Dunántúli Napló, 1983. március (40. évfolyam, 59-89. szám)

1983-03-16 / 74. szám

2 Dunántúlt napló 1983. március 16., szerda KÖZÍ.EWIEIUY (Folytatás az 1. oldalról) szét úgy fogadják, mint reális alternatíváját annak a fegy­verkezési politikának, amelyet az Amerikai Egyesült Államok és néhány szövetségese folytat abból a célból, hogy katonai erőfölényre tegyen szert, s amely a nemzetközi stabilitás megsértéséhez vezet. Ezek a kezdeményezések újból bebi­zonyítják, hogy a szocialista országok felelősséggel köze­lednek a béke megőrzésének kérdéséhez és készek a nuk­leáris háború elhárítása érde­kében cselekedni. © A tanácskozás résztvevői megelégedéssel állapí­tották meg, hogy széles körű nemzetközi visszhangot váltottak ki a szocialista államoknak az európai nukleáris leszerelésre vonatkozó javaslatai — az új közepes hatótávolságú nukleá­ris rakéták telepítésére kimon­dott moratóriumra tett javaslat­tól egészen addig az indítvá­nyukig, hogy a kontinens le­gyen mentes mindenfajta, kö­zepes hatótávolságú és harcá­szati nukleáris fegyverzettől egyaránt. Az új amerikai raké­ták Nyugat-Európá'ba telepí­tésére vonatkozó NATO-tervsk elleni harc kimenetele döntő jelentőségű, nemcsak az Euró­pában, hanem az egész föld­kerekségen végbemenő esemé­nyek menetének távlatai szem­pontjából E tervek végrehajtá­sa, amelynek megkezdésére 1983-at jelölték ki, a legsúlyo­sabb veszélyt jelentené az európai népekre nézve, a biza­lom csökkenéséhez és a nem­zetközi helyzet romlásához ve­zetne. Ezért olyan rendkívül fon. tos fellépni az ellen, hogy Euró­pában a nukleáris fegyverkezé­si hajsza újabb szakasza kez­dődjék. A találkozón nyugtalanság­gal állapították meg, hogy a Német Szövetségi Köztársaság, ban megélénkült a reakciós erők revansista irányzata és rá­mutattak arra, hogy a jelenlegi Európa területi—politikai rea­litásainak tiszteletben tartása elválaszthatatlan és elengedhe­tetlen tényezője az európai bé­kének és biztonságnak. A tanácskozás résztvevői ha­tározottan síkraszálltak azért, hogy biztosítsák az enyhülés fo­lyamatosságát és erősödését. Felhívták a figyelmet annak a prágai politikai nyilatkozatban szereplő javaslatnak a jelentő­ségére, amely közvetlen tárgya, lásokat ajánl a Varsói Szerző­dés és a NATO-tagállamai kö­zött arról, hogy nem növelik to. vább és jelentősen csökkentik a katonai kiadásokat Felhívták a figyelmet arra, hogy a szo­cialista országok változatlanul készek érdemben megvitatni minden más olyan konstruktív javaslatot, amely arra irányul, hogy az egyenlőség, az egyen­lő biztonság és a kölcsönös elő­nyök elveit következetesen fi­gyelembe véve megoldja a nemzetközi élet legfőbb problé­máit. Hangsúlyozták, hogy a szocialista országok kommunis­ta és munkáspártjai a béke és a leszerelés kérdéseiben a leg­szélesebb körű párbeszédre és együttműködésre törekszenek minden olyan politikai és tár­sadalmi erővel, párttal és szer­vezettel, amely ha különböző ideológia, meggyőződés és né­zetek híve is. de kész harcot fo'vtatni e célok eléréséért. O A tanácskozás résztvevői megállapították, hogy a nemzetközi helyzet alakulása igazolja a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületé­nek nyilatkozatában szereplő azon megállapításoknak a je­lentőségét, hogy politikai esz­közökkel kell megoldani a már meglévő és elhárítani az újabb háborús konfliktusokat Ázsiá­ban, Afrikában és Latin-Ame- riká'ban; véglegesen fel kell számolni a gyarmatosítás és a fajüldözés valamennyi marad­ványát: véget kell vetni a neo- kolonialista politikának, más népek elnyomásának és kizsák­mányolásának. Elősegítené a nemzetközi légkör javulását az Indiai-óceán békeövezetté vál­toztatása; az igazságos szilárd és átfogó rendezés megvalósí­tása a Közel-Keleten, ahol a Libanonban végrehajtott, s az imperialista erők által ösztön­zött izraeli agresszió eredmé­nyeként még feszültebbé vált a súlyos nemzetközi következmé­nyekkel fenyegető veszélyes helyzet; az enyhülési folyamat és a bizalom megerősítése az Ázsia valamennyi országa kö­zötti kapcsolatokban; a Délke­let-Ázsióban meglévő problé­mák politikai úton történő meg­oldása, s e térségnek a béke, a stabilitás és a jószomszédi kopcsolatok övezetévé változta, tása, amelyet a három indokí­nai ország vezetőinek vientianei tanácskozásán elfogadott, s a testvérpártok által támogatott kezdeményezések is szolgálnak; a konfliktusok politikai megol­dása Közép-Amerikában és a karibi-medencében, ahol az Egyesült Államok imperialista körei és cinkosai továbbra is durva nyomást gyakorolnak Ku. bóra, veszélyeztetik az ország szabadságát és függetlenségét, szét akarják zúzni a nicaraguai forradalmat és makacsul aka­dályozzák Salvador népét ab­ban, hogy maga döntsön saját sorsáról; a konfliktusforrások felszámolása Afrika déli részén oly módon, hogy megszűnik az imperializmusnak és dél-afrikai szövetségesének agressziója a frontállamok ellen, s biztosítják Namíbia függetlenségét, anél­kül, hogy ezt kapcsolatba hoz­nák a kubai erők angolai je­lenlétével, mint ezt az afrikai államok, s az el nem kötelezet­tek mozgalmához tartozó or­szágok többsége is követelte. A testvérpártok képviselői hangsúlyozták, hogy növekszik az el nem kötelezett országok mozgalmának jelentősége a béke megőrzésében, és üdvö­zölték a delhi konferencia ha­tározatait, amelyeknek célja az enyhülés megszilárdítása és ki- terjesztése a világ minden kör­zetére, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok igazságos és de­mokratikus alapokon történő átalakítása, ami megfelelne a világ valamennyi népe érdekei­nek. O A tanácskozáson megkü­lönböztetett figyelmet szenteltek azon gyakorlati kér­dések vizsgálatának, amelyek azzal kapcsolatosok, hogy ak­tívabbak legyenek a reakció antikommunista keresztes had­járat kibontokoztatására tett erőfeszítéseivel szembeni lépé­sek. Ez a kommunistaellenes keresztes hadjárat az imperia­lizmus mély válságának meg­nyilvánulása, és lényegét te­kintve agresszív fegyver a béke, a demokrácia és a társadalmi haladás növekvő erőivel szem­ben. Arra irányul, hogy beavat­kozzanak más országok bel- ügyeibe, ellenségeskedést szít­sanak az államok között, még jobbon kiélezzék a nemzetközi feszültséget. A tanácskozás résztvevői részletesen megvitatták, hogyan lehet elmélyíteni a testvérpár­tok együttműködését a külpoli­tikai kérdésekről folytatott in­formációs és propagandatevé­kenységben. Megállapították, hogy fontos még jobban meg­világítani a szocialista orszá­gok álláspontját a háború és a béke kérdéseiben, rámutatta^, hogy fontos a szocialista orszá­gok álláspontjának megvilágí­tása a prágai tanácskozás po­litikai nyilatkozatában foglal­tak megvalósításával kapcso­latban, s azoknak a javaslatok­nak kapcsán, amelyeket a szo­cialista országok tettek a fegy­verkezési hajsza megszüntetése érdekében, valamint a leszere­lés és elsősorban a nukleáris leszerelés területén megvalósí­tandó gyakoríati intézkedések tekintetében. © Marx Károly születésének 165. és halálának 100. évfordulójával kapcsolatban a tanácskozás résztvevői tájékoz­tatták egymást o tudományos szocializmus megteremtője em­lékének szentelt rendezvények­ről, s a marxista—leninista el­méletnek a jelenlegi körülmé­nyek közötti terjesztéséről és propagandájáról. A tanácsko­záson egyhangúlag megállapí­tották, hogy a marxizmus—leni- nizmus, a kommunisták helyes és hatékony politikájának, s az élet által felvetett új feladatok megoldásának megingathatat­lan alapja volt és marad is. A tanácskozás tárgyszerű, evtársi légkörben, a testvéri kommunista és munkáspártok kapcsolataira jellemző interna­cionalista szolidaritás szellemé­ben ment végbe. NAGYVILÁGBAN Magyar felszólalás a genfi leszerelési bizottság ülésén Kedden teljes ülést tartott a genfi leszerelési bizottság. A tanácskozáson felszólaló dr. Kőmives Imre nagykövet tények­kel és adatokkal bizonyította: az Egyesült Államok vezetőinek a katonai erőfölény megszer­zésére irányuló törekvése olyan reális veszélyeket rejt magá­ban, hogy a fegyverkezési ver­seny átterjed a világűrre is. Az amerikai katonai1—ipari komp­lexum ösztönzésére, illetve a hadügyminisztérium nyomására egyre nagyobb összegeket for­dítanak olyan kutatási és fej­lesztési programokra, amelyek célja egyértelműen bizonyítja, hogy a kozmikus térséget a békés célú együttműködés he­lyett a hadviselés színterévé akarják változtatni. A magyar küldöttség vezető­je a továbbiakban hangoztat­ta, hogy a jelenlegi tendenciát — amely a fegyverzetek szün­telenül növekvő szintjét és a nemzetközi biztonság gyorsüte­mű csökkenését vonja maga után — tárgyalások útján kell megállítani és átfogó tilalmak­ról1 rendelkező megállapodá­sokkal gátat kell szabni a fegy­verkezési verseny ezen újabb formájának. Belorussziában, a Grodnói területen működd ,,Nyeman” gyár az üvegipar egyik legrégibb üzeme. A gyár története száz esztendeje, 1M3-ban kedzödött. Akkor itt mindössze 28 ember dolgozott. Most ez az üzem egyike a legna­gyobbaknak az ágazatban: több mint 4 és fél ezer embert foglalkoztat. A gyárban évente mintegy 500 fajta terméket elő, 20 millió rubel állitanak értékben. A munkások nagyfokú mesterségbeli tudása és az alkotó művé­szek gazdag fantáziája teszi lehetővé, hogy évente megújítsák a választé­kot. + ISZLÁMÁBÁD: További tíz holttestet ástak ki a hóból Észak-Pakisztánnak abbon a körzetében, ahol a múlt hét végén óriási lavina zúdult le a hegyekből. Ezzel a lavina halá­los áldozatainak száma 86-ra emelkedett, 89 személyt pedig még mindig eltűntként tartanak nyilván. Hétfőn a hegyi men­tők nyolc embert élve találtak meg a lavinaomlás útvonalán, és folytatják a kutatást további túlélők után. 4- WASHINGTON: Még a hetvenes években is CIA-ügy- nök volt Klaus Barbie, a„lyoni hóhér", akit a közelmúltban adtak át a francia igazságszol­gáltatásnak — állítja az ABC amerikai tv-állomás. Az ABC hiradószerkesztősége olyan meggyőző bizonyítékokkal ren­delkezik arra, hogy Barbie amerikai hivatalos szervek vé­delme alatt állt, hogy William French Smith igazságügy-mi­niszter hétfőn este kénytelen volt elrendelni a „teljes vizsgá­latot" a náci tömeggyilkos amerikai kapcsolatainak felde­rítésére. 4- SZÓFIA: összesen 167 ki­logramm marihuánát foglaltak le a szófiai repülőtéren hétfőn két nigériai és egy holland ál­lampolgárnál, akik Lagosból Nyugat-Európába tartottak. A tranzitutasok közül az egyik Nyugat-Berlinbe, a másik ket­tő Amszterdamba folytatta vol­na útját. ♦ VARSÓ: A lengyel szén­bányák és bányagépipari üze­mek munkahelyi szakszerveze­teinek képviselői értékelték az újjáalakuló szakszervezeti moz­galom helyzetét. Megállapítot­ták, hogy az érintett ágazatban a dolgozók 20 százaléka csat­lakozott eddig a szakmai ér­dekképviseleti szervezetekhez. 4- TOKIÓ: Magas rangú, ja­pán—kínai külügyminisztériumi konzultációkra kerül sor egy hét múlva Pekingben. A. napi­renden — mint kedden Tokió­ban bejelentették — a nem­zetközi helyzettel, valamint a kétoldalú kapcsolatokkal össze­függő kérdések szerepelnek. Megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy a közelmúltban Nikaido Szuszumu, az LDP főtitkára járt a kínai fővárosban. Ez alka­lommal kifejtették neki, hogy Peking a jó viszony megszilár­dítása, a gazdasági együttmű­ködés elmélyítése mellett van, de nem nézi jó szemmel Japán túlzott katonai eőfeszítéseit. Jurij Andropov találkozója a tanácskozás résztvevőivel Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára kedden Moszkvában baráti találkozót tartott a szo­cialista országok kommunista és munkáspártjai központi bi­zottságainak a nemzetközi és az ideológiai kérdésekkel foglal­kozó titkárai tanácskozása résztvevőivel. Jurij Andropov és a szocia­lista országok testvérpártjai KB-titkárainak találkozója szí­vélyes, elvtársi légkörben ment végbe. Genii tárgyalások Kedden Genfben teljes ülést tartott az európai középjható- távolságú nukleáris fegyverek 'korlátozásáról folytatott szov­jet—amerikai tárgyalásokon részt vevő két küldöttség. Ugyancsak kedden a svájci városban teljes ülést tartottak a hadászati fegyverzet korláto­zásáról és csökkentéséről folyó (SALART) tárgyalásokon részt­vevő szovjet és amerikai kül­döttségek is. lllilill Aczél György és Óvárj Mik­lós, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagjai, a K3 titkárai, valamint Várkonyi Péter, a Köz- ponti Bizottság titkára kedden hazaérkezett Moszkvából. Kísé­retükben volt Lakatos Ernő, a KB osztályvezetője, Barabás Já­nos és Knopp András, a KB osztályvezető helyettesei és Halay Tibor, a Társadalomtu­dományi Intézet igazgatóhe­lyettese. * Két mérkőzést játszottak a C-csoportos jégkorong világ- bajnokságon, a Budapest Sport- csarnokban. Eredmények: Hol­landia—Magyarország 12-5. (5-1, 6-1, 1-3). Franciaország— Koreai NDK 24-1. Az árcsökkentés ára Kommentár Aki időt nyer, életet nyer — akár e közmondásban is összefoglalhatta volna az ötdolláros árcsökkentéssel hétfőn Londonban befejező­dött rendkívüli OPEC-érte- kezlet valószínű hosszú tá­vú tanulságát Jamai szaúd- arábiai olajminiszter. Az olajár-csökkentés rö­vid távú előnyös következ­ményeit hónapok óta szá- mítgatják szerte a világon. A fogyasztó nyugati álla­mokban, a fejlődő országok­ban a gazdasági növeke­dés ösztönzését, az infláció visszaesését, a kamatlábak további csökkenését, a hitel­piac bővülését, az adósság­terhek enyhülését várják az árcsökkentés közvetlen és közvetett hatásaitól. A szocialista országokat közvetlenül nem érinti az OPEC-árcsökkentés. Ennek az az oka, hogy az úgyneve­zett bukaresti árelv értel­mében a KGST-tagállamok a nagyobb gazdasági biz­tonság megteremtése, a fo­lyamatosabb tervezés érde­kében csak fokozatosan ér­vényesítik az egymásközti forgalmukban a világpiaci ármozgást. Minden évben az előző öt év átlagában szab­ják meg a szovjet olaj árát ebben a viszonylatban, ez azonban még mindig ala­csonyabb, mint akár a most csökkentett OPEC-ár. A vár­hatóan nagyobb mozgásba lendülő világkereskedelem azonban a szocialista orszá­gok exportlehetőségeit is jovíthatja, adósságaik ka­matterhei enyhülhetnek, hi­telfelvételi képességük ja­vulhat. Az olajtermelők viszont - egyelőre — rosszul jártak. Minden egydolláros árcsök­kenés évente 6,5 milliárd dollár bevételtől fosztja meg őket. Az is nyilvánvaló, hogy azonos haszonkulcs mellett az olajtársaságok profitja is kisebb lesz az idén, mint a drágább nyers­olaj idején volt, noha min­den bizonnyal növelhetik az olajtermékek forgalmát. Ak­kor hát miféle előnyt nyer­tek ők, a Perzsa öböl menti arab olajországok - ame­lyek a mostani hivatalos, rendezett árcsökkentés fő apostolai voltak — és az olajukat átvevő, főként ame­rikai monopóliumok? A mostani árcsökkentés háttere bonyolult. Az utóbbi évtized lélegzetelállító ár­emelései számottevő taka­rékosságra késztették a fo­gyasztókat, megindult más erőforrások keresése. A nemzetközi olajtársaságok néhány hete viszont már na­pi 5-6 millió hordót dobtak piacra korábban felhalmo­zott tartalékaikból. Az utób­bi időben főként ez állt az OPEC-olaj iránti kereslet meglepő csökkenése mögött. Igaz, e spekulációs eladást fedező tartalékokból talán csak néhány hétre futotta volna még - ám az adóssá­gokkal küszködő, bevételüket mindenáron növelni akaró termelő országok — Nigéria, Indonézia, Venezuela és mások nem tudtak várni, Szaúd-Arábia és az öböl­sejkségek pedig nem akar­tok várni. E különbség oka a Föld mélyében rejtőző, még kitermelhető olajtarta­lékok eloszlásában kere­sendő. A Föld bizonyított olaj- tartalékainak 54,1 százalé­ka a Közel-Keleten, túlnyo­mórészt Szaúd-Arábia és arab szomszédai területén található, s ehhez képest saját felhasználásuk elenyé­szően csekély. Az olajár mostani enyhülésének és a tartalékok megoszlásának együttvéve két következmé­nye lehet lényeges a Perzsa- öbölbeli arab termelők szá­mára. Lassulhat az olajtól, mint energiaforrástól való elfordulás eddigi üteme a világon. Ugyanakkor kevés­bé lesz kifizetődő az olaj­önellátásra való eddigi tö­rekvés folytatása a világ sok térségében, például Nyugat-Európában, vagy Kanadában, ahol sokkal drágábban termelhető az olaj, mint az öbölben. Más­részt, amikor sok más, ki­sebb föld alatti tartalékkal rendelkező, s most termelés- növelésre kényszerülő or­szágnak már nem lesz ex­portálható tartaléka az ed­diginél tartósabbnak ígér­kező importkereslet kielégí­tésére, Szaúd-Arábiának és szomszédainak még mindig bőven lesz mit kínálniuk. S elképzelhető, hogy olyan áron, amilyet csak jónak lát­nak. Erre építenek a Szaúd- Arábiával társuló amerikai olajtársaságok is. Már évek­kel ezelőtt nekiláttak — sza- údi pénzből, szaúdi terüle­ten, közel a forrásokhoz — olyan olajvegyészeti beruhá­zásoknak, amelyeknek a tavalyi, tavalyelőtti túlkíná­lat idején szakmai körökben még nem jósoltak jövőt. Ha azonban beválik az olajke­reslet időtartamát hosszab­bító szaúdi taktika, előbb- utóbb minden eddiginél fényűzőbb „olajéletet" nyer­het ez a néhány termelő ország és a belőlük élő több amerikai olajtársaság — a világ energiaellátása azonban ettől nem lesz biz­tonságosabb. Mészáros György felhívja a figyelmet arra, hogy a tábor izraeli őrei folyamatos h'zikai és lelki terrornak vetik alá a foglyokat, akik közül ez­ren különböző betegségekben szenvednek. A foglyok számát hat-hétezerre becsülik. + BEJRÚT: Az anszaari kon­centrációs táborban őrzött li­banoni és palesztin loglyok ez­rei drámai üzenetben kérték a bejrúti kormányt: emeljen szót érdekükben az Izraellel folyta­tott tárgyalásokon. Az üzenet

Next

/
Thumbnails
Contents