Dunántúli Napló, 1983. március (40. évfolyam, 59-89. szám)

1983-03-12 / 70. szám

Elméleti konferenciák, életmű-könyvkiadás, kiállítások Marx Károly- év az NDK-ban Nemzetközi újságíró-találkozó a nagy forradalmár halálának 100. évfordulója alkalmából Az egész világ 1983. március 14-én emlékezik meg Marx Károly halála 100. évfordulójáról. Már eddig is több or­szágban rendeztek ünnepségeket, ki­állításokat, könyveket jelentettek meg, életútjának fontos emlékhelyeit meg­örökítették. A Német Demokratikus Köztársaság­ban a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága 1983-at Marx Ká- roly-évnek nyilvánította. Az NDK Újság­író Szövetsége a közelmúltban nemzet­közi találkozót rendezett a szocialista országok újságírói részére. A találkozó alkalmából részletes tájékoztatást nyúj­tottak a Marx-év rendezvényeiről, an­nak tervezett politikai tartalmáról. A vendégeket — köztük a magyar kül­döttséget, melynek rajtam kívül tagja volt Papp Gábor, a Népszabadság munkatársa — sok olyan helyszínen látták vendégül, ahol az évforduló kap­csán kiemelkedő rendezvényeket ter­veznek, illetve, ahol már eddig is jelen­tős elméleti, kutató munka folyt az év­forduló jegyében. Dr. Heinrich Gemkov, a Német Szocialista Egységpárt Marxiz­mus—Leninismus Intézet igaz­gatója a tervezett elméleti kon­ferenciákról, könyvkiadásról, ki­állításokról tájékoztatta a szo­cialista országokból érkezett új­ságírókat. A nemzetközi találkozó első színhelye Berlinben a Német Szocialista Egységpárt Marxiz­mus—Leninizmus Intézete volt, ahol dr. Heinrich Gemkov pro­fesszor, az intézet igazgatója arról az elméleti tevékenység­ről adott tájékoztatást, amely Marx Károly tanításainak to­vábbi széles körű megismerte­tését, elméleti tevékenysége napjainkban is ható aktualitá­sát kívánja igazolni. Ennek je­gyében tervezik áprilisban egy nemzetközi elméleti tanácsko­zás megszervezését, újra kiad­ják Marx Károly életművét könyvalakban, ezek sorában több olyan levelét, melyet ed­dig nem jelentettek meg sehol a világon. Ugyanakkor, több népszerű kiadvány, emlékkiállí­tás mutatja majd be forradal­mi tevékenységét. A berlini Humboldt Egyetem múzeumában, ahol a nemzet­közileg is jelentős, nagy törté­nelmi múlttal rendelkező egye­tem hagyományait őrzik, s tisz­telettel emlékeznek mindazok­ról a világhírű tudósokról, akik itt tanultak, oktattak, világhírű felfedezések fűződnek neveik­hez, kiemelkedő helyet biztosí­tanak Marx Károly emlékének. A trierj gimnázium elvégzése után előbb a bonni, majd a berlini egyetemre iratkozott be, jogot tanult, de legszívesebben a történelemmel és filozófiával foglalkozott. Egyetemi tanulmá­nyait 1841-ben Epikurosz filo­zófiájáról írott doktori disszer­tációjával fejezte be. Amikor Jénában jártunk, idegenveze­tőnk büszkén hivatkozott arra, hogy jogi diplomáját ezen az egyetemen szerezte meg, disz- szertációját itt védte meg. A Humboldt Egyetem múzeumá­ban egy vitrinben láthattuk ta­nulmányi eredményeit megörö­kítő, egykori osztályzókönyvet, az ott töltött évekre emlékezte­tő arcképét, s a Kommunista Kiáltvány első kiadásának fak- szimiliéjét. Marx Károly soha nem járt az egykori Chemnitz városában, mely napjainkban nevét viseli. Wolfgang Enders, a megyei pártbizottság ideológiai titkára elmondotta, hogy a varos forra­dalmi mozgalma dicső múltra tekint vissza, jelentős szerepe volt a Német Kommunista Párt megalakításában, s a Német A lipcsei Kari Marx Egyetem homlokzatán lévő, Marxra, a munkásosztály összefogására emlékez­tető dombormű. (A szerző felvételei) Demokratikus Köztársaság meg­alakulása után országosan is kiemelkedő eredményeket értek el o népgazdaság fejlesztésé­ben. Ezzel érdemelték ki, hogy harminc évvel ezelőtt felvehette a város Marx Károly nevét Napjainkban a városban 215 ezer párttag van, ennek 62 szá zaléka munkás. Az ország ipar termelésének 13 százalékát ad ja Karl-Marx-Stadt megye nem zetközi hírű szerszámgépgyártó sa, könnyűipara, elektronikai ipara. Erről magunk is meggyő­ződhettünk, amikor a modern, „Numerika” nevét viselő auto­matikus vezérlő berendezések gyárában tettünk látogatást. Nagyszerű eredményeket értek el a mezőgazdaságban is, töb­bek között hektáronként 46,1 mázsa gabonát, 229 mázsa bur­gonyát, 283 mázsa cukorrépát termeltek az elmúlt évben. A város jelentős tudományos köz­pontja az országnak, iskolái­ban húszezren tanulnak. A Marx-évben a város dolgozói, a politikai munkások, pártta­gok, az ifjúsági szövetség tag­jai érzik, hogy a névadóhoz méltó munkát kell végezniük. Ezért tartják legfontosabbnak az előirányzott népgazdasági feladatok maradéktalan meg­valósítását, melynek érdekében széles körű munkaverseny-moz- galom bontakozott ki a megyé­ben. A már említett „Numeri- ka”-gyárban azt tapasztalhat­tuk, hogy minden munkahelyen konkrét vállalásokat tettek az évforduló jegyében, elsősorban a minőség, a hatékonyság ja­vítására, az exporttervek mara­déktalan megvalósítására. Marx Károly ifjúkori képe, a Kommunista Kiáltvány fakszimile ki­adása a berlini Humboldt Egyetem múzeumában. Végezetül látogatásaink so­rából említésre méltó az a tá­jékoztatás, melyet a lipcsei Kari Marx Egyetem újságíró­fakultásán Werner Wittenbe­cher professzortól, igazgatótól kaptunk. Ö arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy ebben az évben az újságíróképzésben a szo­kásosnál nagyobb figyelmet fordítanak Marx Károly életmű­vének megismertetésére a hall­gatókkal, különösen a szakdol­gozatok, a tudományos kutatá­sok témaválasztásaiban. Másodszor a Marx-évet arra kívánják felhasználni, hogy az 1983. évi népgazdasági terv teljesítésében a korábbi évek­nél jelentősebb eredményeket érjenek el. Igen nagy célok elérését tűzték ki a nemzeti jö­vedelem emelésében, a munka termelékenysége növelésében, a külkereskedelmi forgalomban, a lakosság ellátásának javítá­sában. Kari Mara mellszobra Karl-Marx-Stadtban, a háttérben lévő épü­let falán a világ különböző nyelvein a Kommunista Kiáltvány be­fejező sorai. Az NDK legkülönbözőbb városaiban ezekben a napokban hatal­mas plakátok, falfestmények hirdetik a Marx Károly évet, ezek kö­zül egy Karl-Marx-Stadtban. , összegezve a nemzetközi új­ságíró-találkozó tanulságait, a Marx Károly-év legfontosabb célkitűzései a következőkben fogalmazódtak meg előttünk: Az első legfontosabb fel­adatnak azt tartják, hogy elmé­lyítsék széles körben Marx Ká­roly elméleti és forradalmi te­vékenységének ismeretét. Ezzel kívánják bizonyítani tanításai napjainkban is ható, érvényes igazát. Ezzel párhuzamosan kí­vánnak fellépni mindazokkal a nézetekkel szemben, amelyek bárhol a világon meghamisíta­ni akarják tanításait. Ehhez megfelelő eszközök állnak ren­delkezésükre: elsősorban az évforduló eszmei tartalmát és feladatait megjelölő központi bizottsági határozat, a kutató és oktató intézmények produk­tumai, a pártoktatásban rejlő lehetőségek, a pórtalapszerve- zetek tevékenysége, melyek so­kat tesznek Marx tanításai is­mertetésében a kommunisták körében. Harmadszor utalni kell arra, hogy Marx Károly életműve, forradalmi tevékenysége a né­met nép történelmi hagyomá­nyainak fontos része. Tartalmá­ban mélyen a nép, a haladás érdekeit szolgálta, s útmutatá­sainak, tanításainak megvaló­sítása napjainkban is ezt segíti elő. Ezért nemcsak a párt, a kommunisták ügye, hanem szé­les népi, nemzeti egység meg­valósításának eszköze is, a la­kosság minden rétegéhez el kí­vánják juttatni ezeket az esz­méket. De egyben ez kapocs is egy másik fontos, ez évben sorra kerülő évfordulóhoz, öt­száz évvel ezelőtt szülétett Luther Márton, aki tevékenysé­gével nagyban hozzájárult a német nyelv, kultúra fejleszté­séhez. S éppen ennek az évfor­dulónak tervezett, nagyszabású megemlékezései igazolják egy igen fontos népfrontpolitika megvalósulását a Német De­mokratikus Köztársaságban. Mitzki Ervin HÉTVÉGE 7.

Next

/
Thumbnails
Contents