Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)

1982-07-13 / 190. szám

1982. július 13., kedd Dunántúlt napló 5 Szombaton és vasárnap is dolgoztak Csúcsidőben állandóan cseng a telefon készül el a pécsi városháza fel­újítása? Habó József igazgató nem vár csodát: — Az a helyzet, hogy napról napra csökken a létszám, a kőműveseink — akikre pedig a belvárosi felújításoknál a leg­nagyobb szükségünk van - el­mennek maszekba, vagy más, nagy vállalathoz „házi kőmű­vesnek”. Az „új" bérezési for­mával azt akarjuk elérni, hogy oz emberek a fölös kapacitá­sukat a vállalatnál hasznosít­sák. Úgy tűnik, e néhány em­bernél ezt el is érjük. Az egész vállalatnál ugyanis nem csinál­hatunk’ ebből rendszert, mert nem győznénk a béralappal. — A városházát azonban va­lamiképp mégis gyorsítani kel­lene . .. — Mindenképpen! Erősíteni is akarjuk, de lényeges válto­zásra nehéz számitani. Talán majd akkor, ha a megyei szü­lészetnél szabadulnak fel em­bereink ... H. I. Ösztönző bérezés a pécsi városháza felújításánál Arcok a Nyári Színházból Girej kán: Hetényi János A Városház közben a zöld háló mögé nem látni be. Azt sem tudni, hogy egyáltalán dolgoznak-e. Nos, az itt látha­tó fpnykép is tanúsítja: igenis dolgoznak, öten fent az állvá­nyon (ők vannak a képen), s négyen lent kisegítőként. Ez a kilenc ember két szűkre szabott brigád. Megfogyatkoztak. Svegál Vince és Fehérhegyi Imre brigádvezetők, Horváth László és Vincze Zoltán kőmű­vesek &s Kocsándi Miklósáé, a segítőjük tegnap délelőtt az el­ső emelet magasságában dol­goztak a homlokzaton. Kezük alatt aprólékos, türelmes mun­kával születnek újra a nyolc évti­zedes díszítések. A kőművesek annakidején a Pécsi Épitő és Tatarozó Vállalat által szerve­zett továbbképzésen ismerked­tek ezzel a számukra szinte is­meretlen munkával. — De kevés volt az a két hét!... Igazában itt kellett megtanulni a dolgokat — jegyzi meg Horváth László. És rögtön megtudjuk: nem mindenki akarta megtanulni. Fehérhegyi Imre mondja: Baranya dolgozói élet- és munkakörülményeinek tanul­mányozására három napot töl­tött megyénkben az SZKP Tár­sadalomtudományi Intézeté­nek küldöttsége, R. M. Bitarov professzor vezetésével. A dele­gációt szombaton fogadta dr. Jerszi István, az MSZMP Bara­nya megyei Bizottságának tit­kára. Ezt követően látogatást tettek o reménypusztai Új Élet Termelőszövetkezetben. A szovjet filozófusok és köz­gazdászok vasárnap délelőtt virágot helyeztek el a pécsi központi temetőben levő szov­jet hősök emlékművénél. Dél­után a szalántai termelőszö­vetkezet vendégei voltak. Fel­keresték Gungl János és Bo- zsanóvTcs György portáját, ahol A Pécsi Sütőipari Vállalat termékei közül a vizeszsemle minősége, első­sorban térfogata országosan a leg­jobbak közé tartozik. Köszönhető ez a vállalatnál dolgozó szakemberek­nek, valamint a nem kis költséggel megépített és 1981 óta a legmoder­nebb technológiával üzemelő új sü­teményes üzemnek. Sajnos a modern gyártási technoló­gia szükségessé teszi az lisztjavító adalékanyagok felhasználását. Az adalékanyagok vásárlása tőkés devizáért történt. A gazdasági okok­ból bevezetett import korlátozások miatt átmenetileg az adalékanyag beszerzésére nincs lehetőség és ezért várhatóan július 12-től a vizeszsemle minősége — bár á szabvány előírá­sainak továbbra is megfelel — gyen­gébb lesz a megszokottnál. A gyen­gébb minőség azonban csak a tér­- Volt, aki azt mondta, hogy inkább elhány egy ZIL-ra- komány homokot, mintsem ezt a pepecselő munkát csinálja, így maradtunk ennyien, akik csináljuk. De szívesen csinál­juk, mert nagyon szép ez a munka. A vállalattól sűrűn számol­nak le. A maradókat azonban mindenképpen meg akarják tartani. Ezért is újították fel az egyösszegű utalványozásos bé­rezés módszerét: meghatáro­zott munkamennyiség — ez esetben fal-négyzetméter — bérét kapja a brigád, s tőle függ, mikor, milyen gyorsan végzi el a munkát. — Mikor jöttünk mi be szom­baton, vasárnap? — kérdezi ön­magától Vincze Zoltán, s nyomban válaszol is: — A ma­gasabb kereseti lehetőség mel­lett megéri ez is ... Az első elszámolásnál a kő­művesek 8 ezer forint körül ke­restek, korábban az 5-öt is ép­pen hogy elérte a havi kere­setük. Az ösztönző bérezés gyorsíthatja a munkát. De va­jon ettől valóban gyorsabban a háztáji gazdálkodás módsze. reivel ismerkedtek. Vasárnapi programjuk a siklósi termelő- szövetkezetben tett látogatás­sal fejeződött be. A szovjet akadémiai küldött­ség tegnap Szigetvárra láto­gatott. Tettinger István, a Szi­getvári városi-járási Pártbizott­ság első titkára tájékoztatta a város és járás dolgozóinak éle­téről. Ezt követően a konzerv­gyár munkájával ismerkedtek, utána megnézték a vár neve­zetességeit, majd a Szigetvári Állami Gazdaság szentegáti központjában a gazdaság dol­gozóinak élet- és munkakörül­ményeit tanulmányozták. Az akadémiai küldöttség teg­nap délután visszautazott Bu­dapestre. fogatra vonatkozik, frissesség, iz, súly továbbra is változatlan marad. A Pécsi Sütőipari Vállalat szak­emberei kísérleteket folytatnak an­nak érdekében, hogy az adalék­anyag hiánya a minőségben, a le­hető legkisebb mértékben mutatkoz­zék. Bízunk abban, hogy a Gabona­forgalmi és Malomipari Vállalat olyan minőségű lisztet szállít, mely szin­tén elősegíti a jó minőségű sütő­ipari termékek gyártását. A Pécsi Sütőipari Vállalat dolgozói és ve­zetői továbbra is feladatuknak tekin­tik a pécsi lakosság jogos igényei­nek maradéktalan kielégítését, de egyben — remélhetőleg rövid át­meneti időszakra — a fogyasztók türelmét és megértését kérik. Dr. Csaba István igazgató Aszafjev Bah- csiszeráji sző- kőkút' című ba- amihez /íT'a "l/T Tóth Sándor ké- szített új ko- reográfiát, a na­pokban mutat­ták be a Pécsi Nyári Színház programjában. Girej kán sze­repét Hetényi János táncolja. Mint a Pécsi Balett alapító tagjának, klasszikus balettben az első abszolút főszerepe. Eb­ből az alkclomból kértük őt rövid beszélgetésre.- örültem a felkérésnek, ez teljesen új szerepkör a szá­momra, hiszen itthon legalább­is, először táncolok klasszikus balettbe^. Mór korábban tud­tam ezt a szereposztást és jól­esett rágondolni, hiszen nagy­jából hasonlót érezhetett pél­dául Gabor Miklós vagy Bes­senyei, amikor „kirándultak” a Fővárosi Operettszínházba, Henry Higginsként vagy a Hegedűs a háztetőn főszerepé­ben - egy egészen más stí­lusban eljátszani valakit.- Girej alakja kimagaslik az egész láncműben. Érdekes, iz­galmas leiadat lehet, ön ho­gyan látja őt?- Egy ember, aki a fél vi­lágnak parancsol. Ritka pilla­nat lehet a számára — és ez minden nagy emberre, vezető egyéniségre vonatkozik szerin­tem — az, amikor saját maga tud lenni. Amikor egyedül ma­radhat a maga fájdalmával, amilyen kivétel nélkül minden­kinek van... Idáig kell, idáig szeretnék eljutni Girej belső világának ábrázolásában. — Ez a sajátos hős kezdettől foglalkoztatja?- Nem, mindig arra szeretek összpontosítani, amit csinálok. Girej alakjával is csak a pró­bák kezdetétől foglalkozom. A feladatomat csak belülről tu­dom elképzelni, és felépíteni. Következésül addig jó idő el­telik, amíg ez a folyamat ben­nem végbemegy, illetve lezá­rul. Addig látszólag csupán téblábolok a zenére; markíro- zásnak tűnik, amit csinálok, pedig magamban nagyon is gyötrő, állandó viaskodás ez a belső alkotó munka. S ha a lépés, a mozdulat tartalma teljesen összeáll bennem a fi­gura „mibenlétévé" úgy, aho­gyan elképzelem, akkor már az enyém, akkor már termé­szetes és jöhet bármilyen kül­ső segítség, igazítás, mert ak­kor már csak arra kell figyel­nem, hiszen a figura lényegét megformáltam magamban. Ha ezt egy koreográfus nem veszi figyelembe, akkor nagyon ide­ges lesz tőlem ... Persze ne­künk most nagy szerencsénk, hogy itt van Ludmilla Marko- vina mesternő, akitől nagyon sok támogatást kaptam a tech­nikai próbákon. Épp azzal, hogy ritkán szólt bele, de min. dia akkor és ott, ami felett elsiklottam. Azt kitűnő érzékkel látta meg ... Még valamit megtudok; He­tényi Jánosnak ez a 100. sze­repe. Szép jubileumi ajándék a sorstól. W. E. A Volán diszpécser­szolgálatánál A 12. sz. Volán diszpécser­szolgálati épülete múlt év áp­rilisában készült el. Azóta ösz- szehangoltabban, zökkenő­mentesebben tudják a buszo­kat közlekedtetni és szükség szerint átcsoportosítani. Ennek ellenére nincs nap, hogy ne történne valami kiesés a jára­toknál. Hétfőn reggel 7 árától este 7 óráig Nagy Sándorné telje­sített szolgálatot a diszpécser­irodában. — Mérgelődtek ma reggel buszkésések miatt az utasok? — Bizonyára. A reggeli meg­hibásodások időrendi sorrend­ben: a Daindolból induló 23- as busz meghajtó tengelye el­törött reggel 3.50 órakor az Abaligeti útnál, 6.20 órakor generátorhiba miatt nem in-, dúlt el a Nevelési Központból a 16-os, 6.45-kor a 33/A busz ablaktörlőhiba miatt bennma­radt a Kossuth téren. 7-kor hasonló hiba miatt maradt ugyanitt a 33-as, 7.20-kor az 50-es a sebességváltó hibája miatt nem indult el a főpálya- udvarról, 7.55-kor a 22-es de­fekt miatt az újmecsekaljai buszpályaudvaron maradt, 8.30-kor ugyancsak itt maradt a defektes 28-as, 9-kor a gáz- rudazat hibája miatt nem fu­tott ki a Nevelési Központból a 47-es, 9.10-kor a Budai ál­lomásról induló 28-as a Fekete Gyémánt téren első defektet kapott... és sorolhatnánk to­vább a napi bejelentéseket. — Előfordul, hogy útközben robban le a busz. Ilyenkor jóval később fut be önökhöz a hibajelzés ... — Ez évben még 35 URH- készüléket szerelünk be a főbb útvonalakon közlekedő buszok­ba, így a meghibásodásról rö­vid idő alatt tudomást szer­zünk. — Több buszt keltene beálli- tani a forgalomba? — fordulok a fődíszpécserhez, Kóczián Sándorhoz. — Csúcsidőben valóban több kellene. A helyi forgalomban 156 autóbusz vesz részt, ebből 85 csuklós, 50 szóló- és 21 Skoda-busz. Ősszel és télen 135, nyári időszakban 120 jár­ja a város útjait a csúcsidő­ben, regge[ 7—8 óra és dél­után 3—4 óra között. A dél­előtti és esti forgalom kisebb, ezért 35 buszt leállítunk ilyen­kor. Miközben beszélgetünk, Nagy Sándorné, az ügyeletes diszpécser le sem rakja a te­lefont. Hívja a forgalmistákat, mert néha az URH néma ma­rad. — Belecsapntt a villám va­sárnap a diszpécserközpont épületébe. A telepen már jó az áramszolgáltatás, de a re­ménypusztai központi antenna javítása még nem sikerült — magyarázza a fődiszpécser. Közben arra gondolok, hogy nehéz foglalkozás a tömegköz­lekedés irányítása. Ádám Erika Elutazott a szovjet akadémiai küldöttség A zsemle minőségéről Ez is valóság Fehérek és feketék megkü­lönböztetéséről a valamelyest is olvasó embernek bőséges ismeretei vannak. Az amerikai irodalom például valóságos krónikáját adja a kérdésnek, a korai rabszolgaság idejétől a je'enkori polgárjogi harcokig. Azt hisszük, ismerjük a fajel­mélet ezen ágának lényegét, hiszen — ha nem is minden­nap, de — sűrűn olvashatunk az újságban Dél-Afrikáról, a fajgyűlölet e késéi bástyájáról, a búrok honáról, a konzerva­tivizmus, sőt, a bigott konzer­vativizmus konok őrzőjéről is. Tudjuk, hogy Dél-Afrika a szá­zad második felének finomabb, raffinóltabb, mondjuk így: ci­vilizáltabb eszközeit is csökö­nyösen elutasítja, nyíltan hir­deti a fehér ember felsőbb­rendűségét és — ha már a lé­tét kénytelen is eltűrni — a fe­kete lakosságot szigorú kere­tek, egyre szűkülő korlátok kö­zé szorítja őseinek földjén. A szomszédos Zimbabwe — so­káig hasonszőrű ország lévén — az utóbbi években megvál­tozott arculatával még csak jobban ingerli Dél-Afrikát, fo­kozza benne az „utolsó bás­tya” tudatát. Mindezt éppen a hajdani Rhodesiáról készült ki­tűnő magyar riportfilmben lát­hattuk, annak is egyik legem­lékezetesebb képsorában, amely az őskori kreatúrák módjára pöffeszkedő, a mai kormányzattal természetesen elégedetlen, „büszke" fehér urak klubjába (vagy kocsmá­jába?) kalauzolta el a nézőket. Most pedig egy angol fil­met vett át a külpolitikai szer­kesztőség, amely egy afféle sajtószenzáció nyomába eredt: meg akarta tudni, mi lett Sandra Lainggel, azzal a fehér kislánnyal, akit tizenegy évvel ezelőtt kizártak az egyik dél­afrikai városka kollégiumából, mert arcán félreérthetetlenül kiütköztek egyik fekete bőrű ősének jellegzetes vonásai. A film készítő) alapos munkát végeztek. Egyrészt végrehajtot­ták vállalt feladatukat, való­ban megtudták, mi lett Sand- rával — nos, a riporteri nyo­mozás a vártnál is hangsúlyo­sabb, mondhatni szimbolikus eredményt hozott: miután a kislányt előbb feketének, majd egy új törvény alapján (s per­sze nem utolsósorban a nagy nemzetközi felháborodás nyo­mán is) ismét fehérnek nyilvá­nították, s miután ide-oda kal­lódott a különféle iskolák közt, feleségül ment egy néger fia­talemberhez, beköltözött vele a négerek telepére, megtanult vízvezeték nélkül élni, orvos nélkül gyereket szülni, egyszó­val azokhoz idomult, akik be­fogadták. Igen jellemzőnek mondható az is, hogy a nége­rek lakóhelyéül kijelölt földről időközben Sandra is, mikép a többiek, továbbköltöztek, mert mikor a közelben szenet talál­tak, nyomban úgy döntöttek, hogy ez a terület mégiscsak a fehéreké. Ami ebben a történetben az igazi élmény volt, az mégsem maga a történet, hanem az a mikrokörnyezet, amit a film háttérként, magyarázatként föl­tárt. A nyakas búrok utódai ma golfoznak, lovagolnak, ke­reskednek és gyermekeiket kol­légiumokba viszik, ahol (állító­lag) ezen szavakkal bízzák a nevelőkre őket: önök tudják, mit kell velük tenni. Tudják is a nevelők, mit kell tenniük. Mindjárt az első osztályban megtanítják a gyerekeknek, hogy a négereknek gyapjas a hajuk és állatokkal foglalkoz­nak, nem úgy, mint a fehér emberek, akik mindenféle fog­lalkozásra alkalmasak. A ne­velők olyan emberré nevelik a fiatal fehéreket, akik elhiszik, hogy a Biblia parancsolja ne­kik: legyenek hűek kormányuk­hoz. A derék fehérek — akik­nek a fentiek tanúsága szerint saját „filozófiájuk” van — templomukban saját istenüket kérik, áldja meg fegyvereiket. Nem derült ki, vajon a másik templomban a feketék ugyan­abból a Bibliából és ugyan­olyan szertartások közepette — ugyanazt az istent imádják-e. H. E.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents