Dunántúli Napló, 1983. július (40. évfolyam, 180-210. szám)
1983-07-09 / 188. szám
Méhészet, méhészek A Nap felé fordítja az üveget: a mézzel telt edényen át- aranylik a fény, tisztán csillan, összegyűjti, azután a szemünkbe villantja a sugarakat. Kicsit zavart mosollyal mondja: — így csinálják a borászok is. A fény felé tartják, a színét elemzik, ízek emléke éled, miközben borukat vizsgálják. Ilyen oldalról nem sokban különbözünk tőlük: a méhészek is éppoly szeretettel beszélnek a mézükről!, mint a szőlészek- borászok a borukról. Ebben az üvegben akácméz van. Idei már, persze. Világos, enyhén zöldes-sárgás színű, nem any- nyira aromás, mint a többi méz —• mondjuk a hárs —, hí- gabb is, viszont nem ikrásodik, és a legszebben szervírozható. Évek óta foglalkozik méhészettel, könyvespolcán tömegével a szaklapok^ szakkönyvek, a Mecsek-oldalban — ha mind idehaza van — hatvan kaptárban sok tízezer méhe zsong. Magyarországon negyvenezer méhész van, a múlt évben 18 000 tonna mézet termeltek, c viliágpiacon 8 százalékkal részesülünk. Olvasom: erének értéke mintegy 600 millió forint, de nemcsak ezt ketl számítani, hanem azoknak a mezőgazdasági terményeknek az értékét is, amelyek a méhek megporzó munkájának köszönhetők — s ide tartozik a töktől a dinnyén keresztül a szilváig egy egész sor haszonnövény —, ez pedig már 11,5 milliárd forintot jelent. A negyvenezer méhész egyike a pécsi Nagy István, villamosipari szakember, akire édesapja mellett — Bicsérden, ahol évtizedek óta méhészetük van — ragadt a méhek szeretete. A mézért |<ülönösebben nem rajong. — Csak vasánap reggel eszünk. Feleségemnek, a három gyereknek, és nekem is megvan a magunk külön kis edénye, ebben tálaljuk, a legkisebb gyerek is maga eszi, nem baj, ha összekeni magát . . . — Hogyan sikerült az idei akác? — Annyi volt a virág a fákon, hogy alig bírták az ágak. A második virágzást azonban három nap alatt lepörkölte a hőség. Nincs az a méhcsalád, amelyik szorgalmas munkájával lépést tudott volna tartani ezzel a gyors fonnyadással ... Sajnos, a virágokban maradt sok-sok nektár, pedig a világpiacon az akácméz a sláger. — Mennyiért veszik át a méhészektől az akácmézet? — Ez külön mese . .. * Tejjel-mézzel folyó .. . Hyp- pokrates ... Az első háziállat... Mesék bőven kötődnek a mézhez. Mint ahogy lényegében annak minősíthetjük azt a nagyon elterjedt, mondhatnánk: általános ismeretet is, hogy a méhek mézet gyűjtenek. Holott a nektárt szívják ki a virágok kelyhéből, garatmirigyük váladékának kémiai „közbeavatkozása" révén válik a nektár mézzé. A klasszikus mesék közül a tejjel-mézzel jelzett gazdag és boldog élet azonban gondolkodásra serkent, s addig minden bizonnyal eljutunk: elődeink életében —• nyilván asztalukon keresztül — a méznek nagy becsülete volt. Hyppokrates, az ókor legnagyobb nevű orvosa gyógyszernek ajánlja. És talán igaz az a vélemény is, hogy a méh, ha nem is az első, de az elsők között volt háziállata az embernek. * Az üzlet azonban nem tűri a mesét, márpedig a méhészet: üzlet. Valaki azt mondta: meggazdagodni lehet belőle, de megélni — nem. Vagyis jobbára mellékes keresethez juttatja az e munkára vállalkozókat. Mészáros József, a Hungaronektár baranyai szaktitkára : — Egy „főállásban”, családtagjai közreműködésével dolgozó méhész 200—300 kaptárt tud ellátni. Ennél többel nem képes megbirkózni, ez viszont biztosíthatja megélhetését. Ha 50-nél kevesebb méhcsaládja van, már nem rentábilis a vándorlás. Egyébként is pillanatnyilag a méhészkedés gazdaságossága borotvaélen táncol: magasak a termelési költségek. Én például a múlt évben 10 000 kilométert autóztam — persze, saját gépkocsival — a méheim érdekében .. . Egy 100 családdal rendelkező vándorméhésznek kaptáronként legkevesebb 45 • kilogramm mézet kell produkálnia, hogy költségeit fedezze. Ami ezen felül van, csak az a haszon. Amit mondok, az a becsületesen, hozzáértéssel dolgozó méhészekre vonatkozik, közülük, az igazi méhészek közül még senki sem lett milliomos . . . Mannhardt János, a Pécs és Vidéke Áfész méhész-szakcsoportjának elnöke: — A 160 méhészünk közül1 mindössze hárman vannak, akik főállásban csinálják ezt a munkát. Ha évente leadnak 36 000 forint értékű mézet, nyugdíjjogosultságot szereznek. Persze be kell fizetniük a nyugdíjjárulékot is, havonta 700 forintot. — Kik méhészkednek? — Régen, a falvakban, elsősorban az iparosok, a tanító, a pap. Ma a tagjaink döntő többsége fizikai dolgozó, de van mérnök is. A szakcsoportból jellemzően azok válnak ki, mondják fel tagságukat, akik — kellő hozzá nem értés maitt — belebuknak a vállalkozásba, vagy már fizikailag nem bírják. — Adminisztratív okok nem játszanak szerepet? — Mostanában béke van ... * Az I. osztályú akácmézet kilogrammonként 35 forintért veszi át az áfész. Az akác ér legtöbbet, az utóbbi években megnőtt iránta a kereslet a világpiacon, bá,r a nyugati országokban számos eszközzel ösztönzik a helyi méhészkedés fellendítését, és ez előbb-utóbb még érezhetőbben hat majd a magyar méhészek piaci helyzetére is. — Kevésnek tartja a 35 forintot? — Nem az én véleményem dönt — mondja a szakcsoport elnöke. — Az ár kialakulásába a méhészek nem tudnak beleszólni. Magyarországon sokkal több mézet termelünk, mint amennyit belföldön el lehetne adni. (Fejenként és évente mintegy 30 dekagrammot fogyasztunk. Ez még közepesnek se nagyon mondható, az NSZK- ban 1 kiló, Japánban még több jut egy-egy lakosra.) — Hol az érdeke a méhésznek, hogy az áfész felé adja le a mézet 35 forintért, és ne magánúton, 60-ért? —■ Nem tudja eladni kis tételekben a megtermelt meny- nyiséget. Hegedűs Gyula, a Pécs és Vidéke Áfész felvásárlója: — A múlt évben 17 vagon mézet vásároltunk fel, amit átadtunk a Hungaronektárnak. Ők minősítik, az áfész kilónként 3 forint jutalékot kap. A 17 vagonnak mintegy kétharmada volt akác. Az országos átlag ennél kevesebb. — Hallottam, előfordultak volna olyan esetek is, amelyek nem használtak a piaci pozícióinknak. Például: a méhészekhez szállított üvegekbe otthon csomagolták a lépesmézet, nem mindig a legtisztább körülmények között. Bár a Hungaronektár szúrópróbaszerűen minden szállítmányt ellenőriz, gyakorlatilag a termelőtől, mondjuk a londoni vevőig közvetlenül jutott az áru — majd vissza, a kifogások miatt. Úgy tudom, voltak gondok a töltőmézzel is. — Az áfész ebben az évben 50 000 üveg lépesmézre szerződött a termelőkkel. A göngyöleget, az üvegeket, a kartont a Hungaronektár szállítja, a csomagolás után rajta van a méhész címkéje. Egy- egy üvegbe 33—34 dekagramm méz és 16—17 dekagramm lép kerül. A próbaellenőrzést követően — ha kifogás van — a Hungaronektár visszaküldi a szállítmányt a “méhésznek, a továbbiakban az ő gondja, mit csinál vele ... Hogy nem tiszta akácmézet használtak volna töltőméznek? Erről nem hallottam, legalábbis Baranyában nem. * A múlt évben napraforgó- permetezést követően sok méh elpusztult. Vannak méhészek, akik még most is panaszkodnak: legyengült állományukat nem tudták a régi erőre hozni, így az idei akácról is kevesebb volt a hordás, mint amit kipergethettek volna. — A méhészeknek tudomásul kell vennie — mondja Mészáros József, hogy a méh nem gazdájának, hanem magának hord. Ha neki elég, befejezi, pontosabban befejezné —. mert ekkor a méhésznek közbe kell avatkoznia. Nem egy nappal előbb, nem egy nappal később, hanem a szükséges időben! A kaptárokban szervezett rend van, nem lehet félvállról venni a méheket. Én ott voltam a mérgezés kellős közepén, most már nem érzem a hatását, s úgy gondolom, az igazi méhészek közül egy sem. — Ha kevés a méz, még mindig ott van a virágpor, s napjaink slágere, a propolisz. — Ez a propolisz is! Szerintem van még két éve . . . Most sláger, hamisítják is —^ viasszal keverik —, vannak „csodadok- torok", akik kilószám vásárolnák, hogy aztán mindenféle bajra ajánlják. A hivatalos ára kilónként 1200 forint körül van, de nem éri meg vesződni vele. Hallottam egyébként arról is, hogy adnak érte 4—5000 forintot. Lelke rajta .. . A propolisz „kíséretéhez" tartoznak azok a listák is, amelyeken pontokban van felsorolva: mi mindenre jó ellenszerként. Az egyik ilyen listán a 18. pont: „Ha már semmi más'nem használ..." — vagyis: végső soron a propolisz mindenre jó. Annyi biztos: az angol—búr háború idején a búrok hadifelszereléséhez tartozóan ott volt a tisztek és tiszthelyettesek zsebében a propolisz — vérzéscsillapítónak. — Én nem vesződök vele — mondja Nagy István. — Ha valaki kér, kaparok össze egy kicsit .. . Mészáros Attila • • Örömmel élni A minap aprócska csomagot kaptam. Tartalma egy szakkönyv volt, amely bizonyos nélkülözhetetlen ismereteket közölt hajdan volt olvasóival. Fedele szakadozott, lapjai elsárgultak. Amikor kiadták, a világ több, mint fél évszázaddal volt fiatalabb ... A mellékelt, néhány sornyi üzenetből értesültem arról, hogy hagyatékból maradt küldőjére, aki kidobás helyett rám gondolt. Talán örömet okozhat vele - irta. A dolog magánügy, nyilvánosságot nem érdemel. A gondolatsor azonban, amely az öröm fogalmából kibontakozik, már az emberhez szól, aki cinikus világunkban hamis nyomon, hamis örömöket kerget. Rég elfeledte már az adni, ajándékozni, örömöt szerezni melengető érzését - csak kapni szeretne. Ha kell, hízelgéssel, fondorlattal, jól megválasztott kapcsolataival harácsolja össze élete tárgyiasult kellékeit, anyaggá alacsonyitva az egykor oly nemes, nehézveretű szavak valódi értelmét, mint amilyen a barátság, a szerelem, a ragaszkodás, az önzetlenség. Használni, kihasználni, elvenni, megszerezni. Rideg és kegyetlen életforma ez - akár a jégcsap. A valamit valamiért üzleti vállalkozásai alázzák meg és sorvasztják el a boldogság törékeny csodáját. Kihúnyóban már, mi az embert emberré emelte: érdek és önzés nyálkás szövedékében full az érzelem. Érzéki csalódássá silányul a nemek kapcsolata, lakásért szül az anya, férj hajt rá a napi nyolcon túl a többért, öreg szülőjét fosztja ki a kapzsi gyerek, s viszonzást várva tesz „ szívességet", ki a segítőkész álnok maszkjában hízeleg. Hitet, véleményt cserél, könnyedén föladja önnön magát és miközben talpat nyal, már készül az árulásra, mert új urától júdáspénzt remél. . . Hát Így. Hol kezdődik? Hol kezdődött? Tán a szülői szeretetet, törődést sosem érző. tálkába tömörült gyerekeknél, akik alkohollal vagy szipózással verik el a semmittevés unalmát? Talán a szexet szinte gyerekfejjel, érzelem nélkül űző lányoknál, kik később frigiditással, neurózissal fizetnek és menekülnek az alkohol mámorába? A teljesítményt követelő vad rohanásnál, ahol a tét az egyetem, a szülő diktálta cél: mert akkor úr leszel fiam? Vagy csak ott, hogy a szomszéd háza nagyobb, nyaralója van már és kocsija? Avagy az elromlott házasságnál, ahol az anyagiasság fásult unalommá hamvasztja a szerelem szalmalángját? A válások civódásai- nál, ahol véres közelharc dúl egy ócska székért is? A közönynél? A hiányzó hős csapdájánál? A felelőtlenségnél? Hogy nem állja szavát az iparos, hogy packázik a hivatal, hogy hazudik a felelős, kibúvót keresve, hogy becsap a sarki boltos, hogy durvák a buszon, hogy baksisra nyújtja markát ki pénzt hoz, ki ápol, ki eltemet? Hogy évente még egy könyvet sem olvas az átlag, hogy a talmi látszat a lényeg és nincs már érték - mindennek csak ára van?... Megint egyszer meg kellene tanulni: adni. Adni önzetlenül, hátsó gondolatok nélkül. Adni egy mosolyt az idegennek, jó szót az elesettnek, törődni másokkal, átérezni gondjaikat. Megajándékozni a másikat a megértéssel, a bizalommal - néha csak egy régi könyvvel. Hiszen minden ember tudata legmélyén ott búvik meg az örömszerzés vágya, ha el is feledte már. Megint egyszer meg kell tanulni örömmel élni. Különben csak sivár lét marad az élet, amely körül kiég a világ. Búsbarna László HÉTVÉGE 7.
