Dunántúli Napló, 1983. március (40. évfolyam, 59-89. szám)
1983-03-26 / 84. szám
t fl szocialista országok eleiéből Csehszlovákia Gyorsabb ütemben | MONGÓLIA Építkezés a Sztyeppén A közép-csehországi Horovieében lévő CKD Nehézipari Gépgyárban Dizel-áramfejlesztőket és motorokat gyártanak, és termékeik 60 százalékát exportálják a világ minden részébe. Az itt készült Dizel-motorokat 1982-ben 8 vásáron mutatták be. A horovicei gyár 1933-ban ünnepli alapításának 125. évfordulóját. Bohumil Storkán egy hajóba szerelhető 6 L 150 PV típusú aggregátor üzemanyag-adagoló rendszerét ellenőrzi. Az áramfejlesztőt az olaszországi Angonában és a görögországi Szalonikiben megrendezendő vásáron mutatják be. Mongóliában központi feladatnak tekintik a lakásépítés meggyorsítását. Az ötéves terv 830—860 ezer négyzetméter lakóterület építését irányozza elő. A gyorsított ütem fő oika: a városok lakosságának nagyarányú növekedése. Egyidejűleg kedvező hitelek nyújtásával igyekeznek elősegíteni a magánépítkezést a falvakban is. Az iparosítás eredményéként arra számítanak, hogy a főváros, Ulan-Bator lakossága húsz év alatt megkétszereződik. A lakásépítési program ennek megfelelően félmillió lakó számára készült. A főváros központjától nyugatra, a hosszan elnyúló régi jurtanegyed és lámakolostor mellett új, modern lakótelep emelkedik. Innen, a Tuul-folyó völgyéiben húzódik Ulan-Bator legnagyobb építési negyede. A jelenlegi ötéves tervben itt az előirányzottnál 120 ezer négyzetméterrel több, Új lakótelep épül Erdenetben 400 ezer négyzetméter lakást kívánnak felépíteni Az év végéig elkészül a szovjet segítséggel épülő panelüzem, amely meggyorsítja majd az építkező, seket. A lakóházakkal párhuzamosan épülnek az iskolák, óvodák, bölcsődék, üzletek és szolgáltató egységek. A múlt évben négy új iskolát, ugyanennyi bölcsődét és Sajátos paradoxonnal találja magát szemben a csehszlovák lapok gazdasági cikkeit tanulmányozó olvasó. Az idei népgazdasági terv szerint ugyanis az elmúlt két év stagnálása után felgyorsul a nemzeti jövedelem növekedése, igaz, egyelőre még elég szerény mértékben, 2 százalékkal. A csehszlovák közgazdászok és vezető politikusok ezzel egy- időben nem győzik hangsúlyozni, hogy mindez nem azt jelenti : elmúltak a nehéz idők. Csehszlovákiában gyakorlatilag nincs olyan fontosabb tanácskozás, ahol ne figyelmeztetnének arra, hogy a külső és belső körülmények tartósan bonyolultak, sőt egyes esetekben a tervezettnél is keményebbnek bizonyulnak. Erre figyelmeztetett Strougal miniszterelnök, amikor rámutatott: ,,A jövő évben és a jelenlegi ötéves tervidőszak azt követő három évében ránk váró feladatokhoz hasonlóak még nem voltak és ezért mindannyiunk számára nagy próbatételt jelentenek.” (gy az idei évre és a hosszabb távra meghirdetett gazdaságpolitikai célok is ismerősek: áttérni a valóban intenzív gazdálkodásra és megőrizni az életszínvonalat. A célok közt kiemelt helyen szerepel a külgazdasági egyensúly helyreállítása, elsősorban ami a tőkés országokkal folytatott kereskedelmet illeti. A gazdaság helyzetét komolyan nehezítő tényező ugyanis, hogy a tervekhez képest a tőkés exportban a legnagyobb a lemaradás. Prágában hansúlyozzák, hogy a külkereskedelem és a termelés még mindig lassan alkalmazkodik a jelenlegi és tartósan nehéznek ígérkező világgazdasági helyzethez. A következmény kézzel fogható: az exporttervek nem teljesítése miatt kisebb a behozatalra fordítható devizamennyiség, ami nehézségeket okoz a termelés nyers- és alapanyag-, valamint gépellátásába-n, és persze a lakossági szükségletek kielégítésében is. Az utóbbi különösen karácsony táján volt szembeszökő, amikor az üzletek kirakataiban a korábbi évek ünnepi kínálatához képest jóval kevesebb volt az importtermék. Tény viszont, hogy az új év kezdete óta aazdagabb lett a választék külföldi fogyasztási cikkekből is. Prágában pillanatnyilag például nem számít ritkaságnak a holland kakaó, az olasz sajt, vagy a meglehetősen borsos árú, 16 program vételére alkalmas olasz színes televízió. Ha devizaaondok miatt az importcikkek körének bővülése nem is várható, a hazai termékekből mindenképp jobb ellátásra számíthat a csehszlovák vásárló. A belföldi ellátás zavartalanságát ugyanis Prágában és Pozsonyban fontos politikai feladatnak tekintik, s minden fórumon hangsúlyozzák, vonzó, jó színvonalú termékeket kell a boltok polcaira juttatni. Természetesen mindez nemcsak a fogyasztási cikkekre, hanem minden más termékre is érvényes, hiszen a nehéz gazdasági helyzetben csak azok a cégek maradhatnak meg, a haza és külföldi piacon, amelyek valóban eladható portékát termelnek. NDK Központban a takarékosság Az SRs 6 300 típusú marófejes óriás kotrógép 30 kilométeres útra indult az összeszerelő üzemből a Welzow-Süd barnaszénbányába A bányában külszíni kitermelés folyik. A bánya, amely a senftenbergi Barnaszénipari Kombináthoz tartozik, adja az NDK-ban kibányászott barnaszénmennyiség 63 százalékát. Az NDK gazdasági stratégiája egy hagyományos német erényre, a takarékosságra épít. Legalábbis ez derül ki azokból az elképzelésekből, tervekből, amelyekkel az NDK nekivágott az idei — itt is igen nehéznek ígérkező — 1983-as esztendőnek. Ezék szerint a vezetés csak kismértékben csökkenti a népgazdasági tervelőirányzatait és viszonylag gyors — négy százalék körüli — növekedéssel számol. Ez egy százalékkal több mint a tavaly ténylegesen elért eredmény, de alacsonyabb az eredeti terveknél. Ez nem könnyű feladat, hiszen az NDK-üzemekben már régóta nagybetűvel írják a spó. ELÁS Testvérlapjaink írják Ä Schweriner # Volkss A szemét okozta gondok megoldását keresik a Szlavónia—Baranya régióban is. Kutatják a hulladékok és a másodlagos nyersanyagok feldolgozásának, hasznosításának útjait. Tavaly az átvevőhelyeken összesen 74 145 tonna különböző másodlagos nyersanyagot vettek át a régióban. Legtöbb volt ebben a vas, továbbá a papír, a színesfém, de volt üveg, akkumulátor, gumi, textil és műanyag — mindez 20 százalékkal nagyobb mennyiségben az előző évinél. Az eszéki járási tanács gazdasági bizottsága különösen sok figyelmet szentelt e kérdésnek az utóbbi három évben. Hozzáláttak a hulladék szervezett felvásárlásához, egyelőre Djakovo, Slavonska Poze- ga és Valpó járásaiban sikerült a felvásárlást megszabadítani a 20 százalék forgalmi adótól. Lássunk néhány eredményt a múlt évből: Az eszéki járás Vuteks gyára tavaly a saját termelésében keletkezett 400 tonna textilhulladékot dolgozta fel. Dundenovácon bőrhulladék feldolgozásával működő bőrdíszműüzemet nyitottak. Az eszéki LIO gyár 587 tonna textilt állított elő régi rongy- és textilhulladékból. Jelentős fordulatot tett a Belje Kombinát a kukorica- csuta felhasználásával. Az eddig kidobott csutából tavaly 600 tonnát tüzeltek el, megtakarítva igy 200 tonna fűtőolajat. A Beli see Kombinátot már jól ismerik szervezett papírfelvásárlásai révén, és az által, hogy 30 százalékban a kombinát maga is részt vesz a papírfeldolgozásban. A fakérget sem dobják ki ebben a kombinátban, mert az új üzemükben brikettet készítenek belőle. Az eszéki öntöde, az OLT tavaly mintegy 390 tonna acélhulladé^ kot használt fel, az összes nyetí- anyag 3 százalékát, A nyersanyag- összetételben 14 százalékkal szerepelt viszont az ócskavas ugyanennél a cégnél. A híres Borovo gyár is felhasznált tavaly 2000 tonna öreg autógumit az új gumi gyártásához, és már készül az új technológia, amely még nagyobb felhasználását teszi lehetővé a másodlagos nyersanyagnak a gumigyártásban. AbBQBCKafl nPűBüa Az országos élelmezési program megvalósítása érdekében jelentős mértékben növelni kell a mezőgazdaságnak juttatott peszticidek — a különféle kártevők, betegségek, gyomok ellen alkalmazható növényvédelmi vegyszerek termelését. Ezeknek az anyagoknak a használata a jelenlegi terményveszteséget 20 százalékra csökkentheti a kolhozok és a szovhozok megművelt területein. Ráadásul, ezek a növény- védelmi vegyszerek lehetőséget nyújtanak a gazdasági növények termesztése nagyüzemi módszereinek a szélesebb körű bevezetésére, illetve a kézimunka-ráfordítás erőteljes csökkentésére. Kiszámítható, hogy minden olyan rubel, amelyet a növényvédelemre fordítanak, 4-5 rubel nyereséget biztosít a mezőgazdaságnak. A gyomnövények elleni küzdelemben alkalmazott gerbicidek esetében azonban a haszon még nagyobb — eléri a 8 rubelt is. Ma a mezőgazdaságban körülbelül 80 peszticidet használnak. Ezeket az ipar por, kristály, kenőcs és folyadék formájában állítja elő. A peszticidek nagy többségét azonban a növényvédelmi alkalmazás előtt vízben kell feloldani, sőt igen gyakran meleg vízben szükséges ezt a műveletet elvégezni, mivel a hideg vízben történő oldódás a gyomirtás hatékonyságát 8-10 százalékkal csökkenti. Az utóbbi esetben a földeken marad a gaz egy része, és ennek következtében kisebb lesz a gazdasági növények terméshozama. A peszticidek alkalmazásának kérdése, mint hatékonyság-növelési tényező, nagy jelentőségű a korszerű mezőgazdasági nagyüzemi termelés számára. Évente 1500 gáz- és villanytűzhely hagyja el a VEB Kerámiaüzem szerelőszalagjait. Ez jelentős hozzájárulás a lakosság, valamint az export szükségleteinek kielégítéséhez. Még ebben a hónapban 400 új villanytűzhely összeszerelését tervezik, amelynek a modelljét a lipcsei tavaszi vásáron mutatták be. A jobb munkavégzés érdekében munkaversenyt hirdettek, amelynek eredményeit naprakészen értékelik. Az egyébként három hónap óta tartó munkaverseny a teljesítmény nagymérvű növekedéséhez járult hozzá, igazi ösztönző erőnek bizonyult, hogy a kollektíva naponta látja, tudja az elért eredményeket. A teljesítményeket az értékelőtáblán tüntetik föl, itt szerepel az aznapi teljesítmény, a tervtúltel je- sités, az eddigi összteljesítmény, valamint a még hiányzó termelési érték. Latolgatják, hogy a jelzőszámok közé felveszik az anyagráfordítási és a minőségi mutatókat is. Ebben a tevékenységben nagyon jól fel tudják használni a Schwerini Bőrgyár tapasztalatait, ahol a munkaverseny nagy múltra tekint vissza. Az élenjáró kollektívákat hetente erkölcsi és anyagi elismerésben részesítik. A Kerámiazüem tervei között szerepel, hogy a három szerelőszalag teljesítményét egy versenybizottság meghatározott időközönként összeveti. Természetesen nemcsak a termelési eredmények kerülnek a nagy nyilvánosság elé, hanem negyedévenként kimutatást készítenek az újítási tevékenységről is. rolást, és drasztikus korlátozásokkal már eddig is jelentős megtakarításokat értek el. Tavaly például a vállalatok és intézmények a korábbinál egynegyedével kevesebb fűtőolajat és 30 százalékkal kevesebb motorbenzint használtak fel, a dí- zel-olajfogyasztás is 13 százalékkal az előző évi szint alatt maradt. Mindezt nemcsak a szi_ gorúan vett takarékoskodásnak köszönhetik: a vezetők mélyen belenyúltak a megszokott termelési és szállítási folyamatokba is. A szállítás egy részét átterelték közútról vasútra, sőt esetenként folyami hajókra. Az NDK nagyvárosok utcáin éjjelente teherszállító Villamosok csörömpölnek, s ezék benzin helyett olcsó éjszakai áramot fogyasztanak, a berlini taxik csomagterében pedig jókora gázpaladkok jelzik: újra itt van a gázüzemű autó. De a legfontosabb : a folyékony fűtőanyagokat, ahol lehet, szénnel helyettes iti(<. Az NDK-ban most éppen új karriert fut be a barnaszén. Mint az energetikai miniszter, egy interjúban elmondta, a hetvenes évek elején alaposan visszaesett barnaszén-bányászat az idén újabb „nagy ugrás” előtt áll. A takarékosság legfőbb forrása azonban mégiscsak a no. dem technika, az energia- és anyagspóroló új éljárások lehetnek. Az NDK.tehát különösen komolyan veszi a mikroelektronika és az ipari robotgyártás fejlesztését — ettől remélnek egyfajta minőségi áttörést a hatékonyság területén. óvodát adtak át Ulan-Bator- ban: a felét a most épülő új lakónegyedben, A közelben több egészségügyi létesítmény épül: szülőotthon és 500 ágyas gyermekkórház. Más városrészekben két kisebb, 120—120 ágyas gyermekkórház készült el. Néhány hete adták át rendeltetésének a modern rákkórházat. Nagy gondot fordítanak a lakosság több mint ötven százalékának otthont nyújtó jurtanegyed életfeltételeinek javítására is. Tavaly a többi között iskolát, óvodát, bevásárlóközpontokat és kis klubokat építettek ide Az idén kereken 400 lakást újítanak fel és korszerűsítenek Ulan-Batorban. Nagyarányú az építkezés a vidéki városokban is. Egy autó- órányira a fővárostól Darchan- ban, az ország második iparvárosában a cementgyártók városa nőtt ki a sztyeppén. Hasonló képet kapunk Boro-Un- dur bányászvárosban. Erdenetben kórház, pöii'klinika, kereskedelmi- és szolgáltafóközpont épült. Egyre több ház épül a falvakon is. A párt és a kormány múlt év decemberi határozata a mezőgazdasági dolgozók lakáskörülményeinek megjavításáról szól. A határozat kiterjed a többi között két- és több lakásos családi házak építésére. Anyagi kedvezményekkel, különleges hitelekkel, prémiumokkal és kiemelt fizetésekkel igyekeznek a keletmongóliai sztyeppe-vidék lakóinak kedvezni. Jobb kereskedelmi ellátással, szolgáltatással kívánnak gondoskodni az itt dolgozókról. JUGOSZLÁVIA Elektronikus szeizmoszkóp A belgrádi egyetem geofizikai laboratóriumának munkatársai a szerbiai szeizmológiai intézet szakértőivel együttműködve olyan elektronikus szeiz- moszkópot szerkesztettek, amely pontosan meg tudja határozni a földrengések epicentrumát. A szeimoszkóp teljes egészében a jugoszláv kutatók elgondolásai alapján készült, s ilyen készüléket még sehol a világon nem terveztek. A berendezés az epicentrum behatárolása mellett jelzi a földrengés időpontját és egy számítórendszerre kapcsolva más — a földmozgások szempontjából — fontos adatokat is. Az előrejelző készülék tervét dr. Obrad Milosevic készítette. BOREXPORT VILÁGSZÍNVONALON Az idén is jelentős mennyiségben exportálják minőségi boraikat a nagy jugoszláv borpincészetek. Ebben az évben 140 ezer tonna bort és borkészítményt visznek ki az országból. HÉTVÉGE 7.