Dunántúli Napló, 1982. szeptember (39. évfolyam, 239-268. szám)
1982-09-11 / 249. szám
Nagyobb szerepet a döntésekben a pénzügyi szakembereknek! Változó feltételek között, változatlan célokért xeptember első napjaiban az or- '' szág minden részéből több mint 1500 vállalati, szövetkezeti és intézményi szakember sereglett össze Pécsett, hogy meghallgassa és véleményt cseréljen az ország előtt álló gazdasági feladatokról az állami pénzügyekért felelős vezetőkkel. A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság, a Magyar Közgazdasági Társaság és más tudományos egyesületek által rendezett IV. országos pénzügyi konferencián és annak szekcióülésein számos előadás — köztük Piti Zoltán megyei tanácselnök-helyettesünk korreferátuma — hangzott el, az előadásokat vita követte. Végül megfogalmazták a kétnapos konferencia ajánlásait, melyeket dr. Bősze Zoltán, a Pénzügymi- rfisztérium főmunkatársa, a konferencia előkészítő bizottságának titkára ismertetett. Lapunkban most visszatérünk a tanácskozásra. Az ajánlások közül kivonatosan közöljük azokat a legfontosabb feladatokat, amelyekkel a jövőben a pénzügyi szakembereknek behatóbban kell foglalkozniuk. A termelői szféra feladatainak ismertetésére van csak helyünk, ám ezeket a követelményeket értelemszerűen az intézményi gazdálkodásban is érvényesíteni kell. Ez utóbbival kapcsolatos a közölt korreferátum is. Cikkeinket annak hangsúlyozásával bocsátjuk útjukra, hogy a gazdálkodó szervezeteknek a jövőben minden területen fokozottabban be kell vonniuk döntéseikbe a pénzügyi szakembereket. Miklósvári Zoltán Konferenciánk fő kérdése, hogy a „tegnap" dinamikus növekedése után, a „ma" bizonytalan gazdasági ' feltételei között, a „holnap” milyen biztonsággal alakítható, illetve ez a biztonság miként növelhető a pénzügypolitika eszközeivel, örvendetes változás, hogy ebbe a vizsgálódásba — a korábbi hagyományoktól eltérően — egy új terület, a költségvetési szféra is bekapcsolódhatott. Ez azt jelzi, hogy napjainkban már nem csupán a termelés, hanem a fogyasztás hatékonysága is fontos kérdéssé vált. Hozzászólásomban — elfogult módon — azok nevében kívánok szólni, akik a fogyasztói oldalhoz tartoznak, s akik feladatai között a „bölcsőtől" a „sírig" szinte minden megtalálható. Számszerű adatok nélkül is érzékelhető, hogy a társadalmi A IV. országos pénzügyi konferencia ajánlásai A külgazdasági tevékenységben folyamatos feladat a kivitel évről évre történő bővítése. Ezt alátámasztja, hogy a gazdaságirányítás a dinamikusan fejlődő vállalatokat és szövetkezeteket a jövőben is sokrétű eszközökkel támogatja. Az exportlehetőségek feltárásához, a piaci igényekhez történő alkalmazkodáshoz a termelő és a külkereskedelmi vállalatok állandó együttműködésére van szükség. Különösen új termékek bevezetésénél, az erre irányuló vállalati elképzelések kialakításakor már az előzetes piacfeltáró munkát is indokolt együtt elvégezni. Elsősorban a gépiparban biztosítani kell a gyártmányok alkatrészellátását is. Az importnál felül kell vizsgálni, hogy mely tőkés viszonylatból beszerzett anyagokat és alkatrészeket lehet más forrásból (hazai térmelésből vagy szocialista országokból) beszerezni. A fejlesztési-beruházási tevékenységben alapvető fontosságú, hogy olyan konkrét akciók valósuljanak meg, amelyek hosszabb távon (több éves viszonylatban) idomulnak a várható forrásképződéshez. Ezek eldöntésekor tekintettel kell lenni arra, hogy csak azon termékek termelését indokolt bővíteni, amelyek perspektivikusan gazdaságosak és piacképesek, vagy lehetővé teszik a behozatal gazdaságos helyettesítését. Racionális lehet a meglevő állóeszközök pótlása is úgy, hogy az egyben korszerűsítést is eredményezzen. Ezt aláhúzza az intenzív fejlesztés igénye. Előfordulhat, hogy — a tartósan le* kötött betétek után fizetett kamatok függvényében — saját beruházás megvalósítása helyett a fejlesztési pénzeszközök banki elhelyezése, azoknak végleges vagy ideiglenes átadása a partner vállalatok részére, esetleg társulások létesítésére gazdaságosabbnak mutatkozik a saját befektetésnél. E lehetőségeket is célszerű áttekinteni, hiszen így elősegíthető a fejlesztési eszközök kedvezőbb allokációja. Az állóeszköz-gazdálkodásban elemezhető az egyes alapvető gépek és berendezések kapacitá.skihasználósa. Ameny- nyiben ilyen elképzelések vannak, indokolt lehet feltárni, hogy egyes gazdaságtalan profilok visszafejlesztése, megszüntetése nyomán feleslegessé váló kapacitások, berendezések ésszerűen átcsoportosítha- tók-e más termékek előállítására, netán értékesítésük indokolt. A felhalmozásnak a népgazdaság lehetőségeivel való összehangolás szempontjából rendkívül fontos a készletek alakulásának sokoldalú vizsgálata. Ennek során fel kell tárni, milyen lehetőségek vannak a szállítókkal való kapcsolatok javítására; az árak kialakításában történő együttműködésre a szállítási bizonytalanságok kiküszöbölésére az utánpótlási idők rövidítésére. Célszerű erőteljesen tőrekedni a feleslegessé vált anyagok, alkatrészek és más készletek feltárására, az ezek selejtezésére rendelkezésre állá lehetőségek jobb kihasználására, ezáltal is elősegítve a népgazdasági készletek elhelyezkedésének kedvezőbbé válását. Egyes esetekben indokolt lehet a készletek olyan mérvű csökkentése, amely lehetővé teszi a forgóalapok egy részérek felszabadítását és fejlesztési alappá való „visszakonvertálását". Ez elősegíti a fejlesztési források racionálisabb hasznosítását is. A vállalati bérpolitikában fokozottan indokolt törekedni a teljesítmények szerinti differenciálásra. Ezt mind a vállalaton belüli egyes szervezeti egységeknél, mind az egységekben dolgozó brigádoknál és azok tagjainál célszerű szem előtt tartani. Érdemes áttekinteni az alkalmazott bérezési formák feltételeit abból a szempontból, hogy azok mennyiben alkalmasak a munka hatékonysága emelésének alátámasztására. A foglalkoztatott létszám alakulása ugyancsak vizsgálható. Ennek során indokolt az adminisztratív alkalmazottak számának és arányának alapos áttekintése. Változatlanul igen fontos a költségggazdálkodós javítása. Az e téren elérhető megtakarításokra utalnak az energiatakarékossági program megvalósításában elért eredmények. Ezek ugyanakkor felhívják a figyelmet az itt még meglévő tartalékokra. Hasonló fontosságú az anyaggazdálkodási programban foglalt intézkedések végrehajtása, beleértve a hulladékok és másodlagos nyersanyagok hasznosítását, a fajlagos anyagfelhasználást mérséklő műszaki fejlesztő, termékszerkezet-javító intézkedéseket. A korábbinál is nagyobb jelentőségű a pénzügyi tervezés és ellenőrzés funkciójának az erősítése. Ma már a vállalati te rmelési-értékesítési-fejlesztési terveket ugyan nem kizárólag naturális mutatók figyelembevételével állítják össze. A pénzügyi terveket azonban gyakran csak mechanikusan, kizárólag a jövedelmezőség alapján dolgozzák ki anélkül, hogy a termelési-értékesítési elgondolások költségekre. kapacitás- kihasználásra gyakorolt hatásait kellően végigvezetnék. A megfelelő pénzügyi tervek készítését a korábbi időszakhoz képest nehezebbé teszik a közgazda- sági szabályozók gyakori módosulásai. Ezt elsősorban a rendkívül dinamikus külgazdasági változások - az értékesítési lehetőségek szűkülése, az árak ingadozásai, a hitelfeltételek szigorítása —, a hozzájuk történő mind rugalmasabb alkalmazkodás ösztönzése teszik szükségessé. Ezért elengedhetetlen a külgazdasági irányzatok folyamatos figyelemmel kisérése, hiszen ennek alapján nagy vonalakban előrelátható a szabályozóváltozások iránya. A vállalati pénzügyi terveket ilyen feltételek mellett több variánsban indokolt kidolgozni. Az egyes variánsokban a vállalati tevékenység . optimalizálását, az export maximalizálását a különböző feltételek között biztosító módszerek felvázolásán túl a számításba vehető jövedelmekből, megfelelő tartalékok képzésével is számolni indokolt. Ez biztosítja, hogy mind a fejlesztési, mind a folyó gazdálkodással kapcsolatos döntések kockázatainak kivédéséhez megfelelő pénzügyi és naturális források álljanak rendelkezésre. A hosszabb távra szóló, megalapozott pénzügyi tervek kidolgozása mellett fokozódik a folyamatos vállalati likviditás fenntartásának jelentősége. A folyó gazdálkodásban ez szükségessé teszi, hogy mind a beszerzésnél, mind az értékesítésnél olyan fizetési módok és feltételek kerüljenek alkalmazásra, amelyek biztosítják a ráfordításoknak a bevételekből történő zavartalan megtérülését. A szerződésekben kikötött fizetési formák és határidők betartását indokolt megkövetelni, megsértésük esetén pedig élni kell a lehetséges szankciókkal. A gazdálkodási színvonal emelésének fontossága aláhúzza a belső ellenőrzés hatékonyságának javítását. Ehhez az e munkával foglalkozó fel- készültségét jelentősen fokozni kell. A megfelelő belső ellenőrzés hozzájárulhat olyan tartalékok feltárásához (a költségek, a szervezettség, az adminisztráció stb. területén), amelyek a vállalat egyes részeinek, valamint teljes tevékenységeinek gazdaságosságát számottevően fokozzák. Változatlanul nagy a jelentősége a vállalati belső érdekeltségi rendszer korszerűsítésének. Alapvető szempont, hogy olyan formákat alkalmazzanak, amelyek az egész vállalatot ért külső hatásokat közvetítik az eaves szervezeti egységek felé. Ez által hangolhatok össze a külső elvárások a vállalati belső mechanizmussal. A vállalaton belüli érdekeltségben is növelni indokolt a közvetett szabályozáson (árakon, jövedelmezőségi kategóriákon) alapuló formák szerepét a közvetlen utasítások rovására. A konkrét érdekeltségi rendszert — a létező központi ajánlások ellenére — minden vállalatnak magánaK kell kialakítania. A gazdálkodó szervezetek egymás közötti kapcsolatait, a kooperációt, a szerződéses fegyelmet jelentősen javítani szükséges. Ma sok esetben ezek zökkenői, rendezetlenségük az egyik oka a gazdálkodási Droblémák, a fizetési nehézségek széles körű tovább- gyűrűződésének. Arra kell törekedni, hogy a szerződésekben a naturális és egyéb kikötések mellett egyértelműen rögzítsék a fizetési és más pénzügyi feltételeket. Kép a konferencia nyitó üléséről; Madarasi Attila pénzügyminisztériumi államtitkár előadását tartja. Tanácsi költségvetések Szélesednek az önálló gazdálkodás feltételei közkiadások az elmúlt egy-más- fél évtizedben növekvőek voltak. Ugyanezek jellemzőek a tanácsok költségvetési és fejlesztési eszközeire, hiszen a költségvetési szervek kiadásainak mintegy kétharmadával a tanácsok gazdálkodnak. Tekintve, hogy a költségvetési szféra kaidásainak növekedési üteme nem, vagy csak alig érzékelhetően haladta meg a nemzeti jövedelem növekedési ütemét, így mai gazdálkodási gondjaink eredője sem a költségvetési szférában keresendő. (Ha ezen a területen gond lenne, úgy az nem annyira a gazdálkodás, mint inkább a tervezés módszertanában keresendő!) Szeretném mindjárt jelezni: tudom, hiszen gyakorta hallom, elosztani csak azt lehet, amit megtermeltünk. Abban azonban nem vagyok teljesen meggyőződve, hogy ez az elosztás mindig hatékony, illetve a külső és belső igényeknek egyaránt megfelelő. Talán torz álláspontnak tűnik, de míg a piac igényeinek gyors változásai „ablakon kidobott pénzként” tesznek feleslegessé nagy ráfordítással létrehozott termelő beruházásokat, addig az infrastruktúra fejlesztésére fordított kiadások biztonságos és hosz- szú távon nyereséges befektetésnek bizonyulnak. Gazdaság- történetünk bőven ad példát arra, hogy az infrastruktúra elégtelensége, vagy fejlesztési ütemének aránytalan mérséklése előbb-utóbb visszahat a termelés bővítésének feltételeire is. Viták az elosztásról Az elosztás kérdéseiről lehet és kell is vitázni, de a megfelelő politikai és állami döntések után azzal kell gazdálkodni, ami rendelkezésre áll. így jogos igény, hogy az anyagi eszközök mérsékelt növekedését minden területen a gazdálkodás eredményességének fokozásával kell ellensúlyozni, örvendetes, hogy ezzel összhangban mind a tanácsi, mind az intézményi szférában szélesednek az önálló gazdálkodás feltételei. Mégis, az utóbbi időben mintha azt is érzékelnénk, hogy egyesek a hatékony központi irányítás követelményét a direkt irányítás elemeinek a szélesítésében látnák. A tanácsok gazdasági helyzetét ma három szempontból érintik negatív hatások: egyik oldalon már megszokottá vált az eredetileg számításba vett állami támogatások mérséklése, az abszolút összegű forráselvonás; másik oldalon egyre komolyabb gond a prognosztizált nagyságot meghaladó áremelkedés, amit messze nem ellensúlyoz az előiránvzatok 0,5-2,0 százalékos központi emelése; harmadik oldalon egyre-másra jelennek meg pénzügyi fedezet nélkül „leadott" feladatok, amelyek végrehajtását más célok terhére kell biztosítani. Talán nem túlzás, a tanácsok ezideig jól ellensúlyozták a negatív változásokat, de a tartós hatások — együtt más intézkedésekkel — hosszabb távlatban a kérdések sokaságát vetik fel. Az elgondolkodtatas, s a későbbi vita érdekében — a teljesség igénye nélkül - nézzünk ezek közül néhányat. A tanácsok központi akaratot képviselő, vagy a lakossági érdekeket védelmező szerepköre legyen-e az erőteljesebb? A gazdasági önállós (önfinanszírozás) elve és gyakorlata közeledik, vagy távolodik egymástól? A költségvetési forrósok mérséklődése milyen más (pl. lakossági) erőforrásokkal ellensúlyozható, s mi ennek az elviselhető határa? Változó feltételek között megőrizhető-e az ellátási színvonal tartása, az életkörülmények javítása? Feloldható-e a gazdálkodás operatív jellegének erősödése és a távlati előrelátás igénye közötti ellentmondás? Legnagyobb kérdés azonban — mint a termelő, mind a fogyasztói szférában —, hogy mennyi tartalék van még a gazdálkodó szervezetekben, illetve gazdálkodási módszerekben, s ez a tartalék — a célok változatlansága mellett — hogyan szabadítható fel?! „Napjaink rohanó világában ahhoz is rohanni kell, hogy helyben maradjunk!" — mondja egy neves közgazdász. Ez a tanácsi feladatokra is érvényes, hiszen az ellátási színvonal megőrzését, az életkörülmények javítását csak egy sor új feladat felvállalásával tudjuk teljesíteni: 1. Meg kell teremteni a tényleges ráfordítások mérésének és a költségek reális tervezésének feltételét, s ennek érdekében 1983-tól új költség- vetési gazdálkodásra kell áttérni. 2. Az állami lakásokkal való hatékonyabb gazdálkodás és a magánerős lakásépítés további ösztönzése érdekében új lakásgazdálkodási elveket és az igényeknek megfelelő gyakorlatot kell kialakítani. 3. A költségvetési szférában is kényszer- pályát teremt az energiafelhasználás korszerűsítése, a magas költségű energiahordozók kiváltása. 4. Meg kell oldani a vezető testületek gyors és pontos informálását, s rövidíteni kell a döntések végrehajtásának „átfutási" idejét. 5. Biztosítani kell, hogy a lakosság érdekelt legyen egy adott térség, vagy település gyorsabb fejlődésében, és ennek érdekében korszerűsíteni kell a lakossági hozzájárulás rendszerét, igazságosabbá kell tenni ennek anyagi teherviselését. 6. A népgazdaság más ágazataihoz hasonlóan a költségvetési szférában is keresni kell a mai követelményekhez jobban igazodó szervezeti rendszert, illetve igazgatási struktúrát. Összehangoltan, bizalommal Az új kérdések sokasága a területi és a népgazdasági irányító szervek együttműködésének javítását, a kölcsönös bizalom erősítését igénylik. Az egymásrautaltságot gondolom jól érzékeltet], hogy az egyes ágazatok munkája nem más, mint a különböző területek „ágazati szempontjából” összehangolt tevékenysége, a területi tanácsok munkája pedig nem más, mint a különböző ágazatok „területi szempontból” összehangolt tevékenysége. Költségvetési gazdálkodásban ma mégis azt érezzük, hogy a problémák címzettjei — mind a felülről, mind alulról — a területi irányító szervek. Ebből az ellentmondásos helyzetből kilépni csak az összehangoltság fokozásával, a bizalom további erősítésével lehet. Piti Zoltán HÉTVÉGE 3.
