Dunántúli Napló, 1983. március (40. évfolyam, 59-89. szám)
1983-03-26 / 84. szám
Könyvről könyvre A élet tanítómestere, valamint a pedagógia csődje H. Barakonyi Klára: Pécsi látkép Jajj, bocsásson meg, ne haragudjon, nem akartam, igazán nem vettem észre . . . Nem történt semmi, hagyja csak! Ugyan, dehogynem, hadd segítsek, bocsásson meg! Szóra sem érdemes. .. Majd én . .. itt van ez is, tessék. Nem vettem észre, lehajoltam a tejért, ez is még, tessék, nem láttam, hogy maga itt..., nem törött el? Azt hiszem nem, köszönöm. Háttal voltam, igazán nem volt szándékom . .. A gyümölcskrémet akartam elérni, magasan volt. Ez is a magáé? Az is, köszönöm . .. Nagyon restellem. Szóra sem érdemes ... Még ez is, tessék. Köszönöm ... Majd én . .. • Nem érem el . .. Milyet adjak? Eper, barack, van málna is . .. Mindegy, azaz inkább epreset. Meg egy barackot is. Egyet, köszönöm. De jó annak, aki ilyen magas. . . köszönöm. Már nem haragszik? Nem is haragudtam. Nagyon restellem . . . Nem tudja, a liszt hol van? Erre, az édesség, a liszt az ott van, a bejárat mellett, az a hosszú puít, rizs, cukor, liszt, minden . . . Köszönöm még egyszer . . . Én köszönöm, és tényleg ne haragudjon I * Megismer? Persze, maga verte ki múltkor a kosaramat. De már nincs harag? Nem is volt. .. Sárosi István BOLTI SZERELEM Segíthetek? Készen vagyok, már, csak olajat veszek . . . Az ott van hátul ... Már tudom. Mikor jön legközelebb? Ha muszáj . . . Nem mondja meg? Viszlát! Kézcsók! * Helló! Á, jó napot! Megint itt? Amint látja . . . Végzett már? Most érkeztem . . . Sokat segít a feleségének! A bevásárlás az én feladatom. Rendes dolog. Állítólag érkezett narancs! Ez komoly? Jöjjön, nézzük meg! * Nem nehéz? Boldogulok . . . Cseréljünk, az enyém köny- nyebb . .. Dehogyis, hagyja csak! Na, mondtam, mindjárt más . . . Maga nagyon rendes ... Erre lakik? Az a hosszú ház... a hetediken ... Ahol virág van az erkélyen? A másik. Máskor is ilyen sokat vásárol? Nehéz? Nem azért kérdeztem ... Vigyük együtt! A férje nem szokott segíteni? Ritkár». . . Ez az? „B” lépcsőház... Felsegítem! Szó se róla I * S mit szól, ha mégis hazakísérem? Meglátja! ígérje meg . .. egy perc mindössze, kenyeret meg néhány apróságot veszek csak... ugye megvár!? Nem! * Cukor? Kettő . .. Keserű lesz ... így szeretem. Tessék a kanál... Gyerekek? A nagyobbik iskolában, a kicsi óvodában. Férje? Miért kérdezi? Nem szabad? Ebből tölthetők még? Ne sokat... Ennyi? Köszönöm. S maga? Én? * Vártalak már . . . Siettem . . . Azt hittem, nem jössz. Sokat késtem? Kicsit. Bent? Voltál már? Téged vártalak .. . Látom, két szatyrod van. Hétvége jön. S bolt után? Megbeszéljük . . . * Régen láttalak ... Nem voltam. Történt valami? Semmi . . . * Helló! Helló . .. Remek ez a kettős, felelgetős mottó, bennük van a kiváló történész és közgazdász bölcs szkepszise, amely azonban mégsem szegi kedvünket, hogy végig ne olvassuk könyvét. Nem éppen könnyű és szórakoztató olvasmány, figyelmet igényel és - a szerző szerint is - „feltételez bizonyos történelmi, művészeti vagy elméleti ismereteket" — viszont rendkívül izgalmas, összefüggéseket kereső esszé a századelőről, és a két világháború közti időszakról. Berend igen sok, itthon szakemberek számára is nehezen hozzáférhető forrást használt fel — könyve nagy részét az oxfordi egyetem vendégeként írta, az ottani könyvtárakban búvárkodva A régebbi korok iránt érdeklődők számára csemegének ígérkezik DUMMERTH DEZSŐ vaskos könyve: Az Anjou-ház nyomában, amely a Panoráma kiadásában jelent meg, éppúgy, mint korábban Az Árpádok nyomában. Az új könyv mintegy folytatása az előzőnek, de amannál szélesebb kitekintést nyújt Európára. Jól olvasható, elsősorban esemény- és művelődéstörténeti munka, számtalan finom — itt-ott kissé aprólékoskodó — részlettel. Ismétlem: csemege. Mottó is van hozzá, sőt a kötetborító tábla zsebecskéjében óriási családfák is találhatók az Anjoukról és rokonaikról. Szederkényi Ervin Kedvelem a mottókat, eze-* * két a művek elé írott, s a lényeget tömören összefoglaló jelmondatokat, többnyire idézeteket. Akkor igazán jók, ha szellemesek, esetleg ironikusak is. Egy nemrégi Esterházy Péter-regény fejezete élén olvastam például a következőt: „A helyzet reménytelen, de nem komoly.” A regényre már alig emlékszem, a mottó azomban felejthetetlen. BerendTJi'ón-, és nagyon érdekes a képanyaga is. * Történelmi ismeret-éhségünk csillapítására ugyancsak hasznos kötetet adott ki az RTV-Minerva, azaz a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó: A Dunánál (Történelmi figyelő) c. könyv HANÁK PÉTER tíz éve folyó rádióműsor sorozatának beszélgetéseiből közöl válogatást. Harminchét témát ölel fel, érdekesnél érdekesebb, sőt rázósnál rázósabb kérdéseket; hadd soroljam csak a témaköröket: Helyünk Kelet-, Közép-Európában, A nemzettudat alakulásához ... Demokrácia és szocializmus, A történetirás műhelyében. A beszélgetések résztvevői minden esetben elsőrangú szakemberek, akik azonban ezúttal nem szaktudományos zsarqonban, hanem közérthetően fogalmaznak s ha némely kérdéseknél némi tapintattal kerülgetik is a forró kását — mégis nagyon fontos ez a könyv. Ám ezúttal nem Esterhá- zyról, hanem néhány történelmi tárgyú munkáról, elsőként BEREND T. IVAN új könyvéről szeretnék beszámolni. A Válságos évtizedek (Közép- és Kelet-Európa a két világháború között) c. nagyszabású műről van szó, amely a Gondolat kiadásában jelent meg és két mottót is visel a homlokán. Az Egyik Ciceró-idézet: „...A történelem az idők tanúja, az élet tanítómestere . . s mindjárt utána a másik, Hegeltől: „...a történelem tanulsága, hogy a népek és kormányok soha semmit sem tanultak belőle .. .” BENCZE JÓZSEF KESZI TEODÓRA MIHALIK ZSOLT Szívkórházi versek Tavaszi jelentés Kéne még Itt angyal vigyáz a betegek kanalára, folyosón ha járok támaszt angyal válla s könnyfeltörlő ronggyal jár utánam angyal. * Nehéz a földben, nehéz a földön, élve és halva, mindörökkön. * Beteg szív az alkonyatban fáradtan ver, nagyon lassan. Légy te áldott az időben engem már elfeledőben, feleségem, feleségem, tükrödből folyik a vérem. * Fizess isten, én ráfizettem, ez itt a szívem, ez a károm. Térdelek a nagy hegy tövében, már a boldog hegyomlást várom. a szitáló májusi esőt a nap hirtelen felitta megmaradt cseppjei a vadorgona lombján és virágán rezegnek a pitypang újra kitárta sárga napernyőit és a nyárfalevelek is fényesen zizegnek a szélben — barkájuk leng a házak előtt muskátli, nefelejcs virít diákok özönlenek ki az iskolából a buszmegálló felé ahol a kispadon fényéhes várakozók süttetik arcukat a nappal egy piros dózer zötyög a lejtőn sietve — lejárt a műszak a ház mögött boylert forraszt a könyékig kormos szomszéd egy másik vizsgára készíti a garázsban az autót: kardántengelyt kereket vizsgál miközben cigánynótától hangos a környék és az asszonyokat a konyhából a tavasz a fodrászhoz csalja igen mifelénk ilyenek a hétköznapok nincsen bennük semmi rendkívüli az emeleti lakó parkettát rakat és csiszoltat teli az erkélye létrával vödrökkel és szellőzni kitett ágyneművel hogy mi újság mégis? ma délután jöttek meg a fecskék és vigyázó pillantással nézem mint tapasztják máris fészküket Volna még, volna még... írni még, írni még ... Festhetetlen alkonyat. Feslett nő. Sarki kocsma. Rámered a csaposra. Kiviszi a légvonat. Volna még, volna még ... írni még, irni még ... Fonaláról lóg a pók. Ereszkedik le az ég. Legyen most — mért ne? — kék Szaporák a vérszopók. Volna még, volna még ... írni még, írni még ... Virág csöndje. Béke van. Jégvirág az ablakon. Nyíljék csak. Ráhagyom. Virág helyén béka van. Volna még, volna még ... írni még, irni még ... Kivárom, míg az ihlet egyszercsak majd rámszakad. Eltalál, mint jó vadász* messziről a kisvadat.
