Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)
1982-11-05 / 304. szám
1982. november 5., péntek DunQntmi ncrolö 5 sági Vezető Érem kitüntetést kapott 13 fő, Kiváló Úttörőveze. tő Érmet 10 fő, Aranykoszarús KISZ-jelvényt 4 fő, Kiváló Ifjúvezető kitüntetést .15 fő. A KISZ KB Dicsérő Oklevelét 7, Magyar Úttörők Szövetsége országos elnöksége Dicsérő Oklevelét 2 főnek nyújtották át. * Néhányon tegnap Budapesten vehették át kitüntetésüket a központi ünnepségen, így Ka- pinya Gizella, a pécsszabolcsi általános iskola tanára, akine a Magyar Népköztársaság E nöki Tanácsa a Munka Érdenr rénd bronz fokozatát adomc nyozta. Ugyancsak Budapesté vette át a Gyermekekért Érden1 érem kitüntetést Nagy Józsefnt a mohácsi Széchenyi téri áltc lános iskola pedagógusa; a Üttörővezetői Érdemérmet Mii lovicz Józsefné, a pécsi Bere utcai általános iskola pedagc gusa; valamint az Aranykoszc rús KISZ-jelvényt Átal Tamás, Titán Vállalat főosztályvezetőj« A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulója al- kálmából ünnepséget rendeztek tegnap Pécsett-a Baranya megyei Tanács székházában. Az ünnepségen megjelent dr. Jerszi István, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára, Czente Gyula, Pécs város tanácsának elnöke, Krasz- nai Antal, a HNF megyei titkára, dr. Sziráki Ferenc, a Köz- alkalmazottak Szakszervezete megyei Bizottságának titkára. Horváth Lajos, a megyei tanács elnöke mondott ünnepi beszédet, majd kitüntetéseket adott át. A Magyar Népköztársaság .Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta Kutas Antalnak, a Baranya megyei Tanács V. B. egyházügyi titkárának, dr. Németh Lajosnak, a Pécs városi Tanács elnökhelyettesének, Orosz Ferencnek, a Baranya megyei Tanács V. B. pénzügyi osztálya vezetőjének, Pirisi Jánosnak, a Pécs városi Tanács elnökhelyettesének. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta dr. Bodor Imre, a Baranya megyei Tanács Kórház-Rendelőintézet gazdasági igazgatója, Oszvald Jánosáé, a komlói Carbon Vállalat főkönyvelője, dr. Pálvölgyi László, a Komló városi Kórház- Rendelőintézet igazgató főorvo-. sa, dr. Szepezdi István, a Megyei Testnevelési és Sporthivatal csoportvezetője. ,A Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetést kapta Bartha János, a Baranya megyei Idegenforgalmi Hivatal osztályvezetője, Földinszki István, a Siklósi Városggzdálko- .dási Vállalat lakatosa, Láng' Miklósné, a Mohácsi Könnyűipari Vállalat szabászatvezetője, Litter János, a Szigetvári Járási Hivatal osztályvezetője, Lukács Jánosné, a Baranya megyei Sütőipari Vállalat osztályvezetője, Molnár József, a Szigetvári Városgazdálkodási Vállalat kőművese, Morvái Fe- recné, a Bólyi Egészségügyi Gyógyotthon osztályvezető gondozója, Nagy István, a Baranya megyei Tanács Magas- és Mélyépítő Vállalat lakatosa, Jambrich Jánosné, a Mar- gitmajori Szociális Otthon vezetője. A Minisztertanács Tanácsi Hivatala Kiváló Munkáért kiMegkezdődött a szovjet filmek fesztiválja A Hazafias Népfront Baranya megyei Ó9 Pécs városi Bizottsága, a megyei MSZBT- tagcsoportok, a Moszkvai Rádió Baráti Klubja és a Baranya megyei Moziüzemi Vál. lalat szervezésében tegnap tartották délután a pécsi Park moziban a szovjet filmek fesztiváljának megnyitó ünnepségét, amelyen részt vétt Lukács János, a Baranya megyei Pártbizottság első titkára rs.. Az érkezőket a Litván építészet című fotókiállítás fogadta, majd a. Moszkvai Rádió magyar nyelvű adásainak 50. évfordulója tiszteletére rendezett műsor következett, melyen a magyar és a szovjet himnusz után a Jókai utcai Általános Iskola kórusa énekelt magyar és orosz nyelven. Wirt Gyöngyi, a Janus Pannonius Gimnázium növendékének szavalata után Gergely László, a Hazafias Népfront városi Bizottságának titkára mondott megemlékező és megnyitó beszédet. Beszédében szólt a Maszk, vai Rádió magyar adásainak félévszázados tevékenységéről, kiemelve az antifasiszta harcban betöltött szerepét, majd értékelte és elemezte a szovjet filmművészetet. (A szovjet filmek fesztiváljának év végéig tartó programját már ismertettük lapunkban.) Az ünnepség után bemutatták Nyikolaj Gubenko alkotását, az Ősszel a tengernél című filmet. így közlekedünk ml Gyalogosok és járművezetők Egy jó és egy kevésbé jő ötlet Jogosan morgolódtak az emberek tegnap délelőtt Pécsett, a Bajcsy-Zsilinszky úti Herbária üzlet előtt, ugyanis a budapesti Volán Tefu egyik tehergépkocsija felállt a járdára, az úttestre kényszerítve ezzel a gyalogosokat. A gépkocsivezető azzal védekezett, hogy ha az úton parkol, vét a megállási tilalom ellen. Így viszont a gyalogos forgalmat akadályozta, de úgy ítélte meg, hogy még ez a kisebb baj... Sajnos, ez a szemlélet is gyakori útjainkon: a gyalogos csupán „másodrendű" állampolgár, az út azé, aki járművel közlekedik. Ez főleg a gyalogátkelőhelyeknél figyelhető meg, ahol az erőszakos vezetők az esetek többségében bizony még akkor is átsuhannak a zebrán, amikor egy csoport már megkezdte az áthaladást. Persze tegnap oiyöt is láttunk, — a Konzum Aruház melletti gyalogátkelőhelyen — hogy egy fiatalember körültekintés nélkül rohant át, életét a szerencsére, ' illetve az éppen érkező mikrobusz vezetőjére bízva. Hogy a járművezető öklét rázva a fiatalember után miket mondott, azt csak sejteni lehet... „Járművel vagy gyalog, az úton kársak vagyunk”, hangzik a közlekedésbiztonsági tanácsok jelmondata, de hogy ezt a társas viszonyt többnyire nem vesszük tudomásul, azt az egyre magasabb számú gyalogosbalesetek bizonyítják. Pedig ha a halálos, vagy súlyos baleset bekövetkezett, utána már kevés vigaszt nyújt a hordágyon fekvőnek, hogy nem ő volt a hibás. Több megértésre lenne szükség egymás iránt: üljön akár volán mögött az ember, vagy közlekedjék gyalogosan! Néhány mondat ismét a fór- galomszervezésről. A „nagy” felüljáró felhajtó ágáról most már nyugodtan ráhajthatunk a felüljáróra, ugyanis a külső sávot biztosították erre, így megszűnt a balesetveszély. Jó ötlet volt! Az azonban kevésbé, hogy a Bacsó Béla utcát egyirányúsították, holott minden további .nélkül elbírná a kétirányú forgalmat. De ha már egyirányúsították, akkor miért helyeztek el megállni tilos táblákat mindkét oldalon? R. N. Hagyd a nagypapát!... Újabb prózai bemutató a színházban Szomory Dezső sajótos helyen áll a magyar irodalom első Nyugat-nemzedékének tagjai között. Különös pályát futott be, különös nyugtalansággal bekalandozva a fél világot; keresve önmagát és a megbékélést önmagával s a vi- . lággal. Ez utóbbit soha nem lelte meg, rátalált viszont arra a sójátos, különös iróniával fűszerezett stílusára, amivel egyedi hangon tudott megszólalni, nagyobbára a századfordulón és századunk első harmadában. Elbeszéléseinek, színművei, nek jelentős részében a kor polgári-nagypolgári osztályának legkülönbözőbb rétegeit, köreit jól ismerve, szemlélve és ábrázolva választotta meg témáit, alakjait, 'hogy keserű-dühödt lobogással tépkedje, rombolja a köréjük szőtt meseautós illúziókat. A Pécsi Nemzeti Színház egy, a maga korában (1924.) parádés szereposztással bemutatott, s azóta sem játszott darabját tűzte műsorára, s mutatja be november 6-án este. Szabóky Zsigmond Rafael, a sikkasztó, bankigazgató s népes családja történetét a színház Hagyd a nagypapát! címmel játssza. Rendezője, Szegvári Menyhért, mint elmondta, még színművész-főiskolai hallgató korában ismerte meg ezt a művet, s is nak lehetőségét most az" idei évad hozta meg. az előadás gondolata azóta foglalkoztatja. Bemutatásá— A mű címszerepe a századelő tipikus bankigazgató figurája, a szerző novelláiban gyakran felbukkanó epizódalak. Témáját illetően a darab a fel- kapaszkodó nagypolgár kevély, nagyvonalúnak látszó rongyrázását mutatja be — a háttérben pitiáner ügyletekkel, amiket óriási méretűvé álmodik meg egy valójában kisstílű alak... — mondotta a rendező. Mit mond ez a darab a ma emberének? Erről az alapkérdésről természetesen nem beszélgettünk a rendezővel, hiszen erre magának az előadásnak kell választ adnia. Kíváncsian várjuk a bemutatót, amelynek szereposztása önmagában is ígéretes lehet. A főbb szerepeket és epizódalakokat Vári Éva, Andresz Katalin, Koszta Gabriella. Lang Györgyi,' Balikó Tamás, Faludy László, Labancz Borbála, Paál László, Péter Gizi, Kovács Dénes, N. Szabó Sándor játsszák; a címszerepet, Szabóky Zsigmond Rafaelt Ujlaky László alakítja. A premier kezdési időpontja Az előadás egyik jelenete, amely a főpróbán készült Könyvszemle A rajz tanítása A könyv • beváltott célja: a képi gondolkodásra nevélés. Ismereteink 84%-a á látási érzékelés eredményé. Az ideg- rendszerünkben lezajló folyamat ■menete: az érzékélés, az észlelés és a gondolkodás. • Látási érzékelésünk eredménye a képi gondolkodás, amelyet a mindennapi élet eseményei is igazolnak. Soltra Elemér címbeli munj kája szakít azzal a régi felfogással, amely szerint a rajztanítás csak kézügyesitő tantárgy. Ö a kézügyességet csak eszköznek tekinti a képekkel történő gondolatok kialakításában, s ugyanakkor arra törekszik, hogy a rajztanitás képe'k-k.épzetek alapján működő, fantáziát fejlesztő, kezdeményezést, alkotni- akarást erősítő tényező legyen a különböző nevelési eljárásokban. A könyv ekként eltér a megszokott módszertani eljárásoktól, nem recepteket ad az egyes rajztanítási folyamatok megoldásához, hanem önálló gondolkodásra serkenti az olvasót így például' ezt ajánlja: „Tervezzen munkafolyamatokat!" Persze, a tervezést mindig rajzokkal, képekkel kell végezni, hogy a munkafolyamatok egymásutánjai végül is teljes tanmenetet eredményezzenek. A munkafolyamatokat pedig a forma, a tér, a mozgásváltozás témaanyagából kell megvalósítani. A rajzolás, a festés, a mintázás megtervezésén kívül előírja még á szerző: „Saját magának műelemzéseket is kell végezni azzal a céllal, hogy rendszeresen kiválassza azokat az alkotásokat, amelyek teljesen megfelelnek a rajzoló —- festő — mintázó gyakorlati munka ód- pen felmerülő problémáinak.” Az elmondottakból kitűnik, hogy Soltra könvve teljesen szakít a -Xantus Gyula-féle rendszerrel, s a rajztanításban a megismerés vizuális útjának gondolatmenetét iárva, felerősíti az esztétikai átélés — elsajátítás mozzanatait is, rámutatva az esztétikai értékítélet kialakításának lehetőségeire is. A tankönyv számos tudományos tétel harmonikus szintézise, amely, megkíméli a hallgatókat, hogy a nem vagy nehezen beszerezhető, számukra alig megfejthető srakkönyvek után keresgessenek, bár a szerző minden egyes egység tárgyalásakor fölhivia a figyelmet a témához tapadó, javasolt irodalomra is, hogy a tovóbbkutatók kellőképpen tájékozódni tudjanak. És mivel a jó tankönyv egyik ismertető jegye, hogy könnyen tanulható legyen, Soltra az egyes fejezetek végén minden esetben „összefoglalást” is ad, és ismételten hangsúlyozza a feltétjenül átadandó ismeret- anyagot. Tudományos életünk legkülönbözőbb ágai telítve vannak görög-latin eredetű szakkifejezésekkel. Soltra sem tud kitérni a medicina, a pedagógia vagy a pszichológia szokványos terminus technikusai elől, de ezeket (mint például: akkomodá- ció, konvergencia, retinális diszparitás stb.) mindenkor megmagyarázza, hogy az olvasó könnyedén elsajátíthassa a néha súlyos elméleti anyagot. A tankönyv színismereti anyaga élődéinél sokkalta leszűr- tebb, egyértelműbb. Ismerteti a tulajdonságugrás törvényét, a sötét és világos, a tárgy és árnyékának kontrasztját, a fényárnyék szabályait, a színek rendszerezését, hatását, harmónia- rendszerét, képi értelmezésüket. Ezeknek az elméleti részeknek könnyebb megértését elősegítik a színes ábrák is, amelyek később már sajnálatosan csak fekete-fehér kivitelben jelentkeznek. A Tankönyvkiadó Vállalat húszezer példányban jelentette meg az ország valamennyi főiskolája részére Soltra Elemér rajztanítási tankönyvét — igazolva ezzel, hogy a szerző nemcsak művészeti életünknek, hanem a pedagógiának is jelentős képviselője. Tóth István \ a A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója Ünnepségek, kitüntetések Baranya megyei Tanács tüntetésben részesítette Egré- der Jánost, Kétújfalu Községi Tanács vb-titkárát, Fuchsné dr-. Krisztián Piroskát, a Pécs városi Tanács V. B. hivatala csoportvezetőjét, Gyovai Lajost, a Drávaszabolcs Községi Közös Tanács vb-titkárát, Kaszonits Simont, Gödre Községi Tanács elnökét, Vadkerti Józsefet, Hosszúhetény Községi Közös Tanács vb-titkárát. Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetésben részesült Cseri Miklós, Pécs város lakóbizottsági elnöke, Dragovácz Mihály- né, Siklós város Tanácsának bizottsági tagja, Erdösi János, Siklós városi tanácstag, Gergely László, Pécs megyei városi tanácstag, Hetesi János, Komló városi Tanács társadalmi aktívája, Magda József, Szigetvár városi tanácstag, dr. Szabó Antal, a megyei tanács tervgazdálkodási bizottságának tagja, Tapazdi Sándor, a drávafoki községi tanács tagja, Túli István, a hosszúhetényi községi tanács tagja. A megyei tanács elnöke a Tanács Kiváló Dolgozója kitüntetést 19 főnek adományozta. KISZ Baranya megyei Bizottsága A K|SZ Baranya megyei Bizottsága tegnap délufán tartót, ta a pécsi Ifjúsági Házban november 7-i ünnepségét. Először a Komlói Bányász Színpad műsorát láthatták a résztvevők, ezt követte az ünnepi köszöntő, melyet Pálty Tibor, a KISZ Baranya megyei Bizottsága titkára mondott. A köszöntő után Kovács Dezső, a KISZ Baranya megyei Bizottsága első titkára kitüntetéseket nyújtott ót. Ifjúságért Érdemérmet kapott Juhász István, a Mecseki Szénbányák Kossuth bányaüzemének pártbizottsági titkára; KISZ Érdemérem kitüntetésben részesült Berényi Zoltánná, a Pécsi Nyári Színház gazdasági vezetője, Bíró Lászláné, a DÉDÁSZ Pécsi üzemigazgatóságának műszaki tervezője, Nyikos Géza, a Pécsi Hőerőmű Vállalat gépésze, Szántó István, a DDGáz művezetője, Tóth Zsuzsanna, a Siklósi Szék- és Kárpitosipari Vállalat előadója, dr. Vass Georgina, a Szigetvári Városi Kórház gyermekorvosa, és dr. Veres József, a JPTE dékánhelyettese, ' Úttörővezető Érdemérem kitüntetésben részesült Barabás János, a villányi általános is- • kola igazgatóhelyettese, Hatvani Ferencné, a mohácsi Szabadság úti általános iskola pe. degógusa .és Huszka Gáborné, a komlói Gagarin úti általános iskola pedagógusa. Kiváló Ifjúeltér a szokásostól. November 6-án, szombaton — a délutáni ' ünnepségekre való tekintettel — kivételesen este fél 8kor kezdődik a bemutató. A többi előadás kezdési ideje változatlan. W. E.