Dunántúli Napló, 1982. október (39. évfolyam, 269-299. szám)
1982-10-21 / 289. szám
2 Dunántúlt napló 1982. október 21., csütörtök Meglepetés az izraeli politikai körökben Gemajel rendezési elképzelései Izraeli politikai körökben leplezetlen csalódással fogadták azokat a Washingtonból érkezett jelzéseket, amelyek szerint Amin Gemajel libanoni elnök rendezési elképzelései a legkevésbé sem esnek egybe az -izraeli csapatok kivonásához támasztott Tel Aviv-i feltételekkel. _A jeruzsálemi rádió tudósítója szerdán — washingtoni források alapján — arról tájékoztatott, hogy a libanoni államfő szigorúan körvonalazott elveket ismertetett amerikai tárgyalópartnereivel az országában levő külföldi erők kivonásával kapcsolatban. Gemajel a szíriai állásponttal összhangban kifejtette: az izraeli megszálló hadseregnek elsőként kell távoznia az országból, még az előtt, hogy az arabközi mandátum alapján ott-tartózkodó szíriai erők kivonulnának Libanon földjéről. Tel-Avivot láthatóan meglepetésként érte, hogy Gemajel állítólag elzárkózott az izraeli kormánnyal kötendő „biztonság^ szerződés" gondolatától. Ez a terv Izrael s'zamára biztosítaná, hogy a jövőben is közvetett ellenőrzést gyakoroljon a területével szomszédos dél-libanoni határkörzetben. Ugyanilyen kategorikus „nem"- mel találkozott az az izraeli követelés is, hogy a libanoni hadseregből dezertált Szaad Haddad őrnagy izraeli támogatást élvező milicistái „különleges státus" alapján tartósíthassák fennhatóságukat az említett határsávban. Mitterrand-Gemajel megbeszélés Francois Mitterrand francia elnök szerdán ebéden látta vendégül Amin Gemajel libanoni elnököt, aki washingtoni látogatását befejezve szerdán délben érkezett a francia fővárosba. Gemajel az Elysée-palotából távozva kijelentette, hogy két kérdésben kérte a francia kormány segítségét: politikai támogatást ahhoz, hogy a Libanont megszálló külföldi haderők mielőbb elhagyják az ország területét, s helyükre a libanoni hadsereg léphessen; továbbá pénzügyi és technikai segítséget az ország újjáépítéséhez. Gemajel hozzátette, hogy a francia elnökkel tartott megbeszélése után „derűlátóan” tekint a jövőbe. Michel Vauzelle, az Elysée- palota szóvivője a találkozó- utón azt mondotta, hogy Franciaország „készséggel rendelkezésre áll", hajlandó részt venni Obanon újjáépítésében, s nem fog beavatkozni az ország belügyeibe. A francia szóvivő szerint a libanoni elnök kérte a Bejrútban állomásozó többnemzetiségű haderő létszámának növelését. Francia részről tudomásul vették ezt a kérelmet, de még nem hoztak döntést. Nem határozták meg azt sem, hogy Franciaország milyen összeggel vesz majd részt Libanon újjáépítésében. Az izraeli parlament állásfoglalása Az izraeli parlament keddi szavazásán 56 képviselő támogatásáról biztosította, 50 pedig elvetette az izraeli kormánynak azt az álláspontját, hogy visszautasítja Reagan amerikai elnök közel-keleti tervének kulcselemét, nevezetesen a Jordánia, valamint Ciszjor- dánia és a Gáza-övezet közötti föderáció megteremtésének gondolatát, A Begin-kormány- zat számára ez volt az első komolyabb parlamenti erőpróba a bejrúti palesztin menekült- táborokban történt tömegmészárlások óta. A szavazást megelőző kétnapos vitában Jichak Rabin, az ellenzéki Izraeli Munkapárt egyik vezetője, volt miniszter- elnök kijelentette: Izraelnek nincs más választása, minthogy — cserében a békéért — hozzájáruljon a megszállt területek bizonyos részeinek visszaadásához. Begin kormányfő ezzel szemben leszögezte, hogy szerinte nem reális a Ciszjordánia felosztását szorgalmazó elképzelés, mert azt egyetlen arab vezető sem fogadná el. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy „nemzetközi nyomásra sem fogja soha visszaadni az Izrael által megszállt területeket". Azt fejtegette, hogy „a megoldást a Camp David-i egyezmények által kijelölt út jelenti és Izrael ragaszkodik a megállapodásokhoz". Új BELAZ gépkocsik« dömperek A szovjet bányászatban a szállítások több mint felét a Minszk környéki Zsogyinóban gyártott BELAZ dömperek bonyolítják le. Jelenleg új gyár épül a régi mellett, s ilyen módon lehetővé válik a 110 és 180 tonnás dömperek, valamint a 240 tonna teherbírású gépkocsivonatok gyártásának a megszervezése. A zsogyinói gépkocsikat tíz országba exportálják. A gyár fő szerelőszalagjáról eddig több mint 30 módosított változat került le. A 180 tonnás, 15 méter hosszú, 5 méter magas óriáshoz új szerelőszalag készült. Az új gyár a tudomány és a technika legújabb eredményeinek felhasználásával épül: a nehéz munkaműveleteket robotok és automaták végzik majd, korszerű gyártástechnológiát vezetnek be. Mindez lehetővé teszi, hogy nagyobb teljesítményű, gazdaságosabb, megbízhatóbb gépkocsikat gyártsanak. A gyár konstruktőrei új, hidromechanikus, ötfokozatú hajtóművet dolgoztak ki, amely 25 százalékkal növeli a gépkocsik teljesítőképességét, és egy műszak alatt 40—50 literrel csökkenti az üzemanyag-fogyasztást. Száznyolcvan tonnás önjáró BELAZ-gépek dolgoznak a pol- tavai bányászati kombinátban. Közgazdasági Nobel-díj Az 1982. évi közgazdasági Ncbel-díjat George J. Stigler amerikai közgazdász, a Chicagói Egyetem tanára kapta — jelentette be szerdán a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. Az indoklás szerint Stigler professzor „Az állami beavatkozás piaci folyamatokat befolyásoló szerepének tanulmányozásával alapvetően hozzájárult a piaci folyamatokkal és az iparszerkezettel kapcsolatos kutatásokhoz”. A most 71 éves Stigler az amerikai kormány gazdaságszabályozó intézkedéseinek jellemzőit vizsgálta, különös tekintettel a bérleti díjak és a minimum-bérek szabályozására. Az állami gazdaságszabályozásra vonatkozó kutatásaival Stigler új korszakot nyitott meg, amelyet „a szabályzás gazdaságtanának” neveztek el, és ugyancsak őt tartják „az információ- áramlás gazdaságtana" megalapítójának is. Stigler vetette meg az alapjait egy másik kutatási területnek is: a jog és a gazdaságtan kapcsolata vizsgálatának. Stigler kutatásának eredményei hozzájárultak az infláció és a munkanélküliség magyarázatához is. + BELFAST: Észak-lrország- ban a szerdai választások a közepesnél valamivel erősebb érdeklődés mellett és különösebb incidensek nélkül zajlottak le. A rendőrségnek azonban nem sikerült megakadályoznia, hogy az ír Nemzeti Felszabadító Hadsereg (INLA) nevű terrorszervezet 24 órán belül másodszor is pokolgépet helyezzen el a legerősebb britbarát protestáns szervezet, a hivatalos unionista párt vezére, James Molyneaux tartózkodási helyén. A bombát egy családtag még időben felfedezte, s utóbb a tűzszerészek hatástalanították. Osztrák bírói küldöttség Budapesten Szerdán Budapestre érkezett az Osztrák Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának dr. Rudolf Hartmann elnök vezette küldöttsége. A küldöttség — amely Szil'bereky Jenőnek, a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága elnökének meghívására tartózkodik hazánkban — tájékozódik a legfelsőbb bíróság I elvi, irányító tevékenységéről. Kommentar Valami mozgásba lendült Ázsiában? Mi tagadás, nehéz ilyen távolról felmérni egy- egy találkozó következményeit, még nehezebb kiszámítani, hogy az egyes államok kc-zti feszültség lanyul-e, vagy éppen éleződik e hatalmas kontinensen. Mindenesetre az utóbbi időben jelentősebb hangsúlyt kaptak azok a törekvések, amelyek a térség biztonságát kívánták elősegíteni. Ebből az aspektusból ítélve, figyelemre méltó Ziaui Hak pakisztáni elnök pekingi tárgyalása, valamint az ottani bejelentése, hogy november elsején Új-Delhiben találkozik Indira Gandhi indiai kormányfővel. Ami Pakisztán és Kína kapcsolatait illeti, a két állam között hagyományosan jó a viszony. Közismert, hogy Peking Ázsiai találkozók és Washington között a párbeszéd megkezdésében Pakisztán jelentős szerepet vállalt magára, mint közvetítő. Az is közismert, hogy az afganisztáni események megítélésében a két ország azonos álláspontot képvisel. S a Pakisztánban amerikai közreműködéssel felállított kikép- zőtóborokban az afgán ellenforradalmárok fegyverei részben kínai eredetűek . . . Újabban egyre több szó esik arról, hogy a pekingi külpolitikában bizonyos hangsúlyváltozások történtek. Ziaui Hak elnök talán nem véletlenül hangoztatta pekingi sajtóértekezletén. hogy Pakisztán és „az afgán pórt” képviselőinek genfi találkozóján „jó haladást” értek el. Meglőhet, a kínai vezetőkkel folytatott eszmecseréken fokozottabban figyelembe vették az afganisztáni helyzet konszolidálódását. Ha igen, akkor ebből a megfelelő következtetéseket is le kellett vonniuk. A pakisztáni—indiai viszony nem mondható zavartalannak. Gyakoriak a határvillongások, amelyek beárnyékolják a k.ét szomszédország kapcsolatát. Afganisztán megítélésében, a délkelet-ázsiai térség problémáiban ugyancsak eltérő Ziaui Hak és Indira Gandhi véleménye. Ha a november elsejei — igaz, rövidre tervezett — pakisztáni—indiai csúcstalálkozó létrejön az mégis annak a jele, hogy pakisztáni részről a korábbinál reálisabban ítélik meg a helyzetet. Erre utal az is, hogy a csúcstalálkozót követően, még az év vége előtt, a két külügyminiszter is tárgyalást folytat majd. Mint minden személyes találkozó, Ziaui Hak pekingi eszmecseréi és bejelentett újdelhi megbeszélése is azt tükrözi, hogy a politikusok keresik az együttműködés új formáit, a kapcsolatok bővítésének lehetőségeit. Különös fontossága van ezeknek a találkozóknak Ázsiában, ahol egyes országok között feszült a viszony, s a térség biztonságát gyakran ezek az ellentétek fenyegetik. Bizonyos, hogy a személyes találkozók hozzájárulnak az álláspontok közelítéséhez — India és Pakisztán esetében —, Ziaui Hak pekingi látogatása pedig talán elősegíti az úgynevezett afgán-kérdés reálisabb megközelítését. Ázsia biztonságának mindenesetre ez felelne meg a leginkább. Gyapay Dénes NAGYVILÁGBAN Várkonyi Péter és Púja Frigyes Moszkvába utazott Várkonyi Péter, az MSZMP Központi Bizottságának titkára a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására szerdán Moszkvába utazott. Kíséretében van Kótai Géza, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. Púja Frigyes külügyminiszter szerdán elutazott Moszkvába, ahol részt vesz a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának ülésén. Elutazásakor a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Vlagyimir Ba- zovszkij, a Szovjetunió budapesti nagykövete is. NSZK - kormányülés A nyugatnémet és a brit kormány — a NATO és az Egyesült Államók célkitűzéseinek megfelelően — kizárólag a szovjet és az amerikai szárazföldi rakéták csökkentését támogatja., Egyelőre nem kívánják, hogy a genfi tárgyalások témakörébe bevonják a tengeri telepítésű rakétákat, valamint harmadik országok, vagyis Nagy-Britannia és Franciaország eurast-ratégiai nukleáris erőit — jelentette ki Helmut Kohl kancellár londoni tárgyalásairól a bonni kormány szóvivője. A bonni kabinet szerdai ülésén — a londoni találkozón kívül — megvitatta a Nyugat- Európa és az Egyesült Államok között folyó „acélháború" ügyét is. Az NSZK bizonyos felételekkel kész elfogadni azt a közös piaci—amerikai megállapodást, amely az Egyesült Államokba irányuló nyugat-európai acélkivitel korlátozását irányozza elő, amennyiben ennek terheit arányosan elosztják a Közös Piacon belül. A pipázó nagymama A madridi pipázók klubjában szerdán ünnepélyesen köszöntötték a vasárnapi világbajnokság győzteseit. A Palma de Mallorcán megrendezett lassúsági világbajnokságon 10 ország csaknem 300 versenyzője vett részt. Az első helyet a japán Takaoka szerezte meg, aki 2 óra 56 percen át szívta a megadott meny- nyiségű dohányt. A különös sport újdonsült világbajnoka 36 éve hódol szenvedélyének. Szerinte a siker titka: a légzési technika és az önuralom. Sajnálattal nyilatkozott arról, hogy nem sikerült megdöntenie a 3 óra 40 perces világcsúcsot. A második helyet egy hölgy szerezte meg, a svájci Solderman asszony személyében, aki 2 óra 40 percen át tudta ,,tartani a frontot”. Az ezüstérem átadásakor értesült arról, hogy a verseny idején nagymama lett. Hófúvás Maszk vában Az időjárás váratlan szeszélyeihez hozzászokott moszkvaiak számára is meglepően korán köszöntött be a tél a szovjet fővárosban: kedden reggel a behavazott város látványára, hófúvásra és mínusz 4 fokos hőmérsékletre ébredtek a moszkvaiak. A havazás egész nap tartott, kellemetlenül lelassítva a közlekedést városszerte. Nem javult az időjárás szerdára sem, sőt a levegő hőmérséklete még tovább, mínusz 6—8 fokra hűlt le. A meteorológiai előrejelzések csupán a hét végére jósolnak kisebb melegedést. ♦ BUKAREST: Arany János halálának századik évfordulója alkalmából Bukarestben szerdán közös emlékünnepséget tartott a Romániai írószövetség és a Magyar írók Szövetsége. Az emlékünnepségen számos magyar és román író, költő, irodalomtörténész és irodalombarát vett részt — összesen mintegy százötvenen. A Magyar írók Szövetségét Nagy Gáspár, a szövetség titkára és Sánta Ferenc író képviselte. Ott volt a rendezvényen Ba- rity Miklós, hazánk bukaresti nagykövete. LAPZÁRTA Iránban a jövő hónapban szakértői gyűlést választanak, amely ki fogja jelölni az ország vallási és politikai vezetőjének, Khomeini főpapnak az utódát. A szakértői gyűlés tagjaira országos választáson lehet majd szavazni. Ali Akbar Natek Nuri belügyminiszter a teheráni rádióban közölte, hogy a választásról szóló döntést a 83 éves Khomeini váhagyásával hozták meg. Hét ember meghalt, kilenc pedig eltűnt szerdán a spanyolországi Valencia tartományban pusztító árvízben — jelentették a spanyol hatóságok. Az áradást az elmúlt 24 órában lezúdult viharos esőzések okozták. Alicante vidékén öt személy halt meg és kilencen eltűntek, amikor az ottani nukleáris központ dolgozóit szállító autóbusz egy folyóba zuhant. A folyón átkelő buszt a híddal együtt elsodorta az ár. A másik két áldozat két gyerek, aki Valencia körzetében fulladt az árba. Pécsi és bükkösdi cipőgyártó üzemünkbe O FÉRFI, O NŐI SZAK- ÉS BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT. JELENTKEZÉS: PÉCSI CIPŐIPARI SZÖVETKEZET, Pécs, Madách Imre u. 10. munkaügyi és bérosztály. Árusítással egybekötött kávéfőző-bemutató A CENTRUM ÁRUHÁZ MŰSZAKI OSZTÁLYÁN 1982. október 21-23-ig. Különféle típusú kávéfőzők nagy választékban.