Dunántúli Napló, 1983. március (40. évfolyam, 59-89. szám)
1983-03-12 / 70. szám
Az iskola áll. A zsibongóban a nagyszünet zaja. S bár erőltetettnek tűnik, vélem, hogy Királyegyházán ma ez a legszebb zene; a körzeti iskola nebulóinak fortisszimója. Nem is olyan régen még csatárláncban adogatták a srácok a téglákat, azzal a tiszta buzgalommal, ami csak számukra adatott meg ... Az új iskola áll. Királyegyháza és két társközsége — Sumony és Gyöngyfa — példát mutatott: lakói pontoson 1 786 315 forint értékű társadalmi munkával megépítették álmukat. Nyolctantermes, emelet iskolájukat bárhol megirigyelnék. 4— Kellett az iskola. Ez tény, — mondja Moharos Gé. za tanácselnök, — Volt rá némi pénzünk, s elképzelésünk is garmadával. Csak egyet nem tudtunk: Vajon mennyi erő rejlik önmagunkban? A tanácselnök szobájában Marton Gyula kisiparos Ka- csar Béla foglalkozására nézve nyugdíjas, de tanácstag, falukrónika író — és mindenes. A falu Béla bácsija. Amikor az iskolaépítés szóba jött, 1,7 millió forint tőkéje volt a tanácsnak, s több alternatíva között választva elvetették az új iskola építését négytantermesre gondoltak — s úgy döntöttek, hogy a régi négytantermes iskolát megemelik egy szinttel. Munka közben azonban sikerül a régi részt is korszerűsíteni. Egészen szűk költségvetést készíttettek de így is 3,5 milliót számítottak ki. — Merhetünk-e ilyen kockázatot vállalni? ... — mondja a tanácselnök. — összehívtuk a falugyűlést 1981 januárjában — melyen 38 iparos mester is részt vett —, s nyíltan elmondtuk a helyzetet. A falugyűlés döntött: kezdjünk! Kacsar Béla néhánylapos feljegyzést ad át: a helybéli iskolák építésének történetét. Alcím: helytörténeti feljegyzés a községi krónika szórná, ra. — Ha átolvassa, ebből kiderül; ezen a vidéken mindig közös erőből épültek a közös célt szolgáló épületek. 4 Királyegyhóza 1940-ben született Magyarszentiván és Vásárosszentgál egyesítése nyomán. Az egyesítés formaság volt csupán: a két falu mint két utca, korábban is összeért. De akkoriban sem ment könnyen az összevonás. Mi legyen a község új neve? Szentgálosiván? Hogyne! Mi. ért kerülnek előrébb a szent- ., gáliak? Jegenyés? Jegenye csak az egyik községben van ... Végűi az egyház döntött. A két szent is egymás mel. lé került a templomban. Csak az iskolák maradtak külön. Négy osztály itt, négy ott. Részben osztott, két tanIskolaépítés Királyegyházán erős oktatás... Aztán 1965- ben megépült egy új, négytantermes iskola. Ezt az iskolát emelték meg most, egy emelettel... Szentgól és Szentiván ismét egyesült.. 4 Vannak könnyű s vannak nehéz dolgok az életben. Nem irigyeltem a tanácselnököt, amikor megpróbáltuk számba venni: vajon, hogy álltak össze apránként az új iskola téglái? Oly sok a forráshely, hogy órákig lehetne citálni, — Teljesen nyilvánvaló — mondja Moharos Géza —, hogy a koordináció az én feladatom volt. összefogni gépet, embert, munkát... — Időben ez mit jelentett? — Volt olyan évem — különösen az első —, omikor a munkák nehezebbjét mondjuk. S nem akárhogy Az általuk végzett munka értékének 25 százalékát — Király- egyházának ajándékozták. Téglojegyből 46 000 forint jött be. Amikor szólt az elnök, jöttek a helybéliek, jöttek Su- monyból, jöttek Gyöngyfáról... Marton Gyula villanyszerelő kisiparos: ő a szentlőrinci KIOSZ-elnök. Az iskola villanyszerelését a vejével és két tanulóval csinálták — ingyen. — Jó érzés volt itt dolgozni. A lányom is itt tanít, ebben az iskolában. My Gyulá- né ... Hívta a szentlőrinci KIOSZ - brigádot: szakemberek a környék szinte összes községéből. Kémiaóra a hetedikeseknek a jól felszerelt szakkabinetben Fotók: Läufer László nemigen akadt szombatom, vasárnapom A nagyszabású munka 1981-ben indult. Az iskola osztályait szétkühdtéfc a községben — volt osztály a könyvtárban magánházban, a tanács vb-termében ... A tető bontása társadalmi mun. kában folyt. Béla bácsi házról házra a tég la jegyért... — Csak egy talicska tégláért jöttem! — Nincs nekünk, egy szál se ... — Van a Tüzépen. — Mennyi kéne? — Amennyit gondolnak. Itt a lista ... A generálkivitelezést a tsz vállalta: a szentlőrinci szövetkezet építő brigádja. A generálkivitelezés nem fedi pontosan a valóságot; inkább Festés, tetőfedés, burkolás, vízvezeték-szerelés, szennyvíz- elvezetés ... A helybéliek közül 277 ember iratkozott fel a munkalistára. Egyetlen család nem volt, ahonnan né jöttek volna, akik néhány forintot ne adtak volna. De példát mutattak mások is. Dr. Kamarás Béla — a Pécsi Hőerőmű dolgozója — családi kapcsolatai révén szintén Királyegyházáért dolgozott, Pályamunkát készített — az olajenergia kiváltására — s ezzel 140 000 forintot szerzett az iskolának az erre a célra létrehozott állami támogatásból. Az iskolában benne van a szentlőrinci költségvetési üzem, a tsz, az Áfész a helyi víz- és csatornaművek, a KIOSZ, a Bikali Állami Gazdaság Sumonyi halgazdaságának munkája ... Kérdem a tanácselnököt: — Az építkezésnek egyéb velejárói is vannak...? Izzadnak a kőművesek, különösen nyáron, ha tűz a nap... Érti a kérdést. — Pálinka, sör és kisfröccs. Erre gondol? Hát az is jut. — Melyik költséghelybe fért be? Sehova. Mondja: szinte mindenki részt vállalt ebben is. Egyszer kinézett a kocsmáros, s kiküldött néhány láda sört. Másszor az iparosok dobtak fel valamit. Zsebbe nyúlt a ta. nácselnök is. Amikor a szent- lőrinci iparos-brigád jött ki, az egyik asszony ebédet főzött ... — Szervezés kérdése az egész. Megesett, hogy valaki még murika előtt bekapott; az erős pálinka főbever. Haza- küldték. A következő vasárnap ismét eljött, s egyetlen félde. civel úgy tolta a betonnal rakott talicskát, hogy alig tudták követni a betonozok. 4 Gajdos Istvánné az iskola igazgatója. Érthető az öröme: tavaly szeptembertől együtt van a csapat. — Minden szempontból jó ez. A körzeti iskola minden tanterme egy épületben. Csak az ért meg-bennünket, aki az ellenkezőjét is próbálta. Vincze László a múlt évben földrajzot tanított. Amikor az iskola osztálytermeit néztük, az elrongyolódott térképekre mutatott: — Szinte nevetséges volt. Hónom alatt néha két-hórom tétképpel is futni a falu egyik végébő! a másikba. — A jövő? Az igazgatónő ránéz a tanácselnökre, Tőle várja a választ. — Amikor befejeztük, elhatároztam. ilyen munkát többet soha. Ha együtt a pénz, léhet építeni. De az az igazság, hogy kéne egy tornaterem Van egy kis pénz. Most lesz a falugyűlés ... 4 A közös építkezés egyik legszomorúbb pillanata: lebontják az egyszintes épületről a tetőt, megerősítik, állnak a falak a második szinten is, s akkor jön egy iszonyatos felhőszakadás ... Leázik az egész épület, hullik a vakolat, tenyérnyi darabokban a plafon. A fólia nem bírta ki.., Újra kezdeni, kőműveseknek vakolóknak, parkettázák- nak. Végül is Kacsar Béla beírhatta a falukrónikába: 1982, augusztus 23-án felavatta a a község az új iskolát, és a hozzá kapcsolódó kazánházat. Az iskola központi fűté- ses. s a kazánházból fűtik az óvodát is ... Kozma Ferenc Nagyszünetben jólesik a futkározás az iskola előtt a gyerekeknek Mindig közös erőből épültek a közös célt szolgáló épületek Hivatkozók A mindig segítőkész barátok ezúttal sem hagyták cserben szerencsétlen — önsajnálatában olykor még másokért is könnyet hullató cimborájukat. A segítség ezúttal nemcsak ab. ban merült ki, hogy kifizették helyette a kocsmaszámlát, hanem egymással teljes egyetértésben tanácsot is adtak, hogy miként, kinek a segítségével mászhatna ki abból a félig- meddig képletes gödörből, amelybe szerinte a rút világ ta. szította ismerői szerint pedig a sör... Szóval, azt javallatták, hogy a tetemrehíváskor — illőbb szófűzéssel a felelősségrevonás alkalmával — nyugodtan hivatkozzon X elvtársra, a vele való barátságra, a teljes nézetazonosságra, mert X elvtárs szinte családi kötelékben él azzal a főemberrel, aki őt majd kérdőre vonja ... Mindez igaz volt. azzal a borbocsánatos tévedéssel hogy X elvtársnak nem a főemberrel, hanem annak bájos, válófélben lévő feleségével volt szinte „családi köteléknek” nevezhető kapcsolata ... A cimbora persze hivatkozott, dús fantáziával még szebbnek festve a valótlanságot — mármint X-e| való, szinte gyermekkorból datálódó, mély emberi barátságát — és még a sörtől sem nézett olyan bambán mint amikor felfogta, hogy kegyes megbocsátás helyett két lábbal1 rúgták ki az irodából. Nehogy azt higgyék, hogy mo- solyogtató kedvemben meséltem el ezt a kaján-frivol történetet. Inkább tanulságképpen, mint ahogy az illető hivalkodó, sát és hivatkozásait már rég megunt barátok is tanulságnak szánták, ha az önsajnáltatót sajnálók szerint kegyetlen módszerrel is: a dolgok elrendezésének nem éppen a legegye- nesebb útja az, ha valaki másra hivatkozunk, magát mentve . .. Ha jóf belegondolunk, ez a magatartás csak torzultabb, ga- ládabb változata annak a gyér. mekkorban szinte természetes és megbocsátható védekezésnek: nemcsak én törtem be az ablakot a Jóska is ott volt... Bármilyen furcsán hangzik is a magukat másra, barátságra, ismeretségre, kapcsolatra való hivatkozással menteni akarók még kevésbé ártalmasak, mint szintén hivatkozó társaik, akik nem szúrják el ilyen otrombán a dolgot. Ok megfontoltabban, előrelatóbban, szinte tervszerűen cselekszenek ha el akarnak érni valamit. Márpedig a hivatkozók kivétel nélkül el akarnak érni valamit, úgy, hogy közben azt sugallják, ezt tulajdonképpen nem is ők szeretnék, hanem valaki más, akinek rangja, tekintélye, tisztessége nem engedi meg, hogy kérjen. Ugye, ez így elég bonyolultan hangzik, hadd világítsam meg nénány példával, hogy tulajdonképpen kikről is beszélek. Bekopog a tanács illetékeséhez egy „hivatalból barátja”, és azt mondja: stég kellene már a vízhez, mindenfelé van már, hát pont itt ne lehetne csinálni? Az első menetben győz az igazság, miszerint a tanácsi ember azt mondja, amit az illető is pontosan tud, hogy a szabály szerint oda nem lehet stéget építeni. Ilyenkor következik a halkra fogott szó, a bizalmas íróasztalra hajolás: „Tudod, hogy magamért nem szólnék, tulajdonképpen nem is én akarom, de tudod Neki is fontos lenne". Szavait megerősítendő jobb hüvelykujjával bizonytalan irányba felfelé bök, és kifordult szemekkel lesi a hatást. A dialógus menetrend ilyenkor több irányt is vehet, a legtöbb esetben azonban a megle. petés ezt a kérdést diktálja: „kinek?”. A hivatkozó ebben a helyzetben sem jön zavarba, mert vagy tovább sejteti, hogy ez legalábbis az atyaúristen első kívánsága, vagy elmormog egy nevet, ajkaira téve ujját, — bizonyítandó, hogy most aztán hétpecsétes titkot osztott meg. Könnyű beleesni a csapdába. Ha a sugalmazó óhaja szerint cselekszik, szabályt sért, azzal a közérzetet, szélesebb értelemben közéleti bizalmat rontó hittel, hogy ezt a szabálytalanságot fentről kívánják. Ha ellentmond, vagy legalábbis megpróbálja ellenőrizni a sugalmazott állítást, akkor sem sokkal köny- nyebb a helyzete, .mert már beleplántálták a gyanút: hátha ... A rontó szellem hatása szinte lemé rhetet len. A példában említett esetben csakhamar viszonylag szerencsés fordulatot vett az ügy. A tanácsi illetékes összefutott az elmormolt Névvel, és szőrmentén megemlítette, hogy tényleg kel. lene-e tenni valami stég-ügy- ben? Ott nyomban kiderült, hogy a Valakinek nincs ugyan víziszonya, de háza sincs arrafelé, s ha lenne, sem kívánná, hogy miatta vegyék el a tilalomfát. „Hogy is képzelnek ilyet? ,,— dörögte joggal sértetten', s követelte a hivatkozó kiadatását. Kiadták, behívatták, elbeszélgettek vele. Sértett mosollyal távozott — ugyanis a felháborodás felhangjaival visz- szautasítva a vádakat mindent simán letagadott... A rontó szellem hatása az is, __ remél em, hogy csak az —, hogy a Valaki nem állt ki egyértelműen a tanácsi ügyintéző mellé, — bizonyára azért mert néki is eszébe villant, hogy: hátha ..." A másik példa anekdotába illő, de nem az. A fiatalembert, belépése napján nagy fekete autó vitte az intézmény bejáratáig. Egy jó év múlva derült csak ki, hogy együtt katonáskodott a sofőrrel s az égvilágon semmi köze sincs az autót „rendeltetésszerűen” használó megyei vezetőhöz. Ö ugyan nem szólt, bár csodálkozott kissé, hogy minden híreszteléssel szemben mennyire megbecsülik a pályakezdőket, elnézik kisebb- nagyobb mulasztásait, tévedéseit és furtonfurt kérdezgetik, hogy jól érzi-e magát ebben az egyébként összeforrott, „ugye milyen baráti” közösségben? A dolgok rendje szerint persze vérszemet kapott, s amikor a vélt patrónusnak véletlenül némi zavart heherészés közben megemlítették, hogy bizony „huncutkodik” egy kicsit a gye. rek de ... — akkor estek hanyatt. „Hát miért nem rúgjátok ki?" — hangzott a válasz amire többen ismét ha haházni, kezdtek, mert akkor még jó viccnek tartották. Nem volt az. De ezzel még nincs vége a dolognak. Eltanácsolása után az ifjú elkezdett hivatkozni, imigyen: „jól ismerem ennek meg ennek a viselt dolgait, érv aztán tudom, hogy...” Nem hiszem, hogy bárkinek is a szomszédba kellene szalad, nia további példákért. Persze, azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a hivatkozók csak akkor boldogulnak ha hivatkozással bárkinél, ■bárhol, bármilyen ügyben való. ban boldogulni lehet. Mert ha nem a személy számít, hanem az ügy igazsága a fontos, akkor felesleges név-dorongokkal döngetni a kapukat Még egy dologról feltétlenül szólni kell a hivatkozás emberi és társadalmi hitelrontó hatásá. val kapcsolatban. Az egyik városi vezető keserűen meséli: „egyszer csak hallom, hogy elintéztem a Petőfi utcai útéoítést. Suttogták itt visszahallottam ott pedig becsszóra fogalmam sem volt arról, hogy mi a csudát is intéztem én el? Legyintettem rá, ott egye a fene. De az betette az ajtót, amikor a fogadóórán azt mondja az egyik ember, ha el tudtam intézni a Petőfi utcában, intézzem el náluk is nem lesznek ám hálátlanok. Erre elkezdtem nyomozni és kiderült, hogy egy közeli ismerősöm terjesztette a hírt: ő elintézte nálam, hogy betonút legyen abban az utcában. Nem intézte el, uavanúqy tervben volt, mint a többi. De most járkáljak várostervvel a hónom alatt, hogy minden son. dán vigyorgának külön-külön bizonygassam az igazamat?" Lehet hogy az előbbi példa sugallja a cinikus feltételezést: el tudják képzelni, hogy ebben az orszáaban hány tégla „mozdult" olyan ismert nevekre való hivatkozással, akik máig sem sejtik a „nekik köszönhető” dolgokat? Mikor jutunk már el odáig, hogy csak egv valamire lehessen —■ de arra azután teljes súlyával, tekintélyével — hivatkozni: a munkára? Azért a személyre szóló hivatkozásnak is ellent lehet óm állni. Mondjuk ilyenformán: a rendőr igazoltat egy szabálytalankodó gépkocsivezetőt, aki tiltakozik, dühöng, majd utolsó tromfként odavágja. „Ismerem ám a főkapitányt!” „Én is” — mondja a rendőr és megbünteti. Kónya József