Dunántúli Napló, 1982. október (39. évfolyam, 269-299. szám)

1982-10-12 / 280. szám

Dunántúlt napló 1982. október 12., kedd Segíts magadon! Technikai szabadiskola a komlói művelődési házban Hol sajátíthatjuk el a háztar­tási gépek javításához, a ház körüli munkákhoz szükséges alapismereteket? — pécsi ol­vasóink érdeklődése nyomán jutottunk el Komlóra, ahol a városi művelődési központ vál­lalta fel e fontos szolgáltatás megszervezését, lebonyolítását. Idén januárban kezdték meg a komlói Május 1. Művelődési Házban a Technikai szabadis­kola sorozatot, amelyben elmé­leti és gyakorlati ismereteket nyújtanak mindazoknak, akik maguk szeretnék megtanulni, illetve elvégezni a háztartások­ban adódó munkákat, kezdve a kisgépek javításától a szo­bafestésig, mázolásig. Az is­kola előzménye két fontos dolog: két éve létrehozták, szintén a Május 1. Művelődési Házban a központi barkácsmű- helyt, amelyben bárki, szakem­berek útmutatása, tanácsadá­sa mellett elvégezhette az ott­honi famunkákat, Ma már szép barkácsgépparkkal rendelkezik a műhely, egyebek között hu­szonnyolcezer forintért vásárol­tak egy kombinált gépet, amely többféle munkára képes. Csü­törtökön nyit ismét a műhely, délután fél négytől este fél hétig várják itt az érdeklődő­ket, s szükség esetén a hét más napján is kinyit a barkácste- rem. A szabadiskola másik előzménye tulajdonképpen ,,próbaiskola'’, a mecsekfalui házasok klubja, amely vállalta hasonló gyakorlati és elméleti előadássorozat megszervezését, nagy sikerrel. Három eredményes kurzust szervezett idén a technikai is­kola. A résztvevők megismer­kedhettek a vizes szerelvények és a villamos berendezések karbantartásával, javításával, az egyszerű villanyszerelési munkákkal. Az 501-es Szak­munkásképző Intézet tanárai az Anna-aknai tanműhelyben tartották a gyakorlati foglalko­zásokat. A szobafestés, mázo­lás, tapétázás ismereteinek ok­tatói a Komlói Városgazdál­kodási Vállalat mesterei vol­tak, s a hallgatók a nagytata­rozás előtt álló művelődési köz­pont termeiben próbálhatták ki képességeiket. Egy hete indult az újabb kur­zus, amelynek során az olaj­kályhák javításával ismerked­nek meg a részt vevők a bar- kácsműhelyben. Tervezik, hogy a következő sorozatban a kü­lönböző technikai eszközök, magnók, fényképezőképek, le­mezjátszók javítását tanítják meg az érdeklődőknek. Ta­vasszal a kiskerttulajdonosok­nak segítenek a kerti gépek karbantartásával, sőt a szak­emberek megtanítanak arra is, hogyan lehet például régi mo­sógépmotorból fűnyírót barká­csolni. Komlón ma már elismert a művelődési központ szolgálta­tó tevékenysége. A Városgaz­dálkodási Vállalat igazgatója jegyezte meg egy várospoliti­kai fórumon: üdvözlik a szol­gáltatást, mert a vállalat egy­maga nem képes ellátni az egyre növekvő igényeket... Bizonyára nem zárkóznának el Komlón a tapasztalatok átadá­sától, s remélhetőleg Pécsett is lesz vállalkozó szellemű intéz­mény, mert érdeklődők, jelent­kezők lennének. Kisiparosok a szolgáltatásban Névjegyzéket adnak ki tizenötezer példányban Rendszeresen közöljük olva­sóinkkal az új iparengedélyt váltott kisiparosok névsorát, s tesszük ezt most is. Bevezető­ként megemlítjük, elmondjuk, hogy még az év végén megje­lenik az iparosok új névjegyzé­ke, amelyet most készít a Pécsi Szikra Nyomda tizenötezer pél­dányban. A KIOSZ ingyenesen osztja szét a füzeteket, s meg­találhatók majd a KlOSZ-iro- dában, postákon, OTP-fiókok- ban, forgalmasabb helyeken. S ha teljes lesz a névjegyzék, azok, akik a hét végén szorul­nak kisiparos segítségére, meg­kérhetik a címeket a KIOSZ klubjában is. Természetesen a füzet megjelenésekor értesítjük olvasóinkat a klub címéről, tele­fonszámáról. Tóth Lajos vízvezetékszerelő, Görcsöny, Arany J. u. 3.; Schmidt Jenő fapadlozó és mű­anyagburkoló, Pécs, Vince u. 24.; Hajnal Tibor kútásó, Pécs, Tarr I. u. 8/b.; Rácz József fény­képész, Pécs, Pollack M. u. 14.; Lakatos János közúti órufuvaro- zó, Pécs, Gyöngy u. 12; Csere­pes Béla közúti árufuvarozó, Pécs, Frankel L. u. 3.; Vörös László közúti árufuvarozó, Pécs, Hajdú Gy. u. 1.; Eiter Rezső ■szobafestő, mázoló, tapétázó, Pécs, Dobó/, u. 62.; Török Ká­roly személyszállító magóntaxi, Pécs, Fülep L. u. 26.; Fábián Józsefné szekérfuvarozó, Keszű, Petőfi u. 64.; Pallos Józsefné női szabó, Pécs, Lahti u. 54.; Iharosi Ferenc műkőkészítő, Pécs, Bánki Donát u. 19.; Adóm Erna fülbevaló belövő, Pécs, Sarló u. 26.; Bohnicsek Tibor ács-állványozó, Kozármisleny, Móra F. u. 68.; Antal Pál sze­mélyszállító magántaxi, Pécs, Frankel L. u. 31., Bajtai Dezső- né kézihurkoló, gombáthúzó, szemfelszedő, kézimunka-elő- nyomó és hímző, Pécs, Váci M. u. 2.; Tóth Miklós személyszál­lító magántaxi, Pécs, Törekvés u. 14.; Panta Dezső közúti áru­fuvarozó, Pécs, Bimbó u. 18.; Gál Jenő asztalos, Pécs, Bogár u. 25.; Kosin Lajos közúti áru­fuvarozó, Görcsöny, Aszódi u. 7.; Gyaraki Mihály autószere­lő. autóápoló, Pécs, Ágoston köz 1/c.; Pécsi Istvánná ruha- díszkészítő bőrből, textilből, Pécs, Egri Gy. u. 42.; Hauk An­tal kárpit- és szőnyegtisztító, Pécs, Magyar L. u. 7/b.; Káló Ferenc személyszállító magán­taxi, Kozármisleny, Toldi M. u. 26.; Bakány István autóápoló, autómosó, Pécs, Szántó K. J. u. 2la.'. Horváth László lakatos, Pécs, Fábián B. u. 22/1.; Szabó Sándor férfiszabó, Pécs, Berek u. 5.; Lohner Gábor műkőké­szítő, Pécs, Sarohin tábornok u. 15.; Boros Károly személy- szállító magóntaxi, Pécs, Melin­da u. 45.; Tibor István kőmű­ves, építőip. javító, Kozármis­leny, Rákópzi u. 1.; Stivics Zol­tán esztergályos, Pécs, Kemény E. u. 9.; Szose Tibor nyílászárók szigetelése, Pécs, Sarohin t. u. 6.; Konrád Miklós központifűtés- és csőhálózatszerelő, Pécs, Kis- piricsizma dűlő 3.; -Kőszegi La­jos szekérfuvarozá, Pécs, Álmos u. 32.; Zathureczky Béla sze­mélyszállító magántaxi, Pécs, Móricz Zs. tér 15.; Hős Tamás bútoripari termékek és nyílás­zárók burkolása, Pécs, Pollack M. u. 17.; Nagy István személy- szállító magántaxi, Pécs, Haj­dú Gy. u. 18.; Majoros György közúti árufuvarozó, Pécs, Faze­kas M. u. 10.; Bakó Mihály la­kástakarító, Pécs, Lengyel Gy. u. 10/a.; Szűcs Béla személy- szállító magántaxi, Pécs, Krisz­tina tér 16.; Grosics Lajosné női szabó, Pécs, Jurisics M. u. 38.; Nikolics Sándor közúti áru­fuvarozó, Pécs, Fűzfa u. 4.; La­katos Sándor közúti árufuva­rozó, Pécs,_ Frankel L. u. 18.; Herzfeld Józsefné kézihurkoló, sál- és textilfestő, Pécs, Hőgyes E. u. 25.; Molnár János rádió- és tv-szerelő, Pécs, Hegyalja u. 47.; Németh Antal panelfúró, Pécs, István u. 8. Utazás az autó körül (HL) Alkatrészellátás Hiányos lenne a gépkocsi forgalmazásáról és javításáról alkotott kép, ha nem néznénk szét másutt is. Elhallgatnánk továbbá azokat a nehézsége­ket, amelyekkel akár a Mer­kúrnak, akár az autójavítók­nak szembe kell nézniök. Köz­ismert, hogy a fejlett moto- rizációjú országokban autót vásárolni nem gond. Legalább­is, ami a kínálatot és az autó- kereskedések bőséges számát illeti. Várakozási idő azért itt is akadhat. Akár egy típus új­donsága miatt, akár mert egyes autógyárak rendelésre gyártják modelljeiket, a vevő által megkívánt szín, motor és kocsiszekrény változatban. A Merkur csak három városban ad át kocsit. Számottevő ja­vulást eredményezne, ha a tervezett pécsi és szegedi te­lep is elkészülne. Ez megkí­mélné a vásárlókat a hosszú utazásoktól, és csökkentené az autógyárak megállapodástól eltérő szállításaiból származó időnkénti zsúfoltságot is. Autójavítás: kemény dió. Nemcsak nálunk, hanem világ­szerte. Az autósok sehol sem viseltetnek túlzott bizalommal Báirmily furán hangzik, lehet teljesítményben autóvezetést ta­nítani, s nem a minőség rová­sára! Ellenkezőleg. Jó ösztönző a szívonalasabb oktatói munká­ra. Az MHSZ Baranya megyei Gépjárművezetőképző Iskolájá­ban ,,bejött" ez a bérezési for­ma. Az oktatók egy csoportja nemrégiben vállalkozott a kí­sérleti szerepre és mint elmond­ták, megvan a számításuk, más oldalról közelítve az intézmény is jól jár, hiszen javul az ered­mény. A vizsgált adatok jól mu­tatják ezt. Ebben az iskolában vegyes­profilú a képzés. Elsőszámú fel­adatuk a sorkatonai szolgálat előtt álló fiatalok felkészítése. Mielőtt bevonulnak, személy- és tehergépkocsira szerezhetnek vezetői engedélyt, sőt „Alkate­góriából is tehetnek vizsgát, így a motorvezetésre jogosító pe­csét is ott lehet a jogosítvány­ban. A sorkötelesek 66 órát vezet­nek felváltva teher- és személy- gépkocsin. Persze itt érvényes, hogy aki tehetséges jobb ké­pességű társainál, az keveseb­bet ül a volánnál. Aki pedig gyengébb, pótórókat kap. — Milyen véleménnyel van a fiatalokról Balogh Géza iskola- vezető. — Általában ügyesek és na­gyon akarnak. Sajnos közülük sokan felelőtlenek, nem érzéke­lik még a közút veszélyeit, ma­gatartásuk talán több mint amit a temperamentummal ki lehet fejezni. Ebből kell lefa­ragnunk és meg is tesszük. Na­gyon sökat foglalkozunk velük, példákkal igazoljuk: a jármű- vezetés soha nem szabad hogy öncélú legyen, és tanulják meg egy életre, hogy a közlekedés egyik legfontosabb alapeleme a jó partneri kapcsolat kiala­kítása. Szinte beléjük sulykol­juk a közlekedési fegyelmet. A ,,B"-kategóriás oktatásban nagy az előrelépés. Teljes gép- kocsiparkot cseréltek, mindenki vadonatúj Zsigulin tanul és ma­gasabb szintű az elméleti kép­zés is. — Bár ezen még lehet és kell is javítani — mondja Balogh Géza. — Célprémiumot tűztünk ki az elméleti tanároknak, re­méljük ez megfelelően ösztö­nöz. Szükség is van az állandó Rovatszerkesztő: ROSZPRIM NÁNDOR a szervizekkel szemben. Nem éppen alaptalanul: túl vasta­gon fog a ceruza a számlá­zásnál, hanyag munkát végez, nek és így tovább. Az autó­sok érdekeit ugyan iparkama­rák és autóklubok védik, de a javítók csalafintasága rajtük is gyakran kifog. A megrendült bizalmat most több helyen diagnosztikai automaták beál­lításával igyekeznek visszanyer, ni. A berendezés néhány perc alatt vizsgálja át a kocsit és már is kifut a hibajegyzék a szükséges alkatrészek felsoro­lásával és árával. Az ügyfe­lek visszaédesgetésére ugyan­csak szükség van. Amerikában például egyre több szerviz jut csődbe - munka hiányában. Az autósok, megsokallva a so­rozatos „átveréseket" inkább maguk javítják kocsijaikat. Ezt igen megkönnyíti az a háttér­ipar, amely olcsón kínálja a javításhoz szükséges szerszá­mokat, műszereket. Hasonló je. lenség vonul át az európai fejlődésre, hiszen évente 1700 felnőtt jár ide és valamennyien engedélyt akarnak szerezni. Az említett létszám persze osztó­dik a megyében. Az MHSZ is­kolának hat kirendeltsége van, ahol oktatás folyik. Lehet tanul­ni Siklóson, Mohácson, Komlón Szigetváron, Szentlőrincen és Pécsváradon. Nőknek és férfiak­nak egyaránt. Érdekesen alakul az arány. Az utóbbi években több a női jelölt. Volt olyan osztály, ahol a 40 hallgatóból mindössze hét férfi képviselte az „erősebb" nemet. A nők jó tanulók, finomabbak a jármű­kezelésben, figyelmesebbek a közúton, óvatosabbak. Ez azon­ban néha határozatlansággal párosul, ami balesethez vezet­Előzetes forgalomtechnikai felmérés alapján közúti felül­vizsgálatot végeztek a KPM Közúti Igazgatósága kezelésé­ben lévő komlói utakon. A bejáráson szerzett tapasztala­tok alapján a szemlebizottság megállapította, hogy a város két legfontosabb útvonalán a Zobák—Komló-Magyarszék, il. tetve a Komló—Mánfa közötti szakaszon a forgalmi helyzet jó, mindenütt megfelel az el­várásoknak. Tekintettel azon­ban arra, hogy a balesetek többsége a gyalogos átkelő­helyeken, illetve azok közvet­len közelében történik, a bi­országokon is. Lám-lám: sehol sem fenékig tejföl az autósok sorsa. Pedig az alkatrészhiány ismeretlen fogalom, minthogy az alkatrészgyártás csaknem jobb üzlet, mint az autógyár­tás... A KGST autógyártói ezt még nem ismerték föl. A ke­reskedelem hiába rendel - a gyárak csak késve és hiányo­san szállítanak. Alkatrész nél­kül pedig nincs javítás. Ponto. sabban: csak olyan van, ami­lyennel nap mint nap talál­kozhatunk. Ez szükségszerűen teremti meg a manipulációk lehetőségét, kihat a munka- fegyelemre, lerontja a szervi­zek hitelét. Végső soron pe­dig megdézsmálja az autósok pénztárcáját és idegességet, feszültséget szül. Megkockáz­tatjuk: még a helyenként ta­pasztalható minősíthetetlen közlekedési morálunk egyik for. rása is. Búsbarna László Az idei párizsi autószalon, amelyen 25 ország gépkocsi­gyárai mutatják újdonságaikat, határozottan az energiataka­rékosság jegyében áll. A gép­kocsigyárak új termékeik rek­lámozásánál nyomatékosan felhívják a figyelmet arra, hogy az autó kevés benzint fogyaszt. (Persze az autós tapasztalat rendszerint azt mutatja, hogy a tényleges fogyasztás mindig több a reklómozottnál.) Min­denesetre szembetűnő az a tö­rekvés, hogy az új konstruk­cióknál csökkentsék a benzin- fogyasztást, s ez a nagykocsik­ra is érvényes. Így például a kiállítás egyik látványossága, az Audi-100 vásárlóinak a gyár azt ígéri, hogy a 2200 köbcentis motor 120 kilométe­res sebességnél csak 7,9 litert fogyaszt. Azt azonban nem közlik a gyártók, hogy mennyit „iszik” a kocsi a 200 kilomé­teresre jelzett csúcssebességnél. Ugyancsak a benzintakaré­zottság javasolta, hogy a je­lenlegi higanygőzlámpákat az erősebb fényt adó neutron­lámpákra cseréljék ki. Ugyan­csak a gyalogosközlekedés biz­tonsága érdekében a hétvé­gi házak közelében a közvi­lágítás, illetve gyalogjárda ki­építését tartják szükségesnek. A város és a Mánfa közötti területen lévő kiskertek bizton, ságosabb megközelítése érde­kében pedig már meglévő gyalogösvény meghosszabbítá­sát. Ezzel megszüntethető len­ne az erősen kanyargós, ne­hezen belátható útszakaszon a gyalogos közlekedés. Gépjárművezető-képzés Tanítás teljesítménybérben hét Müller István A felvételen látható Lada a megengedett sebességnél gyorsab­ban hajtott, s egy tehergépkocsinak ütközött. ■ * — i ■. ■ Megfelelő a forgalmi helyzet Komlón STOP Pécsett, Lvov-Kertvórosban a Viktória utcát és a Berek utcát os Egri Gyula utca felöl a Var- sány utca felé egyirányúsitják a megnövekedett rakodó- és par­kolóforgalom miatt. Az elmúlt héten 17 személyi sé­rüléssel járó közlekedési baleset történt Baranya megyében: 6 súlyos, 11 pedig könnyű kimene­telű volt. Gépkocsik kalapács alatt. Ár­verést rendeznek október IS-én IS órakor Pécsett, a Köztisztasági is Útkarbantartó Vállalat hatá­sági gépjármütelepén, a Névte­len utcában. Az árverésen 15 rendszám nélküli jármű kerül „ka­lapács alá", amiket bontásra értékesít a vállalat. Forgalmirendváltozás Hirden. A Tömörkény és a Poór Bertalan utcai csomópontnál megszűnik az elsőbbségadási kötelezettség, az utcák a többi útcsatlakozáshoz hasonlóan egyenrangúak lesznek. A Pécs városi Tanács építési és közlekedési osztálya kéri a jár- művezetőket, hogy fokozott fi* gyelemmel vezessenek. kossági törekvésnek a jegyé­ben áll az, hogy egyre több eddig is forgalomban lévő gép­kocsitípus dízelváltozatát mutat­ják be a gyárak. A Renault még Fuego sportkocsiját is fel­szerelte dízelmotorral. E válto­zat csúcssebessége a gyár ígérete szerint 175 kilométer, s átlagos fogyasztása 6,9 liter. A Peugeot eddigi típusainak új dízelváltozatait vonultatja fel a kiállításon. A „jövő autóit" is megtekint­hetik a látogatók. A Renault és a Peugeot — még csak a távoli jövő ígéreteként — bemutatja azt a két, még csak a tervezés stádiumában lévő kisautóját, amelyek, ha igaz, csak három litert vagy annál is kevesebbet fognak fogyasztani száz kilo­méterenként. A „Vesta” és a „Vera plus" nevű kocsikat azonban csak a kilencvenes évek elején lehet majd megvá­sárolni, szériagyártásukra ak­kor kerül sor. Máris kapható azonban az Opel gyár Corsa nevű kiskocsija, amely alacsony óra miatt (29 000 frankba ke­rül) veszélyes versenytársa lesz a hasonló kategóriájú francia kocsiknak. Fogyasztása a kü­lönböző nagyságú motorok szerint (900, 1200 és 1300 köb­centis motorokkal gyártják) 5- 8 liter között mozog, s csak 15 000 kilométerenként kell olajat cserélni. Az autószalon legnagyobb tömegeket vonzó látványossága azonban a „beszélő kocsi" volt. A Peugeot gyár turbó mo­toros típusán mutatta be azt az elektronikus berendezést, amelynek segítségével az autó „megszólal" és figyelmezteti a vezetőt valamelyik biztonsági berendezés meghibásodására, például arra, hogy a fékolaj szintje veszélyesen csökken. Ä Renault gyár külön standon állított ki hasonló berendezést (amely egyelőre még kísérleti stádiumban van.) Ez a műszer még arra is képes, hogy ha a gépkocsivezető hazatérve le­zárja kocsiját, de ha elfelejti leoltani a lámpákat, öblös hangon figyelmeztesse: vigyá­zat, eloltani a világítást. Arra is figyelmezteti a vezetőt, hogy indulás után nem engedte ki a kéziféket, rosszul zárta be az egyik ajtót, s „szól", ha útköz­ben csökken az olajnyomás, vaqy kifogyóban van a benzin. A Peugeot-nál még azt is be­mutatták, hogy a vezető is be­szélhet a kocsihoz, így utasítást adhat egy külön mikrofonnal a világítás bekapcsolására vagy aira, hogy a rádió egy meg­adott állomás műsorát közve­títse. Igaz viszont, hogy a be­mutató nem mindig sikerült: az acélparipa néha megtagadta a parancs teljesítését. „Beszélő kocsik” Párizsban

Next

/
Thumbnails
Contents