Dunántúli Napló, 1983. május (40. évfolyam, 119-149. szám)

1983-05-14 / 132. szám

A „Táncsics” brigád vállalásai

A valamikor remiznek készült csarnokban egymást érik a felújításra váró vagy az alatt lévő autóbuszok. Tavasztól késő őszig, míg be nem áll a hideg idő, tárva-nyitva vannak a szobafal nagyságú lemezajtók, ezzel is növelve a fényezőműhely szellőzését. A kocsikból kiszedték a panorámaablakokat, a lemeztelenített Ika- ruszok vázát vizsgálva nehezen tudom elképzelni, hogy néhány hét múlva teljesen felújítva gördülnek ki a Volán pécsi ipari üzeméből az újjá varázsolt autóbuszok.

Éppen reggeli időben érkezem, Levke János és társai a műhely sarkában lévő asztal körül falatoznak. Ennek ellenére jó időbe kerül, mire a brigád tagjai közül néhányon kötélnek állnak egy kis beszélgetésre.

— Teljesítménybérben dolgoznak netán?

— Dehogy. Csakhát nem kenyerünk nekünk a nyilatkozás. A polikoronggal, a festékszóróval könnyebben boldogulunk — válaszolja Levka János, a „Táncsics" brigád vezetője, miközben átsétálunk Sámson Sándor, Schleicher József és Berták Lajos társaságában a közeli klubba.

Levkáék vagy -tizenöt esztendeje alakították a brigádjukat: a tizennyolc fős tagságból legalább tízen a régiek közül valók és nincs olyan esztendő, hogy valamivel ne lepnék meg Pécs város lakóit, a patronált óvodákat, egyéb gyermekintézményeket. Nem véletlen, hogy az elmúlt esztendőben Pécs város Tanácsa „Pro Űrbe” díjban részesítette a brigádot és eddigi tevékenységük elismeréseként kétszer érték el az arany fokozatot. Az idei május 1-i felvonuláson nagy sikert aratott az általuk felújított Ikarusz panoráma városnéző autóbusz.

— Csak a mi brigádunk négyszáz órát dolgozott ezen a kocsin. Ha mindent egybevetünk: motorfelújítás, lakatos- munka és még sorolhatnám — veszi át a szót Sámson Sándor —, akkor legalább kétezer munkaórát áldoztunk munkatársainkkal arra, hogy a mecseki kiróndulójárat ismét megindulhasson a panorámabusszal.

— Azt hiszem, most már hosszú évek óta nem múlik el úgy május 1-e, hogy Levkáék ne rukkolnának elő valamivel — szól Berták Lajos csoportvezető. — Ök voltak azok, akik még a hatvanas évek derekán elkészítették a Harkány és Siklós között hosszú éveken át közlekedő „sétabuszt”, az első panorámaautóbuszt, ami a Mecsek útjait járta, aztán a peremkerületekbe is kijáró könyvtárbuszt, amelyből tavaly készült el a második, továbbá ők voltak azok, akik a Pécsett valamikor közlekedő emeletes Ikaruszt átalakították, miután kiselejtezték és a vállalat ba- latonvilágosi üdülőjében most bisztrókocsiként fogadja a vendégeket.

Schleicher József, aki ez idáig csendben figyelte a beszélgetést, megélénkül. Ö is a régiek közül való: a brigád már három esztendeje működött, mikor a Volánhoz került szakmunkástanulónak és miután kézhez vette a segédlevelet, Levkáékhoz jött, mint sokan mások.

— Máriakéméndről járok be naponta, hatvan kilométert bu- szozok, de ennek ellenére jól érzem magam. A műhelyben sok a fiatal és most azon törjük a fejünket, hogy tovább növeljük-e a brigád létszámát. Lennének vagy tizenketten, akik megérdemelnék, hogy magunk közé fogadjuk őket.

— A brigádmozgalom kezdeti lendülete — amely a hatvanas-hetvenes esztendőkre volt jellemző — mintha alábbhagyott volna az utóbbi időbén. Miképpen vélekednek erről önök? Egyáltalán milyen okok játszanak ebben szerepet? — váltok a beszélgetés fonalán.

Egymásra néznek, mintha váratlanul érné őket a kérdés, aztán Levka János válaszol.

— Kétségtelen, hogy a brigádmozgalomnak szüksége van a megújulásra. A formális vállalások ideje lejárt. De újat nyújtani és időről időre megújulni legalább annyira nehéz, mint a napi feladatoknak megfelelni. Mert alig van kollégánk, aki ne dolgozna munkaidőn túl másutt, akár a szakmájában, akár a kertben. Ha valaki a korábbi életnívót tartani akarja, mást nem is tehet.

— A változásokat mindennapi munkánkban is érezzük - folytatja Berták Lajos. - Évente átlagosan ötven autóbuszt újítunk föl és ezenkívül most már külső cégeknek is dolgozunk. Tavaly ősszel bennünket is megkért a vállalat vezetése, hogy a kapacitás jobb kihasználása érdekében nézzünk körül ismeretségi körünkben megbízás után. Eddig dolgoztunk a vízműnek, a DÉDÁSZ-nak, a Fővárosi Elektromos Műveknek, Nagyatádra már a hamradik tartálykocsi felújítását végezzük. Mindez árbevétel-növelő tényező, számunkra pedig folyamatos munkát jelent.

Visszasétálunk a csarnokba, miközben arról esik szó, hogy szűk a régi remiz, elkelne egy nagyobb daruzott csarnok, ahol a technológiának megfelelően folyamatossá tehetnék a felújítási tevékenységet. De ez már nem Levkáékon múlik .. .

Salamon Gyula

Törpék és óriások

Ha az építőiparról esik szó, sokan biztosan csodálkoznak azon, hogy több tízezer kisiparos mellett még 3700-építőipari szervezet épít és bont, betonoz, és cserepez, tataroz és korszerűsít Magyarországon. Az építőipar fogalma ugyanis a köztudatban szinte azonosult a mammutszervezetek nevével.

Ezzel párhuzamosan gyakran elhangzik az is, hogy — noha ilyen sok építőipari szervezetünk van — több helyen még ma sem alakult ki az építők közötti igazi verseny, mert egy sor vállalat szinte monopolhelyzetet élvez a maga szakmájában, illetve földrajzi területén. S hozzáteszik azt is, hogy az építőiparunk közismert gondjai — a még mindig gyakori lassúság, szervezetlenség, rugalmatlanság és magas termelési költségek — szorosan összefüggnek ezzel a

monopolhelyzettel. A monopolhelyzet viszont a már említett szélsőséges vállalati méretekkel.

Mindezek jogos észrevételek; több évtizedre visszanyúló okai vannak annak, hogy így alakultak nálunk a körülmények. Az immár az ötvenes évek óta tartó, gyakran túlzott (bár az utóbbi esztendőkben kissé lanyhult) kereslet, beruházási túlfűtöttség roppant nyomással nehezedett a hazai építőiparra.

Bár e korszaknak nagyobbrészt már vége; számos nagy, vagy nagyobb építőipari vállalatunk még nem tudott alkalmazkodni az új idők új követelményeihez. Ez az elsődleges oka annak, hogy alaphiányos, illetve veszteséges lett köztük jó néhány. Súlyos feltételekkel kellett szanálni a Heves megyei ÁÉV-t, megoldást kell találni a Nógrád megyei, illetve Veszprém meqvei AÉV, illetve a Hídépítő Vállalat súlyos pénzügyi helyzetére is. Mindez azért is szembeötlő és gondolkodóba- ejtő, mert a székesfehérvári Alba Regia AÉV. illetve a Hajdú megyei ÁÉV még a mai nehezebb gazdasági körülmények között is állja a sarat, az Álba Regia például nagy érdemeket szerzett a könnyűszerkezetes, gyors iskolaépítési program hazai elterjesztésében.

Semmiképp sem nevezhető rendjén valónak, ha így alakul a helyzet. Az Myesmi mindig önvizsgálatra késztet, s az a célszerű, ha ez az önvizsgálat a vállalati méretekre is kiterjed. Arra tudniillik, hogy a több ezernyi kis szervezet ellenére is, nem túlzottan koncentrált-e ez az iparág? Az adatok egyértelműek, hiszen amíg a kivitelező építőipar 170 ezer munkása 325 vállalatnál és szövetkezetnél dolgozik, addig a nem hivatásos építőrészlegek 171 ezer dőlDr.

Pilaszanovich

Imre

(A Pro Urbe-díj adományozásának indoklásábóll: .. Pécsett a gyermek- sebészet létrehozásának, magas színvonalon történő fejlődésének egyik kimagasló egyénisége. Kiemelkedő érdemei vannak abban, hogy a város értelmisége az elmúlt két évtized alatt egyre jelentősebb számban vállalt közéleti feladatot... 1959 óta a Hazafias Népfront Városi Bizottságának elnöke ...)

gozója 3400 szervezetnél található.

Félreértés ne essék: senki sem kérdőjelezheti meg eleve a nagyvállalat létét, köztük a már említett és méltán elismert Álba Regiáét! De az egyértelmű, hogy a mai helyzet túlzottan polarizált: az egyik oldalon látjuk a mammutszervezeteket, a másik póluson pedig a kicsiny cégeket, ebben az iparágban hiányoznak a közepes vállalatok.

Az alkalmazkodókészség egyik fokmérőjének nevezhető, hogy ki, milyen mértékben vesz részt az országos épületfelújítási és -korszerűsítési programban? Ebben a vonatkozásban semmiképp sem lehetünk elégedettek a nagyvállalatokkal, hiszen még ma is csak 21—22 százalékkal részesednek az összes munkák értékéből.

Több iayekezetre, magasabb értékű arányvállalásra lesz szükség a jövőben. Ezt kívánja az ország, s e vállalatok érdeke is.

B. M.

kíséri tekintetével a mólón ülve, míg csak el nem tűnik a hajó a végtelen vízen. A tévében — több folytatásban — sugárzott — műsor, a „A világ nagy vasútvonalai" címmel, azt hiszem, szintén ilyen érzést váltott ki sokakból. Dr. Pilaszanovich Imre nemet int:

— Engem a mozdonyok műszaki megoldása érdekelt, mondhatnám már gyermekkoromban. Soha nem volt szándékomban — annak idején persze —, hogy orvosi hivatást válasszak, még csak eszembe sem jutott. De aztán még a húszas évek második felében Anyám kórházba került, elég kdmoly műtéten esett át: átlyukadt vakbéllel operálták. Lent egy bácskai faluban éltünk akkor — csak úgy mellesleg mondom —, étkezésnél tizenketten ültük körül az asztalt, szép népes család voltunk —, szóval, ahogy rosszult lett, nem az orvoshoz küldtek először, hanem a bábaasszonyért, aki meleg cserepeket rakott rá, eltelt egy nap, aztán a következő is és csak harmadnapon szállítottuk be a messze lévő városi kórházba. Azon a télen jelentettem be a családnak, hogy orvos leszek. Az egyetemet Innsbruckban végeztem. Ez azzal az előnnyel járt, hogy németül is megtanultam a szerb-horvát mellett. Ehhez még csak annyit, hogy a diplomaosztáskor Apám ezzel indított el: olyan orvos legyél fiam, hogy soha' ne lásd a hozzád jövő betegben a feléd guruló dinárt.

Lassan negyedszázada, hogy - dr. Pilaszanovich Imre a Hazafias Néofronton belül közéleti munkát végez. Ha ez a a közéleti tevékenység egyáltalán elválasztható orvosi hivatásától. Hiszen az itt fent idézett indoklásban is kiemelték a gyermekgyógyászat fejlesztésében elért kimagasló tetteit. Hogy milyen viszonyok voltak akkoriban Pécsett?

— Volt már mentőautó, de volt lóvontatású mentőkocsi is. A beszállított cigánygyermeknek a szülei sündisznóhúst hoztak látogatáskor, mondván, hogy attól meggyógyul. De hát ez rég volt.

— Mi motiválja az ön kapcsolatát a Népfronttal?

— A Népfront — tágabb értelemben — maga a lakosság. Azt hiszem, ebben teljesedik ki bennem legjobban a segíteni akarás. Mindig jó érzéssel gondolok vissza a hatvanas évek elejére, amikor a Mecseki Kul- túrpark építésére megmozgattuk az emberek ezreit. Jómagam is rendszeresen följártam a Mecsekre, a vidámpark kerítéséhez ástuk a cölöplyukakat.

A városfejlesztési programok megvitató a a Népfronton belül

alkalmat nyújt arra, hogy véleményünket elmondhassuk. Most ezekben a napokban alakul meg Pécsett a városszépítési egyesület. Meghívót kaptam, örülök neki: hozzám nőtt a város és a város is „igényt” tart rám.

Kinézünk az ablakon — a két tízemeletes tömb közé — mondja, hogy a Kertészeti Vállalattól ígéretet kapott az egyik művezetőtől: szakmai tanáccsal, díszcserjékkel segítik a’ lakókat, hogy megépíthessék a bejáratok előtti kiskerteket.

— Sok a parkrongálás. Tavaly egy népfrontülést a Kertészeti Vállalatnál tartottunk, a szakemberek elmondták, évente milliós károkról van szó. Magam is tapasztaltam itt a környéken, hogy fákat tördeltek ki fiatalab legények, rájuk szóltam, hát... nem mondom meg, mit válaszoltak.

— Milyen gondok foglalkoztatják most?

— Az alkoholizmus. A különböző fejlődési rendellenességek, vagy a koraszülések zöme például erre vezethető vissza. Valamikor — vagy huszonötharminc esztendeje már szóvá- tettük az elburjánzásnak induló alkoholizmust, de leintettek: „Ez az életszínvonal velejárója. Azt jelzi, jut erre is pénz!" Ma már tudjuk, hogy ez a legostobább érvelés, amellyel valaha is az életszínvonal növekedését bizonygatták.

A város_.megváltozott — folytonosan változó — arculatáról beszélgetünk. A végül is gyors tempóban épülő lakótelepekről, középületekről, és .1, a gondosan ápolt, helyrehozott belváros egyre több utcájáról: a csendes -— és esti világításban — nagyon szép Sallai utcáról, a kedves Flórián térről, a meghökkentően szép Barbakán első szakaszáról, a nyugodt Báthory utcáról.

— Tudja mi volt okos dolog? Hogy elvetették a Hunyadi úti felüljáró aondolatát és alagútrendszerrel oldják meg a közlekedési csomópontot.‘ A felüljáró mint egy „nyaktiló" lógőtt volna a fejünk fölött, a város egyik legszebb útvonalán.

A doktor úr két nap múlva felhívott telefonon, valamit kifelejtett beszélgetésünkből: „Szeretném megérni a Pécsre befutó első villamos mozdonyt...!"

Május 4-én tartja 72. szüle- tésnaoiát. Nagyon jó egészséget kívánok.

Rab Ferenc

HÉTVÉGE 7.

Levkáék, a panorámabusz felújítói

' ~ aaSSSíÉtt . § , >,

Ha jó az idő, lesétál a Gyermekklinikára a délelőtti órákban, de korán hazotér, visszafele az utat már a 30-as busz- szal teszi meg, az utóbbi időben kissé fáradékony, ezért áll be a liftbe is — ha működik persze —, bár csak a második emeleten lakik a feleségével, az Ifjúság úti tízemeletesek egyikében. Szikár, sima arcú férfi, sötétszürke öltöny, fehér ing, nyakkendő. (Az orvosok otthon is nyakkendőt viselnek?) A kisebbik szoba egyik üveg- szekrényében orvosi szakkönyvek, szépirodalmi művek né- hán« emléktárgy társaságában, a szemközti szekrényben szintén szakkönyvek: „Railways”, — „Eisenbahnen in Farbe”, aztán szlovákul a „Világ nagy vasútjai”, aztán „1837—1918. Gőzmozdonyok a régi Ausztriában''. Az asztalon színes képes folyóirat: a „Vasút” ez évi, áprilisi száma, belelapozok, a harmadik oldalon terjedelmes tanulmány: „Felsővezetékkel

Pécs felé” — címmel. Az ablak melletti falrészt fóliával bevont tábla foglalja el, gondolom, valamiféle beázást takar el.

— A panel ritkán ázik át, nem is hallottam ilyenről... ha csak a sarkokon nem — mondom neki együttérzően és szigorú szemmel vizsgálgatom a házilag megoldott szigetelést.

— Jha ...?! Hát az nem beázás, hanem a terepasztal, s jobb helyet nem találtam neki.

— Unokáké?

— Dehogy! Az enyém! Illetve hát együtt játszunk néha, de ez az én szenvedélyem, jó tíz éve, hogy gyűjtöm a Pikó-vonatokat. Huszonhat kocsi és nyolc mozdony. Majdnem húszméternyi a sín hosszúsága. Ha ezt a terepasztalt kinyitom, még kisebb lesz a szoba. Nézze ezeket a könyveket, ami a vasúttal kapcsolatos, pontosabban a mozdonyokkal, bekerül a gyűjteménybe. Látja, orvos létemre előfizetője vagyok a „Vasút” című lapnak. Nagyon érdekes dolgok ezek. És milyen gyönyörűek a könyvek színes mellékletei...! Nekem nincs sem szőlőm, sem autóm, de még biciklim sincs, csak ezek. Tudja-e, hogy gyakran lejárok a pályaudvarra néha az unokával, és elnézegetem az érkező, induló vonatokat, megszámolom o kocsikat, felismerem a mozdonyok típusait... a vasutasok meg engem. Több barátom van köztük, többnyire mozdonyvezetők, még abból az időből, amikor a MÁV-rendelőben rendeltem heti néhány alkalommal.

Képeslapgyűjtők mondották egyszer, hogy a színes városképek, tájképek a világ gyönyörű vidékeit idézik meg az örökké utazni vágyó embernek. A tengerparti lakó az induló hajókat