Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)
1982-08-17 / 225. szám
1982. augusztus 17., kedd Dunántúli napló 3 Összhangban a termaléssel, a vállalatok érdekeivel A z előrejelzések szerint az 1986 és 1990 közötti években, a megye oktatási rendszerén belül megnő a szakmunkásképzés szerepe. Ennek részben demográfiai okai vannak. A VII. ötéves tervidőszakban, Baranyában kétezerrel több tanuló végzi el az általános iskolát és jelentkezik valamelyik középfokú oktatási intézetbe továbbtanulásra. Másfelől, gazdasági előrehaladásunknak fontos tartaléka, hogy a tudományos és technikai haladással együtt, mind több jól felkészült, szakmailag művelt fiatal kerüljön az üzemekbe. A szakmunkásképzésnek nemcsak a jelentősége lesz nagyobb, de változnia kell a képzés jelenlegi struktúrájának is, hogy a mostaninál jobban igazodjon a megye fejlődéséhez és az ezzel együttjáró munkaerő-igényekhez. Vagyis nagyobb összhang alakuljon ki a képzés szerkezete és a vállalatok érdeke között. Az elmúlt évtizedben Baranya szakmunkás képzésének feltételrendszere és szervezete sokat változott, fejlődött. Ha nem is maradéktalanul, de az esetek többségében kielégítette a megye fejlődéséhez szükséges szakemberigényeket. Jelenleg a megye szakmunkás- képző intézeteiben 6757 fiatal tanul. A szakmunkáscélú — 5 ilyen van a megyében — szak- középiskolákban tanuló 1510 diákkal együtt 8267 leendő ifjú szakmunkással számolhatunk. A szakmunkásképző iskolákban tanuló fiatalok aránya 54 százalék, és ez 10 százalékkal magasabb az országos átlagnál. Megváltozott a képzés struktúrája, hisz kiépült a szakközépiskolai hálózat. Az alapszakmák száma 22-ről 36-ra nőtt, az oktatott szakmáké viszont 190-ről 120-ra csökkent az elmúlt 10 év alatt. Az oktatott szakmák több mint fele ipari jellegű, de épp a megye legfontosabb iparágában, a bányászatban nem megnyugtató az utánpótlás képzése. Túlságosan alacsony, mindösz- sze 4,5 százalék a szolgáltató jellegű szakmák aránya. A mezőgazdaságban pedig a növénytermelés, állattenyésztés és gépesítés területén nagyobb a szakmunkásképzés iránti igény. Túljelentkezés van a vendéglátó szakmák, autó- és motorszerelő, szobafestő, női ruhakészítő, televízió- és rádiószerelő szakmákban, hogy csak néhányat említsünk. Hiányszakma ugyanakkor a gépi forgácsoló, vasbetonkészítő, az épületszobrász, s még folytathatnánk a sort. E nagyfokú aránytalanság Szakmunkásképzés Alacsony a szolgáltató fellegi! szakmák aránya miatt a jelentkezők 15, de gyakran 50 százalékát át kell irányítani. Különösen gond mindez a leánytanulóknál. Gond továbbá, hogy a képzés nem eléggé termelésre orientált. Az építőiparban például megszűnt a hagyományos kőművesképzés. Egyre fogy azoknak a száma, akik a növekvő épületfelújításoknál a szükséges díszítőmunkát el tudják végezni. Néhány területen - cipőipar, kerámiaipar stb. — túlzott a specializáló. tetben kedvezőtlenebb az országosnál. Az V. ötéves tervben elkészült az 508. sz. Szakmunkásképző Intézet 16 tantermes új épülete, s új, 10 tantermes iskolában végzik a kereskedelmi és vendéglátóipari tanuló- képzést. De még így is nagy a tanteremhiány. Nem készült el a 6 tantermes pécsváradi beruházás. A tantermek 25 százaléka szükségtanterem. Zsúfolt a pécsi 500-as Szakmunkásképző. Az iskolaépületek állaga - 500- as, Zipernovszky, Széchenyi — 1981/82. tanévben 125 tanuló fejezte be a tanulmányait a pécsi Zipernovszky gépipari szakközépiskolában. Képünkön: az elektronikai műszerész osztály egyik csoportja az iskola műhelyében. A megye munkaerőigény felmérése és előrejelzése szerint 1985 végén 1986 elején 300-400 fővel több gépipari, 400—500-zal több szállítási és hírközlési mintegy 1000 fővel több mezőgazdasági szakmunkásra, 500-zal több kereskedelmi, 700-800-zal több egészségügyi és kulturális, és mintegy 900-zal több személyi és szolgáltatási ágazatban dolgozóra lesz szükség. A szakmunkásképzés struktúráját tehát olyan módon kell megváltoztatni, hogy ezeket az igényeket a lehető legnagyobb mértékben kielégitse. A szakmunkásképzés megyei terve az 1985-1986. tanév elején minegy 400-500- zal több tanulólétszámmal számol. A tervek szerint ez időre 8—10 új osztályterem épül, amelyekben újabb 12—15 osztályt lehet elhelyezni. Midez enyhít majd a jelenlegi helyzeten, ami sok tekinegyre romlik. A tantermek felszereltsége megfelelő, de a szaktantermeké kiegészítésre szorul. Az új tantervek szükségessé teszik az elektromos mérőtermek fejszerelését is. Nemcsak a tanteremhiányt kell enyhíteni — jelenleg 111 tanteremben 237 osztály tanul —, de mérsékelni kell az iskolai tanműhelyeknél meglévő differenciáltságot is. Baranyában az első osztályos tanulóknak csak 21 százaléka tanul iskolai tanműhelyben, országosan 25 százalék. Egyes iskolák - például 500-as, vagy a vendéglátóipari — jól ellátottak, mig másutt egyáltalán nincs tanműhely, vagy laboratórium. Sürgősen felújításra szorul az elavult műhelyek gépi felszereltsége is. Valamivel jobb a helyzet az üzemi tanműhelyeknél, mivel a tanulóképzésben érdekelt vállalatok az elmúlt években sokat tettek ezért. Az V. ötéves tervben a megye üzemei 90 millió forint visszatérítésben részesültek a szakmunkásképzési alapból. Ezeket az összegeket 13 új tanműhely építésére, a meglévők modernizálására, gépek beszerzésére használták fel. Saját erőből is jelentős ösz- szegeket fordított tanműhelyek fejlesztésére a Pécsi MÁV, a BÉV, a Mecseki Ércbányák, a DDGáz, a mohácsi Szék- és Kárpitosipari Vállalat, a szigetvári Cipőgyár, a Pécsi Állami Gazdaság, a Kesztyűgyár és a mohácsi Dunavölgye Tsz. Jelenleg 44 ipari, 5 mezőgazdasági és 5 kereskedelmi, vendéglátóipari vállalat rendelkezik tanműhely- lyel, oktatókabinettel, tankonyhával. A szakmunkástanulók 32 százaléka vesz részt üzemi tanműhelyi képzésben, 21 százalékuk csoportos munkahelyi, 31 százalékuk pedig egyedi munkahelyi képzésben. A szakmunkástanulók diákotthoni elhelyezése is rosszabb az országosnál, csak 23 százalékuk lakik kollégiumban. Magas, 42 százalékos a bejáró tanulók aránya. Kivételt képeznek a mezőgazdasági iskolák, amelyekben jó a kollégiumi ellátottság, a tanulók 80 százaléka van elhelyezve. Ezzel szemben a kereskedelmi és vendéglátóipari képzésben a tanulóknak csak 4 százaléka - a lányok 3 százaléka — lakik kollégiumban. Az új kollégium felépülésével kissé enyhül a jelenlegi zsúfoltság, javul az ellátás színvonala. Gond az is, hogy a vállalatok egy része érdemben nem vesz részt a szakmunkások képzésében, más vállalattól csábítja el azokat. Ez az egyik oka a fluktuációnak. A termékszerkezet-változáshoz igazodó szakmunkásképzés bevezetése átfogó, a regionális tervekkel, fejlesztési koncepciókkal szinkronban lévő intézkedéseket kíván. A gyorsabb lépést e téren a felnőtt szakmunkások átképzése kínálja. Sok, főként nagy vállalat él ezzel a lehetőséggel. Az építőipari vállalatok olyan szakmunkásképzéssel foglalkoznak, amelyek a pécsi belvárosi rekontsrukció feladataihoz szükségesek. A Szigetvári Cipőgyárban 600 főt készségfejlesztő tanfolyamon képeznek át. Ezek azonban csak átmeneti megoldások. A feladat: megalapozott tervekkel, intézkedésekkel felkészülni a demográfiai hullám tetőzésére, ez az 1988/89-es tanévben várható. Az első lépéseket már most meg kell tenni a szakmunkás- képzés növekvő szervezeti, tárgyi és technikai, és nem utolsósorban személyi feltételeinek megteremtésére. Varroila Szentmártonpusztán Exportra dolgoznak az asszonyok Új varroda épül jövőre SzentlászlAn A komlói Carbon Vállalat az elmúlt tizenkét évben öt saját kezelésű kisüzemet indított be Baranya megyében. Három éve a szentlászlói tsz-szel közösen Szentmártonpusztán létesítettek újabb varrodát. Ennek példájára az elmúlt hónapokban a kátolyi és a bogádi tsz a Carbonnaí kooperálva hasonló, de kisebb létszámú varrodát hozott létre. Mindkét félnek hasznos az együttműködés, mert a tsz a bérmunkáért pénzt kap, állandó munkát tud biztosítani az asszonyoknak és a Carbon pedig expontvállalását teljesíteni és növelni tudja. Ellátogattunk a szentlászlói tsz varrodájába. Szentmártonpusztán a volt uradalmi épületben kapott helyet a varroda. Hosszú, sötét, cementlapos folyosó vezet a beadó teremig. Régen ez a facSIpkés terasz a kúria legszebb része volt — ma vasajtókkal, ablakokkal megerősítették, elcsúfították. Egy asszony szortírozza, adogatja itt mindkét műszaknak az összevarrás- ra kerülő darabokat. A nyitott ajtón belátni a varrodába. A terem két oldalán műszakonként 30—35 gép berreg egyszerre. Középen hosszú nylonzsák húzódik — télen az olajkazánból légbefúvással juttatják be a meleget. Most az ablakok tárva vannak, néhol hiányoznak. — Olyan régiek, hogy csak beszegeléssel lehet zárni őket — magyarázza kísérőm, Ábrá- sits Zoltánné varrodavezető. Innen a kész ruhadarabok útja a gomblyukazóhoz, majd a szomszédos épületbe, a gom- bozóhoz, számozóhoz, vasalóhoz, minősítőhöz és csomago- lóhoz vezet. — Ekkora a varrodánk - mondja Ábrásitsné és irodájába invitál. A szoba öreg, a nedvességfolíok a mennyezeten és a falon nyomot hagytak. A sarokban olajkályha áll. Borzongatóan nyirkos a levegő. — Három éve dolgozunk itt — kezdi a kisüzem bemutatását a varradavezető. Kezdetben autóstáskát, szabványzsákot varrtunk, most pedig szovjet exportra dolgozunk. Különböző színű női weekend szabadidőruhát és férfi trapper öltönyhöz nadrágot készítünk. — Honnan jönnek az asszonyok? — Szentlászlói, boldogaszszonyfai, almamelléki, terecse- nyi, antaíszállási és zöcske-te- lepi asszonyok dolgoznak itt. Mind a nyolcvannégyet a tsz- busz hozza-viszi. Mindegyik betanított munkás, kivéve a meóst, a szalagvezetőt és jómagámat. Mi szakmunkások vagyunk. — A szociális helyiségekben elkeserítő állapotokat láttam. A zuhanyozó rózsája hiányzik, padlózata repedt, egy ócska seprű árválkodik a sárokban. A vízcsap alatt egy hokedlin lavór. Az öltöző parányi, néhány szekrény fért bele. A ruhák szögeken lógnak. A két WC sem szívderítő látvány.- Sajnos igaz. Az épület nagyon régi, nedves. Átépíteni, felújítani nem érdemes. A nyitott zuhanyozót nem tudjuk használni: egyrészt a férfi WC-vel közös folyosóra nyílik, másrészt nem érnénk el műszakváltáskor a buszt. Az itt dolgozó asszonyok nem zúgolódnak, örülnek, hogy könnyű munkát végezhetnek. Jobb így dolgozni, mint egész nap a mezőn hajlongani. Bár idénymunkák alkalmával a tsz számít rájuk, akkor egy-egy hétre leáll a varroda. Változás a következő években várható. Szentlászlón a jövő évben tervezik egy komplett csarnok építését, melyben a szentmárton- pusztai varroda, a boldogasz- szonyfai gombolyító üzem és a fonalkiszerelő üzem kap helyet. Az AGROBER már elkészítette az előzetes költségvetést és elkészült a beruházási alapokmány is. A helyet is kijelölték már. Ha megépül a csarnok, akkor a környező falvakban élő, háztartási munkát végző asszonyoknak is tudnak munkát biztosítani. Ádám Erika Megújulás és innováció III. Távol a piactól Térjünk állapításunkhoz, hogy a K-j-F kapacitásunk megfelel a fejlett ipari országok átlagának, az innováció intenzitása azonban — kutatási eredmények hasznosítása a tömeg- gyártásban és a piacon — elmarad azokétól. Ennek egyik oka azonnal kiderül, ha megvizsgáljuk hogy e kapacitás legértékesebb része, a kiművelt kutatók gárdája hol, a termeléstől (ésr<a piactól) milyen távol dolgozik. Svédországban a teljes kutatói létszám 66 százaléka, az NSZK-ban a 77, Hollandiában, Belgiumban az 57, illetve 59 százaléka, Jugoszláviában a 25, Lengyelországban a 30, Csehszlovákiában a 45 százaléka vállalati kutatóhelyen alkot. Magyarországon a 70-es években a kutatói létszámnak csupán 12 (!) százaléka dolgozott vállalatnál, 49 százaléka a ágazati és egyéb, 28 százaléka akadémiai,- 11 százaléka pedig felsőoktatási kutatóhely alkalmazottja volt. Ez azt jelenti, hogy a kutatói létszám 88%-o (!) — nagyjából napjainkig — közvetlenül csupán a kutatási eredmény létrehozásában volt érdekelt, s legfeljebb csak közvetve érintette a kutatási eredmény nagyipari alkalmazása, piaci sikere. A kutatói kapacitás jelentős hányada tehát az innovációs folyamaton kívül tevékenykedett. így az alapvetően csak tudományos információkra alapozott kutatási program végeredménye nehezen illeszkedik a termelési-értékesítési folyamat természetes rendjébe különösen akkor, ha a kutatási eredmény semmiképp sem integrálható a vállalati technológia rendbe, ha túlságosan fölötte áll a gazdaság általános technológiai szintjének. Az utóbbi évek egyik sajnálatos példája jól szemlélteti, hogy milyen fennakadások származnak abból, ha a kutatás (persze alkalmazott kutatás) túlságosan mesz- szire kerül a termelés realitásaitól. A SZTAKI, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet 1976- ban hozzáfogott a Dialóg- CNC számítógép-vezérlés kidolgozásához — egyidejűleg egy amerikai és egy japán céggel. A következő évben a magyar kutatóintézet a fejlesztést sikeresen befejezte — megelőzve a két külföldi céget. A Dialóg-CNC vezérléssel felszerelt első magyar szerszámgép (mintapéldánya) 1978-ban a hannoveri szerszámgép világkiállításon nagydíjat nyert. Számos megrendelést kapott volna a magyar ipar, sőt az árakat is diktálhatta volna, ha akkor megkezdődik a sorozatgyártás. De nem kezdődhetett el. Tudniillik 1979 véqéig nem akadt magyar gyár, amelyik vállalta volna a gyártást. S ennek egyszerűen objektív akadályai voltak. Mert a szer- sz0m~m jyárak — nagyon helyes* . — esősorban szerszámgépeket akartak gyártani, ahhoz értenek. A gépek CNC vezérlését mástól akarták — specialistától — beszerezni. Computeres gépvezérlést azonban sorozatban 78—79- ben még egyetlen hazai gyár sem állított elő: erre akkor kezdtek felkészülni. E felkészülés keretében az Elektronikus Mérőműszerek Gyára (EMG) - termékszerkezete megújítását szorgalmazva — 1979 második felében vállalta végül a SZTAKI modelljének gyártását. A termelés nagvipari technológiájának kifejlesztéséhez azonban két év kellett. S ehhez mindenütt a világon kell is ennyi idő. különösen, ha új termelési kultúra meghonosítósóról van szó. Persze az is igaz, hogy ez így most már 5 évet vett igénybe az ötlet megfogalmazásától a megfelelő igari termelés elindulásáig: 1976- tól 1980-ig. Az amerikai és a japán cég végül 2 és fél évvel megelőzött bennünket. Főleg azért — és ez a döntő —, mert a konstrukciós kutatás és a technológiai kutatás- fejlesztés egy része párhuzamosan folyt: a kutatást a termelő vállalat koordinálta saját laboratóriuma és gyártó üzemei között. A kutatómérnökök és az üzemmérnökök egyetlen vállalat falai között dolgoztak. Az EMG például az átvett dokumentáció „honosításával” egy évig birkózott: any- nyira különböztek a nagyüzemi technika nyújtotta lehetőségektől a kutatóintézeti megoldások. A mintadarab kezelőpultja például Bécsből származott, egy-két példánynál az import megengedhető — sorozatgyártásnál azonban természetes, hogy a „dobozt” itthon kell gyártani, ezt azonban ki kellett fejleszteni. Más: a berendezés részegységeinek elemeinek méretei nem egyeztek a gyári szabványokkal: nem illeszkedtek a gyártósorokra, nem fértek a szerszámok alá. Következésképp az egészet át kellett szerkeszteni és kidolgozni a jó nóvumnak számító működési elvhez (a kevesebb nóvumot tartalmazó, de olcsóbb) nagyüzemi technológiát. Ennek során például a SZTAKI-nak a berendezésben megtestesülő találmányaihoz a gyárban újabb technológiai találmányok születtek, s vagy két tucat újítás is. Az eredeti dokumentáció gyártási költsége — honosítás után — a megközelítően egymillió forintról félmillióra csökkent. E fejlesztés átfutási ideje a nemzetközi átlagnak megközelítően a duplája, mert a kutatási programot nem a termelő vállalat koordinálta! A kutatóintézeti „végeredményből” hiányzott a hazai ipar képességének, lehetőségeinek számbavétele: zseniális konstrukció született, de nem egy olcsón, nagysorozatban gyártható és exportálható termék. Veqyük a világ 3 nagy globális gondját: a környezet- szennyezést, az anyag- és energiatakarékosságot, az élelmiszertermelést — valamennyi megoldásában (legalább 80 százalékban) e technológiai kutatásoktól, az ipari és mezőgazdasági műszaki színvonal fejlődésétől várható az előbbreiutás: vizet. levegőt kevésbé szeny- nyező anyagot, energiát kevésbé emésztő, rossz földeket termékennyé tevő technológiák (és elsősorban nem konstrukciók) kidolgozása a feiadat. A magyar Ä; a technológia-kutatásoknak eddig kisebb figyelmet szenteltek. Ez következett abból is, hogy nem a termelővállalati K+F volt az innováció előterében. A korszerű technológiák többsége az iparfejlesztés korábbi, főleg exten- zív jellegű szakaszában a termelési szerkezet változásával került a gazdaságba: új gyár — új technológia — új termék. A 70-es évek második felétől azonban — amikor a fejlesztés fő útja már nem az új kapacitások létrehozása. hanem a kiépült ipar, vállalatonként!, belső, minőségi átalakítása — a gazdaság számára szükséges új technológiák és termékek túlnyomó többsége a vállalati K+F keretében kelj hogy megszülessen. Gerencsér Ferenc (Következik: Az alkotók összefogása)
