Dunántúli Napló, 1983. január (40. évfolyam, 1-30. szám)

1983-01-15 / 14. szám

Kockázatos vállalkozás egy magyar újságírónak franciául megszólalni Jean Perrot pro­fesszor • társaságában, azok után, hogy a neves nyelvész egyebek között a francia rá­dió és televízió bemondóinak nyelvhasználatát, hangsúlyo­zását, beszédtechnikáját kriti­zálta meg a november első he­tében Pécsett megtartott IV. magyar—francia nyelvészeti kollokvium. Szerencsére Perrot professzornak van fogalma ar­ról, milyerr nehéz egy másik nyelvcsaládhoz tartozó nyelvet elsajátítani: nem sajnálva a fáradságot, egészen jól meg­tanult magyarul. — Kérem, Professzor úr, mu­tatkozzék be néhány szóval a Dunántúli Napló olvasóinak. — A III. számú párizsi egye­temnek, az Új Sorbonn-nak va­gyok tanára. Általános, vala­mint magyar, finn es észt nyel­vészetet tanítok az egyetem Finnugor Központjában és egy másik felsőoktatási intézmény­ben, az École Pratique des Hautes Etudes-ben. Oktatási rendszerünk fölépítése megle­hetősen Bonyolult. A lényeg az, hogy központunkba nem­csak az Új Sorbonne-nak, ha­nem a Keleti Nyelvek Intézeté­nek azon hallgatói is eljárnak,- akik finnugor nyelvekkel fog­lalkoznak. Számukra a nyelven • kívül ezeknek a népeknek az irodalmát, kultúráját, történel­mét is tanítjuk. __ Honnan származik érdek­lődése a finnugor nyelvek iránt? — Az általános nyelvészeti kérdéseken túl mindig is von­zottak azok a nyelvek, ame­lyeknek más az eredetük, fel­építésük, mint a többi indo­európai nyelvnek. így jutot­tam el a magyarhoz. Kétségte­len azonban, hogy mindebben a véletlen is közrejátszott: ami­kor 1946-ban elkezdtem főisko­lai éveimet, az École Normale Supérieure-be iratkoztam be, amely mintául szolgált egye­bek között a budapesti Eötvös Kollégium szervezete számára is. A század eleje óta ez az intézmény intenzív kapcsolat­ban állott az École-lal, s min­den évben egy-egy hallgatót Magyarul Franciaországban Beszélgetés Jean Perrot párizsi nyelvészprofesszorral Könyv Családi ház manzárddal cseréltek. '46-ban olyan pro­fesszor előadására ültem be, aki a középkori szövegek, kéz­iratok kutatója volt. Egy Eöt­vös-kollégista jegyzetelt mel­lettem: Köpeczi Béla, az önök jelenlegi művelődési minisz­tere. összebarátkoztunk, s a következő évben kiharcoltam, hogy néhány hetes ösztöndíjjal Magyarországra jöhessek. így jutottam el egyebek között Pécsre is. — Mti jelent az ön számá­ra, általában a franciák szá­mára a magyar nyelv? Kurio­zitást vagy olyan ismeretlen területet, amelyet föl kell fe­dezni, mint az Északi Sarkot? —- Nem, semmiképpen sem kuriozitást ... Én, mint nyel­vész, természetesen elsősorban a nyelvvel foglalkozom, de ezentúl érdekel a magyar nép karaktere, mindennapi élete. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy az elmúlt harmincöt év alatt Magyarország szinte a második hazám lett. Természe­tesen vannak, akiket csak a magyar irodalom, vagy a szel­lemi élet egy-egy területe ér­dekel, de számomra sokkal többet jelent ez az ország. — Azt mondják, nehéz a mi nyelvünket megtanulni.. . — Ez igaz is, meg nem is. Bizonyos szempontból sokkal könnyebb egy teljesen eltérő nyelvet megtanulni, mint egy hasonlót, amelynél sokkal na­gyobb az áthallás, az^ átfedés veszélye, éppen a közeli kap­csolat miatt. Így vagyok pél­dául az olasszal, amit ugyan nem nehéz megtanulni, de na­gyon nehéz jól beszélni egy franciának. — Mennyire ismerik a ma­gyar irodalmat Franciaország­ban? — Elég kevesen olvassák. — S ezért kit lehet hibáz­tatni? — Hát, ezt nehéz megmon­dani. Az igazság az, hogy a franciák nemcsak a magyar irodalmat nem ismerik, hanem általában kevés az információ­juk a külföldi irodalomról. Le­het, hogy azért, mert a francia irodalmi termés kétségtelenül nagyon bőséges és változatos, s ezért nincs szükségük arra, hogy fölfedezzenek más iro­dalmakat, de ne tagadjuk el, hogy nincs is meg bennük a kíváncsiság a nem francia dol­gok, a „külvilág" iránt. A ma­gyar irodalom egy kicsit „bá­natos” a franciák szemében — természetesen ennek a sajá­tosságnak történelmi okai van­nak — egy kicsit furcsa. A ma­gyarnak, mint nemzeti nyelv­nek a megteremtése például érthetetlen azoknak a franciák számára, akik ilyen problémák­kal sohasem találkoztak saját történelmük során. Előrelépni nem könnyű. Nincs elegendő műfordítás, bár találkozhattunk néhány kiemel­kedő munkával az elmúlt évek­ben. Meg kell azonban mon­danom, hogy a franciák ma­napság nemigen érdeklődnek a költészet iránt, márpedig a magyar irodalmi termés jelen­tős részét éppen a költészet adja. S ezt nagyon nehéz fordítani. Például Petőfi: nehéz őt közel hozni a franciákhoz. „Mit mond nekünk ez a Pető­fi?...” — kérdezik. — Dehát mégis miért? — Mert szorosan kötődik egy szellemi állapothoz, amit hazájának történelme érlelt meg, de ez a franciák számára idegen. Adyt sokkal könnyebb elfogadtatni. Mindent össze­vetve: sok színvonalas fordí­tásra volna szükség, hogy az olvasó válogathasson a piacon. — Mit ajánlana honfitársai­nak, ha javaslatot kérnének öntől: hogyan fedezzék föl Magyarországot? — Elsőként az utazást java­solnám. Magyarország nincs messze tőlünk, s nem állítanak elénk korlátokat. Vannak más lehetőségek is:1' például Fran­ciaország több városában mű­ködnek olyan szervezetek, ame­lyek a francia—magyar kap­csolatok erősítését tekintik cél­juknak. Időről időre magyar napokat rendeznek, kiállításo­kat, filmvetítéseket, könyvvásá­rokat, hangversenyeket, folklór- műsorokat szerveznek. Mindez az érdeklődés fokozódását jel-' zi, annak ellenére, hogy a ren­dezvények többnyire egy-egy gyár, vagy intézet kebelében zajlanak le, s így nem kapnak kellő nyilvánosságot. — Mi az, amit nekünk kel­lene megtennünk a magyar kultúra jobb propagálása vé­gett? — Nehéz tanácsokat ad­nom . . . Talán több könyv kel­lene, és a rádiót, s főleg a te­levíziót lehetne jobban kihasz­nálni ... A fontosabb újságo­kat... De nem az unalomig ismételt kliséket, az ún. „spe­cialitásokat” propagálni. A Le Monde című napilap pél­dául egyszer egy egész oldalt szentelt Magyarországnak. Meg lehetne és meg is kellene találni a módját a kölcsönös tájékoztatásnak. Ismétlem: a televíziós műsorokat érzem a leghasznosabbaknak. — Körülbelül hány diák ta­nul magyarul az ön által ve­zetett tanszéken? — Ha jó évünk van, akkor mintegy száz. Most egy kicsit nehéz helyzetben vagyunk: érezhetően csökken az érdek­lődés a nyelv iránt. Mit érnek vele, ha tudnak magyarul? — sokan ezt teszik mérlegre. Azonnal hasznosítható nyelvet akarnak tanulni, amelynek se­gítségével pénzt kereshetnek. Nehéz olyan embert találni, aki egy nagyon kevéssé ismert nyelvvel' kíván foglalkozni. Azok számára lehet ez hasznos, akik olyan diplomáciai vagy gazda­sági területen kívánnak dol­gozni, ahol a magyarok is ér­dekeltek. Havasi János Bár nálunk még távolról sem gyakorlat, az úgynevezett „nyitott házasság" kérdésével a témába vágó szakirodalom már régóta foglalkozik. Az el­mélet kissé ellentmondásos­nak tűnik — vagy ami még valószínűbb, sokakban ellen­érzéseket kelt — s bizonyára ezért van az, hogy egy-egy ilyen jellegű tanulmány meg­jelenését a közvélemény fel­háborodva, jobb esetben el­néző mosollyal fogadja. Két­ségtelen, hogy erkölcsi tole­ranciánk még nem tart ott, hogy a házassági kaDcsolat- nak ezt a merőben új formá­ját gyakorlattá szentesítse. A „harmadik” felbukkanása in­kább házasságtörést jelent, mint a nyitottság megvalósu­lását. Erre az érdekes problé­mára figyelt fel Kertész Ákos író, amikor Családi ház man­zárddal című regényében a nyitott házasság elmé'etét szembesítette a valósággal. Azt talán már előre jelezhet­jük, hogy ez a szembesítés az irónia jegyében történt, mivel az író lévén messzemenően realista felfogású, műveiben mindennemű hamisítástól, sőt szépítgetéstől élévé tartózko­dik. Annak a bizonyos csalódj háznak a tulajdonosa, Burián Károly főművezető sok tekin­tetben különbözik embertár­saitól. A munkahelyén mindig az igazság bajnoka, a humá­nus emberi érdekek és értékek védelmezője, a családi fészek­ben pedig odaadó híve a kor­szerű hitvestársi kapcsolatnak. A főzést, mosogatást nem te­kinti csak „asszony, köteles­ségnek", ha úgy adódik, gon­dolkodás nélkül magára vál­lalja ezeket a teendőket. A szerelemben sem kíván a gyönyörök zsarnoki élvezője lenni, hanem arra törekszik, hogy szeretett nejével mara­déktalanul megossza azokat. Afféle ideális férfi, akiről a hajadonok gyakran álmodoz­nak. Ez a túlméretezett em­beri jóság sodorja aztán abba a különös kálváriába, mely­nek következményeit jóhisze­műen fel sem meri tételezni. Ügy véli, az emberek többsé­ge hozzá hasonlóan józan, természetes gondolkodású, az avult erkölcsök felett diadal­maskodott az élet. Azonban keserűen kell tapasztalnia en­nek az ellenkezőjét. Egy szép napon pártfogásá­ba veszi azt a cigány szárma­zású fiatalembert, aki az ál­tala vezetett részleghez kerül munkásnak. Göncöl Pál te­hetséges fiú, különösen mate­matikai képességei kiválóak, egy olyan munkamódszer el­méleti kidolgozásába kezd, mely forradalmasítaná a Fém­tömeg akadozó termelését. Burián pártfogására nagy szüksége van. A gyárba köz­vetlenül az alkoholelvonóból került, gyámoltalan, félszeg, akinek- ráadásul ott a bélyeg a homlokán: a származásé. Lakása sem lévén, természe­tes, hogy a főművezető befo­gadja családi házának üresen álló manzárdjába, korántsem gondolva, milyen következmé­nyei lesznek ennek a lépés­nek. Göncöl ugyanis hamaro­san beleszeret Burián felesé­gébe, a kívánatos Erzsikébe, akinek szintén nem közömbös a ragyogó szemű cigcnyfiú. Baj még most sem lenne, ha ez a szerelem megmaradna platói szinten, de egy viharos éjszakán Göncöl Pál befekszik Erzsiké ágyába. A lelkiisme- retfurdalástól gyötört asszony később mindent bevall jósá­gos urának. Új helyzet áll elő. Burián nem verj meg Erzsikét, nem csinál jelenetet, sőt a „csábítót" sem kergeti ki há­zából. Megpróbálja józan ésszel megérteni a történte­ket, s arra’á következtetésre jut, hogy ezek után hármuk­nak kell békében, egyetértés­ben élni. De vajon lehetsé­ges-e anélkül, hogy az embe­rek ne nézzenek rájuk görbe szemmel, ne tekintsék a fő­művezetőt egyszerűen bo­londnak? Az események a to­vábbiakban krimiszerűen iz­galmassá válnak, a megoldás ■sem mindennapi. Ezekről az író oly szellemesen számol be, hogy poéngyilkosok 'en­nénk, ha a történetről még elárulnánk valamit. K. S. «■HHMBHMBBBMaD Tisztelet a szülőföldnek I Külföldön élő magyar származású művészek tárlata Jakovits József: Mózes (1909- ben született Budapesten, 1965 óta él New Yorkban.) Immár második alkalommal nyílt a Műcsarnokban sereg­szemle a külföldön élő ma­gyar származású művészek al­kotásaiból. A nagyszabású kiállításra 23 európai és ten­gerentúli országból 287 mű­vész jelentkezett, mintegy öt­száz műtárggyal, zömében festők, egyharmaduk szobrász, fotóművész és építész. Vannak • köztük a képzőművészet ha­tármezsgyéjén álló, kísérleti műszerekkel plkotó művészek. Ilyen a video-performance- szal dolgozó Kuchta Klára vagy a Zürichben élő Bállá Péter, ak| Metamorphozis címmel állandóan cserélődő fénystruktúrókat mutat be programozott vetítőlemezzel úgy, hogy a látogató a terem­be lépve árnyékával és a sa­Nemes Endre: Kompozíció (1909-ben született Pécsváradon, 1927 óta él külföldön, jelenleg Svédországban. 1982-ben ret­rospektív kiállítása volt a Magyar Nemzeti Galériában: jót maga vetítette képekkel változtatja a fényjelenségek mozgását. így részese, kivál­tója és formálója a művészi élménynek. A közönség árnyalt, sokol­dalú képet kap a külföldön élő magyar művészek tevé­kenységéről, érzékelteti, hogy mi foglalkoztatja a határa­inktól távol élő alkotókat, akik többen a világ művészeti ar­culatát is formálták, mint köz­tük Vasarely vagy Schöffer Miklós. A külföldi kultúrák gyümölcsöző kölcsönhatásait mutatja a reprezentatív kiállí­tás, amely három generáció munkásságából ad ízelítőt. A műveket az alkotók maguk válogatták, maguk határozták meg, mit tartanak fontosnak munkásságukban, mit akar­nak a szülőhazában élőknek bemutatni. így egymás mellé került a világban szétszórtan élő sok művész alkotása, kü-r lönböző stílusirányzatok szé­les skáláján. Az ismert és ed­dig itthon még nem ismert alkotók a jelen művészetének pillanatképét villantják fel. Semmilyen irányzat nincs túl­súlyban, a hiperrealizmus éppoly fontos szerepet játszik, mint a legelvontabb absztrak­ció, de a pop art, concept art és más törekvéseknek éppúgy akad képviselője, mint a naiv művészetnek. Jólesik üdvözölni a máso­dik világháború előtti törek­vések sikeres hazai képvise­lőit, és meglepődve tanulmá­nyozhatjuk, hogy mennyire hűek maradtak önmagukhoz utolsó alkotásaikban is, mint Beck András, A. Borbereky Kovács Zoltán, Szalay Lajos, Jakovics József. Egyes magyar művészeknek mór a nemzet­közi lexikonokban szereplő művei is láthatók a kiállítá­son, mint Pierre Székelynek, Kepes Györgynek, Bartha La­josnak, Amerigo Tot-nak, Etienne Vágónak, Pierre Vá­gónak. A kiállítás legöregebb mes­tere, a kilencvennyolc éves Orbán Dezső, a ma már itt­hon is klasszikussá vált Nyol­cak csoportjának tagja. Zúz- marás idő című, 1975-ben ké­szült munkája földrészeken túli rokonságban áll Bartha László balatoni rianásos táj­képeivel. Sok művész stílusát már az idegen környezet formálta, mint a Venezuelában élő Fir- csa László monumentális in­dián tárgyú képeit. Az USA- ban élő Faragó Miklós 1982- es Tisztelet a szülőföldnek cí­mű képét viszont Szász Endre ifjonti szürreális stílusa ihlette, a felhőkarcolókon átködlő Magyarországot tejjel-mézzel folyó Kánaánként ábrázolja nosztalgikus látomásává1. Egy-egy utazás emléke vagy a távolban élők nosztalgiája is megjelenik műveiken, mint például a Rómában élő Dol- los Marinka tihanyi lever.du- lásokat idéző képén. Különle­ges élmény Rapaics Richárd mélyértelmű szimbolikájú Atti- la-gobelinje a kontinenseket szétszaggató nyíllal. Igen nagy a fotóművészek aránya, és meglepően sok a külföldön munkálkodó építőművész, akikről eddig keveset tudtunk. Nemzeti kötelességünk szá­mon tartani és időnként szám. ba venni a magyar tehetségek kibontakoztatását, alkotómun­kájuk eredményét seregszem­léken bemutatni. Brestyánszky Ilona Gellért Hugó: Bartók Béla (1892-ben. született Budapes­ten, tanulmányait New York­ban végezte, 1915 óta él külföldön.) Schöffer Miklós: Mobil (1912- ben született Kalocsán, 1936 óta él Franciaországban, Ka­locsán 1980-ban nyitották meg a Schöffer-múzeumot a művész ajándékaiból, Buda­pesten pedig 1982 őszén volt kiállítása a Műcsarnokban.) Finnugor tanszék a Sorbonne-on _________________I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents