Dunántúli Napló, 1983. május (40. évfolyam, 119-149. szám)
1983-05-07 / 125. szám
Televízió-és művészet Művészet-e a televízió? Régi vitakérdés, de manapság azért is időszerű, mert az emberek tekintélyes hányada számára — az egyéb kulturális termékek, szolgáltatások drágulása folytán is — 0 legfőbb szórakozási-művelődési forrás a képernyő —•. így a művészettel való találkozásé is. Mert egyfelől nyilvánvaló, hogy mint közvetítő- eszköz: „médium", valóban a művészetet terjeszti. Ezt legjobban a filmsorozatok bizonyítják: Visconti, Antonioni, Jancsó és sokan mások a filmművészet szavatolt értékeit hozták létre, s a televízió révén új nézők millióihoz juthatnak el alkotásaik. Ha a műsorszerkesztőség nem túl késői időpontra tűzi éppen a legnagyobb figyelmet, szellemi összpontosítást követelő művek vetítését. Meggyőződésem, hogy az ilyen típusú, „márkás” alkotásokat bátrabban lehetne és kellene a 20 órás főműsorba illeszteni. Sokan lepődnének meg kellemesen : ni csak, hát én ezt értem I (Még talán bevezető nélkül is — ennek a célnak megfelel á tévéújság.) Nem volna szabad megriadni a gyakorta durván fogalmazó, elutasító in. dulatú levelek áradatától: köztudomású, hogy az, akinek tetszik a képernyőn látott film, nemigen ragad tollat, ám az értetlenkedő egykönnyen pálcát tör felette, s írásban tiltakozik — úgymond — „milliók nevében”. Egy idő óta azt tapasztalom, hogy a televíziós nézési szokások átterjednek a mozira, sőt a színház nézőterére is. Egyre hangosabb a duruzsolás, a be- 0 szélgetés műsor alatt: a párban vagy családi-baráti körben szórakozók ugyanúgy „menet közben" tárgyalják meg a látottakat-hallottakat, mint ahogyan a képernyő előtt szokták. Szenvedélyes helyeslés vagy elutasítás jeleinek lehetünk tanúi, a nézők vitatkoznak. Persze: a moziban és főként a színházban nem a legmegfelelőbb ez a módszer; az előadásról folyó beszélgetés zavarja a többi nézőt (a művészeket is); Ám a tévékészülék előtt nem is haszontalan az efféle szabad folyású beszélgetés. Különösen, ha a Tina Turner a Budapest Sport- csarnokban. (A legjobb tévékészülék sem képes a valóságos hangzásvilágot közvetíteni.) szót olyasvalaki viszi, akinek okos, hasznos észrevételei vannak a műsorral kapcsolatban. Egy-egy figyelemébresztő megjegyzés a többieket is eligazíthatja a műalkotással való ismerkedésben. S persze, a sugárzás befejeztével megindulhat a rögtönzött vita a filmről. Több szem többet lát; érdekesen összegeződhetnek a benyomások. Miért csak a Kapcsoltam műsora alatt dugjuk össze a fejünket, adjuk össze a tudományunkat? Más alkalommal is megtehetnők! S az ilyenfajta filmnézés papucsban és pongyolában is megteremtheti a műalkotás — egy szép és jó film —- befogadásának e feltételeit, nem kell hozzá sötét ruha és színházi áhítat. (A színházlátogatás szertartását, ünnepélyes hangulatát persze, semmi nem pótolhatja!) Közvetít a televízió színielőadást is. Ilyenkor néha az a nehézség, hogy a közvetítés minősége, szakmai színvonala nem éri el a kamerák előtt zajló előadásét.' (A színes tévé- készülék képernyőjén látható művészfilmek értékcsökkenése a közvetítés folytán — nézetem szerint — sokkalta csekélyebb.) Az adás rendezője néha nem oda helyezi a művészi hangsúlyokat, ahová a színielőadás rendezője. (Még akkor is előfordul ilyesmi, 'ha a két rendező egyazon személy.) . A különféle zenei koncertek, hangversenyek is inkább az eleven jelenlétet igénylik; a tévéközvetítés, amely egy műnek — például zenekari — bemutatásakor időről időre látványként is elénk tartja az adott pillanatban legfontosabb szerepet játszó hangszert, hangszercsoportokat, legfeljebb hasznos előiskolája lehet a személyes részvételen alapuló műélvezetnek. (A legjobb tévé- készülék sem képes egy hangverseny valóságos' hangzásvilágát közvetíteni.) Képzőművészeti alkotások is megjelennek a televízióban. Ám ilyenkor is már egy sajátosan értelmezett (esetleg slö- veg segítségével is magyarázott) festmény, szobor stb. válik a műsor tárgyává, s legjobb esetben is „csupán" előkészít a személyes találkozásra; előzetes információt ad a műalkotásról, megteremti majdani azonosításának feltételeit. (Ez sem csekélység: Leonardo Mona Lisáját az emberiség túlnyomó többsége ilyen vagy hasonló módon — például képzőművészeti album fényképfelvétele nyomán — s nem a Louvre-ban ismeri meg, ám az egyén kultúrájának így is szerves részévé válhatik.) Vannak aztán' önálló művészeti műfajai a televíziónak. A tévéfilmek, -játékok, a filmvagy elektromágneses szalagra rögzített balett-, és pantomim- produkciók, operák stb. Ezeknek becse ma még — nálunk legalábbis — nem áll arányban művészi értékükkel. Persze, az is igaz, hogy nálunk a művészek a televíziót még nem tekintik a színházzal, a mozifilmmel stb. egyenrangú megnyilatkozási lehetőségnek. Pedig — mondjuk — Szász Péter lezárult életművének talán legjobb darabjai (Szerelvény a hátországba, Cement), alighanem a televízióban készültek. Tarr Béla egyéni Macbeth- rendezése, Bódy Gábor Ham- let-előadása (mely stúdióban rekonstruálta a Győri Kisfaludy Színház produkcióját), eredeti televíziós műalkotás a javából. Említhetnék Fehér György Dosztojevszkij nyomán készített tévéfilmjét, operarendezéseit is, meg Jancsó Miklós művét, mely Budapestet jelenítette meg széles ívű zenei—néptáncművészeti panoráma segítségével: egy konszolidált szocialista ország fővárosát; forradalmi eszményeink, hagyományaink féltésének, képviseletének nyilvánvaló szándékával — a Tv-hír- adó utolsó kiadása után vetítve is kultúránk eleven áramába kívánkozom ^ Kőháti Zsolt Bilincs és mosoly. George Kennedy és Paul Newman. Új nézők millióihoz jutnak el a filmek. László Lajos rádiós sorozata Nemzetiségi életutak A nyomtatott sajtóban dolgozó újságíró nemegyszer meg- irigyli rádiós kollégáját, hiszen a rádiós számára közvetlenül, saját hangjukat, beszédmódjukat is hozzáadva, csak a technika szűrőjén keresztül vallanak tulajdon sorsukról az emberek. Ez a — talán érthető — szakmai irigység, vagy inkább nosztalgia támadt fel bennem László Lajos múlt héten sugárzott dokumentumműsora, az Életünk tükre hallatán. A Tolna megyei Gyönk németségének életéről beszéltek a műsorban tanárok, óvónők, szülők és nagyszülők. Szólt ormánsági magyar, betelepült székely, máshonnan való és helybeli német, valamint a legpontosabban fogalmazó személy, a vidék lelkipásztora. És akár viseletről esett is légyen szó, vagy az anyanyelvről, a műsor egy szomorú folyamatról számolt be tisztességgel. Ez pedig a következő: mindaz, ami a németséggel történt a második világháborúban, az előtte és az utána következő időkben, erősen visszavetette a magyarországi németséget többek között kultúrája, hagyományai ápolásában is. Viseleteiket a háború utáni nehéz időkben eladták, nyelvüket nem beszélték, hiszen annak következményei voltak. Gyönkön ma az óvodától a gimnáziumig tanítják a német nyelvet —, de a gyerekeknek már túlnyomórészt magyar az anyanyelve. Elmosódnak a környező falvak kedves dialektusai, a családokban ritkán szólalnak meg német nyelven. Történelmi tényeket, bizonyos folyamatok végeredményeit ösz- szegezte pontosan a műsor. Nemes erőfeszítésekről szólt, a nyelv, a hagyományok ápolásáról, a hazához, a Duna- völgyéhez való odaadásról. Magyarok, németek, székelyek háború utáni együttéléséről be. széltek a gyönkiek, vegyesházasságokról, együvé ötvöződő jó tulajdonságokról. A gyönki műsorral sorozatot indított el László Lajos a rádióban a közelgő nemzetiségi kongresszusok előtt, hogy magyar nyelven mutassa be a hazánkban élő német, horvát, szerb, szlovén, szlovák, valamint román nemzetiség mai életét és a jelen gyökereit. Gállos Orsolya Svéd balettest Nagy sikerű bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban Mats Ek Soweto c. balettjének egyik részlete. Az előtérben: Prepeliczay Annamária. Fotók: Kalmandy Ferenc • A Budapesti Művészeti Hetek alkalmából a fővárosban már bemutatott svéd balettest műsorát láthattuk a Pé- . esi Balett új bemutatóján április 14-én este, Emlékek és látomások címmel. A ven- ? dégalkotók-sorozat keretében, most, a nyolcadik alkalommal két svéd koreográfus Luc Bouy és Mats Ek a stockholmi Cullberg Balett f koreográfusa és vezető tán- 5 cosa fogadta el a meghí- > vást, és két-két alkotásukkal I ismertettek meg bennünket. Luc Bouy nevét fémjelzi a i Béjart Balettnél táncosként j eltöltött hat év. Az itt ké- I szített koreográfiája alapján ) kapott meghívást a Cullberg í Baletthez, ahol most vezető i szólótáncos és koreográfus. Mats Ek ugyanennek a ba* lettnek a társigazgatója, ko- ' reogrófusa, aki pályafutását ! Ingmar Bergman asszisztenseként kezdte. Mindezek * alapján méltán előzte meg ! nagy érdeklődés a bemutaI tót. A vendégalkotók-sorozat ki- i tűnő alkalom arra, hogy ki- j tekintést kaphassunk a ví- ! lágbari uralkodó táncművé- I szeti irányzatokra. Erőpróba j a Pécsi Balett részére, egyút- j tál új mozdulatelemekkel is | bővül a repertoár. A látot- I tak alapján bátran állít- J ható, hogy táncosaink nagy* szerűen vették ezt a táncstí- I lust; magukévá tudták ten- j ni nemcsak a technikai kivi I s telezést, hanem a gondolatokat is, amiket a formai ele. j mek magukban hordoznak. Mindabban, hogy ez létrejöhetett, nem kis része van a fiatal táncművésznek, Lőrinc Katalinnak, aki három évet töltött a Cullberg Balett- I nél táncosnőként, ezenkívül I tíz hónapot Franciaország- S ban, Béjart stúdiójában. Nya- ! ranként pedig Angliában mai I táncirányzatokkal foglalkozó I kurzusokon vesz részt. Érthe- 3 tő, hogy korunk balettművé- ! szetének alapos ismerője, és | az is, hogy a két svéd ko- I reográfus műveinek pécsi be- I tanításánál önálló asszisz- j tensként dolgozott; a Sza- ] bad sag c. Luc Bouy-balett- ] nél pedig Végvári Zsuzsával j közösen. Az est a Szabadság c. al- i kotással kezdődött. A Kaná- I ri-szigetek népzenéjére ké- ! szült a koreográfia, felhasz- j nálva a folklór minden rit- I mikai és lírai elemét. A szép I dallamra induló szólótánc I Szabolics Éva nagyszerű elő- I adásában már magához ra- I gadta a figyelmet. Lőrinc I Kati végtelenül hajlékony, precíz, a legapróbb részletekig kidolgozott tánca, mind a szóló részekben, mind a pás I de deux-ben Hajzer Gábor- ] ral ezt a figyelmet megsok- I szorozta. A tánckar és a szó■■ lók ritmikus váltakozása, ezeknek táncbeli ellentétessége mindvégig biztosította az intenzivitást; az együttes színes, erőteljes tánca pedig hozzájárult ahhoz, hogy hiánytalan élvezetben legyen részünk. Luc Bouy második koreográfiája A múlt ölelése címet viseli, A Rahmanyinov Vocalise c. kompozíciójára készült tánckettősről a szerző az ismertetőben azt írta: „ . .. A végtelen tenger partján egy lány emlékezik: valakire ... aki nincs többé. Asszonyi hanggal, férfialakkal jelenik meg az emlékkép, s elringatja őt ... gyengéden, de kérlelhetetlenül — mint egy szép utazás a. halál birodalmába". A szó szerinti értelmezés zavaró lehet a néző számára, holott a szerző csupán az emléket, mint elvont fogalmat igyekszik ilyen abszurd módon megjeleníteni. A tánc rövid időn belül elfeledteti ezt a kétséget, mert a lírai kettősök egy különösen szép gyöngyszemét láthatjuk, amit áthat a velünk élő emlékkel való megbékélés mély csendje. Tamás Gyöngyi és Hajzer Gábor érdeme, hogy a táncban rejlő gondolat mély líraisággal került előtérbe: plasztikus mozdulataikból pátosztól mentes, belső átélés sugárzott. Mats Ek gondolatainak kifejezésére a kortárs balettművészet erőteljes, határozott, expresszív mozgásrendszerét használja fel esetenként, s pantomimot vagy épp az akrobatikát is beleszőve. A múlt ölelése c. táncdrámája csupán helyzeteket ábrázol, amikben a küzdés, a gyötrődés a domináns elem ifjúkori gátlásaival, az első szerelemmel, önmagával szemben. A zene Bartók II. zongoraversenyének lassú tétele. Gondolatának realitását nem vitatva és táncstílusát is elfogadva, mégis voltak olyan pillanatok, amik üresnek hatottak, és ezt főleg a tánc egysíkú mozdulatrendszerének tudhatjuk be. A kis, réz - zenésnyi változatok a kínlódó, vonagló, gyötrődő kettősben nem tudtak teljes mértékben érvényesülni, mivel a nagy vonalak erőteljessége elfedte őket. Zarnó- czai Gizella és Lovas Pál tudásuk legjavát adták, a tánc kivitelezése meggyőző volt, ezért is tudtuk elfogadni az alapgondolatot. Soi/vefo négerek lakta külváros Johannesburgban. 1976-ban néger iskolásgyerekek kezdtek tüntetéseket az elkülönítés politikája ellen. Ennek az eseménynek a nyomán körvonalazódott, majd készült el a balett, amelynek első bemutatója Stockholmban volt 1977-ben. A békésen nyugvó fiatalokra a „Mammi” vigyáz, az ő intő jelére éled fel az egész közösség és élik min-' dennapi életüket — táncban megjelenítve. Élik az örömöt, fájdalmat, harcot, szerelmet, ellenállást, mindazt, ami ezt a kis közösséget összefűzi. És eltáncoljók mindezt amerikai popzenére, remekül érzékeltetve azt az erőt, ami egy ilyen feszes és dacos táncban él. Emellett olyan élményben is részesítve bennünket, ami csak ritkán adatik meg táncosoknak és nézőknek egyaránt. A dzsessz-elemekkel átszőtt tömegtánc ellentéteként Pre- peliczay Annamária zene nélküli szólója lélegzetelállítóan szép volt, a szó legszorosabb értelmében. Táncának ritmusa, majd széles ívű gesztusai, biztos pózai néma figyelésre késztették a nézőket. Tánca önmagában hordozta a zenét. Ugyancsak az elismerés hangján szólhatunk Körmendy László szólójáról, aki most is, mint már annyiszor remek táncos adottságait bizonyította. A fehér elnyomókat, akik ellen az a lázadás elindult, egy hófehér öltözetű biedermeier baba jelezte. A baba beszélt is, járt is, a dráma azonban nélküle is érthető lett volna. A Pécsi Balett tagjainak tánctudásáról, technikai fejlődéséről már a tavalyi bemutató alkalmával is szóltunk. Ezúttal is az elismerés hangján beszélhetünk, hisz olyan együttes jött létre és mutatkozott be most, ahol új, vagy későbbi szólisták táncolnak, miközben a szólótáncosok is tagjai a tánckarnak, és őszintén tudják közvetíteni az alkotói gondolatokat, minden pátosztól mentesen. Fonay Zsuzsa Részlet múlt ölelése c. kettősből. (Tamás Gyöngyi és Hajzer Gábor).
