Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)

1982-08-12 / 220. szám

✓ 2 Dunántúlt napló 1982. augusztus 12., csütörtök Szíria megváltoztatta korábbi álláspontját Befogadja a palesztin harcosokat izraeli csapatösszevonások Nyugat-Bejrút körül Szíria megváltoztatta korábbi álláspontját, s kész annyi pa­lesztin harcost befogadni, ahá­nyat a PFSZ vezetősége kíván. A SANA hivatalos szíriai hír- ügynökség jelentése szerint a kormányzó Baath-Párt vezetősé­ge kedd esti ülésén hozta ezt a döntést, £zzel elhárul egyik legfőbb akadálya a palesztin harcosok Nyugat-Bejrútból és Libanonból történő kivonulását szabályozó terv végrehajtása elől. A kivonás leglényegésebb mozzanait és feltételeit tekintve a végleges formát öltött terv részleteiről még tárgyalnak az érintett felek: a PFSZ vezetősé­ge, a libanoni, valamint az iz­raeli kormány. Ez utóbbi keddi rendkívüli ülésén „elvi" jóvá hagyását adta a tervhez, de „tartalmi és szövegezési” vál­toztatásokat követelt az' igényelt módosításokról az izraeli veze­tők szerdán kezdenek tárgyalá­sokat a kedd este óta Izraelben tartózkodó Philip Habib ameri­kai elnöki különmegbízot'tcrl. A kivonulási tervben felsorolt befogadó országok közül eddig Jordánia és Szíria jelentette be hivatalosan hozzájárulását. Ami Irakot illeti: noha Bagdad hi­vatalos beleegyezése még nem hangzott el, mind washingtoni, mind libanoni kormánykörök­ben hangoztatják, hogy Irak is kész befogadni bizonyos számú palesztin harcost. Egyiptom hozzáállása még mindig bizonytalan: legutóbbi álláspontja szerint csak akkor ad otthont palesztinoknak, ha ez egy „általános közel-keleti rendezés" keretében történik. Libanoni kormányforrások sze­rint Egyiptomba menne a PFSZ egész vezetősége —• Jasszer Arafat kivételével. Palesztinok befogadására kézséget nyilvání-j tott még Szudán, Tunézia és q két Jemen. Ezek az országok azonban nem szerepelnek a je­lenlegi kivonulási tervben. A tárgyalásokkal egyidőben Izrael továbbra is katonai nyo­mást gyakorol Nyugat-Bejrút védőire, izraeli hivatalos indok­lás szerint azzal a céllal, hogy mindenképpen rákényszerítse a PFSZ-t a Libanonból történő ki­vonulásra. Az izraeli légierő kedden este bombázta Nyugat- Bejrút déli részén lévő Burds El Baradsene palesztin mene­külttábort. Az UPI hírügynökség palesztin értékelést idéz, mely szerint nem kizárt, hogy Izrael újabb, nagyarányú támadást készít elő Nyugat-Bejrút ellen. A támadás lehetőségét erősíti meg az a tény, hogy az izraeli hadsereg jelentős tüzérségi és páncélos erőket vont össze az ostromlott Nyugat-Bejrút körül. Begin francia­ellenes kirohanása Az izraeli légierő szerdára virradóra egy órán ót bombázta Nyugat-Bejrút peremvidékét és a libanoni főváros környékén lévő palesztin menekülttáboro­kat —■' jelentette a WAFA pa­lesztin hírügynökség. A WAFA jelentése arról is beszámol, hogy a kedd esti tűzpárbajban 18 izraeli katona meghalt, a pa­lesztin tüzérség egy izraeli üte­get és három szállítójárművet ■megsemmisített. A bejrúti rádió ugyanakkor azt jelentette, hogy amerikai helikopterek szálltaik le Dzsunie kikötő térségében, mintegy 15 kilométerre Észak-Bejrúttál. Egye­lőre nem tudni, hogy a helikop­terek csapatokat szállítottak-e vagy sem. Egy izraeli hetilap szerint a Begin-kormány azt akarja, hogy az arab országok a Béjrútból távozó palesztin fegyveresekkel együtt fogadják be azt a mint­egy 8000 paleszint is, akit az izraeli katonák Libanon te­rületén ejtettek fogságba. A lap úgy tudja, hogy az Izraelben tartózkodó Philip Habib ameri­kai elnöki különmegbízott ezt a kérdést is megtárgyalja az iz­raeli vezetőkkel. — Vitathatatlan, hogy köze­lebb kerülünk ahhoz a formulá­hoz, amely lehetővé teszi a pa­lesztin harcosok távozását Bej- rútból — jelentette ki szerdán az egyik francia rádióállomás­nak Claude Cheysson francia külügyminiszter. Cheysson leszö­gezte: ha megerősítik, hogy a harcoló felek mindegyike elfo­gadta a terv minden részletét, s ha a libanoni kormány erre felkéri, Franciaország azonnal hajlandó elküldeni csapatait Bej rútba. Nyilatkozatának egy másik részében a francia külügymi­niszter Begin izraeli miniszter- elnök keddi, franciaellenes ki­rohanásaival foglalkozott. (Be­gin az egyik párizsi zsidó étte­remben elkövetett merénylet nyomán azt állította, hogy a hat ember halálát okozó támadás; a francia kormány „Izrael-elle- nes" politikájának következmé. nye.) Cheysson szerint nem idő­szerű Begin kijelentéseit kom^ mentálni; az izraeli miniszter- elnök „elragadtatta” magát — mondotta. NAGYVILÁGBAN Gázkitörés: Megdőlt a lángoszlop A lobogó gózkúton olvadó vasszerkezetek megcsúsztak, s emiatt 25 fokkal megdőlt a láng, ami akadályozza, lassítja a munkát a Füzesgyarmat mel­letti 14-es számú égő gázkút- nál. A védekezés negyedik napján, szerda reggel jelen­tette -az éjszakai őrszolgálat, hogy a gázfáklyából erős fé­mes csattanásokat hallottak. A védelem vezetőinek feltételezé­se szerint a 260 atmoszféra nyomású gáz felhajtó ereje, valamint a nagy meleg miatt mozdulhatott el a kút fejénél olvadozó fúrótorony-marad­vány, s a sok tonna vas rá­csúszott a kútfejre, megdön­tötte a lángot. Ez megnehezíti a mentést és az oltás előké­szítését, hiszen így majd ferde állapotban kell felszerelni a kútra az új elzáró szerkezetet. A szakembereknek ennél is na­gyobb gondot okoz az, hogy a jelek szerint a vasárnapi munkák során nem sikerült a kútban levő termelőcsövektől teljesen megszabadulni, ami azért rendkívül veszélyes, mert a régi elzáró szerkezet lesze­désekor a gáz elszgbadulva ki- lőheti a bentmaradt acélcsö­veket. A füzesgyarmati gázkitörés elfojtását irányító szakemberek a lehető legjobb megoldást keresik, s azt, hogy hogyan le­het ilyen körülmények közt bal­esetveszély nélkül végrehajtani az oltást. Egyébként a „kilö­vés” veszélye miatt a kútfejen levő vastömeg eltávolítása is megnehezült. Délután a Nép­hadsereg páncélozott lánctal­pas vontatói is munkába áll­tak, ezek a gépek húztak el újabb maradványokat a kútfej­ről. A védőruhás mentőosztag a nap folyamán öt méterre megközelítette a kitörés helyét. Délben megindultak a szivaty- tyúk, a tűz helyszínétől két és fél kilométerre folyó Berettyó­ból csatornákon érkezik majd a víz az oltáshoz épített két víztározóba. Az útépítés a kö­vetkező munka: száz méter betonút készül az oltáshoz szükséges reaktív hajtóművek szállításához. Amerikai-japán hadgyakorlat kezdődött A japán halászszövetkezetek erélyes tiltakozásai ellenére szerdán hajnalban nagyszabá­sú amerikai—japán haditenge­részeti gyakorlat kezdődött a Japán-tengeren, a Honsu-szi- getek partjainak közelében. TOZBEN ÉS VÍZBEN! Mentési munkálatok a szeghalmi gázkitörésnél. Üdvözlő távirat Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte Ricardo De La Espriella-t, a Panamai Köztársaság új el­nökét hivatalba lépése alkal­mából. ♦ 4- BOGOTA: Nagyerejű szél­vihar söpört végig Kolumbia fő­városa felett. A szél gyökerestül csavart ki fákat, táviróoszlopo- kat döntött le, megrongálta a házak tetőzetét. Bogota számos kerületében megszakadt oz áramszolgáltatós. _ » ———— + NÁPOLY: Nápolyban ijesz­tő méreteket ölt a gyermek- munka - jelenti az amerikai AP hírügynökség. A dél-olasz város tanárai által készített ki­mutatás szerint a 12-14 éves gyermekek 34 százaléka nem jár iskolába, feltehetően azért, mert dolgozik. A 7-11 éves gyermekeknek 16 százaléka ma­radt ki az oktatásból. A CCIL olasz baloldali szakszervezet ré­szére készített leimérés arra vi­lágított rá, hogy az iskolába járó 12-14 éves gyermekeknek is legalább 20 százaléka mun­kát vállal a tanulás mellett. Erich Honecker a Szovjetunióban Erich Honecker, az NSZEP Központi Bizottságának fő­titkára, az NDK Államtaná­csának elnöke szerdán rövid pihenésre a Szovjetunióba érke­zett. Honeckert az SZKP Köz­ponti Bizottsága hívta meg. Alessandro Pertini olasz köztársasági elnök szerdán ismét Giovanni Spadolinit, a néhány nappal ezelőtt lemondott kormány elnökét bízta meg kormányalakítással — jelentették be hivatalosan Rómá­ban, miután az olasz államfő fogadta Spadolinit a Quirinale palotában. A jelenleg ügyvezető miniszterelnökként tevékenykedő Spadolini a megbízatást elfogadta. Római megfigyelők rendkívül nehéznek — egyesek kilátástalannak — tartják a köztársasági párt politikusának újabb kormányalakitási kísérletét. Az olasz fővárosban egyre inkább eluralkodik a vélemény, hogy az idén ősszel, vagy jövő tavasszal előrehozott választásokat tartanak Olaszországban. A Phoenix jugoszláv utazási irodáról nevezte el gyermekét egy angol házaspár. Peter Batson és várandós neje, Jane a Phoenix szervezésében érke­zett kéthetes üdülésre Porecs- be, még júliusban. A szeptem­ber elejére várt gyermek azon. ban keresztülhúzta az adriai kikapcsolódásban reménykedő szülők tervét, s a megérkezés utáni második napon világra jött. Az 1200 grammos kora­szülöttet jelenleg is a pulai kórházban gondozzák, a szü­lők pedig a rendkívül nagyvo­nalúnak bizonyult Inex-Adria légitársaság által biztosított ingyenjegyekkel minden hét­végén meglátogatják. Az or­vosok véleménye szerint a bébi szeptember elején hagyhatja el a kórházat. A Batson-házas- pár a formaságok intézésében is sok segítséget nyújtó utazási iroda iránti hálájuk jeléül a kisfiút Samuel James Phoenix névre keresztelte. Az esetről beszámoltak a lon­doni lapok is — és megnőtt az érdeklődés a jugoszláv nyara­lási lehetőségek iránt. A „Kubango” és Kommentár Miközben Portugáliában napról napra feszültebbé válik a belpolitikai helyzet, egy lisszaboni hetilap olyan leleplezést tett közzé, amely önmagában is felér egy bom­barobbanással. A hatás rá­adásul Portugálián kívül nem is egy országot érint: Ango­lát, Kubát, a Dél-Afrikai Köz­társasagot, Zairét, Gabont. Az Expresso című lap cik­kének lényege: az Angola déli tartományaiban a namí- biai gerillák üldözése ürü­gyén kezdődött dél-afrikai támadás olyan szuperakció része amelynek nem kisebb célja van, mint a független Angola kormányának meg­döntése! A tervhez Pretoria biztosítja a pénzt és termé­szetesen a katonai-politikai vezetést. Az akció augusztus végére vagy szeptember ele­jére időzített betetőzéseként a Dél-Angolába bevonult apartheid-erők egyesülnének a még itt működő, amúgy is Pretoria által életben tartott Unita nevű angolai szervezet csapataival. Ugyanakkor Gabonon át Zairéba szállí­tandó zsoldosok egyesülné­nek a másik kormányellenes angolai csoport, az FNLA fegyvereseivel — ez lenne a Luandára irányuló harapófo­gó északi szára. Ha a hara­pófogó valóban összecsukód­na, akkor a kormánypárt, az MPLA disszidenseinek segít­ségével megbuktatnák a je­lenlegi, forradalmi kabinetet és koalíciós kormányt hozná­nak létre, a fordulat egyben megnehezítené, sőt szinte le­hetetlenné téve a namíbiai kérdés rendezését is - feje­ződik be a most nyilvános­ságra került terv. Ezekután jogos a kérdés: hogyan láthatott napvilágot a leleplezés egy portugál lapban —ráadásul épp olyan­ban, amely közismerten közel áll Portugália jelenlegi kor­mányfőjéhez? Nézzük a té­nyeket. Angola lisszaboni nagykövete felkereste Eanes portugál államfőt és közölte, Luandában tudják, hogy a „Kubango”-terv (a szó az ott állomásozó csapatok miatt Kuba és Angola összevoná­sából született) kidolgozásá­nak és végrehajtásának egyik központja a portugál főváros és Francisco Pinto Balsemao miniszterelnök erről régen tu­dott. Mivel Portugáliában foko­zatosan növekszik a tiltako­háttere zás a jobboldalnak az alkot­mány módosítását célzó , ter­vei ellen — tagadhatatlan, hogy az 1974-es .vörös szeg- fűs forradalom” után kidol­gozott alapokmány a világ egyik legdemokratikusabb al­kotmánya, azonban a mosta­ni változtatásokkal az álla­mosítások, az agrárreform megnyirbálásával, s több ha­ladószerv megszüntetésével - a jobboldal vissza akarja for­dítani az idő kerékét. Nem lehetetlen tehát, hogy vala­melyest enyhíteni akarván a ránehezedő belpolitikai nyo­mást, a portugál kormányfő úgy döntött: a lapjában kö­zölt leleplezéssel — közvetett módon — kísérel meg egy gesztust az őt bíráló balol­dal felé. Harmat Endre __ - __ w A Mecsek Aruház ív nyári vásár ■c v > . /Tu A nyári vásár ajánlata • NŐI, SERDÜLŐ-, LEÁNYKARUHÁK • FÉRFIÖLTÖNYÖK • NAGYKAMASZ PANTALLÓK ÉS -JACKYE-K • SIMA, MINTÁS JERSEYANYAGOK • NŐI, FÉRFISZOVETEK • BÚTORSZÖVETEK ÉS -VÁSZNAK • NYLONFÜGGÖNYÖK 40 százalékos engedménnyel FÉRFIZAKÓK EGYSÉGESEN 380,- FT-OS REKLÁMÁRON! KERESSEN FEL BENNÜNKET IDŐBEN... A II. EMELETI RUHÁZATI OSZTÁLYON I Utazási irodáról elnevezett újszülött

Next

/
Thumbnails
Contents