Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)

1982-07-29 / 206. szám

1982. július 29., csütörtök Dunántúli napló A színpadi teljesség kimagasló élménye Népballada zenében, táncban. A Székely fonó egyik táncjelenete. Hátul, középen Porvay Jó­zsef és Sztrunga Magdolna, a Baranya Táncegyüttes szólótáncosai. Fotó: Cseri László Kodály Székely fonója a Tettyén Teljesen új zenés színpadi felfogásban állították színre a Tettyén ßagossy László rende­zésében Kodály Zoltán Székely fonó című daljátékát. Az elő­adás sikere egyértelmű, ami ezen a színvonalon egy-egy tízhónapos színházi évadban is a legnagyobb ritkaság. Épp ezért mellőzünk mindennemű jelzőt a siker minősítésére; sok­kal inkább érezzük ennek a hő­fokát azon, amit kiváltott be­lőlünk; amilyen gondolatok és emóciók forrása lett ez az elő­adás a közönség, a hazához, zenéhez egyaránt kötődő em­berek belső világában, kinek- kinek népzenéhez és Kodály- zenéhez való affinitása, illetve magyarságtudatának és törté- nelemtudatónak, ismereteinek, felkészültségnek mértéke sze­rint. De mindezek hiányában is, ha valaki hagyta magát le­nyűgözni egy minden ízében artisztikus produkció által, nagy élménnyel távozhatott. A rendező eltér a kissé kri­miszerű szövegkönyvtől; elma­rad a fonó keretjátéka és min­den egyéb, pl. a bilincselés, a csendőrök (milícia?) megjele­nése, azaz minden külsőség a mesében, ami zavarná az alap- koncepciót, a Kodály-zenére építkező, dalban, muzsikában, táncban, kórusokban és látvány­ban megjelenő egységes ha­tású zenei dráma kibontako­zását. Az epizód láncolatból felépített színpadi mű (daljá­ték) fő váza megmarad, nem változik zenei dramaturgiai építmény, csupán a hangsú­lyok tolódnak arra, amilyen drámai lehetőségeket kínálnak az epizódok és balladafüzé­rek. Az előadás egészén át­ívelő drámai alapgondolat: a szerelem és elválás, elszakított- ság örök emberi fájdalma, tra­gikuma. Ellentétben az eredeti daljáték-változat világosabb, tónusaival, vidám hangulatú, happy-endes záróképével. Ba- gossy színpadképében — ami­nek hátterét Bachmann Zoltán, a történelmi falakat ékesitő- kiegészítő relikvia-hatású lát­ványelemeinek összképe adja meg — a Kodály-mű nem ora- torikusan, és nem fonó-kulisz- szák közt eljátszott formában jelenik meg. Harmadik utat választ: a teljes komplexitás jegyében. Ami voltaképp a Szabadtéri Táncszín korábbi produkcióiban is váltakozó si­kerrel fölsejlett vagy megjelent már. Azzal a különbséggel, hogy a legteljesebb harmoni­kus egységben, a zenei, a drá­mai, a kórus, a tánc és a szce­nikai elemek természetes egy­másba simulásával itt sikerült megvalósítani a legtökélete­sebben. Oly módon, hogy a rendező a különböző előadási stílusok közül hol az opera­szerűség, hol a színpadi tánc kifejezési formáit „crescendál- tatja", vagy „tutti"-ban az ösz- szes forma és kifejező eszköz (pl. a záró képben) megszó­lal, jelen van. Az énekkel, a dalokkal szinkronitásban elin­duló szólisztikus táncok meg­kapó szimbolikus erővel bírnak pl. a két szerelmes elválásá­ban: a Görög Ilona, A rossz feleség balladákban; vagy amikor a tánckar-gúlában — aminek tetején összetalálkozik a két szerelmes (Porvay lózsef és Sztrunga Magdolna gyö­nyörű szólisztikus táncainak csúcspontján) — a Bolha ártó szelleme lerombolja a legszebb emberi érzések „csuda-tor­nyát”. Egy másik döbbenetes kép: a töklámpásokkal felsora­kozó női kórus megrázó sirá­tája a színpad középső szint­jén. És hosszan sorolhatnánk. Külön élmény: a kórus, fő­leg a gyakrabban színre kerülő női kar dinamikus mozgatása, dramaturgiai funkciója. A tizen­éves lányok szereplése, tiszta, szép kórushangzása muzsiká­nak is, látványnak is magával ragadó. (Dobó Gimnázium női kara, karigazgató: Kertész At­tila. A férfiak kórusaként a pécsi Volán férfikara működött közre, karigazgató: Lakner Ta­más). A Baranya Táncegyüttes egy klasszikus balett után most itt önállóan, a saját műfajá­ban bontakozhatott ki, lenyű­göző könnyedséggel, hajlé­konysággal. A székelyföldi nép­táncelemekből — egy színpadi produkció szerves részeként - szőtt koreográfia művészeti ve­zetőjüket, Vidákovics Antalt új oldaláról mutatta be: kivételes tehetséggel a színszerűség iránt. Bognár József szólói döb­benetes erejűek. Bachmann Zoltán jelmezei, kosztümszínei művészi erővel szolgálták az előadás koncepcióját. Vala­mennyi énekes szereplő egy fiatal operai nemzedék igen tehetséges alakja; érdemes lenne őket a Tettye alatt is észrevennünk! Sztankó Mag­dolna (Háziasszony) sajátos színű altja kivételes drámai erővel és színpadi képességek­kel társul. Hasonlókat mondha­tunk Lukács László (Kérő) szép, telt baritonjáról, Molnár Gábor (Fiatal legény) tenorjáról, Ma­ria Teresa Uribe szopránjáról és a különös megjelenítő erejű Gyurica István (Bolha) bariton­járól. A Hevesi András vezette húszegynéhány tagú kiszenekar tökéletes muzikalitással tolmá­csolta Kodály örökfényű alko­tását. / Wallinger Endre 3 Egy jó tippt Betonyp! (...vagy mégse?) — * — A Betonyp nem növényvédő szer, nem is rovarirtó, ha­nem a Szombathelyi Fagazdasági Kombinát pane­los épitörendszere. Nem könnyűszerkezet — „ne­héz” pénzért, hanem valóban időtálló, cementkö­tésű forgácslap, illetve az ebből kialakított rendszer, NSZK és svájci licenc alapján. Másfél-két éve megírtuk már, milyen jó lenne ebből a gyorsan, s viszonylag olcsón fel­építhető szerkezetből minél több óvodát, iskolát építeni. Nos, az első Betonyp-es óvoda rövidesen elkészül Pécsbá- nyatelepen, a Mecseki Szénbányák épitörészlegének kivite­lezésében. 1 * — — ■"" — Amennyire tudom — mond­ja az új megoldásról Nádasi Endre, a pécsi Városi Tanács művelődési osztályának műsza­ki előadója —, a bányának ez­zel különösebb műszaki ne­hézsége nem volt, és szállítási vagy határidőgondok sem me­rültek fel. A Betonyp nagy elő­nye, hogy gyorsan összeszerel­hető; bár igaz, hogy bizonyos „célszerszámokat" és sokkal pontosabb munkát igényeli mint a hagyományos építkezés. Egyébként • ugyanazt „tudja", mint egy 30 cm-es téglafal, csak lényegesen könnyebb; szerelhető, jó hőszigetelő; fe­lületkezelhető, vagyis vakolha­tó és festhető. A gyár a pa­neleken kihagyja az ablakok­nak, ajtóknak megfelelő része­ket, vagy az előzetes kérés alapján változtat a szabvá­nyon. Egyetlen hibája, hogy belőle csak legfeljebb kétszin­tes ház építhető, különben bárkinek ajánlani tudom, aki gyorsan, olcsón akar építkezni. Mit mondanak a bányában? Horváth Imre bányamérési osz­tályvezetővel és Somfalvi Ta­más műszaki ellenőrrel már csak a kocsit várjuk, hogy kö­rülnézzünk az óvoda építkezé­sén, a pécsbányatelepi Sétatér utcában. — A mai árakat fi­gyelembe véve a Betonyp az egyik legolcsóbb építési mód­szer — mondják. Az 50 szemé­lyes óvoda alapozása március végén készült el1, a belső mun­kák is jól haladnak. Nagyon könnyű a Betonyppel dolgozni, s oz építési követelményeknek épp úgy megfelel, mint a ha­gyományos technológiák. Leg­alább annyira időtálló is, mint azok; fe*e össéggel ajánlhatom tehát bárkinek. A helyszínen, a Sétatér utcai építkezésen Nemes István épí­tésvezet ő a kalauzunk. Végig­járjuk a foglalkoztatót, az öl­tözőt, a „vizesblokkot"; ezek egy kisebb terembe nyílnak, ami étkezdének, halinak, tor­nateremnek is alkalmatos lesz. Most szerelik a radiátorokat; az egyik panellap szélén, egy féltenyérnyi darabon kilátszik az alapanyag: a faforgáccsal kevert cement. — Komoly gon­dunk nem volt — mondja az építésvezető —, de ez azért jó­val pontosabb munkát igényel, mint például a beton. Ott cen­timéteres, itt viszont milliméte­res pontossággal kell dolgozni. — Kiderül az is, hogy az épí­tés néhány hónappal tovább tartott ugyan, mint tervezték, de ez nem a Betonyp „bűne” és nem a is a szállítási határ­idő csúszásából adódik, hanem a bontás, a terep előkészítése tartott sokáig. — Ennek az egésznek a költsége 3 millió 700 000 forint — néz a jegyze­teibe a műszaki ellenőr. — Ha ebből a kazánt és a szenny- víztározót leszámítjuk, a költ­ség alapozással együtt két­millió 950 ezer forintot tesz ki. Ismét Nádasi Endréé a szó: — Érthetetlen, hogy a nagyobb építőipari vállalatok ezzel a technológiával miért nem haj­iondók dolgozni. Csak betonból építenek, félnek minden újtól. Monopolhelyzetben vannak, megengedhetik maguknak, hogy csak a drágább és lénye­gesen lassúbb INS-technalógi- át vállalják. így, ha a bánya építőrészlege, amelyik ebbe már beletanult, többre nem vállalkozik, új óvodák, iskolák építését ezzel a gyors és jó technológiával csak a kisvál­lalkozóktól, pl. szövetkezetektől remélhetjük. Rikker Mihály, a BÉV műsza­ki igazgatóhelyettese: — Olyan építkezési rendszerekre szako­sodtunk, amelyek mellett ezzel is foglalkozni már nem tudunk. De a mienk is minden igényt kielégít, s ha jön ötévenként egy-egy új tanterem valami új építési módszerrel, erre nem tudunk egyik napról a másikra , átállni. Használunk ugyan Be- tonypet, de csak elemeket, s ezzel egyébként is vannak problémáink, például nem ka­punk a gyártól gyorsan, ha­táridőre ... A vonal végén Kis Jenő, a szombathelyi vállalat soproni gyárának igazgatója: — Szállí­tási késésünk éve óta nincs, mert kellő biztonsággal szer­ződünk. Amit például most rendelnek tőlünk, azt november közepére igazoljuk vissza. Ja­vítottuk a minőséget: korszerű­sítettük a nyílászárókat — a szigorúbb energetikai követel­ményeknek megfelelően —, pontosabbá; szebbé és jobbá tettük a panelek csatlakozását. Baranyából újabb megrendelé­sek is érkeztek: a Siklósi ÁFÉSZ-től, a pécsi Szállítási és Szolgáltatóipari Szövetkezettől, és rövidesen szállítjuk az ele­meket Mohácsra, egy 75 sze­mélyes óvoda építkezéséhez. Közben míg a baranyaiakat kereste, a következő települé­sek nevét hallottam: Budapest, Győr, Dombóvár, Gyula, Szé­kesfehérvár, Solymár, Miskolc, Szolnok, Nagyatád —, vagyis megrendelőjük az egész or­szág. Igen tisztelt gyártmányfej­lesztők, technológusok, műsza­kiak: gyorsabban, rugalmasab­ban — és főleg olcsóbban — nem lehetne?... Varga János „Betonyp" elemekből épített óvoda Pécsbányár* a Sétatér utcában. Lauter László felvétele A gyár, az emberek, a könyvek Nyitott könyv az élete Árvából lett „jó katona...” — Jaj, Zsuzsi, most mit szé- gyelled azt a szex-könyvet? ... Na, Zsuzsi ... — Százötvenhá­rom ... — Csak? — Nem elég?! — Ági? — Tizenöt meg huszon­öt, az negyven... Hétköznap reggel, fél kilenc­kor, valahogy így kezdődik Hó­bor Józsefnénék, a Zstílnay gyár SZOT-emlékplokettel kitüntetett könyvterjesztőjének a munkája. A reggeliző melletti kis szoba a könyvraktár, a gyári mini-bolt, ide jönnek a vevők, nézelőd­nek, válogatnak, s a kiszemelt olvasnivalót vagy kifizetik, vagy hozzáiratják a többihez. A mozgékony, beszédes, min­denkivel szót váltó könyvbizo­mányos — a gyáriaknak Annus- ka, And, Hóbor néni — törté­nete vagy harminc évvel ezelőtt kissé másképp kezdődött. „Elv­társnő, ezt csinálja!" — nyo­mott a kezébe annak idején vagy húsz előfizetendő lapot az egy­kori „MNDSZ-asszony". Nemet mondani nem lehetett, de nem is akart, sőt azóta se tud sem­milyen munkára, feladatra ne­met mondani. Hiányzik a szótá­rából ... — Kilencéves koromtól dolgo­zom ; szüléimét nem ismertem, állami gondozott voltam, egy szál' szoknyában kerültem a menhelyre. Mikor a gyárba jöt­tem, hat általánosom volt, itt jártam ki a hetedik-nyolcadi­kat. 1952-ben elment a műhely­írnok — azóta adminisztrátor vagyok. Első „könyves” évem­ben, 1957-ben alig háromezer forint volt a forgalom, később évenként egy-két ezerrel nőtt, aztán a hatvanas évekből ug­rásszerűen emekedett tovább. Az utóbbi 6—8 évben átlagosan 300 ezer forintot forgalma­zok ... Ha élete könyvét megírnák, summája ez lehetne: élete ösz- szenőtt a könyvvel. Egykor nem hozták helyébe kocsival a 20— 25 kilós könyvcsomagokat („Egy férfi felemelte, hogy segítsen .. . Mi van ebben?... Hát, nem fosztott toll !")', hanem a Kossuth utcai boltból a lánya meg a fia segítettek a gyárba hordani a régi pécsi villamoson. Súlyos beteg, mozgásképtelen férje ott­hon ma is naponta várja a friss olvasnivalót. Titka? Módszerei? Ismeri és szereti a gyárat, meg az ott dol­gozó embereket; már azoknak óz anyáknak a lányai, anyósok­nak menyei vásárolnak nála, akik első könyveiket is tőle vet­ték. Mindenfajta igényt, kíván­ságot tisztel, még a legkezdet­legesebbet is, mert úgy véli: egy-egy könnyű olvasmánnyal kell, s lehet kedvet csinálni az igényesebbekhez. „Először: csak ovasson! Először egy csa­ládban csak egy legyen, aki ve­szi a könyvet!... Van itt egy segédmunkás, B. P., örülni kell annak,, hogy ő már Passuthot olvas ...” Fontosnak tartja azt is, hogy a könyvterjesztést az üzemekben ne csak „kifelé”, színleg, hanem valóban segít­sék, támogassák a vezetők. A rangos SZOT-elismerés átvéte­léről egyébként nem szívesen beszél, inkább az foglalkoztat­ja, ki veszi át tőle a munkát, ha jövő márciusban könyvbizo­mányosként is nyugdíjba lép. Utódjának csak egyet kíván: méa ennél is nagyobb sikert! — Hóbor néni, ezek lesznek — mondják az újabb vevők. — Százkilencvennégy, anyukám ... — Keményfedelű spirálfüzetébe lapoz. — Ja, nincs adóssága? — mondja, és új rovatot nyit. V. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents