Dunántúli Napló, 1982. június (39. évfolyam, 148-177. szám)

1982-06-12 / 159. szám

Vida Gyula kompozíciói Vida Gyula, belsőépítész, a BÉV tervezője újszerű kom. pozíciókat készített a vállala­tánál föllelhető építőipari anyagokból. Ezek a munkák 'képzőművészeti alkotásokként foghatók fel és egyaránt al­kalmasak az épületek külső és belső falfelületeinek a dí­szítésére — úgy is, mint orna. mentásis elemek és úgy is. mint önálló alkotások. Vida Gyula kompozíciói — anya­gukat és előállítási techniká­jukat tekintve — egyszerűek, tehát akár a középületeknél, akár a lakótelepi épületek esetében széles körű fel­használási lehetőséget kínál­nak, az egyhangúság felol­dására. (Fotó: Tóth László) SALAMON ERZSÉBET / Érintések Egyetlen vagyok már a végleges lebukó csönddel arcom elé gyöngyös pillanat von mcdonnás hajnalt mai feltámadást kézenfog a dolgok szép megindulása a hófehér falaktól kicsordulok én olyan nagyon jó vagyok mint a menni készülő ... a túláradó nyár hallgató ráncait csókolom. BEDE ANNA * Ködös tájon Állok szélén a pirkadatnak. E völgy torkából jajszó árad. Nem kellünk a gőgös Nyugatnak. Már visszalöknek Ázsiának. Éltet kelő nap tiszta fénye. Én így maradtam meg magyarnak. Vagyok sámánok húga, nénje, de nem úgy, hogy odazavarnak. Jó nékem, jó Nyugat varázsa, közlegénység vesztes csatákon, tüzes virágok hervadása, és az idegbaj, s ez a mákony, ez kell, e köd-szálldosta táj itt, nem Napkelet vad fényessége. Odavaló álom ha csábit, visszagondolom a mesékbe. DÓMJÁN GÁBOR Köszöntő És itt mondom el, volt egy különös álmom; köszöntőt olvastam fel abból az alkalomból, hogy feljutottunk a bajnokságba, lehetett az egész vagy másfél oldal ünnepélyes, szomorú és csöndes lárma, mely ritkaságszámba megy ilyenkor, szóval, ha feljut valamely csapat a bajnokságba, s mikor rövid beszédem végéhez ért, a búcsúképen egy papír­tekercs jelent meg fölgyémánttengelyezve, . indításra várva, melyet nyilván tele kellett volna még beszélnem, meg kellett volna írnom hiánytalanul, nem kacsingatva előre-hátra, annál is inkább, mert nem akármilyen papírtekercs volt, lehe­tett az vagy másfél mázsa. MARKÓ PÁL ' Örökös omlásban Ha az ajtón kilépsz, - szerencsés utat! Utánad bámul a padlásszobaablak, és szélcsend marad utánad; még a kakukóra is megáll, befagy a vízcsap, s megfakulnak a bútorok, szürkül a fésülködő-tükör, és a szekrénypolcon minden ajándék-tárgy ... S vagyok nélküled, mint a homok-bánya: örökös omlásban. Viktor Gasztellp Házasság - számításból Komputeres házasságközvetí­tő szalon nyílt a városban és Vjacseszlav Krutov elhatározta, hogy korszerű eszközökkel is kipróbálja a szerencséjét. Nyi- nával való házasságából csak egy keserű érzés maradt a szí­vében, a többi holmi Nyinánál maradt. Nem jöttek ki egymás­sal, s Krutov egy hónap után bedobta a törölközőt. De most műjd ez az intelligens beren­dezés minden kétséget kizáró­an kiszámítja neki a jövendő­belijét. A szalon klubtermében a „Nagy család" című szerelmi témájú filmet játszották. Diszk­rét Mendelssohn-indulók adták meg az ízléssel berendezett hall hangulatát. Egy hatalmas fénytablón a szomszédos bol­dogság háza nyitvatartási ideje villogott, az élénk színű fala­kon pediq azok portréi dísze­legtek, akik sikeres házasságot kötöttek. A gépteremben fehérköoe- nyes programozók sürgölődtek a komputer körül. Krutov egy tesztlapot kapott és'áttessékel­ték a szomszédos fülkébe. „Megfelelő aláhúzandó.” — olvasta a lapon —, „Őszinte válasz — pontos kiválasztás.” Ez feldobta Krutovot és úgy döntött, i hogy mérsékelten őszinte lesz. „Gondolkodása: szellemes — nehézkes— analitikus." (Megf. aláhúzandó.! Krutov aláhúzta: „analitikus”. Továbbá: terme­te: magas; szeme: világoskék; haja: aranyszőke; természete: vidám; kötött-e már házassá­got: nem . . . Úgy döntött, hogy fölösleges a gépnek mindent tudnia. Pénzügyekben megbíz­ható-e”: egy bizonyos határig. A tervek szerint három-négy esztendő múlva 500 km magas páiyára küldenek egy minden eddiginél érzékenyebb parabo­latükröt, amely antennarendsze­rével a jelenleg érzékelhető fényerőnél ötvenszer halvá­nyabb fénysugarakat is képes lesz fölfogni. Látótávolsága 24 milliárd fényév. Ha helytállók a világmindenség kezdetére vo­natkozó föltételezéseink, akkor e szerkezet segítségével az em­ber beláthatja a világegyetem határait. A következmény mindenképp meghökkentő: a tudósoknak új elméleteket, új képleteket kell majd találniok, amelyek meg­magyarázzák a galaxishalma­zok születését, halálát. Mert nemcsak az élet múlandó. A csillagok is kihúnynak egyszer és elenyésznek abban a bizony­talan, alig megfogalmazható „Milyen a huzattűrő képessé­ge”: tűrhető. A leendő menyasszony jel­lemzésében Krutov teljes szi­gort tanúsított. Nemcsak alá­húzott, hanem helyenként tü­relmesen érvelt, magyarázott jövendőbelije külsejére, jelle­mére, társadalmi körülményei­re vonatkozóan. A tesztláp kitöltése után a másik teremben a jelenlétében lyukkártyára vitték az adatokat. — Biztos, hogy nem téved a gép? — aggodalmaskodott Krutov. — Kérem, nyugodjék meg. Kizárt dolog, hogy tévedjünk. A gép az összes menyasszony­jelölt adatait végignézi. Má­sodpercenként egymillió műve­let... — Hogyan, másodpercenként egymillió menyasszony? — Nem, kérem , alapműve­let. Mint például összeadás... — És kit kivel ad össze? — Az „A”-t a „B”-vel és így tovább, míg végül a gép ki­dobja az ön jegyesének a ne­vét. — Külön fizetek önnek, .. . ha esetleg még több műveletet végezne a géppel I — Krutov a zsebébe nyúlt és szégyenlő­sen egy ötrubelest vett elő. — Kérem, uram, azonnal hagyja abba! Ez erkölcstelen. sejtelemben, amit véges isme­reteink birtokában végtelennek nevezünk. E fölfoghatatlanul tá­voli térből és időből érkező fényüzenetek tehát nemcsak a létező csillagrendszerek jelzé­sei, hanem fényemlékei is. Utolsó üzenetei haldokló Nap­rendszereknek fényévmilliók, -milliárdok távolából. Ehhez képest a Hold távolsága csak egy parány: a felületéről visz- szavert fény 1,3 másodperc alatt ér Földünkre. A Nap épp­hogy itt van a szomszédban: életet jelentő sugarai alig több mint 8 percig vannak úton. De a 70—80 fényévnyire levő égi­testek sem érdemelnek szót, pedig ez többnyire létünk idő­határa . . . Létünké, amely tehát csak egy villanásnyi, a galaxisórán, még a másodperc milliomod­Még pénzben sem fogadha­tunk el adományt. Nálunk egyenjogúság van. A lyukkártyát elnyelte a gép, majd megjelent a válasz: „Gratulálunk! Álmai hölgyének pontos címe: ÜObrazcov u. 5., 4. em. 7. A cím ismerősnek tűnt. Krutov tiszta inget, ünnep­lőt öltött és elindult. . . Nyina, a volt felesége nyitott ajtót. — Kerülj beljebb, Szláva — monda örvendezve. — Tudtam, hogy visszajössz. Krutov meghökkenve vissza­lépett, majd —biztos, ami biz­tos — a lift mellőzésével ol­dott kereket. — Majd a körmére nézek én ezeknek —• dühöngött Kru­tov — alighanem hamarosan patyolat-kirendeltség lesz belő­lük. A házasságközvelítő alkal­mazottja már ismerősként fo­gadta. — Mi az, csak nem tetszett máris elválni? Vagy nem felelt meg a menyasszony? — kérdez­te az udvariasan. — Nem, mindössze volt sze­rencsém csalódni az önök szá­mításaiban — mondta epésen Krutov. — A régi feleségemmel szúrták ki a szemem. Kérem a panaszkönyvet! — Nos, úgy látszik, az első érzés a legmélyebb .. . Nézzük részével sem mérhető időmor­zsa. Hova rohanunk hát? Miért e nagy kapkodás, ez a súnyi igyekezet, családot, barátot, is­merőst és ismeretlent letipró tülekedés. Maradandóbbá teszi tán a tünékeny időt, elviselhe­tőbbé az elmúlás érthetetlen- ségét? Aligha. Az ember persze mindig be­csapja önmagát: úgy tesz, mintha minden örökké tartana — s kriptát épít az életének. Gyakran, óvatosságból, azon túlra is. Azután fizet érte: az­zal, amit védeni remélt. És mi­közben bárgyún hiszi, hogy erődöt fabrikált, odakint a fa­lakon túl elillan a csodálatos, az egyszeri, a megismételhe­tetlen. Mert az önzés rideg sán­cai elidegenítenek, elzárnak és csak újra a tesztlapját. Az ar­chívumban megőriztük. Lehet, hogy valamit el tetszett tévesz­teni. Az alkalmazott leemelte a „K"-betűs dossziét. — Hogyhogy szőke?! Hogy­hogy vidám a természete?! Na­gyon is zordnak látszik. Azt ír­ja, bírja a huzatot, s lám csak, náthás. Kérem, a gép azt dol­gozza fel, amit beadunk neki. Próbáljuk meg újra, de most már őszintén! — Na, majd feladom én nektek a leckét — fortyogott Krutov — még hogy őszin­tén! ... Termete: alacsony; haja: sö­tét volt valamikor — írta kár­örömmel — 15 bírósági ügy, büntetve háromszor, köztük két szökés, szeme: az egyik sötét­kék; anyagilag megbízhatat­lan . . . A komputer sokáig számolt. Egyszer még a „Türelmet ké­rek!" lámpa is kigyulladt. Csak nem a rendőrséggel konzultál — gondolta rémülten Krutov — még a végén összetéveszt valami szökött fegyenccel, az­tán bizonygathatom, hogy nem *agvok azonos... Végre kopogni kezdett az íróaép: „Gratulálunk! Szíve hölgye önt a „Líra” presszó­ban várja holnap este. Az ab­lak mellett a harmadik asztal.” Krutov kiöltözve, szívdobog­va indult el a presszóba. Az ablak mellett a harmadik asz­talnál volt felesége, Nyina ült és boldogan mosolygott. Kru­tov az asztalhoz lépett, miköz­ben felsejlett benne a boldog felismerés: „Bármilyen volnék is, de neki csak én kellek." A Lityeraturnaja Cazetából fordította: dr. Lendvai Endre. taszítanak. Ez a vegytiszta ma­gány. Emberek, társadalmak, népek és földrészek riasztó ma­gánya. Földünk és a csillagok irtóztató magánya. És mindent megteszünk érte, hogy így ma­radjon: az üzletekben, a hiva­talokban, a satupadok mellett, a kórházakban és a magán­életünkben, és Genfben, és Madridban ... A parabolatükröt éveken át csiszolták, pontosságát lézer­sugárral ellenőrizték. Amikor majd betölti feladatát és föl­fogja a té'r és idő határairól érkező fényeket, a reméhy su­garait is közvetíti: az emberi értelem találkozását a végte­lennel. És a 24 milliárd fényév talán megérinti a gigantomá- niás emberiséget is a megértés szelíd alázatával. Az egyetlennel, amivel meg­válthatja önmagát. Búsbarna László HÉTVÉGE 9. 24 milliárd fényév

Next

/
Thumbnails
Contents