Dunántúli Napló, 1982. május (39. évfolyam, 118-147. szám)
1982-05-08 / 124. szám
A Jelenkor májusi száma szépprózáról c. írásának befejező része, Balassa Péter és Kis Pintér Imre írása Ott- iik Gézáról, valamint Tüskés Tibor Nagy László pályaképének újabb fejfezete. — Figyelmet érdemel Zalán Tibor interjúja a párizsi Magyar Műhely munkaközösségének két tagjával, Nagy Pállal és Bujdosó Alpárral. A kritikai* rovat élén Sőtér István olvasónaplója Vas István új prózakötetét, Lakatos István verses kötetét, valamint .Tüskés Tibornak Csorba Győzőről szóló monográfiáját elemzi. Megint Kíváncsiság gyötör megint, ahogy a zöldülés kora közeledik, s meg-meglegyint az enyhébb szél toll-ostora, kíváncsiság, hogy (példaként mondom) idén kihajt-e a többször elfagyott fügefa, klímánk bizonyítékaként, mármint hogy ez a táj, ez itt' merő mediterráneum, miként gyakran említtetik — izgat továbbá, hogy kihunyt — e ama rózsák élete, miket - kísérlet, lustaság miatt? — mint voltak nyáron át, födetlen hagytunk télire; s a fák: a meggy s a többiek, s a ribizli, szamóca, fű, igen a fű is, hogy mi lett vele, az is maradt-e hű, egyszóval: nemsokára ha megnézem, pompás díszletül az a kert áll-e majd körül, ami egy éve várt oda, vagy — mint a családban — a tél hozott itt is halottakat, csak, mert itt más gyakorlat él, ők nincsenek a föld alatt, de le- s kivágatnak, s tüzet rakunk alájuk nagyhamar, s szemünkből csak a füst kapar siratni őket könnyeket. A Pécsett szerkesztett irodalmi 'és művészeti folyóirat új számának élén verssel búcsúzik a márciusban elhunyt Jékely Zoltán költőtől Csorba Győző és Bába György. —A szám lírai rovatában emellett többek között Berták László, Károlyi Afny, Lakatos István, Pákolitz István és Takács Zsuzsa verseit, a szépprózák sorában Csalog Judit elbeszélését, , Tatay Sándor Bakony-szociográfiájának új részletét olvashatjuk. Az irodalmi tanulmányok közül kiemelkedik Béládi Miklós .Helyzetkép a mai CSORBA GYŐZŐ PÁKOLITZ ISTVÁN Megváltatlan Mielőtt elbitangolnál » ösmerd be bár egy néma fejbiccentéssel te is megélted a pokolkínt te sem? vihetted végbe amit fölvállaltál Továbbra is megváltatlan marad a világ BERTÓK LÁSZLÓ Éltük a szép, boldog jövőt Minthogy maholnap vége lesz, ez volt mégis a te időd, olajozottan járt a föld, röpítette az életet, az erősek a szépeket, a szépek a nagyon erőst s egymást ölelték, aki ölt, megölhették a többiek, a gyenge szépen élhetett, a gyáva megerősödött, a szorgalmasnak szárnya nőtt, a lusta is irt verseket, Csalog Judit ♦ T riószonáta- részlet 1970. október végén egy este beállított Gabi. Leült egy sámlira és bejelentette, hogy elege van Bélából, elege a házasságból, és hogy gyereket vár. Májusra. Féltíz múlt. odakinn napok óta nyúzta a fákat a szürke, aprószemű eső. Előkotorásztam egy csomag cigarettát. ■ Indigókéit taSafcja megfakult, fél éve nem dohányzóm. Mindjárt az első szippantások után kis, ezüst tűszúrásokat éreztem, fájdalom, aztán az erőtlenség mámora; elzsibbadtam. — Van valakid? — kérdeztem később, már lefekvéshez készülve. Ázott ruháit szárogatta a radiátoron, csatakos, galambszürke szoknyáját, rozsdabarna pulóverét. Tönkremegy a parketta — gondoltam gépiesen, cfe már ahhoz sem volt erőm, hogy szégyelljem magam Gabi merevre vasalt, hosszú hálóingemben elveszetten mocorgott. Megágyaztam, lefeküdtünk, eloltottam a villanyt. Rossz alvó vagyok. Mindig szörnyűségeket álmodom — vagy tón csak az a szörnyű, hogy mindig ugyanazt? Sosem emlékszem. Mire feleszmélek, az utolsó kép töredékeire is rácsapódik egy ajtó; kulcsok csi- kordulását hallom, abban a pillanatban, hogy egy kéz — az enyém? — meggyújtotta a villanyt. Kávét kellene főzni. Lakótelepi garzon ez, kopár és higiénikus. Margó, volt főnököm testálta rám, másfél éve, hogy Pestre költözött. Margó marxista apácának vallotta magát — súlyt helyezett rá, hogy otthona mértéktartóan konformis és hangsúlyozottan feminin legyen. így aztán konyháját valami csikorgó háziasság ülte meg, mint a kristálycukor. Ez a nem nélküli étkezőhelyiség az én ittlétem másfél évének eredménye. Csupasz falak, mész, üveg, fémek szaga. Natúr, személytelen — meztelen, mint egy nyílt seb. Éjfél múlt tíz perccel. Megírom akkor most az életrajzomat November 10-ig, az FPK személyügyi osztályára. Mé- di megígérte, hogy szól a nővérének, aki majd beszél a Tiszá- rovics elvtárs nejével, Jolival. Két hete jártam a hivatalból illetékes Pál elvtársnál. Kedves volt, jóindulatú. Sókat hallott rólam — azt mondja —; örül, hogy személyesen is ... Hanem éppen ezért — komorodott el nyomban — az FPK-t jó szívvel nem ajánlaná, nem hogy nekem, tulajdon lányának sem. Az egy őrültek háza, egy bűnszövetkezet, ép morális érzékű ember nem bírja ki egy hónapig. Halkan megjegyeztem, hogy az FPK, egyáltalán, egy rendes állás megér egynéhány kompromisszumot. Ha oly sokaknak, 'hát nekem is.-Hol van megírva — miért MINDEN falon, mindig az én fejem ...? Pál elvtárs felnyögött. Sötét, bölcs egérszemeive| még egyszer átfutotta az ábrázatomat, miat egy lehangoló végkifejletű aktát, aztán azt ajánlotta, hogy a Tiszárovics elvtórshoz keresek összeköttetést, és kegyelemben elbocsátott. . Összeköttetéseim nincsenek: kis tanárnő vogyök egy lánykollégiumban —■ kis tanárnő, mivel nincsenek .. , ésatöbbi. Médi mindenesetre megígérte, hogy szól a nővérének, aki lánykori barátnője Tiszárovics Jolinak. Szijártóékhoz havonta, kéthavonta űz a kötelesség: társaséletet élünk. Megszoktam az unalmat, így hát már-már örömömet lelem a laza, rutinszerű csevegésben. Évek óta TUDOK úgy viselkedni, ahogyan társaságban illik; fűrészporíz a nyelvemen, íme a bizonyosság, hogy teljesértékű vagy legalábbis majdnem teljesértékű társaslény vagyok. Komoly eredmény egy olyasvalaki részéről, aki sosem tudhatja, személyes értéke vagy társadalmi státusza szerint il- lik-e viselkednie. Évekig makacs- kodtam, folyton-folyvást mélyen szántó eszmecserékbe bonyolódva boldog-boldogtalannal — én voltam a háziasszonyok réme. Ma már nincs velem probléma. Olyan szalonképesen, disztingváltan unatkozom, mint bárki más. A Médi-Maxi pár körül időtlen idők óta ott nyüzsög valaki a helybeli süldőlányok közül. Most éppen Ági. Enyhén egyip- tomiasra stilizált cicaképe van, bumfordi orrocskáján malomkeréknyi okuláré. Szeplős ifjúval édeleg, ám az ifjú, a kirívó látszat ellenére valószínűleg statisztál csupán. Az édes mosoly alkalmasint Maxinak szól. a ház urának, csakúgy, mint az ártatlanul domborodó, piros pamuttrikó. No persze — nem veszélyes; ÁGI IGAZÁN nem szándékozik Maxit a viszontszerelem örvényébe ragadni. Tudja, HOL A HELYE. Néhány emléket gyűjt csak, az emlékezet vitrinébe pár maradandó mondatot, egy várhatóan sivár házasság évtizedeire. Maxi férfiúsága sokat- ígérő, ámde megközelíthetetlen: szenvedve tart ki szegény, idegroncs Médi mellett. Jól áll neki a tragikum, dekorál, ugyanakkor távolságot tart, mint a rokokó íróasztal meg a kék perzsaszőnyeg. Médin esténként úrrá lesz a migrén, fájdalmasan jön-megy a házban, lószerű kulcscsontjait sötét stólába bugyolálva. Néha kitör, Maxi kurváit szidja ordenáré szavakkal. Maxi bűntudatosan térdepel a perzsán, a házastársi gyöngédsége jeléül csillapító szerekkel éteti. Részletes, őszinte önéletrajz. Tiszárovics elvtársat nem ismerem. Eddigi — vajon általánosítható? - tapasztalataim alapján feladatom a következő: Előszöris: meg kell őt győznöm arról, hogy rendkívül tehetséges vagyok, érdemes felfigyelni rám. Ugyanakkor meg kell győznöm arról is, hogy tehetségem mértéke nem feszíti túl a FPK kereteit, s hogy hozzám képest "akár egy középszerű főnök is zseninek érezheti magát. Jeleznem kell továbbá, hogy mindent helyesen látok, tehát pontosan úgy,.mint mások — valamint hogy igazi, eredeti elme yagyok. A konyhaasztalon viaszosvászon fehér és kék kockákkal. Az óra személytelen tik-takjaí precíz, éles csíkokra hasogatok a .csendet. A csend élés, precíz csíkokra hasogatja az,óraketyegést. Csők a ■ színtiszta igazat; őszinte szó kirobbanó ereje nélkül nincs igazság, igazság rfélkül nincs teljesítmény. Minden szó a lélek legmélyebb vermeibe váj, leleplez, kitakar, ott állsz meztelenül, kibelezve, átvilágítva a csontod velejéig. Az asztalon teleírt, összegyűrt, szétszaggatott lapok. Irtózom a nyitott ajtóktól: már egy résnyire nyílt szekrény is felidegesít. Gabi, áthallatszik a papírvékony falon, álmában sírdogál. Vékony falak; mintha megannyi hártya tagolná évekre az időt, személyekre az emberi nemet. Néha úgy tűnik, hogy a memória egyetlen fuvallata mindent egybemos, egyetlen éles, tűző ... Szüleim eljegyzési képe, harmincöt májusából. Nem tudom, hogy került ide, gyűrött tasakok, anyuka kézírását őrző süteményreceptek közé. Tavaly télen volt itt egy hétig anyuka, talán ő felejtette a bevásárlócédulák közt. Mint mindig, mindent a legképtelenebb helyeken. Amennyire nincs jelen sehol, soha IGAZÁN, olyan kétségbeejtő leleménnyel rejtőzik itt is, ott is skatulyákban, polcokon, zsebekben et cetera. Annak idején évekig járt titkon a katolikus énekkarba. Apuka ordított, mikor a dolog kitudódott, földhöz csapta a hamutartót: anyuka SZÁNTSZÁNDÉKKAL csinált bolondot a családból, s teszi lehetetlenné apukát. Félti az állását — kommentálta Valér utóbb az eseményeket: Valér, az egyetemista, az ünnepnapokra hazatérő szemében apuka nem volt más akkoriban, csak egy gyáva csi- novnyik, félresikerült figura, akinek igazán még a csinov- nyikság sem sikerült. Apuka, ez tény, rossz szemmel nézte mindigis ANYUKA ŐRÜLTSÉGEIT egyáltalán, mindnyájunk minden olyan megnyilatkozását, amit megszól vagy megszólhat a VÁROS. Bizonyos, hogy a templomi éneklés klerikális színezete akkortájt köny- nyen borított árnyékba egy iskolaigazgatót — s mégsem erről volt szó. Többről. Sosem hittem, hogy ennyi az egész. Anyuka, minél jobban elnyelte az évek során konyhánk zűrzavara, annál szenvedélyesebben szólongatta a Magasságbelit, mint aki, pár pillanatra legalább egész méltatlan földi létét semmivé énekelheti. És noha valamennyien — Valért kivéve — tudtuk valahol mélyen, hogy anyuka tulajdonképpen bennünket panaszol az Úrnak: azt is sejteni lehetett, hogy a panasz jogos, van benne igaz- . ság, kínos, zavarbaejtő. Apuka ordított, földhöz csapta a hamutálat, aztán elhallgatott, írta tovább soha el nem készülő mű^ét, apró, vékony betűivel. A fotót Henrik bácsi készítette (Henrik bácsi, alispán sógorával a Krisztina néni hozományával 'az egyetlen LIBERÁLIS Boskovics: minden ember egyenlő, kommentálta az ügyet lelkesen). Anyuka haja derékig leeresztve, apuka kis bajuszt visel, és idegesen mosolyog. Tavaly óta Valéréknál élnek Pesten, egy nagy, sötét bérház félemeletén. Valérnak évek óta nem jelenik meg semmije. Reggelenként bezárkózik, dolgozni próbál, aztán szemétbe vágja a teleírt kéziratpapírt. Néha kiront az ebédlőbe, ordít, hogy itt nem lehet dolgozni, ebben a rohadt kupiban. A lakást hegedűszó lengi be, vasalt ruha, vietnámi balzsam és cigarettafüst, a kredencen legyek kerülgetik anyuka süteményeit. Veronika, Valér felesége rezzenéstelen arccal vasal, újabb férfiinget halász ki az embermagas nylonzsákból. Egy-egy pillanatra megáll, lehunyt szemmel mered az ajtóra, amely mögött János, a család szeme fénye skálázik, aztán unott arccal azt mondja, neki nyolc, Valér elköltözhet - miért nem megy a kedveséhez? Valér nem költözik — bolond lenne egy NAGY SZERELMET az együttélés diliházává rontani. Kabátba bújik, elrohan estére visszatér, bezárkózik, aztán a teli kéziratpapírt bevágja a szemétbe. Mindig szörnyű álmaim voltak. Vagy tán csak az a szörnyű, hogy mindig ugyanaz? Mire feleszmélek, az utolsó kép töredékeire is rácsapódik az ajtó, nagyot döndül; kulcsok csikorognak a folyosón, míg egy kéz — az enyém? — meggyújtja a villanyt. Felteszem a teavizet, reggel öt óra van. Gabi magára kapja galamb- szürke szoknyáját, rozsdabarna pulóverét, most haját túrja tíz ujjóval az ajtóban: szépítkezik. Őzbarna haja kétcentisre- nyírva; a kollégiumban sok lány hord ilyen frizurát. Divat; ilyenre van kopasztva Ági is. Maxiék házának ez a mostani üdvöskéje. Van, aki úgy hat, mint egy srác, más meg, mint egy fe- gyenc, Gabi, mint a szarvas a zsoltárban, a szarvas, aki a szép, híves patakra kívánkozik az Úrhoz. Kenyeret szelek, megkenem kacsazsírral, amit Dudás Annus néni hozott kis kék bödön- ben. Gabi Feketeháza mellett, Kápolyon tanít, öt negyvenkor indul a vicinális. — Jársz valakivel? — Nem érdekes, Zsó. Felesége van, gyereke. Egyszerűen csak . . . — Gabi. Még nem késő. Most még kockázat nélkül... — Karácsonyra megmozdul. Két és fél hónapos. — Bélától elválsz, az a másik meg . . . — Senkim sincs, Zsó. Az ember nem élhet olyan egyedül, mint. . . — Azt mondtad, író leszel. — Tizennyolc éves korában minden kis hülye íróságról álmodik. — A te tehetséged . . . — Nem gondolod, hogy az ÉN TEHETSÉGEMMEL majd én magam . . . Mit vájkálsz mindig bennem? Tudod, mi vagy? Tipikus vénkisasszony, érzelmi torzszülött, aki ahelyett, hogy ... Gabi mindig nehezen hányt. Gyakorlottan tartom őzbarna fejét a mosdótál fölött. — Ne haragudj — mondja a lépcsőházban, elsietőben már. Halványan, konvencionálisán mosolyogni próbál. begyógyult minden régi seb, éltük a szép, boldog jövőt. Somogyi Győző rajza HÉTVÉGE 9
