Dunántúli Napló, 1982. december (39. évfolyam, 330-358. szám)

1982-12-30 / 357. szám

2 Dunántúlt tlaplo 1982. december 30., csütörtök Űrhajósok kitüntetése Vaszilij Kuznyecov, az SZKP KB PB póttagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének első helyettese szer­dán a Kremlben kitüntetéseket adott át Anatolij Berezovoj és Valentyin Lebegyev űrhajósok­nak, akik a világ eddigi leg­hosszabb, . 211 napos űrutazá­sának befejeztével kedden tér­tek vissza a szovjet fővárosba. Anatolij Berezovojnak a Szov­jetunió Hőse címet és a Lenin- rendet adományozták. Valen­tyin Lebegyev, akit 1973-as űr­repülése után mór kitüntettek, másodszor kapta meg a Szov­jetunió Hőse címet jelképező aranycsillagot és a Lenin^ren- det. A Legfelsőbb Tanács El­nökségének rendelete értelmé­ben Lebegyev szülőhelyén fel­állítják az űrhajós mellszobrát. A kozmonauták nevében Anatolij Berezovoj mondott kö­szönetét a kitüntetésekért. Va­lentyin Lebegyev fedélzeti mér­nök rövid beszédében emlékez­tetett arra, hogy az űrutazás során csaknem 300 különböző kísérletet hajtottak végre kü­lönböző inézmények és szervek megbízásából, a népgazdasági feladatok megoldásának elő­segítése céljából. Mindkét űrhajós biztosította az SZKP KB-t, a szovjet kormányt, hogy a jövőben is mindent megtesznek a rájuk bízott fel­adatok végrehajtásáért. * Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára szerdán Moszkvában találkozott Anatolij Berezovoj és Valentyin Lebegyev űrhajó­sokkal, akik kedden tértek visz- sza a szovjet fővárosba. Berezovoj és Lebegyev be­számolt 211 napos űrutazásá­ról, valamint az űrállomáson végzett kutatások és kísérletek eredményeiről. Jurij Andropov gratulált a két űrhajósnak a világ leghu­zamosabb űrutazásának befe­jezése alkalmából, valamint a magas kitüntetésekhez, amelye­ket Berezovoj és Lebegyev visszatérése után kapott. Jurij Andropov egyben boldog új évet és további sok sikert kí­vánt a kozmikus térségnek a szovjet nép javára szolgáló ku­tatásában. A találkozón jelen volt Va­szilij Kuznyecov, az SZKP KB PB póttagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének első helyettese, to­vábbá Vlagyimir Satalov altá­bornagy, az űrhajósok kiképzé­sének vezetője és Valerij Rju- min űrhajós, Berezovoj és Lebe­gyev űrexpedíciójának repülés­vezetője. Izrael időhúzó taktikája Ha folytatódnak az alkudozások A Bejrút melletti Khaldeban kedden lezajlott első izraeli— libanoni találkozó egyetlen kézzel fogható eredménye az, hogy nem szakadt meg, hanem csütörtökön az észak-izraeli Kiriat Smanában folytatódik az elkeseredett alkudozás a tár­gyalások napirendjéről. A liba­noni küldöttség által előterjesz­tett napirendi javaslat első pontja a Libanon területén tar­tózkodó külföldi erők kivonása, a második az izraeli—'libanoni biztonsági meg áll lapod ások ki­dolgozása és csak a harmadik helyen szerepel a kétoldalú kapcsolatok jövőjének kérdése. Izrael ezzel szemben elsőként a két ország viszonyának norma­lizálását, a hadiállapot meg­szüntetését követeli, és csak ezután hajlandó tárgyalni a Li­banon szuverenitását erősen korlátozó biztonsági egyez­ményről és az izraeli megszálló csapatok kivonásáról. Míg Libanon beérné a hadi- állapot meqszüntetésével, illet­ve egy meg nem támadási szer­ződés aláírásával, Izrael eleve dlyan egyezmény elérésére tö­rekszik, amelyet — képviselője szerint — csupán egy lépés vá­laszt el a formális békeszerző­déstől. Az izraeli—libanoni kapcso­latfelvételben döntő szerepet játszó, a tárgyalások védnöké­nek tekintett amerikai küldött­ség vezetője, Morris Draper lá­zas erőfeszítéseket tesz a nézet- eltérések áthidalására, Wa. shington veszélybe került presz­tízsének megmentésére. Libanoni vezető körök nehéz és elhúzódó tárgyalásokra szá­mítanak, arra, hogy az időhúzó taktikát folytató lzrae,| elfogad­hatatlan politikai és biztonsági feltételektől teszi függővé meg. szálló csapatainak kivonását. Afganisztáni kormánynyilatkozat Az Afgán Demokratikus Köz­társaság kormánya kategoriku­san visszautasítja az amerikai elnök rágalmait. Kijelentéseit az afgán belügyekbe való nyílt és szégyenletes beavatkozás­nak tekinti. Az afgán kormány szerdán nyilatkozatot tett közzé azzal kapcsolóban, hogy Reagan el­nök bejelentette: a washingto­ni kormányzat tovább folytatja az Afganisztán elleni hadüze­net nélküli háborút. Ami Reagannek az „afgán Minden kedves megrendelőmnek BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK. KŐHEGYI GÁBOR SZOBAFESTŐ-MÁZOLÓ KISIPAROS, Pécs, Patacs, Fő u. 6. sz. Telefon: 20-052. probléma rendezéséről” szóló képmutató kijelentéseit illeti, a nyilatkozat hangsúlyozza: a tényleges rendezés programját a demokratikus Afganisztán kormánya 1980. május 14-én és 1981. augusztus 24-én körvona­lazta. A rendezés csak az Af­ganisztán elleni hadüzenet nélküli háború beszüntetése után az ország függetlenségé­nek, nemzeti szuverenitásának és területi sérthetetlenségének tiszteletben tartásával lehetsé­ges. BUDAPESTI VÁLLALAT KIRENDELTSÉGE Pécs belvárosában irodának alkalmas helyiséget bérelne „MINIMUM ÖT HELYISÉG" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. NAGYVILÁGBAN Kormányválság Finnországban Kalevi Sorsa finn miniszter- elnök szerdán a rádiónak adott nyilatkozatában bejelentette, hogy csütörtökön benyújtja négypárti koalíciós kormányá­nak lemondását Mauno Koivis- to államfőnek. A kormányfő bejelentésének előzménye az, hogy az 1983-as évre szóló költségvetési terv parlamenti vi­tájában a koalícióban képvi­selt és a kommunistákat is tö­mörítő Finn Népi Demokratikus Szövetség a katonai kiadások növelését célzó javaslat ellen szavazott. Sorsa azért döntött a lemondás mellett, mert a költ­ségvetési terv támogatását a koalíciós partnerek részéről bi­zalmi kérdésnek tekintette. A tervezet az 1982-es költ­ségvetési évhez képest 19 szá­zalékkal akarta növelni a ka­tonai kiadásokat, és a meg­emelt összeget fegyverek, hadi­anyagok vásárlására kívánta fordítani. Újabb áldozata van a spanyolországi terrorizmusnak: szerdán délelőtt Irun városában eddig ismeretlen tettesek agyonlőttek két csendőrt. A merénylők egy lopott gépkocsin elmenekültek. A rendőrség és a csendőrség különleges alakulatai nagy appará­tussal nyomoznak a tettesek után.---------------------------------------------- * ---------­A szejm határozata A lengyel szejm kétnapos ülé­sét befejezve szerdán határoza­tot hozott az 1983—85. közötti időszakra vonatkozó hároméves terv végleges kidolgozásáról, A határozat értelmében a jö. vő februárban a szejm elé ke­rülő végleges tervnek a lehető legkisebb importtal kell biztosí­tania Lengyelország élelmiszer- ellátását, javítani kell a lakás- helyzetet, a mindennapi élet­hez szükséges iparcikkek kínála­tát. A szejm határozata kieme­li, hogy a széntermelésnek 1985-re el kell érnie a 185—187 millió tonnát. A kormányt olyan terv kidol­gozására utasítja, amely bizto­sítja a lakossági jövedelmek és a termelékenység közötti szoros kapcsolatot. A lengyel parla­ment javasolja, hogy ahol 'le­hetséges, az üzemek a szabad szombatokon is dolgozzanak. Janusz Obodowski, a minisz­terelnök első helyettese rámu­tatott: a termelékenység a len. gyei iparban ma 11 százalékkal alacsonyabb, mint 1979-ben volt. A nominálbérek ugyanak­kor jelenleg T20—130 százalék­kal múlják felül a 3 évvel ez­előttit. A mezőgazdaságban az idén a termelés döntő többsé­gét adó kisparaszti gazdaságok az 1979-es árumennyiség 87 százalékát értékesítették, amiért az akkorinál 220 százalékkal + VARSÓ: Kedden négy len­gyel bányász életét vesztette a sziléziai „Katowice" nevű kő- szénbányában, ahol hirtelen vízbetörés nyomán 630 méter mélységben nyolc embert ma­ga alá temetett a leomló kő­zet A mentőosztagoknak há­rom bányászt sikerült a törme­lék alól kimenteni. Egy lent re­kedt bányász után folyik a ku­tatás. •f WASHINGTON: Frank Carlucci, az Egyesült Államok hadügyminiszter-heyettese visz- szavonul a politikai életből, hogy jövedelmezőbb vállalko­zásokba kezdhessen. Carlucci a Sears, a legnagyobb amerikai áruházhálózat külkereskedel­mi részlegének elnöke lesz. A Pentagon eddigi második em­bere korábban a CIA igazgató- helyettese volt. + VARSÓ: Varsóban szer­dán Wojciech Jaruzelski had­seregtábornok elnökletével ülést tartott a Nemzeti Meg­mentés Katonai Tanácsa. A tes­tület áttekintette a katonai ta­nács eddigi tevékenységét és meghatározta a szükségállapot felfüggesztésének időszakára vonatkozó legfontosabb fel­adatokat. A Nemzeti Megmen­tés Katonai Tanácsa őszinte elismerését fejezte ki mind­azoknak, akik a nehéz 1982-es évben aktivan részt vettek a szocialista állam védelmében és erősítésében, a nemzeti megegyezéshez és a fokozatos rendezéshez szükséges feltéte­lek megteremtésében. Wojciech Jaruzelski a lengyel parlament ülésén nagyobb jövedelemre tettek szert. A szociális kiadások el­érik az ország nemzeti jövedel. mének 18 százalékát. Ez olyan magas arány, amit semmi eset­re som lehet tovább emelni, A külkereskedelemről szólva Obo­dowski külön kiemelte, hogy a Szovjetunió 1983-ban egy mil­liárd rubeles 'kölcsönt nyújt Len­gyelországnak. é- SZÖUL: Tízen meghaltak, húszán megsebesültek szerdán reggel egy dél-koreai szálloda- tűzben. A Szöultól 320 kilométerre délkeletre levő Tegu városában egy hétemeletes turistaszálló­ban pusztított a tűz. Az épület­ben harmincötén tartózkodtak. A tűz oka egyelőre ismeretlen. ♦ MEXIKÓVÁROS: Óriási havazás volt Mexikó északi részén: a hóréteg vastagsága elérte a fél métert és megbé­nította a vasúti és a közúti for­galmat. Az Egyesült Államok felől érkezett hideg légáramlat következtében az éjszakai órák­ban egyes helyeken mínusz 19 fokot mértek. Ilyen hideget hu­szonöt év pta nem észleltek e vidéken. + MIAMI: További halálos áldozata van azoknak a za­vargásoknak, amelyek Miami egyik négerlakta negyedében^ történtek. Miamiban kedden több száz fekete bőrű lakos vonult az utcára tiltakozásul amiatt, hogy a rendőrök iga­zoltatás közben megöltek egy állítólag fegyvert viselő néger férfit. Az utcán felvonulók rendőrautókat gyújtottak fel, járműveket rongáltak meg, üz­leteket törtek fel és tüzet nyi­tottak az őket feltartóztatni próbáló rendőrökre. A rendőr­ség könnygázgránátokkal fé­kezte meg a tömeget. Nem sokkal később a rendőrség raj­ta kapott néhány fekete bőrű fiatalt, amikor azok egy üzlet­be készültek betörni. A kiala­kult tűzharcban a rendőrök le­lőtték a csoport egyik tagját. Gromiko az lUDK-ba látogat Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió kül­ügyminisztere 1983 január má­sodik felében hivatalos baráti látogatásra a Német Demokra­tikus Köztársaságba látogat. A szovjet külügyminiszter Erich Honeckernek, az NSZEP KB fő­titkárának, az .államtanács el­nökének meghívására érkezik az NDK-ba. ♦ ♦ HANOI: A vietnami nem­zetgyűlés Hanoiban tartott ülésszakán megtárgyalta az idei gazdasági eredményeket és jóváhagyta a jövő évi álla­mi tervet, valamint a költség- vetést. Az ország idei gazda­sági, társadalmi és kulturális fejlődését összegező beszámoló, amelyet Vo Van Kiét miniszter­elnök-helyettes tartott, kiemeli, hogy a mezőgazdaság igen jó évet zárt, rekordtermést sikerült betakarítani. A jövő évi ten/ ennél is nagyobb feladatokat állít az ágazat elé: kilenc szá­zalékkal kell növelnie termelé­sét. Az iparban tízszázalékos növekedést tűztek ki célul. A kivitel értékét másfélszeresére kell emelni. + LONDON: A tekintélyes londoni napilap, a The Times jövője még bizonytalanabbá vált. Szerdán az újság tulajdo­nosa valamennyi alkalmazottját fizetésmegvonással fenyegette meg arra az esetre, ha a mű­szaki dolgozók nem állnak idő­iben munkába, és nem nyomtat­ják ki a pénteki számot. A tel­jesen ikomputerizált nyomtatás­hoz alkalmazott' közel száz mű. szerész kilenc nappal ezelőtt kezdett béremelési követeléssel vadsztrájkot. Ha a tulajdonos, Robert Murdoch beváltja fenye­getését, akkor a Times cég 2400 alkalmazottja a legköze­lebbi heti fizetést nem kapja meg. + DJAKARTA: Indonéziában eddig legalább 13 halálos ál­dozatot követelt az a földren­gés, amely múlt vasárnap óta több hullámban rázta meg a 12 ezer lakosú Flores-szigetet. Több százra tehető a sebesültek száma, és közel kétezer épület romba dőlt. + STOCKHOLM: Svédország­ban 110 év óta nem volt olyan alacsony a népszaporulat, mint az idén — közölte szerdán a stockholmi statisztikai hivatal. 1982-ben íjnindössze 3100 fővel gyarapodott az északi ország lakossága. A jelenleg 8 millió 326 ezer lakosú Svédországból a múlt század hatvanas évei­ben a gyenge termések miatt vándoroltak ki Amerikába a földművesek, s akkor ezért nem gyarapodott az ország lélek­számú. Raul Castro megbeszélései szovjet vezetőkkel Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára, Dmitrij Usztyinov, az SZKP KB PB tagja, a Szovjet­unió honvédelmi minisztere, valamint Konsztantyin Ruszo- kov az SZKP KB titkára szer­dán Moszkvában megbeszélést folytattak Raul Castro Ruzzal, a Kubai Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagjá­val, a KB másodtitkárával, az államtanács és a miniszterta­nács első elnökhelyetesével, a kubai forradalmi fegyveres erők miniszterével. A szívélyes, teljes egyetértés légkörében lezajlott találkozón a felek véleményt cseréltek a szovjet-kubai kapcsolatok to­vábbi bővítésének lehetőségé­ről, valamint néhány nemzet­közi kérdésről. Mindkét fél hangsúlyozta, hogy a jövőben is mindent megtesznek a két ország kap­csolatainak, és sokoldalú együttműködésének fejleszté­séért. Szovjet részről hangoz­tatták: a Szovjetunió továbbra is szolidáris az amerikai impe­rializmus agresszív kísérletei­nek kitett Kubával. A találkozó részvevői annak a szilárd eltö­kéltségüknek adtak hangot, hogy mindent megtesznek a fegyverkezési hajsza megféke­zése, a béke megóvása és a népek biztonsága érdekében. A találkozón jelen volt Vik­tor Sarapov, az SZKP KB fő­titkárának tanácsadója is. LAPZÁRTA A zágrábi Vjesnik című napi­lap a sakk Oscar díjért évente megrendezett választáson ismét a szovjet világbajnokot, Anato­lij Karpovot találta a legjobb­nak. Az első tíz között két ma­gyar is található, Portisch La­jos az 5. helyet szerezte meg, Ribli Zoltán pedig - többek között a sakkvilágbajnoki pá­ros mérkőzésen ellene szereplő Torré-val holtversenyben - ti­zediknek végzett. * Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter szerdán Moszkvá­ban fogadta Andreas Meyer- Landrutot, az NSZK moszkvai nagykövetét. A találkozót a nyugatnémet diplomata kérte. A találkozón központi helyet foglaltak el az európai fegy­verkezési verseny korlátozásá­nak kérdései. Andrej Gromiko ezzel kapcsolatban kifejtette azoknak az új szovjet kezde­ményezéseknek a lényegét, amelyeket Jurij Andropov, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára terjesztett elő decem­ber 21-én. A találkozón hang­súlyozták, hogy a Szovjetunió javaslatait a jóindulat jellemzi, s ezek az indítványok tartal­mazzák a béke és a biztonság sorsának szempontjából oly fontos kérdésben elérhető be­csületes és igazságos megálla­podás valamennyi szükséges előfeltételét. A szovjet javasla­tok megvalósulása valamennyi állomnak, így a Német Szövet­ségi Köztársaságnak is javára válna. A megbeszélésen szó volt Andrej Gromiko közelgő NSZK-beli látogatásának egyes kérdéseiről is. * Csao Ce-jang kínai minisz­terelnök g Marokkóban folyta­tott megbeszélései során szer­dán bejelentette, hogy Kína támogatja Marokkónak a nyu- gat-szaharai kérdés megoldá­sára vonatkozó javaslatát. A háromnapos tárgyalásokon egyebek között nagy teret szen­teltek a két ország közötti gaz­dasági együttműködés elmélyí­tésének a bányászat, az ipar és a halászat terén. Csütörtö­kön a kínai miniszterelnök Ma­rokkóból afrikai kőrútjának kö­vetkező állomására, Guineába utazik.

Next

/
Thumbnails
Contents