Dunántúli Napló, 1983. június (40. évfolyam, 150-179. szám)
1983-06-01 / 150. szám
e Dunántúlt napló 1983. június 1., szerda A tengerből Hévízre Nevelőmedencékben az óceán vándora: az angolna Évente 150 tonna Négy év alatt megtérül a beruházás Sokan — mondhatjuk a többség - utálattal gondolnak az angolnára. Ez a „hozónkba szakadt", síkos, kígyótestű, falánk hal hihetetlen erővel kap a csalira, szívósan védekezik, össze-vissza gubancolja a horgászok zsinórjait — így az ő — mármint a pecások — antipá- tiája érthető. Ugyanakkor az angolna keresett a piacon: húsa élvezetes, a halak „íz ranglistáján" előkelő helyen van. Tegyük azonban hozzá: nem Magyarországon. Nálunk is tudják viszont, hogy milyen titokzatos az angolna szaporodása. Hogy ezer kilométereket vándorolnak, a tengerparti sekély vizekben találkoznak a folyókból érkező ikrások és a rájuk várakozó tejesek; hogy együtt indulnak a távoli Sar- gasso-tenger felé, ahol az ívás után kikelt kis angolnák szinte véget nem érő vándorlással jutnak vissza a kontinenspadokhoz. Ha visszajutnak . . . Az üvegangolnák — így nevezik az egészen fiatal angolnákat — ritkítói között most már ott vannak a speciális halászhajók is. Egyre inkább terjed ugyanis e halak intenzív nevelése, mert a 25-30 deka- grammosaknak kiváló piaca van. Mekkora egy üvegangolna? Mondjuk: háromtized gramm. Legalábbis ekkorák azok, amelyek a Balatoni Halgazdaság most épülő és várhatóan ez év végére elkészülő angolnanevelő-telepének medencéibe kerülnek: egy-egy köbméter vízbe 10-15 000 darab. Még 1980-ban történt, hogy miután a . British Petrol cég megkereste licencajánlatával a Terimpexet, a halgazdaság szakemberei elutaztak Skóciába, hogy ott személyesen győződjenek meg mindarról, ami az ajánlatban szinte hihetetlennek tűnt: természetesen meleg vizeket hasznosítva milliószám lehet mesterséges körülmények között, mondhatnánk, „belterjesen" nevelni az óceánok szabad, mozgékony vándorát, az angolnát. Az ott tapasztaltak meggyőzőek voltak és — hallottuk Horváth Károlyitól, a Balatoni Halgazdaság igazgatójától — rövid időn belül el is kezdték építeni saját telepüket, mégpedig a Hévízitó elfolyó meleg vizére alapozva a hazai angolnanevelést.- Az üvegangolnákat mi is a tengerből kapjuk, mesterséges körülmények között nem ívnak a felnőtt halak. Persze százezerszám érkezik az ivadék, mintegy 4 hónapig neveljük őket, amíg el nem érik a 6 grammos súlyt. Akkor kerülnek ki a szabadban lévő betonmedencékbe, ezekben is a Hévízi-tó télen—nyáron 24 fokos vize van. Egy év alatt érik el a piaci súlyukat, azaz a 25- 30 dekagrammot, amihez a természetben 8-10 év kell. A halgazdaság 2000 négyzetméter alapterületű angolnanevelőjében 16 köbméteres kádakba kerülnek az üvegangolnák. A szabadban lévő medencék már 100 köbméteresek, itt köbméterenként 50-60 kiló halat termelnek. Mindent összevetve a halgazdaságnál úgy számolnak, hogy a mintegy 50—58 millió forintos beruházás négy év alatt megtérül. Ennek alapja a biztos felvevőpiac - elsősorban az NSZK, Hollandia, Franciaország, de Olaszország is —, másrészt az ár: amíg egy üvegagnolna 23 fillérbe kerül, „piacérett” kilója 13—16 márka. A hévízi telepről egy év alatt 150 tonna angolna kerül a nyugati fogyasztók asztalára, ami - számoljuk ki gyorsan - megközelíti a kétmillió márkát, a legalacsonyabb áron számolva. Szükség lesz-e ezután, hogy a Balatonba angolnát telepítsen a halgazdaság? (Ismert: sokan, közöttük neves szakemberek a fogas első számú táp- lálék-konkurrensének tekintik az angolnát, arról nem is szólva, hogy az ikrákat is szívesen fogyasztja.) Igen, talán annyi változással, hogy a telepről előnevelt angolnákat engednek majd a tó vizébe. Ami az angolnák vándorösztöneit ismerőknek feltűnhet: bezárva nevelik ezeket a mozgékony, elképesztően hosszú utakhoz „szokott" halakat. — Szinte biológiai csoda — mondja Horváth Károly —, hogy az angolnákat mesterséges takarmányozásra lehet szoktatni. Nem kell hozzá egy hét, és az üvegangolnák már „rá is állnak". A takarmányt egyébként a BP szállítja, de három év után megkapjuk a receptjét. Mészáros Attila iMUMMüatuftlc mm löborötunk Mayer Tibor grafikus Megörökíti a derűsen emberi pillanatokat Mayer Tibor grafikus több mint száz rajzát mutatja be ma — június 1-én — délután 4 órakor Pécsett, a Ságvári Művelődési Házban. A kiállítást megnyitja: Mitzki Ervin Rózsa Ferenc-díjas újságíró. — Néha láttalak a megyében, vadászruhában, gumicsizmában ... — Ez a másik szenvedélyem. K özös ismerősünk és jóbarátunk daindoli lakásán — pontosabban a verandán — ülünk és a gyönyörű környezet, szőlők, gyümölcsösök kellő hangulattal „festik alá” a grafikus rajzait, amelyeknek zöme természeti ihletettségű: erdei vadak, madarak, aztán ehhez kapcsolódva vadászportrék, aztán vadászkalapok, vadász-hátizsákok (ki hinné, ez utóbbiaknak mennyi változata lehetséges?), külön csoportba sorolhatók az „útitársak”, majd a „munkatársak” és végül a „sportolók". Ami közös a rajzokban: finom irónia. Mayer Tibor 1949 óta nagyjából rendszeresen küldi karikatúráit a Dunántúli Naplónak, ismeretségünk tehát régebbi keletű. — Mi történt, hogy kiállítással jelentkeztél? — Végül is nem az én ötletem volt, a barátaim beszéltek rá, különben eszembe sem jutott volna, hogy valaha is kiállítsak. örülök annak, hogy a művelődési ház helyet biztosított munkáimnak, a vállalat pedig minden támogatást megadott a bemutatkozáshoz. — Az ércbányánál, a négyes üzemnél vagy dekoratőr. Ez a munkakör hatással van-e igényesebb rajzaidra? — Annyiban, hogy nem esek ki a gyakorlatból, bár más a dekoráció, és megint más — mondjuk — a portré, vagy a karikatúra. Mindenesetre nyugodt körülmények között dolgozom — hajnali fél ötkor kelek, s indulok ki az üzembe — a „dekorműhelyben" egész nap egyedül vagyok. A „munkatársak" csoportjában több — városszerte ismert — portrét látok, nevüket nem akarom elárulni, a látogatók úgyis rájuk ismernek. De kik az „útitársak"? — Tagja vagyok a budapesti Turing Klubnak. Ez annyit jelent, hogy rendszeresen járom Európát saját pénzemen, egyéni útlevéllel. A társaság többnyire ugyanaz, jó barátságban Onarc-karikatúra vagyunk. Jártunk Franciaországban, Spanyolországban, NSZK-ban, Angliában, aztán néhány skandináv országban. Ütitársaim egy-egy jellegzetes arckifejezését próbáltam rajzban realizálni. Ezek szép emlékeim. — Beszélsz idegen nyelven? — Franciául, németül annyit, hogy nem tudnának eladni, románul jobban, szüleim erdélyiek voltak, gimnáziumot is ott végeztem. Az az igazság, hogy később felsőoktatási intézményekben is tanultam, de eléggé nyughatatlan természet vagyok, sok mindenbe belekaptam, engem az örökös mozgás éltet. Apám is vadászott, az erdőmezők világával gyerekkoromban már megismerkedtem, most úgy látom a kilenceszten- dős fiam is követi példámat, gyakran magammal viszem az erdőbe. Egyébként a sásdi vadásztársaságnak vagyok a tagja, a jó ég tudja mióta. A kiállított rajzok csak töredékei több évtizedes munkájának. Nem gyűjti össze képeit, legalábbis közel sem valamennyit. Természetjárás-uta- zás-család (felesége és két fia): ez az ő „világképe". És közben a pillanatokat — ami derűsen emberi — lerajzolja. Rab Ferenc Meghitt csend, bensőséges hangulat a püspök pusztai strandon Fotó: Schindl József Meleg vizes fürdő a Mohácsi-szigeten Vajon hányán ismerhetik a Mohácsi-szigeten lévő dávodi fürdőt, vagy amint az ott élők nevezik: Püspökpusztát? A hajdani pécsi püspöki birtokon 1913-ban kútfúrás közben bukkantak a 39 fokos meleg vízre, alig 100 méterre a Ferenc-csatornától. A helyi meleg vizes tavacskának sokáig csak a falu libái és kacsái örültek, míg 1969-ben a helyi termelőszövetkezet és a dávodi tanács végül is kifizetődőnek vélte egy kisebb ülőmedence készítését. A fedett rész nélküli strand minden évben május végén nyitja meg kapuját a látogatók előtt. Az idei májusi nyárban svájci, nyugatnémet és francia jelű személygépkocsikat is találtunk a parkolóban. A hazai gépkocsikból viszont alig volt néhány tucat. Pedig a Bajától 20, a mohácsi komptól pedig alig 10 kilométerre lévő fürdő minden kényelmet biztosítani tud. A parkerdővel szegélyezett, hullámpalafallal védett medencék mellett strandbüfé, a parkoló mellett hangulatos étterem várja a látogatókat. A májusi és szeptemberi napokban átlag 200-an keresik fel a fürdőt, ám tavaly nyáron előfordult, hogy 2500-an pihentek a püspökpusztai strandon. A vendégek jórészben a helyi víkendtelep állandó lakói, de a bajaiak mellett sokan érkeznek Jugoszláviából és távolabbi országokból és Mohácsról is. Az idén minden bizonnyal az utóbbiak csoportja szaporodik meg tetemesen, hiszen a Duna-parti nyaralóknak — az új bekötő út megépítésével — még közelebb került a strond. K. L. I Pécs az idegenforgalom fellegvára? Nem csak közép- iskolás fokon Első hallásra hihetetlennek tűnik, de igaz: az olajipar után az idegenforgalom jelenleg a világ legjelentősebb, legjövedelmezőbb gazdasági szférája. Ezt a második helyet a közeljövőben legfeljebb a rendkívüli prosperitást mutató információipar veszélyeztetheti, amelyről egyes kutatók azt állítják, hogy forgalma az évtized végére elérheti a 600 mii-, liárd dollárt is. Az előkelő hely ellenére az idegenforgalomnak mindmáig alig akad összefoglaló jellegű tudományos szak- irodalma, s a speciális szakemberképzés is messze elmarad más gazdasági ágazatokétól. Ez a megállapítás fokozottabban érvényes Magyarországra. Az idegenforgalmi szakemberképzés felsőfokú iskola szintjén egyedül a budapesti Kereskedelmi Főiskolán folyik, de szinte kizárólag a kereskedelem és a szállodák szükségleteinek megfelelően. Az idegenforgalomnak azonban ennél jóval szélesebb a területe: közgazdasági vonatkozásain túl egyre inkább beletartozik például az ismeret- terjesztés, a közművelődés is. Méltán nevezhetjük mindezek előrebocsátása utón úttörőjelentőségűnek, országosan egyedülállónak a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Bizottságának kezdeményezését: gazdasági és jogi szakbizottságának keretén belül megalakította az idegenforgalmi munkabizottságot. Ez a munka- bizottság hivatott összefogni és fellendíteni a négy dél-dunántúli megyében, Baranyában, Somogybán, Tolnában és Zalában az idegenforgalmi tudományos kutatást. Tevékenysége azonban messze a régió határain túl is érvényesülhet, hiszen az országban máshol jelenleg nincs ilyen tudományos fórum. A Pécsi Akadémiai Bizottság idegenforgalmi munka- bizottsága másik alapvető célként a felsőfokú idegenforgalmi szakemberképzés formáinak kialakítását tűzte ki. Ebből a szempontból Pécs egyébként némi lépéselőnyben van: az idegenforgalom témakörének oktatása speciálkollégium formájában már folyik a Janus Pannonius Tudomány- egyetem Közgazdasági Karán. A most végződő szemeszterben is hét hallgató készített diplomamunkát idegenforgalmi témából. Az előzetes elképzelések szerint a közgazdasági karon folyó oktatást lehetne tovább bővíteni, amelyhez valamivel később csatlakozna a tanárképző kar is: a népművelés szakos hallgatók -második tárgyként az idegenforgalmat (természetesen ennek közművelődési vonatkozásait) tanulhatnának. Második tárgyként jöhet számításba az idegenforgalom az idegen nyelv szakos hallgatók számára is. Ez utóbbi formának már vannak előzményei Pécsett, bár „csak” középiskolás fokon: a Leöwey Klára Gimnáziumban az 1982 —83-as tanévben megkezdődött az idegenvezető-képzés fakultatív alapon több mint húsz harmadikos, negyedikes diák részvételével. Ha ezek az elképzelések megvalósulnak — nyilván nem egy-két év rohammunkájával —, Pécs az idegenforgalmi tudományos kutatás és szakemberképzés magyarországi fellegvára lehet, s az idegenforgalom is megkapja a jelentőségének megfelelő rangját a gazdasági és tudományos életben. D. I.
