Dunántúli Napló, 1983. február (40. évfolyam, 31-58. szám)
1983-02-12 / 42. szám
2 Dunántúli napló 1983. február 12., szombat Az izraeli kormány menesztette Sáron hadügyminisztert Ariel Sáron izraeli hadügyminiszter péntek reggel lemondott tisztségéről, miután az izraeli kormány csütörtökön este hosszas vita után elfogadta az úgynevezett Kahan-bizott- ság ajánlásait. Miközben a minisztertanács ülésezett, Jeruzsálemben a kormányfői rezidenciánál, a minisztertanács palotájánál, Sáron negevi birtokánál és vidéki városokban kormánypárti és a ,.Békét most" elnevezésű mozgalomhoz tartozó csoportok tüntettek. A kormánypártiak Sáron megmentését követelték, a gyertyaláng mellett felvonuló béketüntetők a kormány lemondását sürgették. Jeruzsálemben a tüntetők ösz- szecsaptak, csoportjaikat rendőrök választották szét. Eközben egy pokolgép robbant fel a békepártiak között. A gránát egy embert megölt, tízet megsebesített. A sebesültek között van Joszef Burg belügyminiszter ugyancsak katonaviselt fia. Ismeretes, hogy az úgynevezett Kahan-bizottság kedden közzétett következtetései Ariel Sáron, valamint két másik magas rangú katonatiszt leváltását irányozták elő, s meg- feddtek másokat, közöttük Me- nahem Begin miniszterelnököt, Samir külügyminisztert, keményebben pedig a katonai személyeket. A kormányzat kényszerhelyzetbe került. A kabinet egy ellenszavazattal fogadta el c vizsgálóbizottsági javaslatot. Az ellenszavazatot Sáron adta le. A hadügyminiszter a kormányülés után kijelentette, hogy önként továbbra sem hajlandó távozni, ám ha a kormányzat együttesen így határoz majd, eleget tesz akaratuknak. Az ajánlások végrehajtását egyébként a kormány az igazságügyminiszterre, illetve a Ka- han-jelentésben ugyancsak elmarasztalt Rafael Ejtan vezérkari főnökre bízta. Ejtan még csütörtökön éjjel napiparancsot adott ki. Ebben nyugalomra intette a fegyveres erőket, és kijelentette: „Elég erősek vagyunk ahhoz, hogy ezt a kritikát el tudjuk viselni". Jeruzsálemben egyébként bejelentették, hogy összehívták a kormányzó Likud-tömb vezető testületét. Óvári Miklós hazaérkezett Varsóból A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására február 9. és 11. között Varsóban tartózkodott Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a LEMP Központi Bizottságának első titkára fogadta Óvári Miklóst és szívélyes, baráti légkörű beszélgetést folytatott vele. Varsói tartózkodása során Óvári Miklós találkozott Józef Czyrekkel, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagjával, a KB titkárával, akivel véleménycserét folytatott a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről. Megbeszélésekre került sor Marian Orzechowskival, a LEMP Központi Bizottságának titkárával, és Jan Glówczykkal, a LEMP KB Politika, Bizottságának póttagjával, a KB titkárával. A megbeszéléseken kölcsönösen tájékoztatták egymást az MSZMP XII. és a LEMP IX. kongresszusa határozatai végrehajtásának helyzetéről, a na. pirenden lévő ideológiai és tömegtájékoztatási feladatokról. Áttekintették a két párt közötti Amerikai tanácsadók Salvadorban A Pentagon Salvadorban tartózkodó tanácsadói közvetlenül ellenőrzik a: kormánycsapatok hadműveleteit — jelentette a UPI hírügynökség a salvadori hadsereghez közel álló forrásra hivatkozva. A hír ellentétben áll a korábbi jelentésekkel, amelyek szerint az amerikai tanácsadók csupán „megfigyelői” tevékenységet folytatnak a közép-amerikai országban és véletlenül kerültek február 2-án egy helikopteren a harci cselekmények színhelyére. Egy amerikai katonát a felkelők megsebesítettek. A hírt az amerikai nagyikövetség nem tagadta, de nem is volt hajlandó kommentálni, csupán annyit közölt, hogy „az eset egyedülálló”. kapcsolatok fejlesztésének kérdéseit, különös tekintettel az ideológiai munka, az agitációs és propagandatevékenység területén folyó együttműködés elmélyítésére. Óvári Miklós ellátogatott Lódzba, ahol Tadeusz Czecho- wicz, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a vajdasági pártbizottság első titkára tájékoztatta a pártmunka időszerű kérdéseiről. Ezt követően felkereste a Dywilan Szőnyeggyárat, majd találkozott a vajdaság ideológiai aktívájával. A LEMP varsói város, és Ochota kerületi bizottságán a pártmunka helyi tapasztalatairól és az előtérben álló kérdésekről kapott tájékoztatást. A baráti légkörű tárgyalásokon részt vett Garamvölgyi József, a Magyar Népköztársaság varsói nagykövete. Óvári Miklós és kísérete pénteken este hazaérkezett Budapestre. Kommentar Egymást követik a vezető nyugatnémet politikusak nyilatkozatai. Érthető, hisz a március 6-ra kiírt választások mezőnye az izgalmas célegyenesbe érkezett és a kampány sorsdöntő témájává lépett elő a nemcsak az NSZK-t, hanem — velünk magyarokkal együtt —■ a világ minden országát húsbavágóan érintő eurorakéta-kérdés. Ami magát a finist illeti, a célszalag feltűnésével erősödik a zihálás és — ahogyan ilyenkor lenni szokott — a versenyzők magasztalása és szidalmazása. A választókra csak úgy zúdulnak a közvé. lemény-kutatások nemegyszer manipulált eredményei. Jó példa erre annak a jobboldalhoz közelálló intézetnek a közleménye, amely szerint az FDP jelenleg „4,9 százalékNAGYVILÁGBAN R Keresztyén Békekonferencia nyilatkozata Amerikai, nyugat-európai és japán résztvevők tanácskoznak Tokióban a három régiót érintő kereskedelmi problémákról. Képünkön: a Közös Piac, az USA és a távol-keleti szigetország tárgyalóküldöttségének néhány tagja mosolyogva áll a kamerák elé az eszmecserék egyik szünetében — hogy a megbeszélések alatt is ilyen derűs lenne a hangulat, az persze kétséges..,------------------------------------*-----------------------------------P úja Frigyes befejezte párizsi látogatását Púja Frigyes külügyminiszter pénteken befejezte párizsi látogatását és a késő délutáni órákban hazaindult Budapestre. A magyar külügyminiszter pénteken Pierre Joxe-szal, a szocialista párt nemzetgyűlési csoportjának elnökével folytatott megbeszélést, majd Pierre Joxe ebédet adott tiszteletére. Az ebéden részt vett dr, Bényj József párizsi magyar nagykövet és Jacques Lecompt, budapesti francia nagykövet. A különböző politikai pártok képviseletében ott voltak a nemzetgyűlés francia—magyar baráti csoportjának efnökhelyettesei. Púja Frigyes délután Jean- Louis Bianco-nál, az Elysée-pa- palota főtitkáránál tett látogatást. Púja Frigyes pénteken, a késő esti órákban hazaérkezett Párizsból. ♦ + NORTH MIAMI: Két'álarcos 408 kilogramm aranyat rabolt el pénteken virradóra a floridai North Miamiban egy aranyműves üzletéből. A tulajdonost fegyverrel a páncél- szekrény kinyitására kénysze- ritették, megkötözték, majd 7— 9 millió dollár értékű aranyrúddal, aranylánccal és egyéb ékszerekkel kereket oldottak.-f ALGÍR: A Palesztinái Fel- szabadítási Szervezet szóvivője pénteken Algírban üdvözölte Ariel Soron izraeli hadügyminiszter lemondatását. ♦ ATHÉN: Tizenhét személy meghalt és további nyolc megsérült pénteken hajnalban, amikor Athéntól 120 kilométerrel északnyugatra egy Szoloni- ki és a görög főváros között menetrendszerűen közlekedő autóbusz összeütközött egy svéd kamionnal. A szerencsétlenség során az autóbusz utasai közül 16-an, valamint a kamion vezetője életüket vesztették. A rendőrség feltételezi, hogy a svéd kamionvezető a kormánynál elbóbiskolt, kocsija áttért az út menetirány szerinti bal oldalára, és frontálisan összeütközött az autóbusszal. Üdvözlő távirat Irán nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Ruhollah Khomeini imámot és Szajed Ali Khame- neit, az Iráni Iszlám Köztársaság elnökét. Lázár György, a Minisztertanács elnöke Mir Husszein Muszavi miniszterelnököt köszöntötte ez alkalomból. ♦ + RÓMA: Eredménytelenül végződött az olasz kórházi orvosok szen/ezete és az egészségügy i minisztérium közötti újabb tárgyalás és emiatt súlyosabbá vált a betegellátás gondja az olasz kórházakban. Az alorvosok és az asszisztensek szervezete a további sztrájk mellett döntött, és hasonló a főorvosok állásfoglalása is. + ROMA: Az egész izraeli kormánynak le kell mondania, a bejrúti mészárlásért felelős politikusokat és katonatiszteket — Begin miniszterelnököt, Sáron hadügy- és Samir külügyminisztert, valamint Rafael Ejtan vezérkari főnököt és a többi bűnöst — pedig bíróság elé kell állitanj — követelte az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottságának nyilatkozata. + RABAT: Nyilvánítsák szeptember 17-ét a szobrai és sa- tilai áldozatokra való emlékezés napjává — többek között ezt a fölhívást fogadta el az Arab Interparlamentáris Unió Tanácsának pénteken befejeződött ülése. A tanácskozás fölszólította az arab államokat: segítsék minden módon Libanont abban, hogy elérje az izraeli csapatok kivonását és teljes egészében visszanyerje szuverenitását. A prágai székhellyel működő nemzetközi egyházi szervezet, a Keresztyén Békekonferencia (KBK) négynapos ülést tartott a csehszlovák fővárosban. A nemzetközi titkárság csütörtök este véget ért tanácskozásán tizennégy európai, ázsiai és amerikai ország egyházainak képviselő vettek részt, köztük dr. Görög Tibor magyar evangélikus lelkész, a KBK prága; irodájának igazgatója. A testület kidolgozta a szervezet ez évi akcióinak tervét, s többek között foglalkozott annak a nemzetközi értekezletnek előkészítésével, amelyet a Keresztyén Békekonferencia május végén Budapesten rendez mintegy 100 egyházi személyiség részvételével az európai leszerelés kérdéseiről. * Az ülésen elfogadott nyilatkozat rámutat, hogy a NATO nyugat-európai rakétatelepitési tervének végrehajtása nemcsak a fegyverkezési verseny minőségileg új, még veszélyesebb fordulóját indítaná el, hanem az új tömegpusztító fegyver- rendszerek kifejlesztésével az egész világot a nukleáris katasztrófa szélére sodorhatja. A KBK nemzetközi titkársága üdvözli a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének prágai ülésén elért eredményeket, amelyek fontos hozzájárulást jelentenek a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai közötti katonai összeütközés lehetőségének elhárításához és általában a nemzetközi légkör javításához. A titkársági tanácskozás méltatta a Prágában júniusban „A békéért és az életért, a nukleáris háború ellen" jelszóval tartandó világtalálkozó jelentőségét, hangoztatva, hogy a Keresztyén Béke- konferencia is tevékenyen segíteni akarja e találkozó sikerét. Madridi találkozó Az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó madridi találkozó pénteki plenáris ülése csak néhány percig tartott. Az érdekelt küldöttségek képviselői ugyanis — a madridi találkozó történetében szokatlan módon — még a kezdés előtt megegyeztek abban, hogy mindkét oldalon eltekintenek a már feliratkozott felszólalások elmondásától. Ezt a megállapodást a plenáris ülés is jóváhagyta. Ezért a pénteki ülésen felszólalásra nem került sor, de elfogadták a találkozó jövő heti munkaprogramját. A küldöttségek elhatározták, hogy a következő időszakban a különböző bizottságokban folyó munkákra összpontosítanak. AZ ÉV LONDONI SZENZÁCIÓJA. A Scotland Yard egy londoni utcában egy tömeggyilkosság 13 elásott áldozatára bukkant. Képünkön: a rendőralakulat ásóval indul a holttestek exhumálására. Á bonni célegyenes nál tart”. Mivel öt százalék elérése esetén Genscher pártja bentmarad a parlamentben, ez pedig egyszerűen a jelenlegi koalíció orszóglásá- nak meghosszabbodását jelenti, nem nehéz kitalálni, miért röppentették fel ezt a petárdát. Valójában azonban senki nem tudhatjp, hogy akár a szabaddemokraták, akár a zöldek bejutnak-e a Bundestagba. Ha mindketten kiesnek, megeshet, hogy csak két nagy párt, a CDU—CSU és az SPD között dől el a játszma. Ha valóban lesznek választások — ez majdnem száz százalék, de február 16-án még az alkotmánybíróságnak hozzá kell járulnia —, akkor biztos, hogy így vagy úgy, de új korszak kezdődik az NSZK életében. Olyan új korszak, ami kihathat egész kontinensünk jövőjéire . . . Elsősorban a rakétatelepítés miatt jogos ez a megállapítás. Kohl a reagani nulla-megoldás híve, szabaddemokrata külügyminisztere, Genscher is az, de nála árnyaltabban, Strauss érdekes módon (de éppen a realizmus talajáról) „elképzelhetetlennek" tartja ezt a megoldást, Vogel, az SPD jelöltje pedig washingtoni és moszkvai útja során egyaránt világossá tette: pártja számára nem a telepítés, hanem az eredményes tárgyalás a döntő. Bárki is szakítsa át végül Bonnban a célszalagot, egy biztos: a nyugatnémet választások kimenetele jelentősen befolyásolja majd, hogy a politikai szeizmográfok érzékeny mutatói a telepítés vagy a megegyezés irányában mozdulnak el. Harmat Endre A DÉL-DUNANTÚLI VÍZÜGYI ÉPÍTŐ VALLALAT 23. sz. építésvezetősége (Mohács) felvételre keres Mohács és környékén végzendő munkáinak irányításához mélyépítési munkavezetőket Feltétel: felsőfokú vagy középfokú műszaki-végzettség. JELENTKEZÉS: ÍRÁSBAN BEADOTT ÖNÉLETRAJZZAL, DÉLVIÉP, II. SZ. FŐÉPITÉSVEZETÖSÉG, PÉCS, ENGEL J. U. 15. Pályázatot hirdetünk pécsi autójavító üzemünk üzemvezetői munkakörének betöltésére. Pályázati feltételek: O felsőfokú szakirányú végzettség, O minimum 5 év szakmai gyakorlat. * „300 000 óra kapacitás" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.