Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)

1982-08-12 / 220. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt napló XXXIX. évfolyam, 220. szám 1982. augusztus 12., csütörtök Ara: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból: Gázkitörés: megdőlt a lángoszlop (2. oldal) Súlyos szerencsétlenség a harkányi fénysorompónál (4. oldal) Új helyre költözött a Tip- Top cipöbolt. (Tudósítás az 5. oldalon.) Több, Jobb szenet leér az ország Korszerűsítik a megye szociális otthonait Idén mintegy ötven új otthon készül el Pécsváradon, nagyobb része családi ház, illetve szövetkezeti lakás. A Gesztenyési úton (felvételünkön) is befejezés előtt állnak a korszerű lóncházak. Ezen a keleti területen a következő években több mint százhúsz telket közművesít, illetve értékesít az OTP. Amerikai nukleáris terv Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter nyilvánosság­ra hozta, hogy az Egyesült Ál­lamokban terv készült „az el­húzódó nukleáris háborúra va­ló felkészülésre". A The New York Times-ban kedden meg­jelent nyilatkozatában a had­ügyminiszter kijelentette: az Egyesült Államoknak nem sza­bad olyan választás elé kerül­nie, hogy vagy egyszerre be­veti egész atom ütőerejét, vagy megőrzi azt, de kockáztatja, hogy lerombolják. Az ötéves amerikai fel­készülési terv célja „a Szov­jetunió elrettentése”, illetve az, hogy az Egyesült Államok atomütőereje „győztesen ke­rülhessen ki egy elhúzódó há­borúból”. Harmincmilliós felújítás Somberekén Mór csak a tervek hiányoznak Elutazott hazánkból a francia szenátusi küldöttség A francia szenátus kulturális bizottságának küldöttsége, amely augusztus 5-11 között tartózkodott Magyarországon, szerdán hazautazott. Megbe­szélést folytatott Péter János­sal, az országgyűlés alelnöké- vel és az országgyűlés kulturá­lis bizottságával. Megvitatták a két ország közötti parlamenti és kulturális kapcsolatok idő­szerű kérdéseit és további fej­lesztésének lehetőségeit. A delegácfó találkozott dr. Köpeczi Béla művelődési mi­niszterrel és Szarka Károly kül­ügyminiszter-helyettessel. Esz­mecserét folytatott az írószö­vetség vezetőivel. Látogatást tett a Művelődési Minisztérium­ban ahol a francia nyelvokta­tás, irodalom és filmforgalma­zás kérdéseiről tárgyalt. A küldöttséget fogadta Óvá­ri Miklós, az országgyűlés kul­turális bizottságának elnöke. Jacques Lecompt, a Francia Köztársaság budapesti nagy­követe fogadást adott a dele­gáció tiszteletére. időre vállalták, de tekintettel arra, hogy jó volna még a zor­dabb, őszies idő beállta előtt elkezdeni a munkát, bizonyos résztervek korábbi elkészítésére is ígéretet tettek. Az ódon kastély kívül-belül megújul majd, s ami lényeges, úgy alakítják át, hogy céljának a jelenleginél jobban megfe­leljen. Pillanatnyilag túlságo­san sok a nyolcágyas szoba, s ez a magas létszám az idős emberek együttélését, nyugal­mát zavarja. Éppen ezért két- három ágyas szobákat alakíta­nak ki a régi épületben. Sok gondot okozott évek óta, s az elmúlt télen is a fűtés. A szobákat egyedi, olajkályha­fűtéssel látták el, s ez nemcsak kényelmetlen, hanem egyre drágább is. A tervezők nem­csak a különféle épületgépé­szeti berendezések. vezetékek cseréjére gondolnak, hanem a központi fűtés bevezetésére is. Egyelőre konténeres gázkazán beállítását tervezik, de remél­hetőleg a földgáz felhasználá­sára is sor kerülhet, ha Som­berekre ér a vezeték. A legnagyobb gond azon­ban a minden tekintetben el­avult, s az igényekhez képest túlságosan kicsi konyha. A szo­ciális otthonnak 140 lakója van, a konyha engedélyezett adagszáma azonban csak 110. A felújítód első lépcsőjében ezt a problémát igyekeznek meg­oldani. Egy új épületet tervez­nek a régi mellé, ahol a föld­szinten 300 adagos konyha, emeletén pedig kétágyas szo­bák lesznek. A felújítás nem jelenti ugyan a befogadóké­pesség növelését, de. a gondo­zottak összehasonlíthatatlanul jobb körülmények közé kerül­nek. A mintegy 30 millió forint értékű felújítást követi, illetve azzal párhuzamosan folyik a megye többi szociális otthoná­nak korszerűsítése. Helesfán bővítésre ís sor kerül, 1984-ben kezdődik Komlón, a mária- gyűdi és a mozsgói otthonok felújításának befejezése pedig várhatóan áthúzódik a követ­kező tervidőszakra. Kurucz Gyula Az idős, magára hagyatott emberekről való gondoskodás nem kampányfeladat, hanem folyamatos figyelmet és cselek­vést igénylő kötelesség. Ennek egyik megnyilvánulása a most meginduló korszerűsítési prog­ram, melynek során fokozato­san megújulnak, kényelmeseb­bé válnak Baranya megye szo­ciális otthonai. Rangsort felállítani nem le­het, de sorrendet megállapíta­ni muszáj, hiszen sem pénz, sem kivitelezői kapacitás nem áll korlátlanul rendelkezésre. A választás a sombereki járási szociális otthonra esett, mivel a helybeli termelőszövetkezet építőbrigádja jól felkészült, s azonnal meg tudja kezdeni a rekonstrukciós munkákat, mi­helyt a tervek rendelkezésre állnak. A Bararyaterv elkészítette a programtervet, melyet elfoga­dott a Baranya megyei Tanács végrehajtó bizottsága is. A részletes kivitelezési tervek el­készítését október 15-i határ­Új kezdeményezések, intézkedések a lemaradás pótlására A szénbányászat idei terve a múlt évinél valamivel több, összesen 26 millió tonna szén termelését irányozta elő. Je­lenleg még e többlet előterem­téséhez a szükségesnél is na­gyobb erőfeszítéssel dolgoznak a bányászok, hogy úrrá legye­nek azokon a nehézségeken, amelyek előre nem látható geológiai körülmények miatt keletkeztek és jó néhány mun­kahelyen termeléskiesést okoz­tak. Várpalotán, Oroszlányban és Borsodban víz., és iszapbe­törés, másutt rendkívüli nyo­másviszonyok és egyéb akadá­lyok hátráltatták a munkát. Ezeken a helyeken együttvéve mintegy fél millió tonna szén felszínre hozása esett ki a ter­melésből. Pótlására rendkívüli műszakokat szerveztek, gyors intézkedéseket tettek az aka­dályok áthidalására és a ked­vezőbb helyzetben levő bánya­üzemek termelésének növelésé­re. Ezekről a törekvésekről szá­molnak be az MTI munkatár­sai. A Mecseki Szénbányáknál az előkészítő munkák befejeztével megkezdődött a termelés egy új fejtésben a Vasas-bánya­üzemben, Komlón megkezdte a munkát a Kossuth-bányaüzem második omlasztásos fejtése is. A Veszprém megyei Szén­bánya Vállalat várpalotai szénmedencéjében egy nagy teljesítményű frontfejtést készí­tettek elő, s ezzel együtt rövi­desen az ajkai Ármin-aknában is újabb munkahelyen kezdik meg a termelésTT Borsodban több nagy teljesítményű front­fejtést helyeztek, illetve szerel­tek át, ami ugyan tetemes idő- veszteséget jelentett, de ked­vező, termelésnövelő hatása megtérül a következő hóna­pokban. Az Oroszlányi Szén­bányákban az ugyancsak geo­lógiai nehézségek miatt kelet­kezett tetemes termeléskiesés túlnyomó részét július végéig pótolták. Ezzel a lendülettel dolgoznak augusztusban is, hogy a még hátralévő 8 ezer tonnás széntartozás törleszté­sével adósság nélkül kezdjék a következő hónapot. A vállalat legújabb bányá­jában, Márkus-hegyen vára­kozáson felüli teljesítményeket produkáltak. A napokban szál­lították felszínre az egymiillio- modik tonna szenet, amelynek kitermelésére a korábbi számí­tások szerint csak az év végén került volna sor. Márkus- hegyen most már két nagy frontfejtés ontja a szenet, min­den eddiginél nagyobb, napi 3 ezer tonnát. A nógrádi szánmedence bá­nyászai a szocialista brigádok kezdeményezésére vállalták, hogy idei tervüket 17 ezer ton­na szénnel megtetézik. Az év első hét hónapjában 15 640 tonna terven felüli szenet adtak az országnak. A többletteljesít­mények elismerésére és ösz­tönzésére — a bértartalék fel- használásával — új jutalmazá­si, úgynevezett dekádpremizá- lási módszert vezettek be, s így tíznapos termelési ciklusok alapján kapják a bányászok a jó munkáért az anyagi elisme­rést. Ezzel az ösztönzéssel és új munkarenddel növelték a nagy értékű berendezések ki­használását is. Több bánya- vállalatnál az anyagi ösztön­zés - fejlesztésével érdekeltté tették a bányászokat a háztar­tási és a jobb minőségű szén arányának növelésében is. Ezt szolgálja a mecseki medencé­ben a szénomlasztásos tech­nológiák továbbfejlesztése, amelynek alapvető célja, hogy minél tisztábban termeljék a szenet, s ne hígítsa, rontsa mi­nőségét a meddő. A Mátra­aljai Szénbányák Thorez-bá- nyaüzemében — termelési ter­vük megtetézésén túl — arra vállalkoztak a bányászok, hogy az előírt 1490 helyett 1523 ka- lóriás fűtőanyagot szállítanak a Gagarin hőerőműnek. A mi­nőség javítása a bányának mintegy 50 millió forint több­letbevételt eredményez. A szénbányászat jelenlegi adóssága csaknem négynapi termelésnek felel meg. A tar­tozás törlesztésére tett újabb intézkedések és a további erő­feszítések azonban kellő ala­pot nyújtanak arra, hogy a bá­nyászok teljesítsék éves tervü­ket. Újabb merényletek Párizsban Szerdán hajnali egy óra tájban pokolgép robbant Párizsban a Champs Ely- sées-röi nyíló egyik ele­gáns mellékutcában, a Banque De Gestion Privée nevű bankház előtt. Egy véletlenül arrafelé kutyát sétáltató nő súlyosan meg­sebesült és anyagi károk keletkeztek. A bank a ta­valyi államosítások előtt Banque Meyer néven zsi­dó család tulajdonában volt. Néhány házzal odébb a rendőrök megtalálták az Action Directe nevű fran­cia terrorszervezet aláírá­sával ellátott, falra firkált figyelmeztetést, amely sze­rint a szervezet „megöli a cionizmus pénzelőit és pro­pagandistáit, ha a palesz­tinokat kiverik Bejrútból". Egy hónapon belül ez volt a hatodik zsidóellenes merénylet Párizsban és tíz napon belül a harmadik, amelyet a három éve fel­tűnt Action Directe terror­szervezet vállalt magára. Újabb merényletet kö­vettek el szerdán délután Párizsban, ezúttal a fővá­ros diplomata-negyedében. A kora délutáni órákban robbanás történt a Rue De La Faisanderie-n, az iraki nagykövetség köze­lében. A robbanás követ­keztében négy járókelő könnyebben megsebesült.

Next

/
Thumbnails
Contents