Dunántúli Napló, 1982. október (39. évfolyam, 269-299. szám)
1982-10-12 / 280. szám
1982. október 12., kedd Dunántúlt napló 5 A jövő évtől? Jegykezelő készülékek a pécsi autóbuszokon Közel egy évtizede annak, hogy a Völán 12-es Vállalata Pécsett, majd később a baranyai városokban pénzérmével ■működő jegyautomatákat szerelt föl a helyi közlekedése járatokra. Annak idején és azt követően is, az utazóközönség idegenkedve fogadta az új rendszert 1973 után a Volán több mint négyszáz jegyautomatát szerelt föl városi autóbuszaira, amelyek az évtizedes használat következtében elavultak. Az utóbbi időben mind több panasz érTele a raktár Górcsőnkben A görcsönyi üzem rostáló és zsákoló berendezése Erb János (elvétele Kodály-kórusok országos találkozója Kodály nevét viselő kórusok országos találkozóját rendezik meg október 16-án és 17-én Szolnokon. A kétnapos találkozó résztvevői — köztük házigazdaként a 60 éves jubileumát ünneplő szolnoki Kodály-kórus —- e zenei eseményen tisztelegnek a magyar kórusművészet megújítójónak munkássága előtt. Az alföldi megyeszékhely művelődési központjában a program során tizenhárom leánykor, férfikar és kamaraikórus szerepel a közönség előtt. A program október 16-án, szombaton délután — gyermek- és ifjúsági kórusok részvételével — nyitóhangversennyel kezdődik, majd az ©sti folytatásban a felnőtt kórusok lépnek pódiumra. A Kodály-kórusok országos találkozója október 17-én, vasárnap de. a tiszaligeti sport- csarnokban zárul, ahol közös előadásban csendülnek fel Kodály legszebb művei. Késik a megrendelés ■■■■■■■■■■—————i—^^ g Kevés borsót, babot, madáreleséget visznek Takarítják az új lakásokat kezett a vállalathoz a készülékek meghibásodása miatt. Többek között ezért is határozott úgy a Volán, a tröszt egyetértésével, hogy Debrecen és Szeged után Baranyában is a Budapesti Közlekedési Vállalat által használatos jegyérvényesítő készülékekkel látja el a Pécsett, és a megye városaiban közlekedő helyi járataikat, A Volán vezetői a közelmúltban megkeresték a Fővárosi Finommechanikai Vállalatot, amely a szükséges hétszáz jegyérvényesítő készüléket legyártaná, ugyancsak tárgyaltak a Rákóczi Jegynyomdával, amely az induláshoz szükséges húszmillió jegy elkészítését vállalhatná. Ám, mindeddig nem jutottak előrébb: mindkét cég kapacitása, az általuk adott információ alapján lekötött. A Volán vezetői ettől függetlenül bíznak abban, hogy végül is a jövő esztendőre mind a jegyérvényesítő készülékek, mind pedig a jegyek legyártásának gondja megoldódik. Annál is inkább, mert időközben meg- kezdődtek a tárgyalások — és elvi megegyezés is született — a MÁV-val, a postával, a Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalattal annak érdekében, hogy a fővároshoz hasonlóan az utazó megvehesie a buszjegyet a trafikbab, a vasúton, a postán .... Füstölgésem két hónapja kezdődött. Budapesten, az Amfora Vállalat Lenin körúti boltjában ajándéknak vásároltam szép, különleges poharakat. Az jeladó, miután egyenként egy darab félbetépett se- lyempapirba csomagolta őket, megkérdezte: el tudom-e tenni valamibe? Mondtam, hogy nem, ekkor fogott egy hártya- papírt és az egészet ezzel csomagolta át. A selyempapír egy idő után —, villamosról fel- és leszállás közben csúcsforgalomban — szétbomlott és nekem egy utcai pádon kellett az ezer forint feletti értékű poharakat elszorítozni a már nálam lévő csomagokba, egy pár cipő, piperecikkek és élelmiszerek közé. Nem sokkal ezután egyik kolléganőnktől, nyugdíjba vonulása alkalmából, emlékezetes, szép ajándékkal szerettünk volna búcsúzni. A Konzum Áruházban akko[ kapható, szép, öblös kristálypohárra esett a választás, és -amikor a vásárlással megbízott kolléganő kifizette a poharakat, a csomagolást végző eladó megkérdezte: van-e szatyorja? így kerültek a drága kristálypoharak kolléganőm bevásárló hálójába, amiben a zöldséget, krumplit szokta hazavinni. A közelmúltban a Kossuth Lajos utcai üveg-- és porcelánboltban nyomták a kezembe — az ugyancsak ajándékba vásárolt - 12 darab üvegtányért, hasonló papírcsomagolással. Nem jönnek exportáruért a kamionok a Mezőgazdasági Termékfeldolgozó és Értékesítő Közös Vállalat görcsönyi magtisztítójába. Csendes a berakodó. Ha megfordul egy-egy szállítójármű, kevés borsót, vagy madáreleséget visz. Alig működnek az automata mérlegek, néha indítják el a svéd, osztrák és nyugatnémet legmodernebb osztályozó és rostáló berendezéseket. A 38 dolgozó zöme kényszerszabadságon. Az egy éve működő modern létesítményben, amelynek a kialakítására maga a Tszker 14 millió forintot fordított, dugig a raktárak, néhol már a szállító utakat is megrakták zsákokkal. A bőség zavara? Első pillanatra igen, hisz az adatokat hallva azt gondoljuk, hogy a felhalmozott 420 vagon magféleség gyorsan, jelentős devizához juttatja az exportáló Agroimpex Külkereskedelmi Vállalatot és jól jár a gazdaságokat exportra ösztönző Tszker is. A fenti mennyiségnek csaknem a fele útrakész, Nem hiszem, hogy az üvegboltok nem tudnának gondoskodni arról, hogy megfelelő ajándékcsomagoló eszköz álljon rendelkezésükre, hogy azoknak, pkik kérik - akár pluszként megfizetve - ily módon kaphassák meg a különleges alkalmakra szánt ajándékot. Miért vagyunk ilyen igénytelenek? csak épp egy hónapja, hogy nincs komolyabb megrendelés magexportból'. Legfeljebb az étkezésre szánt borsót viszik az NSZK-ba, de kis tételben. Az már nagy öröm volt ebben a termelési kényszerszünetben, amely sajnos épp feldolgozási csúcsidényre esik, amikor a jugoszláviai zentai konzervgyár 24 vagon babot vásárolt. A gyár vinne többet is, csak most nincs elég valutája. Tóth János üzemvezetőtől megtudtuk, nem azért álltak le a magtisztítással, mert minőségi kifogás érte volna a küldeményeiket. Ugyanis méretre osztályoznak, teljes a minőségi tárolás, a rágott, törött szemeket is kiválogatják, persze sok függ attól is, hogy milyen alapanyagot küldenek a gazdaságok. Például a sok eső következtében a napraforgó csíkozása lekopik, s így már nem kell az áru a - külföldi, köztük nyugatnémet, holland, belga, olasz megrendelőknek. A napraforgó, mint madáreleség kél el külföldön, borsó után ebből exportálnak legtöbbet, utána a bab, hajdina és a köles következik. A leállás egyetlen oka, hogy a külföldi partnerek nem igényelnek árut, kevés a pénzük, vagy tán máshonnan szerzik be az eddig Görcsönytől rendelt magvakat. Ezt a magüzem vezetői nem tudták. De abban biztosak, ha két héten belül nem indul meg a szállítás, akkor veszélyben az exportterv teljesítése, eleshetnek 250 vagon mag valutájától, amit senki sem szeretne. A tavalyi őszön is hasonló helyzet állt elő, de az korántsem bizonyult olyan veszélyesnek, mint a Aki már tudja, hogy még ebben az évben beköltözhet új — s talán életének első önálló — lakásába, már biztosan izgatottan készülődik az eseményre, s alig várja, hogy átadják neki lakásai kulcsát. Nos, akik a siklósi városrészbe, a Hajdú Gyula út 61., 62v 63. és 64-es számú házába költöznek, azok számára jó hír, hogy lakásaikat már takarítják. A 63-as számú ház előtt is dolgoztak, készült a járda, amikor tegnap arra jártunk, s már messziről meg lehetett ismerni, melyik az az épület, ami közeli átadás előtt áll: ha fölnéztünk a tízemeletes házra, az ablakokban föl-fölbukkant egy-egy asszony, kirázta a törlőrongyot, s már*el is tűnt a lakás belsejében. — Ma jöttünk át reggel a 64-esből, mondja Kullai Istvánná, a tíz fős takarítóbrigád vezetője. — Ma a 'beépített szekrényeket és a fürdőszobákat takarítjuk. Mi tízen csináljuk az eqészet. Ezzel ma biztosa., végzünk, azután holnap kezdődik a vizes takarítás, szóval az ablakmosás, ilyesmi. Ha készen vagyunk, akkor jöhetnek, akik föltesrik a szőnyeget, aztán még egyszer megnézzük, tényleg tisztaság von-e, s utána már akár költözhetnek is. Egy másfél szobás lakás kisebbik szobájában állunk, valahol a negyedik emeleten, s a beszélgetésre mind többen gyűlnek körénk. Valamennyien a BÉV dolgozói; mondják, hogy egyre kevesebben vállalják ezt a munkát, s a takarítók egy része mindig változik. Persze, nem könnyű munka, leginkább az riaszt el sokakat, hogy egyik héten itt, másik héten ott kell dolgozni.' Előzőleg 'Mohácson voltak, s hogy mi lesz a legközelebbi munkahelyük, azt még nem tudták volna megmondani. És a fizetésük? » S — Az nem mindig egyforma, háromezertől négyezerötszázig — mondják kis vita után, hiszen az összeg havonta és személyenként is változik, sok mindentől függ, hogy eqy hónapban mennyit keresnek. A tíz nő között egyébként elég sok volt a fiatal: ez kicsit meglepő is volt, mert eddigi tapasztalataim szerint, akárhányszor voltam hasonló munkahelyen, mindig idősebb asszonyokkal találkoztam. Elkészült a fotó, lassanként mindenki visszamegy a félbehagyott munkához. A takarítás gyorsan halad. Mondják, hogy a költözés elsősorban attól függ, mikor lesz készen a lift. De a liftszerelők is éppen ott voltak, tehát már ez a munka is elkezdődött, s így legkésőbb másfél hónap múlva jöhetnek a lakók is. D. Cs. S. Zs. mostani. Csuti J. Közösségünk elítélte a diszkét rongálóját Tantestületünk és tanulóink megdöbbenéssel hallgatták a hírt, mikor reggel az újságban megjelent cikket a hirdetőbe beolvastam. Akkor még abban reménykedtünk, hogy nem a mi tanulónk, hisz J. Z. kezdőbetűs nevű nem jár az iskolába. (Munkatársunk a váratlan esemény kapcsán elmulasztotta a kezdőbetűk azonosítását, érre a lapzárta következtében ideje nem volt, ezért olvasóink elnézését kérjük! — A szerkesztőség megjegyzése.) Hosszú órákat igénybe vevő nyomozás után derült ki a szomorú valóság, hogy S. Z. kiskőrösi tanulónk volt a tettes. Mint fiatalkorúnak, a neve rejtve maradt a nyilvánosság előtt, a közösség azonban, mely vétlen az egyén cselekedetében, megneveztetett. Városunk eredményéért aggódó, joggal felháborodott lakók közül telefonon többen gúnyosan gratuláltak-nevelési eredményűn kihoz, mások viszont — az iskolát ismerve — a segítségükét ajánlották fel. Az utóbbiakkal egyetértve elvünk és meggyőződésünk: az általánosítástól óvakodni kell, mert ez az egyéni felelősséget „elmossa”. Remélem, hogy az indulatok lecsillapodása után a megítélések is reálisabbak lesznek. Nem az egyedi eset, hanem az évek óta elért és jelenleg is meglévő eredményeink, a többség becsületes munkája, magatartása jelenti az alapját az intézményünkről alkotott véleményeknek. Remélem azt is, hogy városunk minden jórézésű lakosa kilép a közömbös "nem az én kötelességem” tétlenségéből, és segít megelőzni, megakadályozni a felelőtlen rongálásokat. S. Z. tettét úgy ítéltük meg — ezt édesanyjával is megbeszéltem :— hogy azonnali hatállyal kizártuk a tanulók sorából. Szentirányi Józsefné a Komarov Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója Csomagolás nálunk Véleményegyeztetés Döntési mechanizmusunk kér. dőjeleződött meg ismét vasárnap este a televízió egyik riportjában, Nem először került szóba olyan eset, amiből kiderült, hogy a társadalmi véleményezés és beleszólás gyenge lábakon áll. Az eset maga egy városren. dezési probléma: az építkezés, a panelóriások emelésének helye és iránya tervekben rögzített, de történetesen útba esik egy családi házas negyed, amelyet ilyeténképpen le kívánnak törölni a föld színéről. A lakók tiltakoznak, ahogy ez mór íenni szokott, csak ezúttal érvekkel, szervezetten, alternatívákat is megjelölve tiltakoznak, így azután véleményük nyomán valószínűleg módosulnak a tervek. A Hatóság nyilatkozik, de szokás szerint nem arról, amiről kérdezik, és szokás szerint köznapi fül számára érthetetlenül. A televízió levonja a szükséges következtetéseket: lám, megint nem kérdezték meg a lakosságot, talán a helyszínt se tanulmányozták, a tervek, döntések íróasztal mellett születnek, sokszor életidegenek. Továbbá: az ott lakó emberek (mennyi értelmes, átgondolt, felelősségteljes vélekedés! a kontraszt a Hivatallal. annál nyilvánvalóbb!) helyesen hangsúlyozták, hogy az ország számára sem kifizetődő jó állapotú házakat lerombolni nem is lényegesen több panellakás kedvéért. Igen, épp a múlt héten hallottuk a döbbenetes adatot: a másfél millió fölépített lakásból csak 900 000 jelent valóban új lakást, a többi az régit pótol, s ebből az irdatlan számból csaknem a fele a városrendezési terveknek áldozatul esett szanált lakás. Ez olyan adat, ami önmagában elég kellene hogy legyen ahhoz, hogy lefogja a kezet, ami könnyelműen és „nagyvonalúan" alá- irogatja a szanálási határozatokat. A magyar állampolgárok, az ország javainak tulajdonosai nagyon is indokoltan háborodnak föl azon, hogy e nem túlságosan bőséges javakkal valakik az ő nevükben ilyen pazarlóan gazdálkodnak. Mindez világosan kiderült a televízióból. Hogy mégis szót ejtünk róla, annak a nyomatékosításon kívül az az oka, hogy nem lehet elégszer hangoztatni: a közérdek érvényesülésének útjából el kellene végre takarítani a begyöpösödött intézményi gyakorlatot. Tarthatatlan állapot az, hogy pecsétes, visszavonhatatlan döntések születnek az érdekeltek megkérdezése nélkül, a közvélemény megismerése nélkül, a legilletékesebbek jóváhagyása nélkül. A hatalom gyakorlói olyan jogokat sajátítanak ki ezzel, amelyek nem őket illetik. S itt nem arról van szó, hogy adott hivatalnok nem eléggé fölkészült, nem eléggé felelősségteljes —, hiszen ezzel az állítható szembe, hogy mások viszont hivatásuk magaslatán állnak, s így a szubjektív szempontok kerülnek előtérbe, miáltal a kérdések csak szubjektív alapon eldönthetők, vagyis nem jutottunk előre egy tapodtat sem. Nem, hanem valóban a döntési gyakorlat gyökeres megváltoztatásáról van szó, a társadalmi érdekeket valóban a társadalommal egyeztető, az optimális megoldást megalapozottan kereső, (nyílt város és egyéb) -politikáról. Ha valaki ezzel azt a régi, elaggott érvet szegezné szembe, hogy az előzetes érdek- egyeztetésnek komoly akadálya ma még a társadalom éretlensége, az emberek közömbössége, tudatlansága, és így tovább — annak szívből ajánlanám, menjen ki „a nép közé", meglátja, mennyi okos ötlet, felelős vélemény van ott. Ha úgy tetszik: parlagon heverő szellemi (és egyéb) energia. H. E.