Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)
1982-08-04 / 212. szám
© Dunántúli napló 1982. augusztus 4., szerda Honunk ismerete Kesztyűt dobtak Keglevich grófnak A péterkei palócok „székesegyháza" A székesegyház neogótikus épülete A hogyan a csepp vájja a követ: nem erővel, hanem gyakori eséssel __ A tizedik országos honismereti akadémián elevenítette fel valaki ezt a latin mondást, utalva arra, hogy bízik a honismereti mozgalomban: bízik abban, hogy az önismeret „cseppjei” az igazi hazafiságot mélyítik el a társadalomban. Az igazi hazafiságot, amely egyszerre jelenti a magyar ügy és a társadalmi haladás ügyének szolgálatát, mégpedig annak tudatában, hogy sorsunk — a szocializmust építő Magyarország sorsa — általunk alakítható, hogy tetteink nem pusztán előzményei, hanem előkészítői tulajdon jövőnknek. Sajnos nem mindig magától értetődő még ma sem, hogy a világot a világ népei tartoznak alakítani, hogy a történelem felgyorsult sodrában sincs nemzet, amely megengedhetné magának a sodortatás luxusát, nincs nemzet, amely vélt tehetetlenségébe beletörődve a cselekvést másokra háríthatja át. Mi sem lehetünk ilyenek. Ahhoz azonban, hogy közös jövőnkért jó hazafiakként cselekedjünk — a világot annak részeiként és részleteiben alakítva —, mai „sorskérdéseink"-re kell válaszolnunk, amihez nélkülözhetetlen honunk érdemi ismerete. A honismeret. A manapság oly divatos nemzeti identitástudat fogalma kellő ismeretek nélkül csak hangzatos lehet, a megóvásához, megtisztításához, a jövőépítés érdekében való át. hangolásához ehhez nem elégséges a tiszta szándék: a nemzettudatnak tényekből kell táplálkoznia, a nem megszűrt, a nem misztifikált, a múltból a máig vezető valóság ismeretével. Ezt a célt szolgálja a hon- ’ ismereti mozgalom is, amelynek szerves része — és legmagasabb szintű továbbképzési formája — a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Népművelési Intézet által, egy- egy megye népfrontbizottságó- val és művelődési központjával Nemrég volt száz esztendeje, hogy II. Abdul Hamid török szultán 35 kódexet küldött ajándékképpen Budapestre, melyek az Egyetemi Könyvtár állományába kerültek. Ebből az alkalomból érdekes tanulmányt tett közzé Csapodiné Gárdonyi Klára, a Budapesti Egyetemi Könyvtár Corvináiról a Magyar Könyvszemle című folyóiratban. A 35 kódex abból az anyagból származott, amelyet II. Szolimán szultán győztes hadserege 1526-ban hadizsákmányként vitt magával Budáról. közösen évről évre megszervezett országos honismereti aakdémia. Az elsőnek tíz évvel ezelőtt, s a jubileumi tizediknek legutóbb, egyaránt Szabolcs-Szatmár megye. Nyíregyháza adott otthont. A tizedik országos honismereti akadémia nem különbözött az eddigiektől abban, hogy a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola auditóriumának padjaiban is szakértő 'hallgatóság foglalt helyet: népfrontaktivisták, honismereti szakkört vezető főiskolai tanárok, történészek, néprajzosok, akiknek egy részét személy szerint hívták meg a továbbképzésre, többségüket pedig a megyék delegálták. Az előadásokat ezúttal is vita — ha úgy tetszik: szakmai vita — követte, az elhangzottak azonban ezúttal is valamennyiünkre tartoznak: az újabb ismereteket, a gondolkodtató, s tevékenységre serkentő tapasztalatokat továbbítani ezúttal is a résztvevők megtisztelő feladata lesz. „öntudatos a nép __ha ism eri a múltat, vállalja a jelent és a jövőt." Ezt a legutóbbi népfrontkongresszuson elhangzott gondolatot választotta jelmondatául a tizedik országos honismereti akadémia, amely ezúttal a magyar falusi társadalom helyzetének vizsgálatára, ennek előzményeire és jelenére irányította a fő figyelmet. A hetvenes évektől kezdve ugyanis a magyar falu rendkívül gyors ütemben változott, gyorsult a társadalmi átrétegződés, ami ma is tart. Márpedig a mai magyar falu holnapi élete nyilvánvalóan attól i$ függ. hogy a falusi rétegek érdemi önisme. rete milyen mértékben lesz része a mai tudatnak. Hogy milyen mádon járulhat hozzá a leghatásosabban ehhez az érdemi önismerethez a honismereti mozgalom. ez a kérdés volt a leginkább vitatott ezen az akadémián, s az e kérdésre adott válaszában különbözött a leginkább mindattól, amit folytatni volt hivatott. És ez a válasz a honismereti mozgalom egészére is vonatkozik: ma már nem elég helytörAz Isztambulból érkezett kódexekről az első alapos, részletes leírást még a múlt században Csontosi János készítette. Jegyzékében — a többi neves kutatóval egyetértve — úgy csoportosította a kódexeket, hogy von közöttük tíz kétségtelen Corvina, Mátyás király hajdani könyvtárának darabja, három valószínű, a fennmaradó 22 kódexről pedig feltételezhető a magyarországi eredet. A kódexek vizsgálata után a kutató összefoglalásul megálló, pította: kétségtelennek látszik, hogy annakidején mind a 35 téneti adatokat gyűjteni (noha ez is fontos), s végképp nem elegendő sikernek könyvelni el, hogy évről évre több honismereti dolgozat készül, hanem magukat a kutatásokat kell szociológiai, szociográfiai megközelítésmóddal felvértezni. Van ennek hagyománya nálunk voltaképpen e hagyomány felelevenítését is szorgalmazták a Nyíregyházán elhangzott előadások, például a népi írók mozgalmának jelentőségéről, az agrárszociográfiában hasznosítható tanulságairól, vagy a magyar szociográfia felszabadulás utáni újjáélesztésének kísérleteiről, amelyeknek tapasztalatait kamatoztatni a honismereti mozgalomra hárul. Kétségtelen, hogy a szociológiai megközelítés a honismereti kutatásokban nem csupán lelkesedést, szorgalmat és szakértelmet követel. Könnyebb és hálásabb például egy-egy tájegység lakodalmi szokásait vagy éppen boszorkányhiedelmeit összegyűjteni, nehezebb és valamivel tán kockázatosabb azt vizsgálni, hogy kik hisznek ma is boszorkányokban és miért. A szociológia segítségével idejében kell tudnunk tisztázni mindazt, ami hátráltat, s ami serkent, korábban mint hogy a kutatások eredményeit már csak a tudomány legyen képes hasznosítani. A krónikaírás, az üzemtörténetirás hasznosságához nem férhet kétség, ám célravezetőbb azt is kutatni, hogy a krónika szereplői miért élnek úgy, ahogyan élnek. M eglehet, hogy ez a módszer prózaibb és esetenként kevésbé felemelő eredményeket fog produkálni, de a honismerethez — honunk érdemi ismeretéhez — az effajta önvizsgálat is hozzátartozik. Ezen is gondolkodtak, tanácskoztak a tizedik országos honismereti akadémián, amely hozzájárult ahhoz, hogy a kezdetektől a jelenig vezető történelmünket tovább faggatva „sorskérdéseinkre" jövőnket építő tettekkel válaszoljunk. Acél Gábor kódexet Budáról vitték el a törökök. Visszaérkezésük után az első megállapítást nyilván erő. sen befolyásolta az a felfogás, amely csak a díszes kiállítású. Mátyás címerével is ellátott kéziratokat tekintette „hiteles Corvinának". Az újabb kutatások után azonban világossá vált. hogy lehettek egyszerű, di. szíietlen kéziratok is a budai palotában, akár a könyvkészí- ló-mühelyben lemásolásra előkészítve. akár Vitéz János dolgozószobájában olvasás, tanulmányozás céljából. Hosszas mellőzés után ismerték fel a pétervásári templom építészeti értékeit Azóta terjedelmesen foglalkozik a Heves megyei műemlékkel minden valamirevaló szakkönyv, azóta országos hírűvé vált a palócok „székesegyháza". A helyi lokálpatrióták méltán lehetnek büszkék településűk krónikájára, hiszen ez a vidék ősidők óta lakott volt. A régészek vaskori karperecét leltek itt. és szkita sírra, edényekre bukkantak. Honfoglaló eleink jelenlétéről is számos relikvia árulkodik. Az oklevelek már 1247-től említik, méghozzá Endre bán birtokaként. Az 1332—37-es pápai tizedjegyzék plébániájára utal. Mindez azért is lényeges, mert megalapozottnak tűnik az a nézet, hogy valamiféle temploma is lehetett, s ezt renoválták, építették át később. Erre egy 1960-ban megtalált befalazott palackban lévő latin nyelvű szöveg is utal, nem részletesen, de meglehetősen hitelt érdemlően. Sok földesúr váltotta egymást Tamás erdélyi vajdát a Perényiek, a Mágosyak, a sövényházi Móriczok, a Tatayak, a Semseyek, a Kanizsay testvérek, a Csanádiak követték. Érthető, hogy mindannyian ragasztottak javadalmukhoz, hiszen a falu már 1445-ben vásártartási joggal felruházott mezőváros volt. Az egyik Móricz lány. Borbála, a minden bizonnyal délceg, a női sziveket melengető Keglevich Miklós diósgyőri, majd ónodi várkapitánynak nyújtotta kezét, s vele együtt — ez lehetett az igazi vonzóerő akkor is, ha a szerelmes asz- szonynak eszébe sem jutott — a helység és a terjedelmes határ fele részét. Közben adódtak ugyan nehézségek. de a konok férfi csak elérte azt. hogy gyermekeinek — Adómnak és Zsigmondnak — biztosította az annyira óhajtott tulajdonjogot. A XVIII. század első esztendejétől kezdve ők és utódaik tovább gyarapodtak. Ezzel a családdal eleinte nem volt szerencséjük a lakosoknak. Eszterházy egri püspök 1767-ben ellátogatott ide, és vizsgálata során a templomot — a létekszámhoz mérten — kicsinek, szűkösnek, s elhanyagoltnak tartotta. A canonica visitáció el is rendelte, hogy a kegyúr — saját költségén — építtessen egy újat. A valószínűleg nemcsak rátarti, hanem zsugoriságával is feltűnő arisztokrata semmibe sem vette az egyházi határozatot. Annyira feldühödött, hogy a papnak még a szükséges javításokat is megtiltotta. Persze az önérzetes jobbágyok nem hagyták annyiban a dolgot. Szervezkedtek, küldöttségeket verbuváltak, s úgy döntöttek, hogy a nélkülözések árán is, saját költségükön újjávarázsolják az épületet. Ráadásul még azt is elérték, hogy egy esztendőre mentesítsék őket a megyei közmunkáktól. Az őket követő nemzedékek nem feledték eleik „fegyvertényét", s jórészt ezért a közkeletű palócok székesegyháza titulus. A famíliában azonban nem öröklődött a fukarság. Keglevich Károly gróf igazi mecénásnak bizonyult. Jóvátette az egykori hibát, s lebontatta - 1811-ben — a még kifogástalan állapotú építményt, mert újat. pompázatosa bbat álmodott. Egyéb indokai is voltak. Erre így utal a már jelzett palackban lelt iromány: „Gróf Keglevich II. Károly Fenséges Úristenhez vonzott buzgóságából templomot épít leányának, Odeschalchi Innon- centné született Gróf Keglevich M. elhunyta emlékére nagy szeretettel, művészi ízléssel". Az utóbbi megjegyzés tényleg nem túlzás, mert Povolni Ferenc személyében kitűnő tervezőt és kivitelezőt választott ki. Ez a rendkívül tehetséges ember előbb az egri, a pesti, és a debreceni Jcőművescéh, majd 1801 -tői, a bécsi Szent Anna Akadémia tagja volt. Világot járt, sok tapasztalattal, a szó nemes értelmében vett rutinnal rendelkezett. Ráadásul sokat tanult testvérétől, Antaltól, aki Szepes vármegye építészeként korszerűen állította helyre a lőcsei Szent Jakab- templom gótikus tornyát. Ennek hatását érezzük — persze nem másolatként — a pétervásári vállalkozásban. A főúr nemcsak a szaktudásban bízott, hanem hadilábon állt az egri érsekséggel is, ezért készséggel fogadta szolgálatába azt az építészt, akit szűklátókörűségből vagy egyéb indulatoktól vezérelve mellőztek. Jó érzéssel töltötte el az a tudat, hogy borsot törhet az eminenciás úr orra alá. Fizetett is bőkezűen. Az építőművész - egyáltalán nem túlzás ez a kifejezés — évente a költségvetésen felül kapott honoráriumot: 100 forintot, 300 font lisztet, 300 font zsemlelisztet. 1200 font kenyérlisztet, egy hízott sertést, 30 font tehénvajat. A mesterember-legényeket az uraság tartotta étellel és fizette is. Mindez nem volt hiába. A kész mű felülmúlta a várakozást. A középkori falaktól védett területen — minderről ma is meggyőződhetünk — háromajtós neogótikus épület szökell a magasba. Pécsi István Nagyszabású kutatómunka a magyarországi történelmi emlékhelyek nyilvántartására A magyarországi történelmi emlékhelyek számbavétele a hagyományőrző munka egyik legsürgősebb feladatai közé tartozik. Az ország különböző megyéiben már eddig is megjelentek olyan kiadványok, melyek az adott megyék területén levő szobrok, emléktáblák, emlékparkok, épületek adatait adták közre. Ilyen kiadvány megyénkben is készült. A Hazafias Népfront folyóirata, a Honismeret legutóbbi száma arról számol be, hogy a Művelődési Minisztérium megbízta a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumot az országos történelmi emlékhelyek egységes nyilvántartásának elkészítésével. A munka elvi irányítására egy szakbizottságot alakítottak, melyben képviselteti magát a Művelődési Minisztérium, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala, az Országos Műemléki Felügye. lőség, az MSZMP KB Párttörténeti Intézete, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, az MTA Történettudományi Intézete, a Hazafias Népfront, Budapest Főváros Tanácsa Képzőművészeti Igazgatósága és a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum. Ez a szakbizottság kialakította c munka fő irányvonalát, célját és kijelölte a történelmi korszakhatárokat, amelyeken belül a vizsgálódást végzik. A kutatás a magyar történelem 1832— 1962 közötti korszakára vonatkozóan a történelmi események színhelyére terjed ki. Az emlékhelykutatás Magyarország területén folyik a teljesség igényével. A tervek szerint az adatgyűjtés lezárása után a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum elkészíti majd a magyarországi történelmi emlékhelyek nyilvántartását, amely az 1832— 1962 közötti időszak magyarországi haladó társadalmi-politikai irányzataival, mozgalmaival, harcaival, ezek jelentős eseményeivel és résztvevőivel (személyekkel, szervezetekkel, intézményekkel) kapcsolatos emlékhelyek és az emlékhelyeken létesített emlékművek fényképét, történelmi, művészeti és bibliográfiai adatait tartalmazza majd. Tervezik egy kiadvány megjelentetését 1985. április 4-re, mely tartalmazná a legjelentősebb emlékhelyek fényképeit, történeti leírásokat, témaregisztert, névmutatót és irodalomjegyzéket. A szakbizottságban részt vevő intézmények és szervezetek számítanak a népfrontmozgalom keretében kibontakozott honismereti tevékenységben részt vevők segítségére. Igénylik az iskolák közreműködését, melynek jó keretet biztosít a KISZ KB által meghirdetett „Együtt a mozgalom útján" elnevezésű vetélkedő, hiszen ez többek között éppen a történelmi emlékhelyek felkutatására buzdítja az ifjúságot A templom pazar belseje Corvinák-e a szultán ajándékai?
