Dunántúli Napló, 1982. szeptember (39. évfolyam, 239-268. szám)

1982-09-15 / 253. szám

e

Dunántúlt nqplo

1982. szeptember 15., szerda

A pécsi építőipari munkások

sztrájkja 1914 nyarán

A pécsi munkás megmozdulások még 1914-ben is a korábbi lendülettel törtek fel. Először a Pécs vidéki bányászok egyes csoportjai kezdeményeztek országos visszhangú sztrájkot. A bányamunkások sztrájkjával szinte egyidőben tette le a munkát a Magyar Királyi Államvasutak Pécsi űzletvezető- sége épületén dolgozó építőmunkások többsége. Az építkezésre a jogot Koch Károly budapesti építésvállalkozó nyerte el. A szerződésre a tárgyalások már 1913 októberében megindultak s végül 1914 március 24-én rögzítették írásban megállapodásukat, melyben Koch Károly többek közt vállalta: „a Pécs városában létesítendő üzletvezetőségi épületnél szükséges összes építési munkának teljes építését."

Az építkezés megkezdése során Koch nem volt hajlandó a

bóvár és Pécs állomásokon felállított agitátorok a munka felvételében meggátolták. Miért is ezen terrorisztikus eljárás ellen sürgős, erélyes védelmet és a bűnösök példás megbüntetését kérem.’-’

A sztrájktörés ekkor tehát nem sikerült. A Pécsre mégis eljutó munkásokat pedig itt sikerült meggyőzni és visszaküldeni. Az eltanácsolt munkások kaptak fejenként 20 koronát és állták az útiköltségüket. Az anyagi segítséget a „Magyarországi Építőmunkások Szakszervezetének" pécsi fiókja folyósította. Ezen kívül az „Épitőmunká- sok Budapesti Szaklapja" 1000 koronát küldött az idegen munkások hazautaztatására, illetve a pécsi szervezeti tagok ellátására. Erre az újabb fejleményre az építésváJlcnlkozó, valamint Littke Jenő vasúti üzletvezető a kormány segítségévei,

pécsi munkás szakszervezet által megállapított s a pécsi vállalkozók legtöbbje által már elfogadott feltételek mellett kőműveseket alkalmazni. Az órabéreket 10-14 fillérrel leszorította, a munkaidőt 2 órával meghosszabbította, ezenkívül a helybeli munkásokat igyekezett kizárni a munkálatokból. A munkások körében megindult zúgolódás hatására 1914. VI.

5-én nyilvános építőmunkás gyűlést tartottak a munkáskaszinóban. A gyűlésen mintegy

5-600 munkás volt jelen. Szabó József kőműves (a pécsi Építőmunkás Szakegylet megszervezője) munkabeszüntetésre szólította fel az üzletvezetőségen dolgozó munkásokat. Az építkezésen 103 férfi dolgozott és 38 nő, összesen 141-en. A 103 férfimunkásból: 3 művezető (pallér) illetve előmunkás, 33 kőműves, 64 segédmunkás és 3 inas. Ebből a 33 kőműves volt szervezett munkás, azaz az Építőmunkás Szakegylet tagja. Június 10-én beszüntették a munkát, pontosabban csak a szervezett munkások, a többiek mivel munkavégzésükben tőlük függtek, szintén nem vették fel a munkát.

A sztrájkolok követelték a pécsi kollektív szerződés elfogadását és az ipartörvény 15. §-ban lefektetett jogaik érvényre juttatását. A sztrájkoló kőműveseket még aznap délután a rendőrségen kifizették. A vállalkozó kijelentette, hogy a most sztrájkba lépett munkásokat kizártnak tekinti és visz- sza már nem veszi őket. A sztrájk kezdetét követő 4. héten a pécsi rendőrfőkapitány a következőkről értesítette Visy László dr. városi főispánt: „A pécsi üzletvezetőségi palota építkezéséhez Budapestről lejött és dolgozni akart munkásokat a pécsi munkásszervezetek erőszakkal, életveszélyes fenyegetéssel, pénzbeli támogatás ígérgetésével a munka abbahagyására kényszerítették. Üjabb munkáscsoportot Domcsendóri alakulatokkal és detektívekkel megerősített szerelvényeken szállították le a munkásokat, kiknek zömét Budapestről és Szentendréről toborozták az ottani munkanélküliekből. Az üzletvezetőség épületét s az Indóház utcát (Szabadság utca) rendőri felügyelet alá helyezték. A sztrájktörő munkásokat így akarták elszigetelni a pécsi szervezett munkásoktól. Visy városi főispán

VII. 18-án már a következőkről értesítheti az M. Kir Belügyminisztert:

„Jelentem, hogy a MÁV pécsi Uzletvezetőségi palotájának építkezése zavartalanul folyik: 60 kőműves dolgozik az épületen, a többi segédmunkások száma 90, — úgy hogy a vállalat átlag 150 munkást foglalkoztat."

Bár a jelentés szerint napi 40 000 téglát beépítenek, a

munka mégsem folyt zavartalanul. A munkások személyre szóló zárt borítékot kaptak, melyben röpirat volt, s a Munkást idézve „olyképp van szö- vegezve, hogy az üzletvezetőség építkezésénél dolgozó munkások a becsületsértő kifejezések egész özönével összeköttetésben saját maguk hívják fel munkatársaik figyelmét arra, hogy ők azok, akik 16 fillérrel olcsóbban dolgoznak, mint aminők a pécsi egységárak."

A röpirat szövege alá az összes ott dolgozó munkás nevét, születési évét és helyét feltüntették. A rendőrség megkezdte vizsgálatát az „adat- szolgáltató" személye iránt. A cégjelzés nélküli röplapok nyomásával az „Egyenlőség" nyomdát gyanúsították.

Ugyanakkor Koch kénytelen volt VII. 25-én a frissen toborzott csapat nagy részét elbocsátani, mivel „kevés szakértelemmel" végezték munkájukat, ami érthető egy spontán összeverődő kollektíva esetében. Rá- cdásul körülményeik sem voltak kifogástalanok. Soraikban napirenden voltak a zúgolódások, főleg a vállalat által biztosított piszkos-levegőtlen szálláshelyek miatt.

Végül is az egész sztrájikügy nem várt fordulattal záródott. Pór nap múlva, VH. 28-án Ausztria-Magyarország hadat üzent a „bűnös” Szerbiának. A háború ténye a társadalom különböző rétegei közt is új helyzetet teremtett. A nagy nemzeti felbuzdulástól ittas ország az osztálybéke hamis illúziójába ringatta magát. Ha kis időre is, de egy sorba állt munkás és munkáltató. A megváltozott állapotokat a Munkás így konstatálja :

„Készüljünk arra, hogy a mostani háború után egy más Magyarország lesz a mostaninak a helyén, mert a háború akár jobbra, akár balra dűljön el, szükségképpen nagy változásokat fog okozni az ország politikai és gazdasági szervezetében."

Az építőipari munkások másfél hónapos sztrájkja így az érdektelenség hullámába veszett. így ír erről a belügyminiszternek tett feliratában a város főispánja:

„1914. július hó 26-án a részleges, illetve azon hó 31-én az általános mozgósítás elrendeltetvén, az összes munkások részben csapataikhoz vonultak be, részben haza tértek s ez okból a munka az egész vonalon beszüntetett.

Pécs, 1914. augusztus 1-én."

» Márfi Attila

fik—0*10 C?aí íval,®d,.1lóerő!L ve,tek résit ° ,ő »áros forgalmában, ma csak néhány száz négylábú 'gavono hataslo el Budapesten. Hegyeshalmi József lovaival még ma is rendszeresen fuvaroz tüzelőt a külvárosban.

Segélykérés a török ellen

Geréczy Bertalan egykorú levele a fővezérhez

Budina Sámuel történetíró szerint 1566. szeptember 7-én Zrínyi Miklós egybehivatta megmaradt vitézeit, megható szavakkal elbúcsúzott tőlük, majd megparancsolta a kapu kinyitását, az ágyú elsütését és a várból való kirohanást.

Zrínyi Miklós és hős vitézeinek halála ma már történeti tény. Azt viszont kevesen tudják, hogy a végső küzdelem közepette is néhány vitéz nem hullt el a csatamezőn, hanem török rabságba került, ahonnan később Zrínyi György, a szigeti hős fia váltotta ki őket a fogságból. Közöttük volt Geréczy Bertalan is.

Szigetvár eleste után Nagykanizsa lett a török elleni legfőbb védőbástya. A török sorozatos győzelmét nemcsak hatalmas hadainak szervezettsége segítette elő. hanem Magyarország belső bajai is. A Prágában székelő Rudolf császár-királyról köztudott volt, hogy idegbajban szenved, kincstárát alaposan leapasztották hóbortos kedvtelései, a kegyencek és udvari emberek lelkiismeretlen pénzkezelése. A vegyes nemzetiségű zsoldos katonaságot semmiféle érzelmi motívum nem fűzte ahhoz a földhöz, amelyért életüket kockára tették. A fő- vezérségben Mátyás és Miksa főhercegek váltakoztak. Illés- házy István egykorú feljegyzéseiben azt írja Mátyás főhercegről, hogy „tudatlan a hadviselésben, természete szerint puha, lágy ember ... egy nap sem volt. hogy magyart nem öltek meg. Paráznasággal, részegséggel, kaimár áruval, udvari pompával volt tele a tá-. bor." A kapitányok egész nap

700 éves a hunok krónikája

„A győzhetetlen és hatalmas László úrnak, Magyarország legdicsőségesebb királyának. Minthogy forró kívánsága szívednek, hogy megismerjed a magyarok történetét, gondoskodtam róla, hogy ezen nemzetnek a történelmét egy kötetben szedjem" —

Ilyen ajánló sorokkal kezdte nagy művét, a Gesta Hongarorumot 700 évvel ezelőtt Kézai Sí. mon, IV. vagy Kun László király udvari történetírója. S talán maga sem remélte, hogy krónikájának hatása évszázadokra terjed majd, az 1282 és 85 között íródott, fordulatos cselekményű, ügyesen szerkesztett, elbeszélésként is elfogadha. tó mű lett minden későbbi történeti munka egyik legfőbb forrása egészen a 19. század második feléig. <

Kézai Simon — okinek az életéről nagyon kevés adat maradt fenn (szegény sorból származó pap volt, aki valószínűleg egy itáliai egyetemen tanult) — nem kevesebbet igyekezett bizonyítani gestájában, mint azt, hogy a hunok és a magyarok testvérnépek voltak, s hogy az uralkodó Árpád-család Attila hun királytól származik. IV. László udvari történetírója a magyarok történetét egyenesen a hunokéval kezdi — sőt arra fordít

nagyobb gondot — és folyamatosan egybeszerkesztve két honfoglalásról ír: Attiláéról, majd Árpádéról.

A hun-rokonság motívuma a Kézait megelőző krónikákban is lényeges elemként szerepel, de mindig aggodalmas tartózkodással: a keresztényéket öldöklő pogány hunokkal való párhuzam lehetősége nagyon is kínosan érintette történetének első két százada alatt a keresztény közösségben újoncnak számító magyar királyságot. Kézai azonban szakíthat ezzel a tartózkodással: a kunokkal barátkozó, a pogány ősöket dicsőítő, botrányos életű IV. László király keveset törődik a vallás dogmáival. Kézai krónikája számára ideológiai támasz a politikáját és életvitelét támadó egyházi és világi hatalmasságokkal szemben. S Kézai, miközben ezt a politikai célt igyek. szik szolgálni, évszázadokra meghatározza a nemesi szabadság és egyenlőség ideológiáját, s legfőképpen rögzít egy ősi, de hamis történeti tudatot: a magyar és a hun nép azonosságát. S merészség lenne állítani, hogy már teljesen megszabadultunk ettől az izgolmas tévhittől.

D. I.

lakmárpztak, s holtrészegen keltek fel az asztaltól.

Ilyen körülmények között nehéz volt megvédeni Kanizsát. Haszán boszniai pasa Bihács körül nagy hadat gyűjtött, s már a horvát—szlavón részeket fenyegette. Kanizsa várkapitánya ekkor az a Geréczy Bertalan volt, aki a szigeti hős hadseregében küzdött, majd a kivonuláskor fogságba esett. Kiváltása után került Kanizsára, ahol csakhamar észrevette a fenyegető veszedelmet. Két Haszán is fenyegette a várost: a boszniai pasa és a szigeti Kaszán bég. Ez utóbbit támadás esetén segítették volna a mohácsi, szekszárdi, koppányi és pécsi várparancsnokok is.

Erről tudomást szerezve Geréczy Bertalan úgy érezté, értesítenie kell a főparancsnokot, Mátyás főherceget a Kanizsát érhető támadásról. 1593. május 14-én nem latin, hanem német nyelvű levelet írt, helyesebben: íratott Mátyás főhercegnek. Amíg a levél korabeli gát betűs írás, addig az aláírás: Bartholomaeus Gereczy már latin betűs. E csaknem négyszáz éves levél elolvasásában segítségemre volt Fricsy Adóm pécsi történész.

íme a bécsi levéltárban talált, magyar nyelvre áttett levél szövege:

Kegyelmes Uram!

A szigeti Hazán bég egy előkelő emberével postát küldött a Portára a császárhoz és Budára a basához, és nagyon kéri az engedélyt. engedtessék meg neki, hígy ezt a canisai végvárat minden fortéllyal és móddal megtámadhassa és megkísérthesse. Segítségére vannak a várak, éspedig Mohöch, Zek- zard, Kopan és Pechy, ezek már előre hozzájárultak és beleegyeztek; egyikük sem engedte még ki lovait a fűre, mert az a tervük, hogy még mielőtt kiengednék a lovakat a fűre, sikerre-szerencsére rajtunk ütnek (ha Hazán bég engedélyt kap erre a Portától).

Nem tudom biztosan, hogy ez csupán körülzárással fog-e történni vagy megrohanással, megostromlással, tüzeléssel vagy hasonlókkal. De biztosan számíthatunk rá. és higgye el nekem Kegyelmességed igazán, hogy ahogy Isten engedi vagy adja, megtámadhatatlanul nem hogynak bennünket. Legutóbb is a ligeti bég udvarának egyik bizalmas embere tudatta velem írásban, hogy a bégnek biztosan ez a terve, és csak a Porta döntését várja. Ha tehát

ilyen irányban történne valami, én nem mulasztottam el Ke- gyelmességednek ezt tudomására hozni, nehogy utólag szemrehányás érjen engem.

Datum Canisa. 14. Mai. 93.

Bartholomaeus Gereczy

E levél nemcsak azért érdekes, mert az 1566-1 szigeti küzdelem egyik életmaradt vitéze irta, hanem azért is, mert bepillanthatunk a hadviselés módszereibe is: körülzá*lés( megrohanás, megostromlás, tüzelés és „hasonlók."

Érdékes a lovak fűre kiengedésének kétszeri emlegetése. Tudnunk kell, hogy ebben az időben téli háborút rendszerint nem viseltek. Komoly várvivás- ról csak késő tavasszal, a nyári évszakban, néha augusztus— szeptemberben lehetett szó. Geréczy május közepén írta levelét, tehát a szigeti Haszán bég fenlegető támadását későbbre várta. Segélykérő sorai tehát még kellő időben íródtak.

Szigetvár török ura azonban nem kaphatta meg a magas Portától (a szultáni udvartól) Kanizsa megtámadására az engedélyt. Okát abban látjuk, hogy 1592 őszén Fehérvár magyar részről történt megsarv (cölóísával. a Romhánynál és Sziszeken elszenvedett veszteséggel a török előbb erőt akart gyűjteni a további küzdelem folytatására. Geréczy Bertalan mégis jói látta, hogy meg kell erősíteni Kanizsát. A török ugyanis többszöri próbálkozás után 1600. október 22-én ezt a kulcsfontosságú végvárat rövid ideig tartó ostrom utón idegen kapitánya, Paradeiser György gyávasága miatt elfoglalta. A kanizsai várban Haszán pasa lett az úr 1690. április 13-ig.

Dr. Tóth István