Dunántúli Napló, 1983. április (40. évfolyam, 90-118. szám)
1983-04-20 / 108. szám
e Dunántúlt napló 1983. április 20., szerda Hagyomány A magyar cukrászipar emlékei Kiállítás a Vendéglátó Múzeumban Rokokó berendezések, mura- női tükrök, biedermeier cukrászdái enteriőrök, korabeli műhelyek, munkaeszközök között sétálhat a látogató a Kereskedelmi. és Vendéglátóipari Múzeum új állandó kiállításán, amely a hazai cukrászipar történetével ismertet meg. A középkorból származnak az első magyarországi cukrász, ipari emlékek, amikor is a ,, gyógyszeresek" készítették a cukorkákat, gyümölcsből való italokat, édességeket. Mátyás kus kompozíciókat, asztaldíszeket — az ipar művészi termékeit láthatjuk a vitrinekben. A „chocolat macher” csokoládét készített, figurákat, táblás árut. A céhen kívüli kézművesiparként gyakorolt tevékenység a 19. század közepétől gyáriparrá lett. A pesti és budai cukrászati tevékenységhez városi hatósági engedély kellett, a szakmai jártasság igazolására nem volt szükség. Mézeskalács formák, figurák A Buda-vizivárosi Friedl cukrászda 1870-ből származó berendezése király és Beatrix itáliai kapcsolatai kedvezően hatottak a cukros ételek elterjesztésére, — édes italokat, gyümölcspárlatokat, bonbonokat, cukrozott gyümölcsöket készítettek az udvarba hívott mesterek. A keleti édességekkel a törökök ismertették meg a magyarokat, később a bevándorolt svájci, francia és olasz cukrászok készítményei lettek kedveltek. A 18. században már ismerték a fagylaltot és 1700-ban Svájcból kerültek hozzánk a mandulás sütemények. E korból az édességkészítők, a „tsemege-tsinálók” receptjeit, munkaeszközeit, árukínálatát sorakoztatja fel a kiállítás. Cukor és tragant felhasználásával készített plasztiismertetnek meg a középkori eredetű bábsütő és viaszöntő iparral. „Szabályok, melyekhez magát a Vándorló érdemlendő büntetés alatt alkalmaztatni tartozik — olvashatjuk az egyik korabeli iratot — köteles a 3 esztendőre megengedett vándorlásnak idejét hasznos munkával tölteni. . . s magát a koldulástól megtartani.” 1842-ben töltötték ki Heinrich József mé- zeskalácsos vándorlókönyvét. Érdekes adat, hogy a cukor- műves és cukorsüteményes kifejezés helyett Széchenyi István használta először 1830-ban a cukrász szót. Újsághirdetések, hagyatéki leltárak tudósítanak a 18. század utolsó évtizedéből a cukrászműhelyek berendezéséAz Auguszt cukrászda díszes berendezési tárgyai ről. Ekkor még mindig befőttek, gyümölcskészítmények voltak a cukrászat fő termékei. Ezeket követte a tragant áruk (asztali díszek) „sütemények”, cukorkák, a likőr, és a fagylaltkészítés. A cukrászok bálok, ünnepi lakomák édességeit szállították, asztalidíszeket és felszereléseket is kölcsönöztek. A korábban csak elvitelre termelő cukrászat a 19. században a helyben fogyasztásra is felkészült. Az első ilyen cukrászdát 1814-ben nyitotta meg Heger Frigyes, a Német Színház Deák Ferenc utcai szárnyának Duna felé eső végén. A múlt század fontosabb üzletalapításait táblázat ismerteti: 1823-ban nyílt a Fischer, 1827- ben a Schwabel — a későbbi Ruszwurm — 1848-ban a Kugler — a későbbi Gerbeaud, 1870-ben az Auguszt, 1892-ben a Lukács, 1896-ban a Hauer cukrászda. 1818-ban a debreceni Caderas Wiolande, 1828- ban a miskolci Jóst — a későbbi Rorarius — 1865-ben Pécsett a Caflisch. E cukrászdák berendezési tárgyai, egy-egy díszes enteriőr, tányérok, tálak, a készítmények fényképei, cukorkásdo- bozok, számlák, árjegyzékek idézik a korhű hangulatot. És oklevelek. „Érdemrend az 1876- os Magyar Országos Ipar-Termény és Állat Kiállításról Reinhardt József úrnak. Gyulán jó ízlést tanúsító cukrászati készítményeiért”. Az 1884-es ipartörvény a cukrászatot képesítéshez — ta- nonc-vizsga és 2 év szakmai gyakorlat — kötötte. Láthatók a kiállításon a különböző ipartestületek emlékei. 1858 a Budapesti Cukrászsegédek Betegsegélyező Egylete, 1903 a Magyarországi Cukrász- ifjak Szakegylete és önképzőköre, 1907 az első Cukrász- és Mézeskalácsos Kongresszus — 1921 az Országos Cukrász Szövetség megalakulásának dátuma. A magyarországi cukrászipar néhányszáz évét tények, tárgyak és hangulatok által idézi fel a Vendéglátóipari Múzeum tanulságos és szemet gyönyörködtető kiállítása. A téma első látványos összefoglalása ez a kiállítás, amely a szakemberekhez a dokumentumok és tények felsorolásával szól, a nagy- közönséghez pedig látványosságával és népszerű írott tájékoztató anyagával kerül közel. Kádár Márta Érdekességek a pécsi céhek életéből A pécsi kézműipar hagyomá nyai a mohácsi vész előtti időszakra nyúlnak vissza. Az akkori viszonyok között fejlett kisipari technika, komoly minőségi elvárások teljesítése jellemezte a célhes kereteken belül dolgozott mestereket az Anjou királyok alatt, egészen Hunyadi Mátyás haláláig. A török a helyi kézműipart elsorvasztotta, nem volt szüksége rá, mert hozta magával saját iparosait. így a törc-k által elfoglalt területeken az ipatr fejlődése megállt majd visszaesett. A 17. század végén, a török kiűzése után megkezdődött a céhek is mételt megalakulása, majd fejlődése. A pécsi céhek Mohács előtti megalakulására, működésére a múlt század végén megjelent, Várady Ferencz által szerkesztett, Baranya múltja és jelenje című monográfia ad némi támpontot. „Ama német iparosok ugyanis, kik a tatárpusztítás után Béla (IV.) által behiva megyénkben letelepedtek, túlnyomó részben posztó- és szabóiparosok voltak, kik magukkal hozták iparos-egyesületi szervezetüket, s azt itt bizonyára jókor meghonosították. Ha nem is állíthatjuk tehát pozitív adatokra támaszkodva, hogy a legelső hazai czéhek keletkezése idején Baranyában is működtek már egyes czéhek, a XIV. században ily czéheknek megyénkben, illetve Pécsett is, föntállania kellett, mert a czéhek a fönforgó körülmények szüksége által jöttek létre; Pécsett pedig már ekkor a posztó-ipar s ennek már kereskedés tárgyát is képezett gyártmányait földolgozó szabó-ipar virágzott, a molnár-ipar már előbb nagy jelentőségű volt nemcsak számra-, hanem a termékek mennyiségére is; az itteni kiterjedt szőlőművelés a kádárok számát szaporította, miáltal bizonyára fölébredt ez iparosainkban is a czéhekbe egyesülés' eszméje, s 'ez elsők közt honosították meg megyénkben a czéhszervezetet.” Haas Mihály a múlt század közepén megielent Baranya című könyvecskéjében Pécsiről szólva megállapította, hogy akár a magyar Manchester lehetne más körülmények között. Természetesen minden mesterség, minden céh igyekezett a maga gazdasági keretei és lehetőségei között szakmai utánpótlását biztostíani. Ez a 18. század végéig, a rajzoktatáson való kötelező részvétel bevezetéséig, majd a 19. század közepéig a pécsi ipartanoda felállításáig, 3 lépcsős rendszerben folyt. A jelölt jelentkezett az illető céhnél, hogy az adott mesterséget kívánja kitanulni. A testület „be. kebelezte”, majd következett, egyes kivételektől eltekintve, a 3 éves tanonc időszak. Ennek letelte után a gyermek, mint már legény vándorkönyvet kapott. és a céh által megszabott településeken — külföldön is — nvakorolta jövendő szakmáját. Visszatérése után remeket készített, amit a testület által kijelölt bizottság az ún. mivlátó- mesterek, bíráltak meg. Ha megfelelőnek találták, és az ifjú mipd tanonc. mind pedig legény korában jó erkölcsről, nagy szorgalomról tett tanúbizonyságot, felszabadították és mesterré nyilvánították. Domonkos Ottó egy munkájában foglalkozott ä kézműves legényvándorlások útvonalával közölte a vándorlás előnyeit, szakmai, szellemi, társadalmi és erkölcsi nevelés szempontjából. Ezek közül csak néhányat: — Különböző mesternél dolgozni, ahol jobb és újabb fogásokat lehet elsajátítani a mestertől vagy a nála dolgozó segédektől. A tapasztalatot leírni. — Ellesni az egyes mesterek szebb és finomabb árujának titkát, hogy később saját hasznunkra fordíthassuk. Az eljárást leírni. — Új szerszámok megismerésére adódik lehetőség, melyek megkönnyítik a munkát, a termék minőségének, szépségének javára szolgálnak. A szerszámok előállítójának címét megtudni későbbi kapcsolat érdekében. — új munkadarabok, termékek készítésében lehet gyakorlatot szerezni. Ezeket célszerű lerajzolni, mert később emlékezetből ezek reprodukálása nem sok sikert igé% Alkalom nyílik a gyárban való munkára, ami igen fontos tapasztalatokat nyújthat a termék nagyban v.alá előállítására. — Fontos ismerni az egyes vidékek, helységek anyagbeszerzési lehetőségeit, azok feldolgozásának centru- ™>t*. — A tájak szépsége, a hegyek, a tenger megismerése életre szóló élményt jelentenek. — A vándorlás jó alkalom a mérsékletesség, a takarékosság kifejlesztésére. — Az alkalmazkodás nagy iskolája a vándorút. — Jó iskola, azoknak, akik másokat mindig saját akaratuk alá hajtották. Meanőtt szarvaikat elvesztik, mire hazatérnek. A tcrök kiűzése után sorra alakultak Pécsett a céhtestüle. tek. olyannyira, hogy 1781-ben 28 céhet írtak össze. Az első a csizmadiák testületé volt amelyen a céhek általános szokásai lemértietők. Külön megszabták az inasok és a legények ruhajárandóságát. Évente 'kaptak egy pár lábbelit, harisnyát, fehérneműt és külső ruházatot. A legények munkaideje reggel 4 órakor kezdődött, előtte közös imádságon vettek részt, majd elfogyasztották reggelijüket ami egy szelet kenyérből haqymából, vagy retekből állt. Este az inasok addig nem térhettek nyugovóra, míg a legények ágyát lefekvésre elő nem készítették. A mesterekre külön szabályok vonatkoztak. Érdekes, hogy az új mesternek a céh összes mesterét meg kellett vendégelnie, az előírás szerint mindenkire számolt 1 pint bort (kb. másfél liter) 1 font húst (kb. 56 dkg) és 2 zsemlyét. Voltak olyan pécsi céhek, akik a vendégelést kifejezetten tiltották. Az új mes. tért kötelezték hogy egy éven belül egy szüzet, vagy egy tisztességes özvegyet vezessen oltár elé, ha nem tette büntetést fizetett, ha 3 év után is még nőtlen volt 1 aranyat tett le a céhládába. Tudunk olyan esetről is. 'hogy egy mesterre házasságtörést bizonyítottak ró, következményként először kizárták a céhből majd a városból is kitiltották elüldözték. Dr. Erdődi Gyula levéltáros Egv hm a történelemben Zolaszentgrót Nyugat-Du- nántúl hétezer lakosú települése. A fennmaradt írásos anyagok szerint közel ezer esztendeje lakott hely. A reformkorban mezőváros, majd hosszú időn át járási székhely. A két világháború között Zalo megye munkásmozgalmának egyik jelentős bázisa. Az 1900-as évek elején ott élt és gyógyított dr. Hamburger Jenő, a Magyarországi Tanácsköztársaság földművelés- ügyi népbiztosa. De Zalaszent- grót a magyarországi kapitalista gazdálkodás egyik pillére, a Batthyányiak birtoka, ők alapozták meg jó félévszázaddal ezelőtt a magyarországi nagyüzemi almatermesztést. Jól működő állami gazdasága, termelőszövetkezete, téglagyára, több ipari szövetkezete van, egészségügyi és kulturális intézményekkel, magas színvonalú kereskedelmi hálózattal rendelkezik. Van víz- és csotornaműve. A Zala- szentgrót környéki szőlőhegyek országosan is ismertek. A továbbiakban a zala- szentgróti Zala-híd építésével ismertetjük meg az olvasót, annak a közúti létesítménynek a históriájával, amely létével bevonult a legújabbkori magyar történelembe. Ez az ősi település nem esik bele semmiféle országos útvonalba, csak a Zala folyó keleti oldalán húzódó összekötő út halad el mellette. A nagyközségbe a Zala folyón áthaladva lehet bejutni. Az 1844—1846 között Győri földmérő „rajzolata” alapján, rabmunkával épített kőhídja több szempontból is figyelemre méltó: Magyarországi régi közúti hidjai közül a legnagyobb távot íveli át, hossza 43 méter. Figyelemre méltó kora miatt is: 1844—46 között épült. Átalakítás, hozzáépítés nélkül, eredeti állapotában áll. Helyén a XVIII. század végén még fahíd volt, ekkor merült fel először a kőhídépítés gondolata. A már említett „rajzolat" 1795-ben készült el, amely „kőből építtetni rendeltetett”. Az építés azonban több mint négy évtizedes késést szenvedett. Dr. Gál Imre, a Régi magyar hidak című mű szerzője írjo a késés okáról: a francia forradalom által teremtett feszült helyzet, a gazdasági élet bizonytalansága, a gyakori inflációk alkalmatlanok voltak a nagyobb beruházásokra. 1834-ben vetődött fel újból a „Szent Gróti Híd” építése. Az építéshez szükséges faragott kő beszerzése 1842-ben kezdődött, majd 1844-ben lerakták a magyarországi közúti közlekedés máig fennálló, építészeti emlékként becsült, s jelképnek tartott, a zala- szengrótiak által ma féltve őrzött műemlék alapköveit. Ez a híd 140 év óta mindig Zolaszentgrót bejárata volt. 1945 óta nem használják: építészeti és történelmi emlék. Közép-Európa népeinek 1945-ös nagy tavaszán, a német fasizmus legyőzésének, Magyarország felszabadu- lálának előestéjén történt az, ami kiemelkedő történelmi szerepet adott a zolaszentgróti hídnak: a község fasizmus alóli felszabadulásának napján, 1945. március 28-án Tekenye felől érkezett a szovjet hadsereg 32. lövészdandárja, köztük Hatomov Havdam páncélos főtörzsőrmester. Amikor a híd közelébe értek, észrevették, hogy egy német katona meggyújtotta a híd megsemmisítésére elhelyezett robbanóanyaghoz vezető kanócot. A gyújtogató motorkerékpáron elmenekült a helyszínről. A híd megmentésére leugrott a páncélosról a Szomarkand környéki üzbég kolhozparaszt, az 1910-es születésű Hatamov Havdam. Katonasapkáját az égő gyújtózsinórra dobta, majd egész testét rávetette. A tűz kialudt, de abban a pillanatban gépfegyver ugatott fel a közeli szőlőhegy felől. A törzsőrmestert több golyó érte. Hősi halált halt, de a híd megmarad. A zolaszentgróti kőhidat a település felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából, 1965 tavaszán Hatamov-híd- nak nevezték el. A régi mellett 110 méter hosszú, új, korszerű híd épült, amely 1975- ben készült el a kor követelményeinek megfelelően. A régi kőhidat konzerválták, a hídfőn pedig márványtábla adia hírül az arra járónak Ha- tamov főtörzsőrmester hőstettét. Az üzbég katona földi maradványai a zalaegerszegi szovjet hősi temetőben pihennek, emléktábláját pedig minden évfordulón virágkoszorúk borítják. Tóth Antal Cukrászműhely a századfordulón
