Dunántúli Napló, 1983. január (40. évfolyam, 1-30. szám)
1983-01-19 / 18. szám
2 Dunántúli napló 1983. január 19., szerda Gromiko bonni sajtóértekezlete Egy Reagan—Andropov csúcs- találkozóra vonatkozó kérdésre Gromiko kifejtette: a szovjet vezetés általában hasznosnak tartja az ilyen magas szintű eszmecseréket, de azokat megfelelően elő kell készíteni. Sajnos, az amerikai kormányzat részéről egyelőre hiányzik a valódi szándék a csúcstalálkozó gyakorlati előkészítésére. Kedden Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter Bonnban tárgyalt Helmut Kohl nyugatnémet kancellárral. A tárgyilagos, nyílt légkörű megbeszélésen az atomfegyverek európai korlátozásának kérdésére fordították a legnagyobb figyelmet. Andrej Gromiko és Helmut Kohl sírkraszálltak a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság közötti egyezmények és megállapodások szigorú betartásáért, s azok további konkrét tartalommal való megtöltéséért. * Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter kedden délután megbeszélést folytatott Willy Brandttal, a Szociáldemokrata Párt és Franz Josef Strauss-szal, a CSU elnökével, a Gymnichi kastélyban. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter Bonnban kedden megbeszélést folytatott Helmut Kohl nyugatnémet kancellárral. (Folytatás az 1. oldalról) banótöltetek területén három, szoros lenne. Gromiko válaszaiból kitűnt: a Szovjetunió az európai közép-hatótávolságú fegyverek egyensúlya szempontjából kulcskérdésnek tekinti a brit és francia rakéták problémáját. E két ország rakétái a nyugati haderők részét alkotják, Európában vannak és közép-ható- távolságúak, s így képesek elérni a Szovjetunió és szövetségesei területét. Ezért a szocialista országok nem tekinthetik nem létezőknek azokat. Nem azt javasoljuk, hogy ez a két ország csökkentse ezt a fegyverzetét, hanem azt, hogy az erőegyensúly érdekében a genfi tárgyalásokon vegyék figyelembe ezeket a rakátékat — mondotta Gromiko. Rámutatott: ha megállapodás születne a közép-hatótávolságú fegyverek csökkentéséről, a Szovjetunió hajlandó len. ne megsemmisíteni rakétáinak egy részét, másik részét pedig olyan távolságra visszavonni keletre, hogy ne érjenek el nyugat-európai célpontokat. Tüntetések Olaszországban Több mint hétmillió ember követelte kedden Oloszorszóg- ban Amintoré Fanfani súlyos terheket jelentő gazdaságpolitikájának megváltoztatását, til. takozott a kormány beruházási patikája és a munkanélküliség elllen. Az eredetileg négyórásra hirdetett munkabeszüntetés mind időtartamában, mind résztvevőinek számában meghaladta a várakozást. Az ország több városában egész napra leállt a munka A legnagyobb figyelem a fővárosi felvonulást kísérte. A mintegy százezres tiltakozó menetben részt vett Luciano Lama, a CGIL, Pierre Carniti, a CíSL és Giorgio Benvenuto, az UH főtitkára, valamint Ugo Ve- tere, Róma főpolgármestere. Torinóban mintegy húszezer résztvevője volt a tüntetésnek, köztük a Fiat mun kásái, akik mór hosszabb ideje semmiféle sztrájkban sem vettek részt. Az utóbbi évek egyik legjelentősebb szakszervezeti megmozdulásaként tartják számon a tízezres firenzei tiltakozó menetet. A résztvevők közül igen sokan a „Firenze vörös marad" jelszóval a városi tanács előtt tüntettek. Felvonulások voltak Milánóban, Nápolyban, Genovában és más városokban is. fi Konzum szekbolt g Jókai utcából ideiglenesen átköltözött a Bem u. 20-ba . (Napsugár presszó udvarába). Gazdag áruválasztékkal várja a vásárlókat O Fonott, pácolt lemezszék 514 Ft O Szovjet lemezszék 340 Ft O Mózes fotelágy 5880 Ft O Tér fotel (sorolható) 2420 Ft NAGYVILÁGBAN Megemlékezés a budapesti gettó felszabadulásának 38. évfordulójáról. A képen: koszorúzás! ünnepség az emléktáblánál. ■ ■ ■ ■ i ■ v — — .. Havasi Ferenc interjúja a Spiegelben Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára nyilatkozott a Német Szövetségi Köztársa ságiban megjelenő Der Spiegel című folyóiratnak. Az interjú szövegét a Magyarország e heti száma közli. ♦ + KABUL: Az Afgán Demokratikus Köztársaság iszlám ügyek főhivatala, s az afganisztáni mohamedán papok és ulémák legfelsőbb tanácsa felszólította azokat az afgán állampolgárokat, akik az ellenséges propaganda hatására hagyták el az országot, hogy térjenek haza, s az országban élő többi muzulmánnal együtt munkálkodjanak az ország felvirágoztatásáért. Az Islam Times című kabuli lapban megjelent felhívás hangoztatja: az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kormánya széles körű programot dolgozott ki az ország állampolgárai előtt álló legsürgetőbb feladatok megoldására, s ezt a programot lépésről lépésre meg is valósítja. A jelenlegi kormány — hangoztatja a felszólítás —feltétel nélkül szabadon bocsátott minden politikai foglyot, s vallásszabadságot hirdetett az ország minden állampolgára számára. ♦ LONDON: Tizennégy brit békeharcos asszony hétfőn a londoni parlament alsóházának lelátóiról tiltakozott a manőverező robotrepülögépek tervezett nagy-britanniai telepítése ellen. További mintegy hatvan asszony a parlament előcsarnokában ülősztrájkkal adott kifejezést tiltakozásának. A békeharcosokat a rendőrség rövid időre őrizetbe vette. ♦ ISZLÁMÁBÁD: Hétfőn Iszlámábádba érkezett Natvar Szingh indiai külügyi államtitkár, hogy folytassa az előkészítő tárgyalásokat India és Pakisztán barátsági és együttműködési szerződésének megkötéséről. ♦ ÚJ-DELHI: Zavargások és sztrájkok voltak a múlt hét végén és hétfőn India észak-keleti részén. Tripura szövetségi államban, ahol nemrég tartottak választásokat, négy ember halt meg a politikai ellentétekből fakadó összecsapásokban. Udajpur városban, a zavargások központjában, éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el. Asszam szövetségi államban az ellenzéki pártok felhívására sztrájkok voltak, tiltakozásul az ellen, hogy á közelgő helyi választásokon szavazati joguk lesz az újabban bevándorolt lakosoknak is. * HOVA MENJENEK? A libanoni Tripoliban, a hetek óta tartó lövöldözés következtében emberek százai váltak földönfutóvá. Képünkön: Samira Ali Hasszán és családja kényszer menedékhelyen várják, hogy rommá lőtt házuk helyett lakást kapjanak. Kommentár Szavak és hírek Ahogy telik-múlik az idő, Reagan elnök egyre képtelenebb eloszlatni az amerikai kormányzat zűrzavarának látszatát — mondják a washingtoni kommentátorok. S még körülményesebb a dolga az Egyesült Államokban oly gyakran kiszivárogtatott hírekkel, amelyek pedig — mint például az emlékezetes Watergate-ügyben — súlyos bonyodalmakhoz vezethetnek. Nos, éppen e híreszteléseket korholta Reagan legutóbbi sajtóértekezletén, óm most újra egy kósza hír okozott izgalmat. Ezúttal az UPI „szellőztette meg” azt a 136 oldalas tanulmányt, amely 1982. március 22-én Weinberger hadügyminiszter aláírásával készült. Címe: „Védelmi útmutatás az 1984—1988-as évekre". Ha létezik cinikus, a realitásokat teljes mértékben mellőző terv, ez az. Sem szellemében, sem szövegében nem titkolja: az USA arra készül, hogy a hagyományos fegyverekkel kezdőcfő szovjet—amerikai konfliktust globális nukleáris háborúval folytassa, s komolyan mérlegeli egy ilyen atomháború megnyerhetőségét. Hogyan képzelik ezt? Úgy, hogy akár a meglévő SÄLT- megállapodás fölrúgásóval, a genfi tárgyalás felfüggesztésével — megváltoztatják az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti katonai egyensúlyt. Azt sem titkolja a tanulmány, hogy a Pentagon mindent elkövet a kozmoszban vívott hadviselés érdekében. Nehéz eldönteni, vajon e kiszivárogtatás mögött milyen szándék húzódik. Washingtonban is csak találgatnak a kommentátorok, még nehezebb logikai támpontot találni sok ezer kilométerre az amerikai politika boszorkánykonyhájától. Tény azonban, hogy Reagan rövidesen hivatali tisztségének döntő, harmadik esztendejét kezdi meg. A Fehér Ház jelenlegi lakója eddig sem a gazdaságpolitikában, sem a nemzetközi porondon nem váltotta be ígéreteit. A közelmúltban néhány miniszter, lemondása, Eugene Rostow-nak, a fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatal igazgatójának menesztése arra vall, hogy a kormányzat zűrzavara korántsem csak látszat... Ráadásul Reagan mind kényelmetlenebb helyzetbe kerül a szovjet leszerelési javaslatok miatt. Ellenzéke és szövetségesei köréből mind erőteljesebb nyomás nehezedik rá a realitások figyelembe vétele érdekében. Bárki is követte el ezúttal az indiszkréciót, és bármily szándékkal, a kiszivárogtatott Pentagon-tanulmány olyan terveket leplez le, amelyek élesen szembenállnak a hivatalos washingtoni propagandával. Gyapay Dénes Részvétlátogatás a jugoszláv nagykövetségen Vladimir Bakaricsnak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnöksége alelnö- kének, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bízott, sága Elnöksége tagjának elhunyta alkalmából kedden magyar párt- és állami vezetők keresték fef Juqoszlávia budapesti nagykövetségét. Az MSZMP Központi Bizottsága nevében Korom Mihály, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára és Kó- tai Géza, a Központi Bizottság külügyi osztályának helyettes vezetője; a Magyar Népköztár. saság Elnöki Tanácsa és kormánya nevében Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke és Roska István ikülügy- miniszter-iheíyettes fejezte ki részvétét. * Jugoszlávia legmagasabb rangú vezetőinek jelenlétében kedden délben Zágrábban eltemették Vladimir Bakaricsot, a Jugoszláv Államelnökség alet- nökét, a JKSZ KB elnökségének tagját, aki vasárnap hunyt el 71 éves korában. A gyászszertartáson Jure Bi- lics, a Horvát KSZ KB Elnökségének elnöke, majd Petor Sztambolies, a Jugoszláv Állam, elnökség elnöke mondott búcsúbeszédet. ♦-f KAIRÓ: Húsz ember vesztette életét a hét végén egy. a Nilus egyiptomi szakaszán bekövetkezett hajószerencsétlenségben. Subra el-Kheima közelében egy motoros bárka, amelyet csak teherszállításra lehetett volna felhasználni, de 25 embert zsúfoltak össze rajta, összeütközött egy vitorláshajóval és elsüllyedt. A vizsgálat során kiderült, hogy a hajót illetéktelen személy irányi tóttá. LAPZÁRTA Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kedden Helsinkibe érkezett, ahol Johannes Koikkalainen. a Szociáldemokrata Párt pártbizottságának elnöke és Pertti Vöanönen, a Szociáldemokrata Párt külügyi titkára fogadta. Havasi Ferenc találkozott Olle Helmunddal, a Szociáldemokrata Párt parlamenti csoportjának elnökével és Phkko Työläjärvivel, a finn parlament alelnökével, valamint látogatást tett a HAKA építőipari vállalatnál. * Barcelonában csaknem két évvel azután, hogy elrabolták Quinit, a neves spanyol labdarúgó csillagot, aki 24 napig volt fogságban, kedden ítéletet hirdettek a négy letartóztatott emberrabló ügyében. Közülük hármat 10 évi börtönbüntetésre ítéltek, a negyedik személyt fél. mentették. Az emberrablóknak ezenkívül közel 40 000 dollár bánatpénzt is kell fizetniük Quini- nek. A spanyol labdarúgóval kapcsolatos az a hír is, hogy a szezon végén megválik a Bar- ce'ona csapatától' és visszatér régi klubjához, a Gijon együtteséhez. * Kedd óta hőt termel az ország első biogáz-telepe a Nóg- rád megyei Szécsényben. A II. Rákóczi Ferenc Tsz huszonkét és fél millió forintos beruházással létrehozott biogáz-üzemének reaktorában keletkezett metángáz egyelőre a telep saját hőszükségletét látja el. Január végén pedig a biogázüzem energiájával megkezdik a közös gazdaság évente egymillió-hétszázezer kilogramm baromfihúst előállító telepének fűtését.