Dunántúli Napló, 1982. június (39. évfolyam, 148-177. szám)
1982-06-11 / 158. szám
Három nappal a vb előtt MHSZ tömegsportversenyek Az ősz folyamán beindult sorköteles általános honvédelmi oktatásának 80 órás tanfolyamát elvégzett fiatalok részére szervezett honvédelmi versenyen a megye 5 városijárási vezetőségének 6—6 fős rajai vettek részt. A verseny három számból állt, kispuskával párbajlövészet, 400 méteres akadálypálya és 4000 méteres járőrverseny. A fiataloknak a lövészet mellett kézigránátdobásból, elméleti felkészültségből tereptani ismeretekből, vegyvédelmi feladatból kellett vizsgázniuk az erős megterhelést és fizikai állóképességet igénylő versenyen. A három versenyszámban elért helyezési számok alapján összesítésben Szigetvár csapata végzett az első helyen, ők képviselik megyénket az országos döntőn. Az akadály- és járőrversenyt megnyerték, párbajlövészetben a 2. helyen végeztek, 2. Komló, 3. Mohács. Az összetett honvédelmi verseny (OHV) megyei döntőjén az 5 tQ&ületi MHSZ-vezetőség csapatai indultak 9— 9 versenyzővel. A versenyszámok: párbajlövészet, 400 méteres akadály- pálya és terepfutás. Eredmények. Nők: 1. Kovács Anikó (Siklós), 3. h. sz., 2. Németh Bernadett (Szigetvár) 6. h. sz., 3. Makky Angéla (Siklós) 8. h. sz. Ifjúságiak: 1. Hortobágyi Tibor (Szigetvár) 3. h. sz., 2. Kovács Sándor (Mohács) 3. h. sz. (gyengébb járőr idő), 3. Kovács Béla (Pécs) 7. h. sz. Férfiak: 1. Torzsányi Béla (Pécs) 6. h. sz., 2. Oszlanszki Péter (Pécs) 6. h. sz., 3. Sallai Kálmán (Mohács) 6. h. sz. Csapatversenyben 1. Komló, 2. Mohács, 3. Szigetvár. Bosznay Pál Röviden KEREKPÁR. Az osztrák körversenyen a magyar válogatottban szerepel a PMSC versenyzője, Vámos is. Legutóbb az értékelések szerint az egyéni összetett versenyben Vámosi a 30. helyen áll, csapatban Magyarország a 10. A legjobb magyar, Szuromi a 23. TÁJFUTÁS. Debrecen térségében rendezték meg az Alföld Kupa versenyt, melyen o női felnőttek I. osztályú versenyét Jerger Valéria (PVSK) nyerte, klubtársa, Kiss Mariann II. osztályban bronzérmet szerzett. A Mecsekben Csermely Vilmos emlék- versenyt tartottak. Pécsi győztesek: női felnőttek, II. osztály: Angster (Orvos egészség ügy). Serdülők: Balogh (Orvosegészségügy). Úttörők: Kovács (PVSK). Újoncok: Lendvai (Vörös Meteor). Nyílt kategória: Kürtös (Orvosegészségügy). Férfiak: felnőtt I). osztály: Nagy (PVSK). Felnőtt III. osztály: Zolarek (PVSK). Nyílt kategória: Kovács (PVSK). HEXASAKK. Befejeződött a területi csapatbajnokság tavaszi idénye. Az élen nagy a tömörülés, minimális előnnyel a pécsi DO-ZSO vezeti a mezőnyt Bátoszék és a Pécsi Geodézia csapatai előtt. RÖPLABDA. A megyebajnokság küzdelmei befejeződtek. A férfiaknál a Steinmetz SE lett a megyebajnok az U. PEAC II. előtt, Bükkösd volt a 3., Komló a 4. A nőknél az U. PEAC II. szerzett elsőséget, a serdülő fiúknál az 506-os ITSK, a serdülő lányoknál Mohács-Véménd a bajnok. Nyílt túra A Baranya megyei Természet- barát Szövetség által szervezett nyílt túra időpontja megváltozott. Június 13-án a Tenkes hegyre vezet a nyílt túra. Útvonal: Turony—Tenkeshegy— Máriagyűd—'Harkány. Távolság: kb. 12 km. Visszaérkezés tetszés szerinti autóbuszjárattal. Étkezés: hozott élelemből, vagy Harkányban étteremben, büfében. Program: gyalogtúra a Tenkes-hegyen, utána Harkányban fürdés. Találkozás: Bacsó B úti autóbuszmegállónál, 8.00 órakor. A túrát vezeti: StuiBer Károly. Bajnok- csapat- sztárok nélkül A „komarovos’ labdarúgók sikere Jövőre is megmarad a mag A testnevelők szobájának szekrényén a többi kupa előtt, az első sorban két serleg. Egyiket a Művelődésügyi Minisztérium, a másikat a Magyar Labdarúgó Szövetség adományozta a győzteseknek. Akik a pécsi Komarov Gimnázium és Szakközépiskola képviseletében megnyerték az országos középiskolás labdarúgó-bajnokságot. — Négy évvel ezelőtt már döntősek voltunk^de akkor elvesztettük a kupát — kezdi Káli István földmérő szakos tanár, a bajnokcsapat menedzsere. - Tavaly szinte ugyanebben az összetételben hamar kiesett a gárdánk, idén viszont beérett, ennek köszönhető a diadal. A „komarovosok” megyei győztesként kerültek a legjobb 32-be, majd az oda-visszavágók alapján egy-egy zalaegerszegi, győri, tatabányai és két budapesti középiskola „testén" keresztül jutottak a nem könnyű kupagyőzelemhez. összesen A „komarovosok” bajnokcsapata a döntő után. A kép bal szélén Káli István, a menedzser-tanár, a jobb szélén Garami József, a PMSC utánpótlás vezető edzője. hétszer győztek, háromszor kikaptak, 32-13-as gólkülönbséggel végeztek a képzeletbeli tabella élén. — A fiúkat doppingolta a PMSC NB l-es ifjúsági együttesének rossz szereplése, ettől a küzdelmsorozattól kárpótlást reméltek - mondja Káli István. — Merthogy a húszas keretünk manjdnem minden egyes tagja a piros-feketéknél rúgja a bőrt. Megérdemlik, hogy felsoroljam a játékosok nevét: Kiss A., Kő- liás, Czérna, Ferk, Pauska, Uhrik, Garami, Hüber, Bari, Pil- linger, Gájár, Bérez'/, Papp, Kiss Gy., Gáber, Sági, Drágán, Bálint, Lőrincz és Gyenis. Legtöbbjük testnevelési tagozatos, de földmérő szakra járók is vannak közöttük szép számmal. A bajnoki cím kivívásához a középiskola lelkes szurkológárdája is hozzásegítette a futballistákat. A Pécsújhegyen játszott hazai mérkőzéseket a diáktársak doppingoló buzdítása kísérte, a mindent eldöntő csepeli döntőre is 100—120 drukkerük utazott fel, hogy biztassa a kedvenceket. Káli István: — Iskolánkban a testnevelési tagozatos osztály 1973-as beindulása óta kezdett növekedni a foci népszerűsége. Régebben arról voltunk híresek, hogy nálunk magyar ifjúsági válogatott labdarúgók tanultak ilyen volt a PVSK mostani kapusa, Farkas, aztán Megyeri, aki jelenleg az MVTE-ben kergeti a labdát. Akkor egységes csapatunk nem volt, most viszont van — kiemelkedő sztárok nélkül. Az iskolaév végeztével 7 futballistánk távozik az érettségi után, a mag ellenben megmarad, így jövőre is ütőképes együttesünk lehet. Idén elsősöket nem is szerepeltettünk, úgyhogy ezentúl rájuk is számíthatunk. Jó a kapcsolatunk a PMSC-vel, különösen Garami Józsefiéi, az egyesület labdarúgó szakosztály utánpótlás vezető edzőjével, aki sokszor adott segítséget.. ígérete szerint teszi ezt a továbbiakban is, már ez is alapul szolgálhat a reményke désre, már ami a következő évek szereplését illeti. H. L. Középfokú iskolák országos bajnoksága Miskolc volt a színhelye a középfokú iskolák 1982. évi országos atlétikai bajnokságának. Baranyát hat intézet 52 tanulója képviselte. Kiemelkedett Raus Károly teljesítménye, aki 218 cm-es magasugró eredményével új országos középiskolás csúcsot állított fel. Figyelemre méltó Bogó eredménye is a leány magasugrásban. Az összetett pontversenyben a Komarov Gimnázium 5. lett és testnevelő tanáruk, Gáspár Gábor külön elismerésben részesült. Eredmények, I. korcsoport. Fiúk, 100 m: 8. Géczi (Nagy L. Gimnázium, Pécs) 11.70 (előf.: 11.48). 400 m: 2. Kovács (Dr. Marek Szakközépiskola, Mohács) 50.10. 800 m: 5. Dombai (Kisfaludy Gimnázium, Mohács) 1:58.2. 1500 m síkf.: 9. Nagy (Dr. Marek J. Szakközépiskola, Mohács) 4:06.1. 4 x 400 m váltó: 3. Dr. Marek J. Szakk., Mohács (Bubenkó, Nagy, Scheffer, Kovács) 3:27.5. Magasugrás: 1. Raus (Komarov Gimnázium, Pécs) 218 cm (új középiskolás csúcs), .... 9. Papp (Kisfaludy Gimn., Mohács) 185 cm. Gerelyhajítás: 7. Kult (Kisfaludy Gimn., Mohács) 57,14 m. Leányok. 200 m síkfutás: 3. Oszterág (Kun B. Gimn., Komló) 26.40 (előf.: 25.87). 400 m síkf.: 3. Oszterág 58.12. 800 m síkf.: 9. Burai (Nagy L. Gimn. Pécs) 2:22.3 1500 m síkf: 9. Burai (Nagy L. Gimn., Pécs) 4:56.8. 4x400 m vá(ió: 5. Komarov Gimnázium, Pécs (Szablya, Vág- ner, Debreczeni, Dorn) 4:09.9. Magasugrás: 1. Bogó (Kisfaludy Gimn., Mohács) 171 cm,. . . 5—6. Kroch (Komarov Gimn., Pécs) 164 cm, Tóth (Komarov Gimn., Pécs) 164 cm. Tóvolug- rás: 5. Oszterág 557 cm. Súlylökés: 7. Oszterág 11,11 m. II. korcsoport. Fiú csapat. 4x400 m váltó: 7. Dr. Marek J. Szakk., Mohács (Kapitány, Prágai, Bogdán, Petz) 3:37.5. Távolugrás: 7. Komarov Gimn., Pécs (Böjtös, Murányi, Telek, Schneider, Csapó) 596 cm. Diszkoszvetés: 500. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, Pécs (Horváth, Kovács, Nagy, Per- necker, Guth) 32,38 m. Lány csapat. Magasugrás: 9. Kisfaludy Gimn., Mohács (Wé- ber, Dombai, Tóth, Jég!, Csányi) 146,)?5 cm. Súlylökés: í. Komarov Gimnázium, Pécs (Kaszler, Nagy, Ormai, Koszi, Simon) 11,11 m. Diszkoszvetés: 1. Komarov Gimnázium, Pécs (Ormai, Kaszler, Nagy, Pusztai, Rajnai) 31,01 m. 4x800 m váltó: 7. Komarov Gimnázium, Pécs (Tolnai, Burány, Koszér, Bálint) 10:03.3 mp. Sportlövészet Sikeres kupasorozat után _ Befejeződött o sportlövészklubok részére kiírt MHSZ Kupa1 8 fordulós bajnokság. A Petőfi Sándor lövészklubot legutóbb Zalaegerszegre szólította a sorsolás, ahol az 1. számú területi csoportban a rendezők mellett a Dunai Vasmű és Kaposvár legjobbjaival vették fel a küzdelmet. Az előző fordulókhoz hasonlóan a záróversenyen is kitettek magukért a pécsiek; heten végeztek aranyjelvényes, illetve I. osztályú eredménnyel az első helyen, s újabb megyei csúcs is születettI Eredmények. Légpuska 40 lövés — serdülő fiúk: 1. Puskás Zsolt 352 kör, felnőtt nők: 1. Herrné Kiss Éva 379 kör. Légpisztoly, 40 lövés, ifj. lányok: 1. Angyal Erika 360 kör. Standardpuska 60 lövés, fekvő, ifj. fiúk: 1. Kiss Ferenc 582 kör. Kisöbű sportpuska 3x40 lövés összetett, férfiak: 1. Lakatos Zoltán 1148 kör. sportpuska 3x40 lövés összetett, junior lányok: 1. Veszély Szilvia 561 kör, junior fiúk; ). Priol Zoltán 569 kör (új megyei csúcs). A régi csúcsot alig két hete állította fel Priol 568 körrel. Női hosszú ujjú 40-48-as méretekben, háromféle színben, a BÓLYI ÁFÉSZ 23. SZ. CIPŐ-KONFEKCIÓ BOLTJÁBAN, (Boly, Szabadság u. 9.), 220 Ft-ért. Szövőnőket felveszünkg betanítunk exportra termelő üzemünkbe. Jelentkezés: Bólyi Áfész szőnyegszövő üzeme. Felkérjük 7. vásárlóinkat, PÉCS hogy a vállalatunk telepein befizetett és ez ideig be nem váltott téglagyári termékekre szóló utalványokkal az érdekelt téglagyárakat felkeresni, a szállítást ütemeztetnl, és az ütemeztetett termékeket 1982. JÚNIUS 30-IG ELSZÁLLÍTANI SZÍVESKEDJENEK. Alicantéban: Várják a magyarokat Alicante a spanyol fehér pairt 240 000 lakosú fővárosa várja a magyar válogatottat. Hogy ez mennyire így van, kiderül a lapokból, a rádió- és tv-adá- sokból, egyre többet lehet; olvasni és hallani a magyar válogatottról a magyar játékosokról. A La Információn című lap Mészöly Kálmán képét közli három hasábon és a cikk címe „A magyarok a második forduló jelöltjei”. A cikkíró elemzi a magyar együttes selejtezőbeli eredményeit, s eközben megjegyzi: az elmúlt évben a magyarok a szerencsével sem álltak hadilábon, ha a Fortuna Spanyolországban is velük lesz, akkor Argentínának, vagy Belgiumnak búcsúznia kell. Arra is fölhívja a figyelmet, hogy ne tévesszen meg senkit a magyar csapat több gyengébb mérkőzéseredménye mert ilyen más országokkal is előfordult, hiszen az összpontosítás a döntő, ezt pedig a vb jelenti számukraEgy másik lap Müller Sándorral közöl nagy interjút, mint Alicante kedvencével, aki valószínűleg a jövő idényben is a Tatán: A magyar labdarúgó válogatott csütörtökön befejezte a felkészülést Tatán. A szakvezetők és a játékosok is úgy érzik. mindent megtettek annak érdekében, hogy a XII. vb-n megfelelően megállják a helyüket. És legalább olyan örömöt szerezzenek döntőbeli szereplésükkel, mint ahogy azt a selejtezőkön tették. Az MTI telefonon kért villáminterjút Mészöly Kálmán, szövetségi kapitánytól, mégpedig azért röviden, mert a szakembert más irányú elfoglaltságai teljesen játékosaihoz, taktikai terveinek kidolgozásához kötikA tíz kérdés és a válasz: Milyen az egészségi állapot? — Mindenki rendben van, senkinek sincs panasza, némely fiún legfeljebb valami megille- tődöttség látszik, talán azt is lehetne mondani, lámpaláz. A fizikai erőállapot? — E tekintetben sem lehet semmi panasz, amolyan 85 százalékos mindenkinél. önbizalom? — Megvan a szükséges mértékben, remélhetőleg még nagyobb lesz majd a Salvador elleni mérkőzés után. Ha egytől tízig osztályozná a formákat, mi lenne az átlag a 22 játékosnál? — öt—hét között. Mi volt a tatai utolsó esemény? — Egymás közötti jó hangulatú játék, mindent lehetett csinálni a labdával. A levezető gyakorlás? — Némi frissítő munka, egyéni foglalkozás. Spanyolországban mikor lesz az első edzés? — Ez az érkezéstől és az akkreditálástól függ. ha más mód nem lesz, akkor a pálya körül tervezek egy átmozgató gyakorlást. Mikor alakul ki a Salvador elleni kezdő csapat? — Már megvan, nincs benPortisch legyőzte Ljubojevicset Portisch Lajos javított eddigi mérlegén a torinói hét részvevős nemzetközi sakktorna 5. fordulójában. Ezúttal a jugoszláv Ljubojevics volt az ellenfele, akit a magyar nagymester világos színnel játszva legyőzött. Állás az 5. forduló után: An- dersson 2.5 (1), Hübner 2.5, Portisch 2 (1), Ljubojevics és Kavalek 2—2, Karpov és Szpaszkij 1,5—1,5 pont. ATLÉTIKA. A hétvégi Magyarország —Románia felnőtt válogatott viadalon rajthoz áll a PMSC sportolója, Szabó Tamás is az 1500 méteres síkfutásban. Szabó első alkalommal lesz felnőtt válogatott. Herculesben rúgja még a labdát. Az elchei és az alicantei saj. főközponthoz sok kérelem érkezett, hogy o^t szeretnének lenni a magyar válogatott péntek délutáni repülőtéri érkezésénél. A magyar csapat társasgépkocsiját műszeresen átvizsgálták a biztonsági emberek, és most már négy fegyveres őrzi, a közelébe sem lehet kerülni a gépkocsinak. Csütörtökön délután Belgium érkezett meg Spanyolországba 22,-ként, 23. lesz a magyar válogatott, és a Szovjetunió zárja majd a sort, az időpont még nem ismeretes. Csütörtökön ünnep volt Spanyolországban. Kurucz Antal főszakács 150 adagos ünnepi ebédet készített a szálló személyzetének, a biztonsági embereknek — borjúpörköltet ga- luskávalA Hotel Sidi San Jüanban, a szálláshelyen csütörtökön délelőtt felvonták a magyar lobogót, elhelyezték a magyarokat köszöntő üdvözlő feliratokat, mindenki válogatottunkra vár... ne semmi meglepetés, de a végleges közléssel még várokKit vár a vb elődöntőjébe? — Brazíliát, a Szovjetuniót, az N5ZK-t és Angliát. Ki lesz a világbajnok? — Az NSZK. * MADRID. Kis túlzással még a biztonsági emberek számára sincs -már hely a nyitótalálkozóra, az argentin—belga 90 percre. Előzetes becslések szerint a Mundial eseményeit a tv-köz- vetítések útján a földkerekség másfél milliárd érdeklője nézheti meg. * BRÜSSZEL: A magyar válogatottal egy csoportban lévő és a világbajnok Argentína ellen a nyitómérkőzést játszó Belgium szövetségi kapitánya, Guy Thys gondban van, hogy milyen összetételű védelmet jelöljön ki a bemutatkozó 90 percre. Az egyik legjobb játékos, Rene Vandereyc-ken hat héttel ezelőtt a Bulgária elleni előkészületi találkozón megsérült és még mindig nincs rendben. Nevezték a 22-es keretbe, de félő, hogy csak akkor léphet pályára, ha Belgium már továbbjutott a legjobb 12 közé- Fokozza a gondokat, hogy egy másik kitűnő védő, Walter Meeuws az első vb-találkozón eltiltása miatt nem játszhat. Belgium világbajnoki küldöttségét szerdán fogadta Bau- douin király a brüsszeli királyi palotában, csütörtökön pedig Wilfried Martens miniszterelnökkel ebédelt együtt a gárda. Dunántúli napló Az MSZMP Baranyd megye! Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallania Erzsébet Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf; 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 _________Kiadó telex: 12-320_________ K észült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Yilíámkérdések a kapitányhoz