Dunántúli Napló, 1983. április (40. évfolyam, 90-118. szám)

1983-04-03 / 92. szám

© Dunántúlt napló 1983. április 3., vasárnap Pécsi látkép a Felszabadulási emlékműtől Szokolai István felvétele A számoszlopok nem adnak választ Márton János Aligha nagyobb ez a kis ud­var itt a Szőlő utcában, mint egy katonai sátorlap, de még­iscsak udvar, sőt még a fal mentén szőlő is árválkodik, mindenesetre a Ladával csak beállni lehet, fordulni már nem. Az L-alakú épület utcai front­ját Márton János és családja lakja a másik szárnyat a sógo. rék. Elöregedett hajlék volt ez, amikor a hatvanas években megvették, aztán vjó két évig dolgozgattak rajta, újra vakol­ták, kövezték, oda egy fürdő­szoba, ide a konyha, és hát a két szobát is rendbe kellett tenniök. Pénzbe az anyag ke­rült, a munka nem mert Már­ton János kőműves és már azt tervezték a sógorékkal, hogy húznak rá egy félemeletet, ta­lán manzárd-megoldással, de kiderült, hogy építési engedély nem kapható. Ügy mondják, szanálásra Ítéltetett a Szőlő ut cának ez a szakasza és ezt eléggé fájlalják, mert a bőví­tett lakrészt a most tizennyolc éves Jancsi gyereknek szánták. — Csendes egy utca ez — mondom. — Eszi fene! A Szőlő utca fönt kezdődik az üdülőnél és az autósok, hogy levágják a kanyarokat itt ereszkednek le nagy robajjal tmeg porral. A szobafal hosszirányában elnyúló vitrines szekrénysor te­tején néhány repülőmodell áll ,,startra" készen, az ijfú Márton gyerekkori produktumai, most mellesleg a Sopiana Gépgyár­ban esztergályos. És az a ve­lencei gondola? — Feleségemnek vettem egy. szer ajándékba. Jolika le is emeli a szekrény­ről, — rézből, fából épített — cizellált kis hajócska fölkunko- rodó orral rsinór is jár hozzá, ha konnektorba dugják világít és zenél is, de most valami baj van vele. A vitrinben ki- sebb-nagyobb piros dobozok, kitüntetések, van köztük minisz­teri is, aztán egy szép oklevél és egy gyönyörű, nagyméretű váza. Igazi remekmű. A tojáshéj színű alapmózat virágok, indák díszítik. Ez van rá írva: „Zsol- nay excluzív porcelán. Hand painted. Mihálovicsné". Kissé megható, hogy a váza alkotó­jának neve is olvasható bár Mihálovicsné után tiszteletből még odakívánkozna a lánykori név is, igazán megérdemelné. A vázát és a Pro Űrbe emlék­érmet múlt év novemberében kapta a BÉV dolgozója, Márton János, a városi tanács díszün­nepségén. — Annyira meglepődtem, hogy szinte napokig kábult vol­tam. Azt kérdi egy nap Sárán Feri bátyám — ő a főműveze­tőnk a Nevelési Központ épít­kezésén — hogy kaptam-e meghívót már az ünnepi ta­nácsülésre? Mondom neki, nem kaptam, meg minek is, mit keresnék ott? „Majd kapsz...!’’ — ennyit mondott aztán utána mór gyorsan lezaj, lőtt minden. Az ünnepség kez­dete, aztán mondják a nevemet, kimegyek, oklevél, emlékérem, váza ... hát...! Utána levit­tem a vállalati központba, meg mutattam. Aztán otthon is a szomszédoknak, barátaimnak beültünk a kocsiba elutaztunk a szülőkhöz, hadd lássák ők is. A feleségem meg sírvafakadt örömében ... Mit mondjak, ilyen nagy tisztesség éri az em. bért, amikor nem is számít rá ... Ő nem is. de Pécs városa számon tartotta Márton János­nak és brigádjának több éves munkáját, amit Pécsért végez­tek. Az a bizonyos építőipar... Ha jogos a kritika — legyen! De azt hiszem néha túlzott a bírálat, amellyel a hazai építő, két illetjük. Sőt, „divat” szidni, mint annak idején a Patyola­tot meg a társbérleti viszonyo­kat, meg a tsz-ek „melléküzem, ági” tevékenységét. — Nézze, minden munkate­rületen vannak olyanok, akik csapnivaló munkát végeznek. De azért nem indenki olyan .. . — mondja Márton János és fel­sorolja azokat az objektumo­kat, amelyeknek építkezésén részt vett attól kezdve, hogy a hatvanas évek elején Istvándi- ból elindult Pécsre fiatal szak­munkásként. — Hallottam, hogy a sörgyá­ri építkezésen van felvétel. Ott találkoztam először Sárán Feri bácsival. Azóta is együtt dol­gozunk. Sörgyári rekonstrukció rész­ben ö 400-ágyas klinika. Tanár­képző Főiskola, Munkácsy ut­cai rendélőintézet, Pécsi Bőr­gyár új üzemrészei, vágóhíd, raktárbázis, Műszergyár, Ba­romfifeldolgozó — hogy csak a legnagyobbakat említsük — aztán a Nevelési Központ alap­kőletételétől még a mai napig is ... — Most csináljuk az uszodát, tornacsarnokot igyekszünk pon. tos időre befejezni ... A felesége — amíg a kitün­tetéseket nézegetjük — egy üveg Őrsvezér pezsgőt csempé­szik az asztalra. — Melyik a legkedvesebb építmény? — A Nevelési Központ. Gyö. nyörű. sokrétű feladat, ennél szebbet egy építőmunkás nem is kívánhat magának . . . Tudja, amikor elkezdtük, ott még ku­koricaföld volt, most meg • • • Szóval ismeri, úgyis. Én egy fa­lusi mesternél kezdtem a szak­mát, családi házakat építettünk és ez jó iskola volt arra, hogy oz ember az alapokat elsajátít, sa. Meg a munka és a szerszám becsületét. Aztán mégis izga­Amit kértem, végül is nem kaptam meg, helyette azonban három kötetet adott az egye­tem főtitkára. A „Felvételi vizs­gák" 1970. és 1977. évi és a „Statisztikai tájékoztató, Felső- oktatás" 1978/79. évi köteteit. Hát lássuk! Ez utóbbiban azt találom a „fizikai dolgozó szü­lők gyerekeinek száma az év­folyam — külföldiekkel csök­kentett létszámának százaléká­ban" rovatban, az orvostudo­mányi egyetemek sorában: I. évfolyam: 34,7; II.: 27,9; III.: 29,0; IV.: 26,8; V.: 22,3; VI.: 22,9 százalék. A felsőfokú oktatási intézmények közül en­nél alacsonyabb értékeket csak a művészeti főiskolák rovatá­ban találok, bár két évfolya­mon még ott is jobb az arány. E kötet csak intézmény­típusonként adja meg a szá­mokat. Az 1977-es Felvételi vizsgák kötetből megtudom, hogy a fizikai dolgozók és a közvetlen termelésirányítók gye­rekei az abban az évben ösz- szesen felvettek százalékában a SOTE-n 37,5; a DOTE-n 34,3; a SZOTE-n 43,4 volt, a Pécsi Orvostudományi Egyete­men pedig 34,4 százalék. E kötet nem tartalmazza a mű­vészeti főiskolák adatait, s így a POTE a második legrosszabb arányt produkálta ebben az évben a Debreceni Orvostudo­mányi Egyetem előtt. * — Sokszor vitatkozunk, hogy van e olyan, hogy hátrányos helyzet. Az az igazság, hogy én nem hiszek benne, leg­alábbis az én esetemben nem volt hátrányos helyzet — mond­ja a Vas megyei Szentpéterfá- ról, a Pécsi Orvostudományi Egyetemre került Haklits Györ­gy/. Jeles tanuló. Horvát szár­mazású, szülei termelőszövet:/ kezeiben dolgoztak, dolgoznak. Nővére tanárnő, öccse szak­munkás. — Azt hiszem, belém beszél­tók, hogy tovább kell tanul­nom. Már az általános isko­lában mondta az egyik tanár­nőm, hogy ebből a lányból még lesz valaki. A szüleim is bátorítottak, hogy tanuljak tovább . . . — Az nem lehet hátrányos helyzet, ha egy tehetséges gye­reket nem biztatnak a tovább­tanulásra? — De, igen ... Én arra gon­doltam, hogy ma már anya­giak miatt mindenki továbbta­nulhat. S csak azért, mert valaki fizikai gyerek, ne kerüljön be alacsonyabb pontszámmal az egyetemre. Az ugyancsak ötödéves me­dikának, Nagy Editnek hason­ló a véleménye. Apja vasutas, anyja betanított munkás, má­sodszorra vették fel, 18 pont­tal. Most népköztársasági ösz­töndíjas, amit két félévi jeles átlag után lehet megpályáz­ni. — Csak annyiban éreztem magam hátrányos helyzetűnek, hogy nem vagyok olyan „dör­zsölt”, mint a városi értelmi­ségi gyerekek. Meg eleinte nem tudtam magammal mit csinál­ni társaságban, nem tudtam, hogyan kell belépni egy étte­rembe. De ez elmúlt, a kol­légiumban ezek kiegyenlítőd­tek. Olyan azért van, hogy rá­nézésre meg lehet mondani va­lakiről, hogy ő orvoscsemete, vagy egyke, hogv mindig a fe­neke alá nyomják a párnát. — Az öt év alatt éreztet- ték-e veletek, hogy „fizikai" származásúak vagytok? — Csak a felvételikor volt ez téma, azóta nem. — Jó lenne ennek az or­szágnak, hogy az értelmiség­ben mindig legyenek „elsőge­nerációsok"? — Hohó, de mennyire! — Igen, az jó lenne! — Miért ilyen alacsony az egyetemen ez az arány? — Talán az anyagiak miatt — mondja Györgyi. — Már úgy gondolom, hogy sok szülő minél előbb szeretne a gyere­ke kezébe biztos keresetet lát­ni. Volt osztálytársaim jó ré­A Pro Űrbe emlékérem át­adásánál röviden megindokol­ták, miért esett a választás Mór- tonékra: társadalmi munkában mintegy állagmegóvási felügye­letet tartanak a Nevelési Köz­pont épületcsoportján. — Ez annyit jelent, hogy bi­zonyos időközökben bejárjuk' az épületet és a használat közben előforduló hibákat folyamato­san kijavítjuk. Többnyire szom­baton, vagy nyári szünetben végezzük el ezeket a munkákat. De hát nemcsak ezt, hanem például amikor a fiam még is­kolás volt, ott is dolgoztunk a tornapályán. A közelmúltbon pedig egy vállalati dolgozónk­nak, a'ki özvegyasszony, hoztuk rendbe a házát. Mindig van valami ahol segíthet az em­ber ... — Föláldozzák a szabad ide­jüket? — Marad idő másra bőven. A feleségemmel elég gyakran elmegyünk kocsival hosszabb- rövidebb utakra, Harkányba, vagy a rokonokhoz, egy kis or­szágjárásra. Egyszer voltunk — nem kocsival — a tengerpar­ton is. — Olyan szépet még életem, ben nem láttam — mondja a félesége. Jolika az ÉLGÉP-nél dolgozik. — Együtt indulnak reggel? — Nem mindig — mondja Márton János — mert én állan­dóan rohanok, a feleségem meg nem tud lépést tartani ve. lem, már a Széchenyi téren összeveszünk. Munkába meg nem használjuk a kocsit, nagy luxus lenne ilyen benzinárak mellett. A szikár, inas kőművest a farmernadrág még jobban ösz- szepréseli. ahogy zsebretett kézzel kikísér a szeles utcára. Mégis mennyi energia van eb­ben az emberben! Rab Ferenc sze bizony már családi házban laknak, igaz, a szülők is segí­tették őket, de már ők is jól keresnek. Mire mi jól fogunk keresni, soká lesz az még. Szó. val azt gondolom, hogy a munkásemberek nem terveznek hosszú távra, amikor gyerekük­ről van szó. — Igen, nekünk szerencsénk volt — mondja Edit —, hogy biztattak bennünket, s nem kí­vánták, hogy mihamarabb sa­ját lábunkra álljunk. — S ha kívánták volna? , — Bizonyára akkor is to­vábbtanulok, csak a munka mellett. Ápolónő lettem volna, és az egészségügyi főiskolára jelentkeztem volna. Szóval nem orvosnő lennék, hanem közép- káder. — Jellemző, hogy az orvos- tanhallgatók jelentkezzenek a pártba? — Nem nagyon, a hallga­tói alapszervezet létszáma úgy harminc-negyven között szokott lenni. — Ti miért lettetek pártta­gok? — Családi örökség. — Nálam is. — Az ezerháromszázból kö­rülbelül kettőszáz az, aki el­tökélten dolgozik — mondja dr. Hajnal József, a POTE fő­titkára. — Háromszázat leírnák, a többi tisztes orvos akar len­ni. A kétszázból ha húsz-hu­szonöt megmarad a kutatás mellett, az már jó arány. Mert jön a családi háttér: tudják-e még segíteni a friss diplomást; a lakásgondok, a feleség: akar-e minden héten egy új kardigánt? Ha akar, akkor nemigen lesz tudós a diplo­más. Leginkább csak azokból, akiknek a szülei „megszállot­tak”, biztatják, támogatják fiú­kat. Akiket úgy neveltek gye­rekkoruk óta. — Vannak-e hátrányos hely­zetűek? — Tény, hogy nem egyenlő esélyekkel indul mindenki. Elő­ször is más-más képességűek. Másodszor, eltérő a családi környezet. Nem az a megha­tározó, hogy mi a foglalkozá­sa a szülőknek, legalábbis az anyagiak tekintetében, de nyil­ván általában tájékozottabbak, műveltebbek az értelmiségi gyerekek. Általában. S har­madszor: nagy a különbség at­tól is, hogy ki, hol járt közép­iskolába. — Lehet az egyetemen kom­penzálni ezeket a különbsége­ket? — Az elsőt természetszerű­leg nem. A többit is csak el­lentmondásosan. Minél diffe­renciáltabb ugyanis a hallga­tóság összetétele, annál na­gyobb lesz a túlterhelés az el­ső években. S nyilván annál nagyobb a túlterhelés, minél kevésbé készítette fel a hall­gatót a család és a középis­kola. — Milyen arányú ma a Pé­csi Onzostudományi Egyetemen a fizikai dolgozók gyerekeinek aránya? — Nem lehet ezt pontosan megmondani, a statisztikák ugye ... — Zömében milyen család­ból kerülnek ide a hallgatók? — Nincs szignifikáns több­ség . .. — Mondható-e, hogy az ér­telmiségi gyerekek többségben vannak? — El kell ismerni ... domi­náns a diplomás szülők gyere­keinek száma ... Tudja, a tár­sadalom torzít el bennünket is. Egy diplomás számára a dip­lomának nagyobb a rangja, mint ok' nem diplomás. Azt már nem adhatom a fő­titkár szájába, ami a beszél­getés során megfogalmazódott: az orvosegyetemek utánpótlá­sa mindig eltért a többiekétől. Például azért is, mert az or­vosi pálya nem „politikus" pá­lya. Az „akármi is Tesz fiam, gyógyítani kell" — szemlélet pedig a diplomás szülőknél gyakoribb. Állítólag. tott engem a dolog, szerettem volna nagy és egyedi épülete­ken dolgozni olyasmin, amiből csa'k egy készül és még csak hozzá hasonló sem soha. Ezért jöttem Pécsre akkoriban. Haklits Györgyi: Nincs hátrá­nyos helyzet, az én esetemben legalábbis... Nagy Edit: Akkor munka mel­lett tanultam volna tovább ... — Az egyetemi KISZ foglal­kozik-e valamilyen formában a hátrányos helyzetű, a fizikai származású hallgatókkal? — Nem, mert nincs rá igény — mondja Kovács Erzsébet, az egyetem KISZ-titkára. — Egy­szer tervbe vettük, bizottsági ülés témája is volt, de éppen azok tiltakoztak legjobban, aki­ket érintett volna. Most sem­milyen formában nem foglalko­zik ezzel a KISZ. S úgy tudom, komolyan más sem. * Forgatva a köteteket, feltű­nő, hogy mily alacsony a töb­bi felsőoktatási intézményhez képest a fizikai dolgozók gye­rekeinek aránya az orvosképző egyetemeken. Hogy miért ép­pen ezeken, s ezen belül a Pécsi Orvostudományi Egyete­men? — erre nem adnak vá­laszt a számoszlopok. Bodó László Akiket úgy neveltek (?)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents