Dunántúli Napló, 1983. május (40. évfolyam, 119-149. szám)

1983-05-14 / 132. szám

Jelenet az előadásból. Az előtérben Rigoletto: Vághelyi Gábor Rigoletto, két címszereplővel Verdi-opera a Pécsi Nemzeti Színházban Verdi operacímei önmaguk­ban is vonzóak, termékeny életművének bármelyik alkotá­sa biztos közönségsiker záloga lehet, ha a bemutatás föltéte­lei kisebb-nagyobb mérték­ben adottak egy színháznál. Ezért is szívesen választott mű zenés színházaink repertoár­ján a Verdi-opera, s ezért is a vállalkozás különös felelős­sége. Ha ugyanis a zenei, énekes és színészi képességek együtteséből, az átélés belső igényéből bármi is hiányzik, vagy nem üti meg az elvárha­tó mértéket, azonnal kiderül, mert semmi mással nem kom­penzálható. S ebben olykor neves operatársulat is kifog­hat rossz napot. Bizonyára így adódott a múlt év őszén Belg- rádban, amikor az ottani nem­zeti színház operaegyüttesének R/go/etfo-előadásáról kollé­gámmal együtt szomorúan tá­voztam friss levegőt szívni — a II. felvonás után. A produk­ció az ég világon semmiféle élményt nem adott és nem ígért... Nem sokkal később viszont a mű pécsi felújításának pre­mierjén kárpótolt a véletlen egy egészen ritka élménnyel. Mint annak idején a Hétfői Dunántúli Naplóban beszá­moltunk róla, a címszereplő Vághelyi Gábor hangszálgyul­ladása miatt kérdésessé vált a december 18-i bemutató. A délutáni órákban sikerült el­érnie a színháznak Petricio Mendezt, az Operához tagját, aki vállalta a próba nélküli beugrást, megmentve ezzel a premiert. Amiben természete­sen legalább ennyi része van Vághelyi Gábornak is, aki (míg „váltótársa” ide nem ér) az első két felvonást vállalta, némiképp erőtlenebb hangon is és megfelelő orvosi segít­séggel. így akkor a közönség kettősen bravúros Rigoletto- premier részese lehetett, amely művészi tartalmában és légkörében egyaránt méltán kirobbanó sikert hozott. Pat­ricio Mendez mély zengésű, telt baritonja erőteljes drámai képességekkel és - ami talán számára is, művészi önismere­tében itt erősödött meg —, a helyzetekbe való beleérzés rendkívüli tulajdonságával tár­sul. Emlékezetes alakítását azóta — részben Vághelyi el­húzódó betegsége miatt is — több ízben megismételte, s vendégszereplése májusban még egy alkalommal nyújthat nem mindennapi örömet kö­zönségének. A címszereplő azóta meg­gyógyult, s az előadás az ő fellépésével (május 1-én) egy jól összeért, bár színvonalá­ban olykor hullámzó produkció benyomását keltette. Vendég­rendezője, Kertész Gyula ha­tározottan érdekes felfogású, a megszokottól — előre jelez­ném: nem mindenben előnyé­8. HÉTVÉGE Rigoletto és Gilda kettőse (Geötz Judit és Vághelyi Gábor) Fotó: Cseri László re — eltérő hangvételű elő­adást teremtett. Kétségtelenül, bizonyos adottságok miatt nem is igen tehetett mást. A mű két kulcsszereplője - akik a voltaképpeni drámát hordoz­zák — inkább lírai, mint drá­mai alkatú. így ez a Rigolet- to-felújítás kissé „líraibbra” sikeredet^ a kelleténél. Hozott ellenben nagyon szép, érzék­letes pillanatokat azokban a kettősökben, áriákban, négye­sekben, ahol a különböző ér­zelmek jutnak főszerephez. Vághelyi Gábor nagyon szép és lágy színezetű bariton­ja kiválóan alkalmas a szere­tet, a féltés, az aggodalom, a szorongás, a lelki fájdalom, de kevésbé a cinkos gonoszság, a megvetés, a gúny, a szen­vedély, az agyat elhomályosí­tó düh kifejezésére. Pedig Ri­goletto — mindez együtt. Ezek­ből tevődik össze az operairo­dalomnak ez az egyik legis­mertebb tragikus alakja. Ala­kításában elhalványulnak az indulatok; bosszú-fogadalma, a mű egyik kulcsfontosságú áriája nem lángol, nem siste­reg, legföllebb a keserűség motiválja. Ahogyan az egész figurát mintha teljesen össze- roppantaná lelkileg az öreg Monterone átka. Rigoletto- ban Vághelyinél a szorongás nem oldódik. Erősíti ezt a „pupes" ember — egyébként színészileg kitűnően megol­dott — sajátos tartása, rezig­nált hangvétele. Lírai kettősei Gildával az előadás legszebb részletei. Gildában — Geöfz Judit ját­szotta — jó koloratur adottsá­gú, szép hangú énekesnővel találkozhattunk. Szituációkhoz — tartással, gesztussal, mimi­kával — jól illeszkedő, átélt alakítást kaptunk tőle. Kár, hogy a kitartott záróhangok vételében bizonytalan, éles; olykor picit fölé csúszik. Al­bert Miklós mantuai hercege főképp az előadás második felétől (II. felvonásbeli áriájá­tói) vonja magára figyelmün­ket zeneileg szépen megfor­mált szerepével. Marczis De­meter (Sparafucille) egyszerű­ségével és csodás hangjával két villanásnyi epizódban is képes lebilincselő élményt nyújtani. Kővári Anikó (Mad- dalena) külsejében és muzi­kalitásában egyaránt remek, hiteles nőalakot formál: a szólisztikus szerepek közül Deák Mihály Monterone gróf­ját említhetem még, akinek si­került észrevétetnie magát a színpadon. A kórus meglepően nem volt formában: lapos, szürke, unott megnyilvánulásai­kat sikeresen alulmúlta harma­dik felvonás eleji „elbeszélé­sük”, amikor a kar többsége csak a harmadik sornál ébre­dezett, hogy hoppá!, itt éne­kelni is kellene ... A kiegyenlítettnek éppen nem nevezhető előadás hibái ellenére fokozatosan emelke­dett, és a IV. felvonásban ér­te el csúcsát. A közeledő vi­harjelenet valamennyi részlete, Albert Miklós olaszosan csen­dülő áriája: a kettősök, a szólók, a remek drámai ere­jű kvartett az előadás zenei­leg nagyon szépen fölépített záróakkordját nyújtották. Eze­ken túl — a produkció egészé­ben — a zenekar kitűnő, élve­zetes teljesítménye az, amit egyértelműen dicsérhetünk. (A premieren Breitner Tamás, a mostani előadáson Hirsch Bence vezényelt.) Húros Anna­mária jelmezei és díszletei tel­jesítik küldetésüket, a palota­belső kivételével. Ez nemcsak, hogy reneszánsz hatást nem kelt: ez egyszerűen csúnya, kopott és koszos. Ezt nem sza­badna !... Leszámítva az előddás hi­báit, egészében véve kelle­mes érzésekkel távozhatunk a bizonyára később is repertoá- jron maradó Rigoletto pécsi előadásáról. A népművelő mint pszichológus? Szolgáltató és kezdeményező'- Az egyesületek jövője Merre tart a magyar iparművészet? Az 1983-as diploma- munkák tükrében találhat­juk meg a választ, ponto­sabban annak csak egy részét, hiszen a Magyar Iparművészeti Főiskolán megvalósuló reform továb­bi módosításokat fog ered­ményezni. Elindult egy na­gyon hasznos, fontos és többé nem halasztható fo­lyamat a környezetkultúra egészének megújítására. Az urbanizáció következ­tében a környezetrongáló­dást megállítani, meggyó­gyítani, az elvesztett tef- mészetet visszahódítani többek között az iparmű­vészeti tárgyak sokaságá­val lehet. Egyrészt úgy, hogy az iparművészeti ok­tatás erre a nagy célra irányul, másrészt úgy, hogy ebben az ipar is méltó partnerré, szövetségessé válik. Az iparművész-ok­tatás reformja ezt a moz­gást segíti elő azzal, hogy a konstruktőrök sokaságát neveli fel, s a valóban leg­tehetségesebbeknek tartja fenn a művészképzőt. Ko­molyabb gondot fordít a menedzselésre is, sőt a nyelvtanulás fokozásával sürgeti iparművészetünk vi lágtájékozódását. Ebben a szellemben mu­tatták be diplomamunkái­I kat a most végzett főisko­lások — bár ők még a régi metódus alapján ön­álló iparművész-oklevelet kapnak. Ettől függetlenül azonban már ők is, szinte valamennyien üzemi gya­korlaton vettek részt, s to­vábbra is kapcsolatban maradtak az iparral. Itt, ebben a légkörben ismer­kedtek meg a társadalom követelményeivel. Ennek kö­szönhető, hogy vágyaikat, elképzeléseiket megfelelő­en egyeztették kapott fel­adataikkal, s ezt becsület­tel teljesítették is. Ennek jegyében készültek a kü­lönböző étkészletek, nyo­mott textilanyagok a szín, a forma és az igény mér­legelése jegyében. Még a gobelineket is a közösségi óhajoknak megfelelően ké­szítették (színes kárpit az Országos Széchényi Könyv­tár részére, mely olvasó fi­gurát ábrázol). A mostani végzősök komolyan vették a szakma minden fogásá­nak elsajátítását — erre igazolás az ötvösök magas technikai felkészültsége. Fantáziadúsak voltak a belső építészeti elgondo­lások, a műemléki felújí­tások tervei és a bútorok I is; az elmélet; és gyakor­lati építészeti iparművé­szet rajzai, tárgyai. Ki­emelkedő az ipari forma tanszék munkája, mely ok­tatási egységek világítá­sát tűzte ki célul. L. M. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Meddig lehet az emberek művelődési igényeit figyelmen kívül hagyni? Kik alapíthatnak egyesületet? Milyen legyen a népművelő: szolgáló vagy kez­deményező? Helyettesítheti-e a művelődési otthon az orvosi rendelőt? A kérdésekre Beke Pál, a Népművelési Intézet Művelő­dési Otthon Osztályának veze­tője válaszol. — Vége, legalábbis remé­lem, vége szakad annak a művelődési otthoni gyakorlat­nak, amely a Nagy Tanító sze­repében tetszelegve olyan prog­ramokat szolgáltat, amelyekhez a lehetséges látogatók szük­ségletének, igényének, művelt­ségének vajmi kevés köze van. Remélem, elsorvad az a nép­művelői gondolkodásmód, amely bizonyos abban, hogyha az általa elsajátítandónak tartott értékeket az emberek fejébe próbálja csöpögtetni, diccsel végzi a dolgát. Ez a szemlélet persze, nemcsak a népműve­lőkre vonatkozik, hanem a közművelődési intézmények irá­nyítóinak egy részére is. — Ha nem az a művelődési otthon leiadata, hogy „a né­pet felemelje", akkor — mi? — Nem kell ironizálni. Én egyetértek azzal, hogy a né­pet „fe| kell emelni", bár ez borzalmasan hangzik a sok rossz értelmezés után. Mond­juk inkább úgy, hogy az embe­reknek segíteni kell abban, hogy eljussanak azokhoz az életcélokhoz, amelyekhez élet­módjuk alapján eljuthatnak, és szándékuk szerint el akarnak jutni. A művelődési otthon te­hát legyen az öntevékenység tere, ahol a közösségek „nyü­zsöghetnek”, dolgozhatnak, művelődhetnek kívánságaik sze­rint. — Ez szépen hangzik, de a gyakorlatban ja közösségek, már ahol vannak, nem rohan­nak a művelődési házakba, hogy tevékenységükhöz teret kapjanak. — Ez tévedés. Számos cso­port; fiatalok, kertbarátok, nyugdíjasok kértek már helyet eddig is a művelődési ottho­nokban. Nem beszélve a műve­lődési egyesületekről, amelyek önálló jogi személyként már hivatalosan veszik igénybe a közművelődési intézményeket. Sajnos, még kevés egyesület van. Kevesen tudják talán, hogy mindössze tíz ember el­határozása kell ahhoz, hogy egyesület jöjjön létre bármilyen célból, amely az Alkotmányba vagy más jogszabályokba nem ütközik. Az érdeklődőknek aján­lom az Elnöki Tanács 1981. évi 29. számú törvényerejű rende­let tanulmányozását. — A népművelő feladata te­hát mindössze annyi a jövő­ben, hogy kiszolgálja a leen­dő közösségeket? — Ez csak a munka egyik része, a kisebbik. A fontosabb, hogy mélyen és alaposan is­merje a körülötte élők napi életét. Tudja, hogy szükségle­teik közül melyiket emelheti a művelődés terébe. Ne egyedül próbáljon megteremteni egy- egy művelődési formát, hanem vonja be azokat, akik számá­ra ez a forma fontos. Kezde­ményezzen és ne állítsa az embereket kész helyzet elé. Osztályunk ezeket a gondola­tokat próbálja minél szélesebb körben népszerűsíteni módszer­tani munkája során. Ezen kívül szaktanácsadással, továbbkép­zéssel igyekszünk segíteni az in­tézmény , nélküli településeken a művelődési házat építeni szándékozóknak. Munkánknak van még egy fontos területe: szeretnénk, ha a művelődési otthonokban nemcsak a cso­portokkal, hanem az egyének­kel — az emberek „lelki egész­ségügyével” is foglalkoznának kollégáink. Erről azonban ille­tékes munkatársam többet tud. Fodor Katalin pszichológus. — Közismert a probléma: az orvosi rendelők zsúfoltak, a művelődési házak — némi túl­zással — üresek. Ez a tény ak­kor válik figyelemre méltóvá, ha tudjuk, hogy a rendelőkbe számosán mennek olyanok is, akik nem betegek, tüneteik mögött pszichikai problémák: életvezetési konfliktusok, csa­ládi, személyes kudarcok áll­nak. Olyan emberekről van szó tehát, akik még nem betegek, akiken képzett szakemberek se­gíteni tudnak. — Népművelők? — Például. A művelődési otthon kitűnő környezet ehhez a munkához. Nem csupán azért, mert barátságosabb, in- timebb, mint egy orvosi ren­delő, ez csak formai jegy, ha­nem az intézményben folyó te­vékenység miatt is. Számos em­bernek nyújthat ugyanis segít­séget az, hogy a népművelő bevonja őt egy művészeti cso­portba, szakkörbe, kisközösség­be. Ez a tevékenység százszor gyógyítóbb hatású lehet, mint a gyógyszerek. Persze nem szükségszerű, hogy a panasz- szal jelentkező ember bekap­csolódjék a ház valamelyik cso­portjába. A pszichológiai ta­nácsadás önmagában is ha­tékony forma: Nyíregyházán három hónap alatt százhúsz fő jelentkezett a heti két al­kalommal tartott foglalkozások­ra. De rendeztünk már sikeres családi klubot kisvárosban, és fiataloknak önismereti csopor­tokat. N. G. Megjelent a Dunatáj A Szekszárdon megjelenő folyóirat élén Gergely Ág­I nes Kilenc haiku című apró versei és Makay Ida költe­ménye állnak. Pomogáts Bé­la esszéje. A harmadik nem­zedék indulása, Takáts Gyu­la levélgyűjteményét énekeli elhelyezve a XX. századi ma­gyar irodalom áramába. Ju­hász Ferenc burjánzó versei bonyolult szöveteiben való eligazodáshoz keres és talál kulcsot Tandori Dezső A költészet örvénylései című írásában. Szakolczay Lajos Székely János drámájáról, a Vak Béla királyról közölt esszét, melyben nem csak az írásművet, de a kort is elem­zi, amely háttérül szolgál. Hosszabb tanulmányában Berták László egész eddigi költői munkásságáról ír Dre­scher J. Attila „Ott történik meg nélküled, ami veled...Al­címmel. Csányi László és Jóslay György a Magyar Te­levízió Pécsi Körzeti Stúdiója részére műsort készített elő, amely arról szól, hogy Háry János meghívja Szekszárdra a világirodalom más nagy hazudozóit. E műsor előké­szítéséhez kapcsolódik Jósfay György Háry váratlan ven­dége című esszéje, s szűkebb témáját Corneille Illusion cí­mű darabja képezi. Gyenes István Olvasható-e Kemény Zsigmond? címmel múlt szá­zadi nagy írónk korszerűsé­géről, nyelvezetének régies­ségéről, furcsaságairól szól. (Sajnos, e folyóiratszám nem öregbíti a szekszárdi nyom­dászok hírnevét; gyakoriak a sajtóhibák.) Regionális jellegzetességek és tájpszichiátriai sajátossá­gok címmel Tolna megye kór­történetéről közölt értékes tanulmányt a téma avatott ismerője, Pisztora Ferenc. Szilágyi Mihály ismét kurio­zitást jelentő témát dolgozott fel: a XVIII. századi Tolna megyei boszorkányokról ír. Devecseri Zoltán „Azonos­sá válni önmagommal...”, Fogódzók Tornai József új verseskötetéhez címmel elem­zi a költő munkásságát. Ör- dögh Ferenc egy érdekes folklorista vállalkozásról, Se­bestyén Ádám és segítőtár­sai (Kovács Ágnes és Rónai Béla) Bukovinai székely nép­mesék című könyvéről ad hírt. Gunda Béla Kovács Endrének az újvidéki Fórum Könyvkiadónál megjelent Doroszló hiedelemvilága cí­mű könyvét helyezi bele a magyarság hiedelmei kuta­tásáról szóló irodalomba, Dr. T. Mérey Klára Nikola Petrovic jugoszláviai szerző Hajózás és gazdálkodás a Kö- zép-Duna-medencében a merkantilizmus korában című terjedelmes munkáját ismer­teti. A folyóiratot Babits Mihály képzőművészeti ábrázolásai­ról készült reprodukciók te­szik színesebbé. Bay Endre Wallinger Endre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents