Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)
1982-08-04 / 212. szám
t 1982. augusztus 4., szerda Dunántúli napló 5 Tanácskozás a vasútépítési technológiákról A vasútépítés korszerű technológiáiról tanácskoznak keddtől három napon át Győrött a MÁV, továbbá a közlekedési vállalatok, a kutató intézetek és a felsőoktatási intézmények szakemberei. Amint az a konferencia első napján elhangzott: a gyors és biztonságos vasúti közlekedés egyik legfontosabb feltétele a korszerű vasúti pálya. A vágányok élettartama átlagosan 30-35 év, fővonalakon viszont ennek az időtartamnak csupán a fele, s ez azt jelenti, hogy a vasúti pályákat a terheléstől függően kell felújítani, korszerűsíteni. Hazánkban évente mintegy 300—350 kilométer hosszú vágányt cserélnek. A szakemberek olyan hatékony és gazdaságos technológiák kidolgozásán munkálkodnak, amelyekkel a vágányzár, azaz a forgalom átmeneti elzárásának ideje alatt minél hosszabb szakaszon, gépi erővel, gyorsan és megbízhatóan lehet a régi vágányokat felszedni, s az újakat lerakni. A hatodik ötéves tervidőszakban 11 milliárd forintot költenek vasúti pályák felújítására. Milyen szőlőtermés várható? A sikondai nemzetközi tábor résztvevői a magyar nap délutáni programján . Fotó: Erb János Magyar nemzeti nap Sikondán Érik a Csaba Gyöngye szőlő a megye déli lankáin. Villány és Siklós környékén a hét végén már a nagyüzemek is megkezdik a szedését. Nagy, telt bogyók, gazdag fürtök roskadoz; nak a tőkéken, mégsem köny- nyű a szőlősgazdák és a nagytermelők helyzete. Júliusban 180 milliméter csapadék hullott a megyében, ez az 50 éves átlag háromszorosa. A sok eső zavart okozott a szőlő addigi szép fejlődésében. Egyes vékonyabb héjú fajtákon, mint a Csaba Gyöngye vagy a Kardinál, megpattantak a bogyók. Az érzékenyebb borszőlő fajtáknál — mint az Olaszrizling, Furmint és az Oportó — pedig a sok csapadék miatt a szürkepené. szes rothadás tünetei jelentkeztek. Milyen szőlő- és bortermés várható-az idén Baranyában és Dél-Dunántúlon? Erre a kérdésre kértünk választ a négy megye — Baranya, Tolna, Somogy és Zala — területén működő Villány-Mecsekaljai Bor- gazdasági Kombinát termelési rendszerének illetékeseitől. A rendszer pécsi központjában elmondták, hogy az idei termésA KIOSZ országos vezetősége az 1982—83-as tanévre is havi 400 forint társadalmi tanulmányi ösztöndíjat ad azoknak a szakmunkástanulóknak, akik a kisiparban hiányszakmára jelentkeznek. Jelenleg mintegy száz fiatal részesül az ösztöndíjban, amelyet tavaly 17-féle mesterség elsajátítására hirdettek meg. Idén a gyógyászati segédeszkilátások mennyiségileg jók. Rendszerátlagban a becslések 3700 hektár területen, hektáronként 9 tonna feletti termést jeleznek, ami 20 százalékkal több a tavalyinál. A rendszernek egyébként ma már 34 partnergazdasága van, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok és áfész szakcsoportok. A partnerek 90 százalékban borszőlővel, 10 százalékban csemegeszőlővel foglalkoznak. Ez év't termésük jelentős részére exportszerződést kötöttek a HUNGAROVIN Külkereskedelmi Vállalattal és a MONIMPEX- szel. A jó mennyiségi terméskilátások lehetővé teszik a tárolóterek megtöltését és az export teljesítését. Ehhez azonban a szüretig meg kell óvni a rothadástól a szőlőt, különösen a felsorolt fajtákat. A szőlőtermelési rendszer szakemberei szürke penészes rothadás ellen a Topsil-Metil és a Fundasol 0,1 százalékos töménységű oldatát ajánlják kipermetezni. Felhívják ugyanakkor a figyelmet, hogy e szerek élelmiszer-egészségügyi kivárási ideje viszonylag hosszú. - Rné köz készítő és a tímár szakmával bővült a hiánylista, de továbbra is várják egyebek közt a kihaló szakmák közül a kádár, kovács, könyvkötő és lótszerész tanulókat, az újabb hiányszakmák közül pedig a felvonószerelés, az orvosi műszergyártás, a textiltisztító, valamint a bádogos szakma iránt érdeklődő fiatalokat. Búcsúzni mindig szomorú, hát még olyan két hét vidám táborozás után, mint amilyen ma fejeződik be a Baranya megyei Úttörőelnökség sikon. dai nemzetközi úttörőtáborában. A 123 magyar és 72 külföldi — szliveni, Ivovi, eszéki, schwerini — úttörő számára a nyaralásnál minden bizonnyal jóval több volt ez a sikondai két hét, hiszen nemcsak barátságok szövődtek itt a különböző nemzetek gyermekei között, hanem ismereteket is szerezhettek egymás életéről, úttörőmozgalomról. Hogy milyen élmények maradtak legemlékezetesebbek a táborozás 14 napjából, azt felsorolni is nehéz lenne, hát még rangsorolni. Mégis talán a szolidaritási nap volt a legemlékezetesebb, mert erre Csillebércről is érkeztek vendégek, finn, dán, osztrák, francia, angolai gyerekek. A legizgalmasabb programok viszont kétségkívül a nemzeti napok voltak, amikor egy-egy nemzet úttörőküldöttsége egész napra átvette a tábor életének irányítását, ötlölte ki programjait, így mutatva be a nemzeti hagyományokat és mozgalmi életet. A vendéglátó magyar úttörők nemzeti napja maradt utoljára, a tegnapi napra. Ennek a gazdag programsorozatnak a délelőttjén a táborba látogatott dr. Jerszi István, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára is, és találkozott a gyerekekkel, valamint a külföldi úttörővezetőkkel. Délután mókás vízivetélkedővel lepték meg a magyar pajtások a külföldi vendégeiket, este pedig tábori karnevállal, majd táncházzal zárait a magyar nemzeti nap. Mára, a táborozás utolsó napjára is maradt még izgalom: délelőtt rendezik meg a tábori olimpia sportversenyeinek döntőjét. A délután és az este azonban már a búcsúzásé. ünnepélyes táborgyűlés, majd utána késő este levonják az öt nemzet zászlaját, amelyek 14 napon át lengtek a sikondai tábor felett a „Béke, barátság, szolidaritás” jelszó jegyében. D. I. Ösztönzés a hiányszakmák tanulóinak és oktatóinak Jelenet az előadásból. Képünk a tegnap délutáni próbán készült. Fotó: Cseri László Illllli0 Tettyén Egerváriak előadásában a Tom Pain Két estén Pécsett vendégszerepei az Egervári esték egyik produkciója: Paul Foster: Tom Pain, avagy a józan ész diadala c. történelmi játéka, Ruszl József rendezésében. Az előadásnak számunkra két érdekessége van. Az egyik az, hogy szereplőgárdáját csaknem egészében a szeptemberben első évadát megkezdő Zalaegerszegi Színház társulatának vezető színészei adják; a másik maga a szerző, akinek neve nem ismeretlen előttünk. /. Erzsébet c. darabját éppen a Pécsi Nyári Színház első évadában itt, a Tettyén mutatták be először Magyarországon. Visszaemlékezve az előadásra (1978 nyarán), amit kaposvári színészek és amatőrök közös produkciójaként láthattunk, P. Foster mindenesetre igazolta, legalábbis jelezte avantgárd hírét, amit az amerikai „Off-off Broadway” fenegyerekeként és a La Mamma nevű kísérletező színházi csoport háziszerzője- ként kivívott, főképp a hetvenes években. Jóllehet, az I. Erzsébetben szolidabb arcát mutatta, amikor egy korabeli vándortársulat tagjai 10—12-en szerepek többszörösét játszották el, különböző jelzésekkel, színpadi trükökkel. Az akkori előadás nem aratott különösebb sikert, de ebben nem a szerző a ludas. A Tom Pain-ről, amely 1968-ban keletkezett, a Világ- irodalmi Lexikon is megemlékezik egy utalásában, miszerint a szereplők „ . .. akrobatikus pózokban, különböző hangszereken játszva tilozolikus dialógusokat adnak elő kötetlenül vitatkozva a nézőkkel a vietnami háborúról...” Mindebből kiderül, hogy az avantgárd mű bemutatása Pécsett is elsősorban a modern színházi törekvésekre .fogékony közönségnek nyújthat élményt. Ezúttal a magyar színházi élet egyik országosan is jól ismert nevű rendezőjének színre vitelében. Az előadás ma este 9 órakor látható utoljára Pécsett. W. E. Rádió mellett... Nagytakarítás? Én igazán örülök a tévének, rádiónak meg az újságnak, amiért tájékoztatnak engem a szű- kebb-tágabb világ dolgairól egyrészt, s ösztönzik is az embert (intézményt, kollektívát, vállalatot .. . stb.) különböző disznóságok megszüntetésére, másrészt, mert ez utóbbi esetben, ugye, nem mindenki szereti a nyilvánosságot, főként ha megpirongatják a széles tömegek előtt. A múltkor például — a tévében — több „szerv" kép- visvelője egymásra hárította a felelősséget amiatt, hogy a Balaton piszkos. A vize is, partja is. Csak ámultam, hogy komoly emberek hogyan dobják át a labdát a másiknak, holott intézményesen nagyon is nagy közük van a tóhoz. A tévériportnak aztán volt is hatása, mert egyik reggel — ezúttal már a rádió híradásából — értesültem: megkezdték a Balaton nagytakarítását. Vízben is, partján is. A munkából éppen azok vették ki részüket, akik korábban csak a vállukat vonogatták. Helyes. Tudom, hogy jobb belátásuk ösztönösen került előtérbe, s nem azért, mert netán néhány „nagyfej” is látta a tévében a labdajátékot és esetleg leszóltak telefonon, mondván, gyerünk fiúk, ragadjatok seprűt, mert ha mi megyünk le rendet teremteni . . . Szóval nem volt itt hatalmi szó. Most tehát takarítják a Balatont, söpörnek, kotornak, hálóznak és a magánkézben lévő partszakaszok tulajdonosait is figyelmeztetik a munka elvégzésére. No de mi lesz a többi szeméttel? A Balatontól távolabb, mondjuk Rajkától Nyíregyházáig, Balassagyarmattól Pécsig? Utcákon, országutak, vasutak mentén, folyók partján, tereken* parkokban, lépcsőházakban és liftekben? Azt mondja egy barátnőm — Pestről hazafelé jövet — kitekintve az ablakon arról jött rá, hogy valamiféle település (város vagy falu) következik, hogy megsűrűsödtek a szemétdombok. Füstölgő, bűzös hulladékhalmok köszöntik az utast, s ugyanez a látvány búcsúztatja az utast akkor is, amikor a szerelvény maga mögött hagyja a város legszélső házait. A vonat elég gyakran a kertek alatt húz el. a családi házak szemérmetlenül mutogatják hátsófelüket az ablakból bámészkodó utasnak, rozzant kerítéseivel, korhadt óljaival, ganékupa- caival, mocskos vízfolyásaival. A távolsági és helyi autóbusz- várók ablakait kiverik, a falakat ocsmány módon lerondítják (némelyik semmiben sem különbözik a hazai vendéglátóipar által fönntartott elképesztően piszkos klozettoktól), a megállók körül legyek rajzanak az eldobott dinnyehéjak, szalámihulladékok. zsíroskenyér-dara- bok fölött, csikkek, összegyűrt zacskók, papírzsebkendők, használt menetjegyek kavarognak a szélben. Pécsett rövidesen átadják a forgalomnak az új au. tóbusz-pályaudvart. Most nézzék meg, míg nem üzemel. Gyönyörű, tiszta és rendezett, nem is kéne felavatni, jobb lenne meghagyni utódainknak, hadd lássák, ilyent is tudtak őseik produkálni, míg bárki betette volna a lábát. Most mondhatják, miért vagyok ünneprontó, miért nem bízom az utasok jóérzésében? Azért, mert nem. Láttam én már éppen elég új létesítmény avatását, amely később disznóóllá vált. Miért éppen ez lenne kivétel? Aki nem hiszi, majd 'üljön le valamelyik padra csak egy órácskára, aztán meglátja miket hajigáinak el az emberek. De szólni ne merjen, mert a rendetlen ember mindent elvisel, csak a rendreutasítást nem. Rab Ferenc Még mindig permetezni kell
