. A tanácsi döntésekből részt fog kérni a lakosság is. Napjainkban különösen fontos az a tapasztalat, hogy a társadalmi ellenőrzés kiszélesedése a cél. szerűség, az időszerűség és a takarékosság irányába szorítja az időnként anyagi lehetőségeinktől és a valóságos társadalmi igényektől elszakadt, vagy azokkal ellentétes elképzeléseket is. Lakásépítés - környezeti összhang Végezetül az Országos Tanács állást foglalt abban, hogy lakásépítésünk, lakásfenntartásunk jobban igazodjon a valóságos társadalmi igényekhez, a táj és a település történelmi és természeti arculatához. Ezért az esetek többségében csak a városközpontokban indokolt a több szintes beépítés és a nagyobb laksűrűség. A lakásigények mennyiségi kielégítése után a legtöbb településen az emberek a szellősebb, kertes beépítést igénylik. Megfelelő módszereket alkalmazva, és igénybe véve a lakosság közreműködését, ez nem növeli a közművesítés (víz, villany, út stb.) társadalmi költségeit. A termőföld nem csökken, hiszen a házikert az egyik legintenzívebb mezőgazdasági termőterület. A Központi Bizottság és a kormány rokonszenvvel fogadta javaslatainkat és reméljük, hogy a társadalom széleskörűen részt vesz majd a javasolt politikai és állami döntések kiformálásában és — mint eddig is tette — megvalósításukban is. Diabetes tábor Boglárlellén Baranyai gyerekek a SZOT boglárlellei üdülőjében Országosan először Baranyá- nyábon szervezték meg társadalmi összefogással a cukorbeteg gyermekek üdültetését. Három éven át, a nyaranta rendezett táborokban több száz diabeteses gyermek vett részt. A kezdeményezésre országosan is fölfigyeltek és ennek eredményeként a Szakszervezetek Országos Tanácsa boglárlellei üdülőjében július 4-től két héten át több mint százötven kezelésre szoruló, 10—14 éves fiatal üdültetését szervezte meg a SZOT. A cukorbetegek száma sajnos évről évre növekszik, statisztikai kimutatások szerint a lakosság legalább fél százalékát érinti, nem szólva a gyermekekről. Dr. Molnár Dénes, a pécsi gyermekklinika tanársegéde eddig is tevékenyen részt vállalt a baranyai gyerekek gyógyításában, s mint ahogy találkozásunk alkalmából elmondta, országosan legalább ezer főre tehető a> fiatalkorú diabeteses betegek száma. Boglárlellére Baranyából, Somogybái, Tolnából és Zalából harminc gyermek érkezett — a kezelésre szorulók egyharmada — és a táborvezetőség orvosai állandó ellenőrzés mellett arra is figyelmet fordítanak, hogy a gyerekeket fölvilágosítsák, hogy rosszullét esetén mj a teendő. Természetesen a program első; sorban a fiúk és lányok gondtalan nyaralását garantálja, feledtetve betegségüket. Mindehhez nagy segítséget nyújt a konyhai személyzet Tankó József mesterszakács vezényletével — a pécsi Misina étterem dolgozója —, aki szabadságát feláldozva vállalta a kéthetes turnus étkeztetési feladatainak megoldását. A hatfős konyhai személyzet reggeltől estig sütfőz, hiszen a gyerekeknek napi hatszori étkezést kell biztosítani. A tábor költségeihez jelentős pénzeszközökkel járultak hozzá többek között a baranyai üzemek szocialista brigádjai. A SZOT gyermekenként 34 forintot biztosít naponta, ám o nyersanyagnorma meghaladja a hatvan forintot. Mint ahogy megtudtuk, a diabeteses gyermekek jövőbeni üdültetése elhatározott cél, ám ehhez legalább félmillió forint hiányzik. Nem hinnénk, hogy ötszázezren múlna e kezdeményezés folytatása, annál is inkább nem, mert a szénhidrát anyagcsere-zavarban szenvedő gyermekek korai gyógyulását a szervezett üdültetés is elősegítheti ... . S. Gy. Akarni, tűrni, erőlködni! Edzett ifjúságért! D r. Szalai István megyei sportfőorvos cikkét — amelyben az „akarni, tűrni, erőlködni” nem képes ifjúság fizikai felkészületlenségét tette szóvá — jól egészítette ki a Dunántúli Napló július 23-i számában „... és győzni” címen napvilágot látott reflexió. Mindkét cikk mondanivalójával egyetértek, s csupán néhány észrevételt szeretnék tenni ezzel a rendkívül időszerű témával kapcsolatban, megfogalmazva egy-két javaslatot is az előbbrelépés érdekében. Észrevételeimet annak a családi egészségneveléssel foglalkozó vizsgálatnak a tapasztalatai alapján teszem meg, amelyet nemrég végeztünk Pécs- Kertvárosban, közel 400 fiatal szülő és ugyanennyi iskolás korú gyermek megkérdezésével. A szülőknek — akiknek többsége 35 év körüli, 85 százaléka a javuló életkörülmények, a növekvő szabad idő ellenére semmiféle formában sem edzi magát, nem fordít gondot fizikuma „karbantartására", s legfeljebb néhanapján szakít időt családi kirándulásra. A hangoztatott kifogás: „Nem érek rá”, vagy „Mozgok úgyis eleget" — nem valami meggyőző érvelés. Mert ez esetben is fennáll az igazság: ha valakinek valami nagyon fontos, arra mindig talál időt, mint ahogy a szülők jelentős része is megtalálta a számára legfontosabbnak tűnő szabadidő-elfoglaltságot: a család életkörülményeit javító többletmunkában. Mindez tükröződik a gyermek életvitelének alakításában. Az életkörülmények kedvező változása, a szabad idő növekedése ellenére a testedzés, sportolás nem kap olyan szerepet a családi nevelésben, a családi életben, mint ami elvárható volna. Sőt azzal az ellentmondásos jelenséggel találkozunk, hogy a szülők önmagukkal szembeni kíméletlensége, amikor az anyagi javak gyarapításáról van szó, a gyermeknevelésben éppen ellenkező felfogásba és gyakorlatba csap át. A mindentől megkímélő, kiér- demlés nélkül is mindent megadó szülői majomszeretet a gyermekek fizikai és akarati elpuhulásához, az erőfeszítésektől, a kemény helytállástól való elidegenedéséhez vezet. Ifjúságunk nem kis részének elkényelmesedését, fizikai állapotának elégtelenségét, komolyabb erőfeszítésre és kitartásra való képtelenségét számos tény bizonyítja. Ebben azonban elsősorban azok a hibásak, akik azzal akarnak jót gyermekeiknek, hogy óvják mindentől, ami erőfeszítéssel jár: szeretetüket azzal akarják kimutatni, hogy kiérdemlés nélkül is mindent megadnak gyermekeiknek, s nem késztetik őket komolyabb munkára — különösképpen nem fizikai munkára —, de még a szórakoztató formában erőfeszítést igénylő sportolásra sem. Ezt a ma széles körben elterjedt szülői szemléletet és magatartást nem képes ellensúlyozni az iskola. Egyrészt, mert az ott folyó testnevelés, sportolás gyakran szembe találja magát a szülői közömbösséggel, olykor pedig egyenesen a szülői fékezéssel, másrészt a testnevelő tanárokkal szembeni elvárások elsősorban nem a minden gyermek és ifjú edzetté, fizikailag felkészültté tételének elsődleges igénylésére irányulnak, hanem főleg a kevés számú tehetség versenyekre való felkészítésére és versenyeztetésére. Olyan családi és társadalmi közegben, ahol az elpuhultság, a testi-lelki nyegleség-enervált- ság, a korán kezdett rendszertelen életmód, a fizikai erőfeszítéstől való idegenkedés nem ütközik elítélésbe, a szűkebb és tágabb közvélemény rosszallásába, az ilyen állapot nem vált ki egészséges irányba ható, megelőzést és helyrehozást szolgáló reakciókat, ott az el- puhulás tényének megállapításával aligha juthatunk előbbre. • Ha a testkultúra fejlesztése, az ifjúság megedzése, fizikai és erkölcs-akarati felkészítése fontos társadalmi ügy — márpedig objektív okok miatt egyre hangsúlyozottabban az —, akkor a helyzet megváltoztatása, az „akarni, tűrni, erőlködni” képes ifjúság felnevelése széles körű összefogást követel meg a család, az iskola és az arra illetékes szervezetek és intézmények között. A testedzésnek, sportolásnak a család életmódstruktúrájába való beépülése nem következik be spontán az élet- és munka- körülmények megváltozása, a szabad idő növekedése nyomán. Nemcsak azért, mert a szabad időt számos más vonzó, különösebb erőfeszítést nem igénylő szórakozási-időtöltési kínálat „ostromolja”, (tv, disco, mozi stb.) hanem azért is, mert a kialakult, megszokott életmód rendkívül konzervatív képlet, aminek megváltoztatása, új elemekkel való gazdagítása — pláne, ha azok némi erőfeszítést igényelnek — csak sok tényező együttes hatása nyomán és hosszabb folyamat eredményeképpen következhet be. Ebben az összetett hatás- mechanizmusban jelentős szerepet tölthet be a céltudatos, rendszeres befolyásolás, szemléletalakítás. Ebből következik: Az iskoláknak fokozott szerepet kellene vállalniuk a szülők felvilágosításában, az arról való meggyőzésükben, hogy gyermekeik fejlődését, életének jövőbeni alakulását többek között azáltal segíthetik elő, ha nagyobb gondot fordítanak egészségük megszilárdítására. A tömegkommunikációnak is sokkal nagyobb szerepet kellene vállalni minták bemutatásával, példák állításával; a rendszeres testedzés, sportolás előnyeinek ismertetésével (esetleg negatív példák vázolásával), módszerek, megoldások ajánlásával. Nagyobb szerepet kellene vállalniuk etekintetben a különböző szervezeteknek, intézményeknek — elsősorban azoknak, amelyeknek egyébként is közvetlen, vagy közvetett feladata az ilyen kérdésekkel való foglalkozás. Nevelési tanácsadók, Vöröskereszt, KÖJÁL, TIT, Hazafias Népfront, iskolaegészségügyi hálózat stb.). Ezeknek a szervezeteknek, intézményeknek a munkáját érdemes lenne összehangolni a családi egészségnevelés hatékonyabb segítése érdekében. A lakótelepek kialakítása és továbbfejlesztése során fokozott gondot kellene fordítani a testedzés, sportolás feltételeinek megteremtésére, a gyermekjátszóterek mellett sporttelepek, kondicionáló-termek létesítésére és működtetésük biztosítására. A háztömbökben szervező munkával is segítséget kellene nyújtani a testedzés, sportolás iránti szunnyadó hajlandóság felszításához, az egészségnevelésnek a családi nevelés kere- febe való beépítéséhez, a rendszeres testedzés, sportolás szokásának kialakításához és megszilárdításához. Dr. Kálmánchey Zoltán HÉTVÉGE 3.
