Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)
1982-07-29 / 206. szám
2 Dunántúli napló 1982. július 29., csütörtök A szovjet gázüzletet senki sem tudja már megváltoztatni Helmut Schmidt interjúja az amerikai tárgyalásairól Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár arra számít, hogy az év végére elülnek a — főképpen a földgázügylet miatt - Nyugat-Európa és az Egyesült Államok között kirobbant viták. Reményét elsősorban arra alapozza, hogy George Shultz, az új amerikai külügyminiszter „mélyrehatóan mérlegeli" a világgazdasági kérdéseket. Egyébként senki sem tudja már megváltoztatni a Szovjetunióval létrejött üzletet - mondotta a kancellár, és utalt az érdekelt nyugat-európai kormányok egybehangzó álláspontjára. Helmut Schmidt az Egyesült Államokban tett látogatása befejeztével a DPA nyugatnémet hírügynökségnek adott interjújában foglalta össze politikai eszmecseréi eredményeit. Megbeszélései során az a benyomás alakult ki benne, hogy „a családi perpatvart mindenki maga mögött szeretné tudni — olyan gyorsan, ahogyan csak lehet". A kancellár elmondotta, hogy a világgazdasági helyzeten kívül Shultz külügyminiszterrel megvitatta a genfi szovjet—amerikai tárgyalások állását is. Megemlítette, hogy a közép-hatótávolságú fegyverekről folyó tárgyalások „bizonyos időkényszer” alatt állnak. Á NATO — a tárgyalások sikertelensége esetén — 1983 végére tervezi az új, Pershing 2-es rakéták és az úgynevezett cirkáló szárnyasrakéták rendszerbe állítását Nyugat- Európában. Az NSZK kancellárja a magas amerikai kamatlábak ügyét kulcskérdésnek nevezte. Ha ez tartósan megoldatlan marad, akkor „rendkívüli következményekkel fog járni az egész világra” - állapította meg Schmidt. A kancellár elmondta, hogy az Egyesült Államokban számos esetben volt alkalma tájékoztatást adni az NSZK-nak a katonai kiadósokhoz történő hozzájárulásáról. Egyben azonban azt is leszögezte, hogy az NSZK minden kormánnyal — legyen az keleti vagy nyugati — békés és jó viszonyra törekszik. Jerzy Ozdowski sajtó- értekezlete Bécsben a lengyel helyzetről Jerzy Ozdowski professzor, a lengyel szejm alelnöke kedden Bécsben tartott sajtóértekezletén a lengyel kormány gazdasági és társadalompolitikai célkitűzéseiről adott tájékoztatást. Elmondta, hogy a szükségállapot jelentősen hozzájárult a munkafegyelem megszilárdításához, és ezzel a termelékenység növekedéséhez. Különösen a szénbányászatban, de az egyéni parasztgazdaságok, valamint a kis- és középüzemek termelésében is éreztette hatását. A szükségállapot azonban csak átmeneti megoldást jelent, mert nem egyeztethető össze a demokrácia további fejlesztésével — hangsúlyozta Ozdowski. A szejm alelnöke megállapította: még nem lehet a stabilitáshoz való visszatérésről beszélni. A termelés növekedésének tendenciája alapján azonban megvan a remény arra, Kommentar Nincsenek könnyű helyzetben a Tripoliban összegyűlt külföldi tudósítók, akik óráról órára kénytelenek módosítani beszámolóikat, híradásaikat. Az Afrikai Egységszervezet csúcstalálkozóját előkészítő külügyminiszteri konferencia ugyanis várat magára. Még az sem biztos, hogy egyáltalán összeülnek-e a miniszterek. Eredetileg július 26-án, hétfőn kellett volna az eszmecseréket megkezdeni, erre azonban nem kérült sor. A szervezet képviselői — az elnevezésben szereplő egységgel ellentétben — se- hogysem jutottak dűlőre a SZADK, a Szaharái Arab Demokratikus Köztársaság tagsága és részvétele ügyében. A megnyitás tervezett napjáig az 51 tagállamból a legfrissebben a hogy az év második felében nagyjából biztosítani lehet majd az ellátást az alapvető élelmiszerekből és a legfontosabb iparcikkekből. A lengyel kormány 1985-ig, középtávú célkitűzésként, a gazdasági szerkezet átalakítására törekszik Jelentős szerepet szánnak a kis- és a középüzemeknek mind az iparban, mind a mezőgazdaságban, hogy a termelés mind jobban alkalmazkodjék a fogyasztáshoz. A szerkezet átalakításánál fontos cél a lengyel termékek világpiaci versenyképességének elérése. A lengyel kormány a gazdasági átalakításokkal párhuzamosan a társadalmi egyetértés és együttműködés politikáját valósítja meg, amelynek két alapvető eleme a lengyel hazafiság és a való- sáq talaján álló, a népet szolgáló szocializmus megteremtése. SZADK csatlakozott a szervezethez — mindössze 28 küldte el képviselőit Líbia fővárosába. Nyomban a halasztás Deje- lentése után Tripoliban olyan hírek is elterjedtek, hogy Csád miatt szintén jelentős a nézet eltérés. Mint ismeretes, a múlt hónapban Hisséne Habré, volt hadügyminiszter csapatai megdöntötték Goukouni csádi elnök uralmát, s a fordulat egy sor afrikai államban nemtetszést váltott ki. A fő probléma azonban a Marokkó ellen küzdő szaharai állam helyzetének tisztázása. A Polisario Front által megalakított SZADK státusa ellen mintegy 15 afrikai ország tiltakozott. Ha igaz, hogy jelenleg 37 állam képviselteti magát a csúcs- találkozót előkészítő konferencián, akkor ez az arány lehetővé teszi a határozatképességhez nélkülözhetetlen kétharmados Budapestre érkezett a Libanoni KP küldöttsége A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására szerdán Budapestre érkezett a Libanoni Kommunista Párt küldöttsége, amelyet Nádim Abdel Szamod, a párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára vezet. A delegáció tagja Georges Bottal, a párt Politikai Bizottságának tagja. A libanoni vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Nagy Gábor, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője fogadta. ♦ + BELGRAD: Négyen vesztették életüket kedden villám- csapások következtében Jugoszlávia keleti és déli részein. A villám nagy területen lángra lobbantotta a termést - jelentették a szerdai belgrádi lapok. + PÁRIZS: A francia statisztikai intézet közlése szerint Franciaország lakossága immár meghaladja az 54,2 millió főt. Az 1975-ös népszámlálás óta mintegy 1,7 millióval gyarapodott az ország lakosainak száma. Bishop Leningrádba utazott Nyikolaj Tyihonov szovjet miniszterelnök (balról) üdvözli Maurice Bishop grenadai miniszterelnököt Befejezte moszkvai tárgyalásait és Leningrádba utazott a grenadai párt- és állami küldöttség, amely Maurice Bi- shopnak, az új Jewel Mozgalom Pártja Politikai Bizottsága elnökének, az ország kormányfőjének vezetésével hétfő óta tartózkodik a Szovjetunióban. A küldöttség kedden tárgyalásokat folytatott a szovjet párt- és állami küldöttséggel, amelyet Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke vezetett, és több fontos kétoldalú megállapodást írt alá. Szerdán Maurice Bishop sajtóértekezletet tartott a szovjet fővárosban. A grenadai 'küldöttség a leningrádi lótoqatás után Kije- vet, Szovjet-Ukrajna fővárosát is felkeresi. ♦ Bolgár-mongol tárgyalások kezdődtek Bolgár—mongol kormányfői tárgyalások kezdődtek szerdán Szófiában. Zsambin Batmönh mongol miniszterelnök Grisa Filipov bolgár miniszterelnök meghívására érkezett hivatalos baráti látogatásra Bulgáriába. ♦ BANGKOK: Hivatalos látogatásra Bangkokba érkezett szerdán Nguyen Co Thach vietnami külügyminiszter. A vietnami diplomácia vezetője Kuala Lumpurból érkezett délkelet-ázsiai kőrútjának utolsó állomására. Mint megérkezésekor mondotta, malaysiai vendéglátóitól ígéretet kapott arra, hogy gondosan tanulmányozni fogják az indokínai országok legutóbbi javaslatait. Washing Von : Reagan ma fogadba Indira Gandhit .Indira Gandhi indiai miniszterelnök kedden este kormányának küldöttsége élén New Yorkba érkezett. Az indiai kormányfő tizenegy év után először látogat az Egyesült Államokba, és összesen nyolc napot tölt majd az országban. A tervek szerint Gandhi asz- szony New Yorkban rövid megbeszélést folytat Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárral, és még szerdán Washingtonba utazik, ahol Reagan elnök csütörtökön fogadja hivatalosan a Fehér Házban. Folytatódott az ENSZ-tanácskozás Bécsben az öregedés és az időskorúak problémáiról. Az értekezlet a tervek szerint augusztus 6-ig tart. ♦ IRKUTSZK. Közepes erősségű földrengés volt szerda hajnalban a Bajkál-tó mélyében. A Szovjet Tudományos Akadémia szibériai tagozata szeizmológiai állomásán mért adatok szerint a rengés epicentruma a tó középső részén volt. A szakértők - szerint a jelenség arra'utal, hogy tovább alakul a világ legmélyebb tavának medencéje. Mitterrand elhalasztotta romániai utazását Francois Mitterrand francia köztársasági elnök más irányú nemzetközi elfoglaltsága miatt meghatározatlan időre elhalasztotta szeptemberre tervezett hivatalos romániai látogatását - jelentette be szerdán a francia elnöki hivatal. A francia elnök szeptemberben Görögországba utazik. A hivatalos közlemény szerint a francia fél a látogatás elvét továbbra is fenntartja. Biológiai kísérletek a világűrben A világűrben folytatott biológiai kísérletek eddigi eredmé- nyeit összegezi a Szovjet Tudományos Akadémia közlönyében G. Parfjonov. Mint megállapítja, ezek a kísérletek elősegítik, hogy a tudomány megismerje az élet keletkezésének és fejlődésének edig ismeretlen törvény- szerűségeit. A tudomány mindeddig abból indult ki, hogy az élet létrejöttéhez, az élő szervezetek fejlődéséhez elengedhetetlen követemény a nehézségi eio. mégpedig olyan, amely közel áll a földihez — vagyis például olyan égitesteken, ahol nincs ilyen, szerves élet nem alakulhat ki. Ezt a tézist ma már sokan vitatják, annál is inkább, mert tért hódítanak olyan elméletek, amelyek szerint lehetséges a magasabbrendű élőlények ‘ kialakulása olyan égitesteken is, amelyek körülményei lényegesen eltérnek a földiektől. Mint az eddigi kísérletek feltárták, a súlytalanság gyakorlatilag semmiféle változást nem hozott az egysejtűekre, nem befolyásolja életképességüket, sőt mutációjukat sem. Még az emberi embrió sejtszöveteiből vett kísérleti anyagra sem gyakorolt a tartós súlytalanság káros hatást. LAPZÁRTA Ribli már továbbjutó. Az AP amerikai hírügynökség szerdán este jelentette Las Palmasból, hogy Ribli Zoltán 7 és fél órás játék után a 66. lépésben megnyerte előbb a 45., majd az 58. lépésben függőben maradt játszmáját a korábbi szovjet világbajnok, Vaszilij Szmiszlov ellen, így Ribli a hátralevő, 13. forduló eredményétől függetlenül már továbbjutott a sakkvilágbajnoki zónaközi döntőből. Tizénkét forduló után Ribli 8,5 ponttal vezeti a mezőnyt, mögötte Szmiszlov következik 8 ponttal. többséget bármiféle döntés meghozatalához. Csakhogy a 37-ből hat delegáció állítólag kész akár bojkottálni is az értekezletet, ha azon a SZADK küldöttei is részt vesznek. Ilyen helyzetben csakis a kompromisszum segít. Kérdés, vajon Tripoliban sikerül-e közelebb hozni a nézeteket, vagy — ami az AESZ számára rendkívül kínos következményekkel járhat— a konferencia kudarcba fullad, mielőtt megkezdődnék. Már annak idején, amikor 1981 februárjában az AESZ miniszteri értekezletén felvették a SZADK-ot a szervezet tagjai sorába, 19 ország küldöttsége — kétségbe vonva a tagfelvétel kérdésében a fórum illetékességét — kivonult az értekezletről Afrika mai állapotában rendkívül sok a közös teendő, a megoldásra váró gond. Az Afrikai Egységszervezet — tiszteletre méltóan ragaszkodva alapszabályának szelleméhez — az elmúlt évtizedben sok fontos ügyben sikerrel tömörítette a kontinens különböző társadalmi és politikai nézeteket valló or- száqait. Sajnálatos lenne, ha e fontos tömörülés tevékenységében most törés következnék be. Dél- Afrikában még javában tart a fajüldözők uralma, sokfelé fenyeget az imperialista veszély. Ez pedig arra inti a kontinens valamennyi országát, hogy ha- tározoftabban keresse az együttműködés lehetőségeit, s lépjen föl az egység bontó törekvésekkel szemben. Csakis ez vezethet ésszerű kompromisszumokra, és ez teremtheti meg az augusztus elejére tervezett csúcstalálkozó feltételeit. Gyapay Dénes Rövid határidővel vállaljuk lapostetős épületek, társas-, szövetkezeti és magánházak tetőszigetelését, parkettázást, műanyag- és szőnyegpadló készítését, nyílászárók, ablakok, ajtók szigetelését. ÉLISZ VÁLLALKOZÁSI OSZTÁLY, PÉCS, FELSZABADULÁS U. 16. TELEFON: 14-234. Reklámáron vásárolható üvegezett bontott ablak- 200x135 cm-es- 175x135 cm-es méretben 150 Ft/db egységáron, a Jászai Mari u. 3. sz. alatti vegyianyag boltunkban. AMÍG A KÉSZLET TART! PÉCS Vita csúcs előtt