Dunántúli Napló, 1983. június (40. évfolyam, 150-179. szám)
1983-06-11 / 160. szám
Nyári táborok, diákcentrum Mint minden évben, idén is természetesen különböző táborokat sezrvez — önállóan és más intézményekkel közösen — a KISZ Baranya megyei Bizottsága. Lesznek úttörő-, vezetőképző- és építőtáborok, nemzetközi táborok is, júniusban és júliusban. Ezeken kívül még a következő rendezvények, programok kínálnak szórakozást közép- iskolásoknak főiskolásoknak, egyetemistáknak. Június 24-e és 28-a között országos rendezvény színhelye lesz Orfű: itt tartják az országos diák napokat, melyekre a hagyomány szerint az ország mindig más és más pontján kerül sor. Júlis 6-a és 15-e között rendezik meg Sikondán az országos úttörő és jazz szaktábort. S ha már zenei táborról volt szó, előzetesként annyit, hogy egész nyáron, júniustól augusztusig különböző zenei rendezvényekre kerül sót Pécsett és Baranyában, melyekről folyamatosan hírt adunk. Bár már hagyományos színhelye az olvasótáboroknak; ezt a hagyományt ebben az évben is áploják, így kerül sor itt szakmunkásképzősök számára tartott magyar és nemzetiségi olvasótáborra augusztus 17-e és 25-e között. Ebben az évben másodszor szervezik meg a képzőművész tábort, jnelynek helyéül, akárcsak tavaly. szintén Bárt jelölték ki. Időpontja; augusztus 9-e és 17-e között, tehát közvetlenül az olvasótábor nyitása előtt. S végül júniusban még csak hétvégeken, júliusban és augusztusban már állandóan várja az érdeklődőket a Pécsi Diákcentrum, melynek információs irodája utazási ügyekben, szálláskeresésben, nyári munkavállalással és több más, hasonló üggyel kapcsolatban ad felvilágosítást a diákoknak, s emellett mindig gondoskodnak hétvégi programokról is. , ... ha éjszaka elered az eső A Sziveri Még sosem láttam nevetni Sziveri Kálmánt. — Nem vagyok amolyan kacagás ember — mondja — de azért sok mindennek tudok örülni, különösen ha a gazdaság rendben van. Hatvanéves, harmincnégy esztendeje irányítja a mágocsi termelőszövetkezetet. Tizenhét alkalommal kapott a gazdaság kiváló kitüntetést. A hegyhát dimbes-dombos, nem éppen kiváló födjein is évről évre eredményesen dolgoznak, akár állandóan örülhetne hát. Hét falu soknemzetiségű népének élete, jövője azonban olyan felelősség, teher, amely alatt csak nagy ritkán lehet igazán felszabadultan örülni. Sziveri Kálmán talán még sosem hagyta el hosszabb időre a szövetkezetét, három-négy napnál több szabadságot sosem engedélyezett magának. (Nem is tudja pontosan, hogy hány nap szabadságra jogosult, sosem vette ki az összesét.) — Szabadság? Éjszaka? — tűnődik. — Nagyon sokszor felkelek, kimegyek az udvarra, megnézem lesz-e eső. Egész évi munkánk eldőlhet azon. Hiába a szép beszéd, ha az emberek borítékjába keveset teszünk. Bizony néha egy kis eső helyrepofozza az idegeinket. Jó néhány zárszámadáson hallgattam beszámolóját (mint mondja életének legjelentősebb eseményei ezek, hiszen az egész előző év munkája kerül mérlegre), volt, hogy pontosan megmondta melyik napon esett, mikor jött a fagy . . — Abba nőttem fel, hogy minden nagyon fontos, ami a mindennapi kenyérrel kapcsolatos . . Sziveri Kálmán a csongrádi Kiskundorozsmón, az ország akkor talán egyik legszegényebb településén született. Apja kubikos volt, nem egyszer tolta fel a talicskát Pestre a Teleky térre, hogy az emberpiaéon árulja magát. Az sem volt ritka, hogy hiába tette meg a több mint kétszáz kilométeres utat. Negyvenévesen halt meg. A talicska, lapát, csákány kisebbik fia jussa lett, a nagyobb akkor már a fronton volt. Sziveri Kálmánnak két testvérét, anyját, nagyanyját kellett eltartania, róluk gondoskodnia. — Voltam cseléd is, Erzsébeten hajórakodó is . .. Gyűlöltem a cselédmunkát. A ku- bikolás sokkal nehezebb volt, de nem alázott meg. Nem véletlen, bár, mint mondja, ösztönös volt, hogy már 1945-ben belépett a pártba, tevékenyen részt vett az ifjúsági mozgalomban. Hirtelenjében megkíséreljük felmérni egykori és mostani társadalmi funkcióit — nem könnyű. Volt országgyűlési képviselő, a KISZ Központi Bizottságának, a TOT elnökségének, a megyei, a járási pártbizottságoknak tagja, a HNF országos elnökségébe is beválasztották, de a felsorolás korántsem teljes. Hátborzongatóan félelmetes, hogy az a bizonyos ösztönösség, a helyes ösztöne milyen jól vezérelte már egészen fiatalon is. Még 1947-ben került Má- gocsra, a svábok kitelepítésekor földet, házat kaptak itt a nincstelen dorozsmaiak közül többen. — Hét hold földet kaptam — mondja —, az apósom meg tízet, ketten közösen gazdálkodtunk. Sajnos, a bevándorlók sokan csak az osztogatással, azt is mondhatnám fosztogatással törődtek, marakodtak a szebb házért, jobb állatokért. Mi dolgoztunk, két év alatt valóságos kis mintagazdaságot csináltunk. Ha nincs a tsz- szervezés, biztosan még a ku- láklistára is felkerülünk. 1949- ben a párttól kaptam a megbízást a közös gazdaság vezetésére. Nem volt könnyű a döntés, hiszen egész életemben talán akkor éreztem először, hogy a magam erejéből valamire juthatok. A tsz-ben meg az első évek nagyon nehezek voltak, 6 forintot fizettünk egy munkaegységért, ez olyan nyomorúságosán kevés volt, hogy még az éhezéshez szokott dorozsmaiak is elégedetlenkedtek. Egyszer a zárszámadásra lejött egykori kubikostársam a Központi Bizottságtól, Az egyik ember levette a bakancsát, felmutatta lyukas talpát, és azt mondta, Szívós elvtárs nem akarok mást kérni, csak legalább egy foltot adjon a párt a bakancsomra. Szomorú dolog volt, de én mégis kénytelen voltam azt mondani, hogy Szívós elvtárs egy foltot sem tud maguknak adni, hanem szívós munkával mi megtermelhetjük magunknak. Dolgoztak is ezek az emberek, s hát eredménye is van. ötszázmilliót termelünk évente, a nyereségünk is minden évben harmincmillión felül van, az egy főre jutó kereset meghaladja az ötvenezer forintot . . Az emberek valóban jól dolgoznak, az sem mindegy azonban, hogyan szervezik, irányítják munkájukat, hogyan bánnak a pénzzel. Sziveri Kálmán persze az elmúlt évtizedek alatt a szakmai és politikai iskolák, tanfolyamok egész sorát végezte el, de a vezetés tudományát a termelőszövetkezetben tanulta meg, ahol minden darab földet, minden embert úgy ismer, mintha nem egy 6700 hektáros, 1400 tagot számláló nagygazdaság lenne. Minden reggel már fél hatkor benn van a szövetkezetben, vagy őt tájékoztatják, vagy ő tájékoztatja a munkatársait, akik a lehető legnagyobb szabadsággal irányítják ágazataikat. Csendes most az elnök irodája, alig nyitják rá az ajtót, a vezérkar a határt járja. Most döbbenek ró, hogy Sziveri Kálmánnak nincs titkárnője. — Szeretek lehetőleg mindent magam csinálni, meg akinek dolga van velem, hadd jöjjön bármikor egyenesen hozzám — magyarázkodik. Hatvanéves. Próbálom összeirni, mivel ismerték el munkáját eddig, de csak hármat említ meg: a Szocialista Munka Hőse, a Munkaérdemrend arany fokozata és a Szocialista Hazáért Érdemrend, amit most kapott a legkedvesebbek számára, azonkívül, hogy legnagyobb elismerésnek azt tartja, hogy az emberek mindig közfelkiáltással választották meg elnöknek. S ha már a választásról esik szó, nem lehet elkerülni, hogy az utódlásról is beszéljünk, még akkor is, ha még néhány évig dolgozni fog. — Annyi felelősséggel tartozom a népnek, hogy jó kezekbe hagyjam sorsukat. Több jelölt is van, tudatosan készítem fel őket, és közülük aki a legtöbbet bizonyít, addig az lesz az elnök — mondja. — Nekem szerencsém voit, mert azt a munkát végezhettem 1949 óta, amit szeretek csinálni, azt akarom, hogy az utódom értsen is hozzá, de szeresse is ezt a munkát, mert csak így lehet az embereket gazdagabbá tenni. Már az utcán járok, amikor eszembe jut, mit is mondott nemrégiben a községi pártbizottság titkára. — Én akkor születtem, amikor Sziverit először választották elnöknek. A mi nemzedékünk hálásan gondol rá . . . Lombosi Jenő Zárt ciklusban napi 200 mázsa hulladékot dolgoznak fel Húslisztüzem Pécsett * Légtisztító mossa a levegőt Májusban kezdődött a Baranya megyei Baromfifeldolgozó és -Forgalmazó Vállalat húsliszt üzemének a próbaüzeme. A vállalat életében fontos esemény ez, hiszen az üzem, átadása három évet késett. Az eredetileg tervezett olasz gépek különböző okok miatt nem érkeztek meg, helyettük a honosított tervek alapján a Láng Gépgyár gépei kerültek. Az üzem megvalósítására 101,5 millió forintot terveztek, de ez mintegy 4,7 millió forinttal kevesebb lett. Az építkezésre 30 milliót, a technológiára, gépekre és szerelésre 66.8 milliót fordítottak. A pécsi baromfifeldolgozó gyár hulladékát eddig a Solti ATEV vásárolta és szállította el. Most helyben két műszakban dolgozzák majd fel a napi 1000 mázsa élőbaromfi maradékát. a 200 mázsa tollat, vért, lábat, fejet és beleket. A baromfifeldolgozóhoz két csőrendszerrel csatlakozik a húsliszt üzem. Vízárammal kerülnek át a hulladékok a főzőedényekbe. Három atmoszféra nyomáson 1—2 óra hosszat főzik az egyik tartályban a vér, toll, és a másik tartályban a fej, láb, bél keveréket. Innen a vér, toll útja egyenesen a szárítóba míg a lágyanyagoké a zsírleválasztás végett előbb egy közbenső tartályba, a cent- rifúgába, majd a szárítóba vezet. A folyamat zárt' ciklusú, fehérjeveszteség nélküli. A főzési automatika a lisztben lévő fehérje 80—88 százalékos emészthetőségét biztosítja. A szárító után a 80—90 fok meleg anyagot előbb hűtik, aztán a szitára kerül. Ami átfér a likacsokon, az közvetlenül a mérőtartályba jut. Az az anyag, amely fennmarad a szitán, az a kalapácsos darálóba, porleválasztó ciklonon keresztül az átmeneti tárolótartályba, végül csigán és csőrendszeren át a mérő tartályba érkezik. A kész tápot 50 kilós zsákokba adagolja a gép. A folyamatban kiemelt szerepet kapott a bűz megszüntetése. A termek levegőjének a gépeknek és a berendezéseknek a szagtalanítását egy angol légtisztító gép biztosítja. A levegőt mossa a gép — a ventillátor két fázisban savas vés lúgos oldaton szívja át a szennyezett levegőt és visszafújja a megtisztítottál. A Baranya megyei Állategészségügyi Állomás a terme, lés mikrobiológiai részét, míg a zsír, fehérje, szárazanyag és víztartalom ellenőrzését helyben végzik. A próbaüzem június végére fejeződik be. Addig etetési kísérleteket végeznek az itt előállított termék kipróbáló. sára a Kaposvári Mezőgazdc- ságj Főiskola állattenyésztési telepein. Terveik szerint a húslisztet malactáphoz fogják keverni. Ádám Erika a tanulmányaikat 1983. évben befejező fiatalok számára Szakmunkásképző iskolát végzettek számára ajánl állást a Pécsi Állami Gazdaság (öszögpuszta) felvesz mező- gazdasági gépjármű- és motor, szerelőket, valamint villamos- hálózat szerelő- és karbantartókat havi 2000—3600 Ft-ért. A Mecsek; Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság (Pécs Rét u. 8.) felvesz fafeldolgozókat, havi 4000 Ft-ért, plusz illetményfa biztosítása. Az Új Élet Mgtsz Reménypuszta felvesz növénytermesztő gépészeket, mezőgazdasági gépszerelőket, villanyszerelőket, géplakatosokat, kőműveseket, asztalosokat, ács-állványozókat, autószerelőket, aluminium öntőket havi 3500—4500 Ft-ért. A MÁV Épület- és Hídfenntartó Felügyelősége felvesz bádogosokat, ács-állványozókat, kőműveseket, asztalosokat, tetőfedőket, havi 2900—5000 Ft-ért. A MÁV Körzeti Uzemfőnöksége felvesz vasúti járműlakatosokat, dízelmozdony-szerelőket, nagyvasúti villamossági járműszerelőket erősáramú műszerészeket, villamos szabadvezeték hálózat szerelőket, asztalosokat, villanyszerelőket, 2300-tól 3300 Ft-ig, továbbképzési lehetőséget biztosítanak. A Posta Igazgatóság (Pécs. Jókai u. 10.) felvesz hálózatszerelőket, havi 3000—3700 Ft-ért. Volán 12. sz. Vállalat felvesz autószerelőket, karosszéria-lakatosokat, fényezőket, esztergályost 2650- től 2850 Ft-ig. A Belkereskedelmi Szállítási Vállalat (Pécs, Megyeri út 63.) felvesz autószerelőket 2800—3100 Ft-ig. A Szövetkezeti Szállítási Vállalat (Pécs, Megyeri út 53.) felvesz gépjárműszerelőket, gépjárműlakatosokat, havi 2700 Ft-ért. Az Építőipari Szállítási Vállalat (Pécs. Megyei u. 24.) felvesz autószerelőket, karosszéria- lakatosokat, géplakatosokat, forgácsolókat hálózati villany- szerelőket, autófényezőket és egy kárpitost 2800—3500 Ft-ig. Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Pécs, Köztársaság tér 7.) felvesz kőműveseket, ácsállványozókat, asztalost, mező- gazdasági gépszerelőt, vasszerkezeti lakatosokat, autófényezőt, kertészeti szakmunkást, havi 3000—4000 Ft-ért. A Baranya megyei Vendéglátó Vállalat'(Pécs József u. 19.) felvesz felszolgálókat, szakácsokat, eladókat, cukrászokat, havi 2500 Ft-ért. A Mecsekvidéki Vendég, látó Vállalat (Pécs, Bajcsy-Zs. u. 14—16.) felvesz szakácsokat, eladókat, felszolgálókat, cukrászokat, 1900 Ft-tól 2600 Ft-ig. A TITÁN (Pécs Megyeri út 59.) felvesz vas-rrjűszaki eladókat, 2500—3200 Ft-ért. A Centrum Áruház felvesz szabókat 10.50—14.50 Ft-os órabérért, valamint ruházati és vasműszaki eladókat 2200— 2600 Ft-ért. A Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat felvesz élelmiszer bolti eladókat havi 2500—2700 Ft-ért. Csemege Kereskedelmi Vállalat felvesz eladókat 3000—3500 Ft-ért. Az Utasellátó Vállalat (Pécs, Lenin tér 2.) felvesz szakácsokat, eladókat, 2300—3600 Ft-ért. A ZÖLDÉRT Vállalat (Pécs, Megyerj ét 66.) felvesz bolti eladókat 2100;—3000 Ftért. A Baranyaker Vállalat (Pécs, Rákóczi út 11.) felvesz technikai felszerelést hríadás- technikai, ruházati, cipő- és járműeladókat havi 1400— 2600 Ft-ért. A HUNGAR Hotels (Pécs, Rákóczi út 3.) felvesz szakácsokat, felszolgálókat, vendéglátóipari eladókat, cukrászokat, havi 2500—3300 Ftért A Pécsi Ingatlankezelő Vállalót (Pécs, Rákóczi út 55.) felvesz épületlakatosokat asztalosokat, -kőműveseket, ács-állványozókat, víz-gázvezeték- szerelőket, tetőfedőket, bádogosokat, parkettázót, szoba- festő-mázolókat, üvegezőt 3000—4500 Ft-ért. A Pécsi Távfűtő Vállalat (Pécs Tüzér u. 18.) felvesz fűtésszerelőket, villanyszerelőket, esztergályosokat, műszerészeket, lakatosokat 2600—3200 Ft-ig. A Baranya megyei Fodrászipari Szövetkezet (Pécs, Hőg/es E u. 26.) felvesz női fodrászokat, férfifodrászt, kozmetikusokat 1350—2000 Ft-ért. Pécsi Kertészet és Parképítő,Vállalat (Pécs, Bolgár Néphadsereg út 79.) felvesz dísznövénykertészeket 13^forintos órabérrel. Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat (Pécs Bolgár Néphadsereg útja 92.) felvesz gépjármű-szerelőket, építőgép-szerelőket, autófényezőt, kőműveseket, festő-mázolót 3000-től 4800 Ft-ig. Pécsi Szolgáltató Ipari Vállalat (Pécs, Endresz György u. 2.) felvesz elektronikai műszerészeket, női szabókat, férfiszabókat, fodrászokat, kozme. tikusokat, órásokat és üvegezőt, havi 1300-tól 2200 Ft-ig. Baranya megyei Tanácsi Magas. és Mélyépítő Vállalat (Pécs, Fürst S. u. 5.) felvesz kőműveseket, hidegburkolókat, ács-állványozókat, melegbur- kolókat, tetőfedőket, üvegeseket. vízvezeték, és készülék szerelőket, központifűtés-szerelőket bádogosokat, villanyszerelőket, vasbetonszerelőket, havi 2800—5000 Ft-ig. Technikus képzési célú szakközépiskolai, technikusi, vagy felsőfokú (nem egyetemi) végzettségűek számára kínál a Pécsi Ingatlankezelő Vállalat 1 műszaki ellenőri állást 2400— 3000 Ft-ért. Technikus képzési célú szak- középiskolát, technikumot végzetteknek kinál állást a Pécsi Sütőipari Vállalat (Pécs, Engel J. u. 10.) egy gépésztechnikusi állást 3500—4000 Ft-ért. A Ba- . ranya megyei Áilatforgalmi- és Húsipari Vállalat (Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 37.) keres gépész-vízmű kezelőket, és erősáramú berendezés szerelőt 3000—4000 Ft-ért A Pécsi Faipar; Szövetkezet (Pécs. Bolgár Néphadsereg útja 10.) keres egy gyártósszerkesztőt, havi 3000—3200 Ft-ért. 26. sz. Állami Építőipari Vállalat (Pécs, Nagyhidi u. 14.) felvesz építőipari munkahelyi technikusokat, havi 2600 Ft-ért, Bányászati Aknamélyítő Vállalat keres aknászokat havi 5800—6100 Ft- ig. Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, (Pécs, Rét u. 8.) felvesz egy műszakvezetőt és egy erdészt havi 3000 Ft-ért, plusz illetményfát biztosít. A COOPTÓURIST felvesz két ügyintézőt havi 2300—4200 Ftért. (Közgazdasági technikumi végzettség feltétel). A Pécsi Ingatlankezelő Vállalat felvesz egy gépésztechnikust havi 2400—3000 Ft-ért. Szakmunkásképzési célú szak- középiskolát végzettek számára kinál állást a Pécsi Sütőipari Vállalat (Pécs, Engel J. u. 10.) felvesz egy garázsmestert 3500—4000 Ft-ért. A 14. sz. Autójavító Vállalat Pécs, (Bolgár Néphadsereg útja 33.) felvesz autószerelőket 15.80 és 16.50-es órabérrel. A Pécsi Do. hánygyár (Pécs, Dohány u. 2— 4.) felvesz gépek javítására lakatosokat, havi 3000—3300 Ftért. A Baranya megyei Gabonaforgalmi és Malomipar; Vállalat (Pécs, Hunyadi út 3.) felvesz egy gabonaraktárost 3400—3600 Ft-ért. HÉTVÉGE 5.