Dunántúli Napló, 1982. május (39. évfolyam, 118-147. szám)
1982-05-08 / 124. szám
A Konzum-terasz A Domus Áruház és az Eszék étterem Egy 4 éves pártállásfoglalás nyomában A pécsi városképről Városszépítö egyesület alakul? Talán az utolsó pillanatban volt, hogy Pécsett a városi Pártbizottság olyan kérdésben foglalt állást, amivel általában nem nagyon törődnek. Pedig a pécsi példa is azt bizonyítja — négy év eredményeire hivatkozhatunk —, hogy a városi közérzet fontos eleme a városkép milyensége. Mit is értünk a városkép fogalma alatt? Nemcsak azt, amit a város nagy egésze mutat, hanem mindazt, ami utcáinkat, tereinket járva a szemünk látókörébe kerül: a csinosan felújított házakat és a málladozó vakolatúakat, a szépen gondozott parkokat, a nyiladozó virágokat és a durván letiport parkrészeket, aztán a szemetet, a hetekszám nyitott közműárkokat, az ottfelejtett építési törmeléket, az esővizet a nyakunkba csurgató lyukas ereszcsatornát... De minek is soroljuk? A városkép az, amiben benne élünk, aminek mindennapi élvezői vagy bosszan- kodói vagyunk, és aminek a milyensége nagyrészt tőlünk is függ. % Közgondolkodás és közösség Erről a városképről, ennek a jobbításáról, szépítéséről 1978 tavaszán tárgyalt a városi párt- bizottság, az állásfoglalását követő társadalmi vita után a városi tanács is megfogalmazta a saját teendőit. A téma azóta is napirenden van, beépült a közgondolkodásunkba és a hivatalos-nemhivatalos cselekedeteink mozgatójává vált. Ezt azonban korántsem úgy értelmezzük, hogy most már minden rendben van; a „közgondolkodás” még nem egyenlő az egész közösséggel, ennélfogva nem száműzhettük a városképből a visszatetsző jelenségeket. A városképpel való törődés korábban egy esetleges valami volt Pécsett is: ki-ki a maga módján törődött (vagy inkább nem törődött) vele, ennek eredményei, eredménytelenségei pedig napjaink kísérői voltak. Könnyen kimondtuk az ítéletet: Pécs elhanyagolt város. S ebben nem is volt nagy túlzás. Ma is elhangzik az ilyen vélemény, de már kevesebb alap4. HÉTVÉGE pal. Bár gyakorta kerülünk szembe olyasmikkel, amikkel legszívesebben nem találkoznánk, de mind több jelét látjuk annak, hogy a pártbizottsági állásfoglalásban megfogalmazottak a városkép céltudatos és összehangolt formálásában öltenek testet. Szépülő városkép így fogható fel — bár a folyamat már korábban elindult — annak az üzletközpontnak a kialakulása, amelynek uralkodó eleme a Domus Áruház. Kár, hogy a mellette levő irodaház és étterem túlságosan alárendelt szerepet játszik építészetileg is. A Tüzér utcai felüljáró közlekedési létesítményként is városképalakító jelenség (amit a műjégpálya közelsége még fokoz is), ezenkívül új néző- pontokat(l) tár fel a város egészére. Az új MESZÖV-székház a belváros déli kapujának ad új hangsúlyt, sajnálatos azonban, hogy a történelmi kapu semmilyen emlékeztető formg- ban nincs jelen. A vasút új szociális épülete — megírtuk már — Pécs egyik legszebb új középületeként jelent meg a városképben, s mellette a frissen felújított igazgatósági épület a régebbiek részéről tart igényt e címre. A főpályaudvar épülete is annak köszönheti újjászületését, hogy a MÁV-nál igen komolyan vették a városképpel kapcsolatos pártállásfoglalást. Nagy lendülettel indult és új színeket hozott a belvárosba a homlokzatfelújítási program, megszületett az első sétautca, a Sallai utca, ami új, szépítő „beavatkozásokra” vár még. Két szép, követendő példaként is állítható üzlet született a közelmúltban: a Képcsarnok és az OFOTÉRT. Fontosnak tartjuk, hogy az állásfoglalás nyomán a város felülvizsgálat alatt levő általános rendezési tervének külön munkarésze a városképpel való törődés, Ebben a szellemben készült el a belváros már jóváhagyott részletes rendezési terve, és a más városrészek felülvizsgálandó RRT-inél is kiemelt figyelmet fordítanak erre. Teendőink Ha körülnézünk a városban, azt láthatjuk, hogy sok folyamatban levő munka ugyancsak szoros összefüggésben van a négy év előtti elhatározásokkal. Éppen a minap számoltunk be a sétatéri „.fekete dobozban” folyó különleges munkáról — ehhez kapcsolódóan készül az alsó sétatér felújításának a terve. Felgyorsul a városfal felújítása és kész terv van a Landler Jenő utcai fal fölötti, kivételesen szép panorámát nyújtó sétány kialakítására. A városkép iránti aggódás szülte a gondolatot, hogy az északi érintő útnál a Kálvária domb lábának a magasságát és mellette a Hunyadi úti völgy mélységét ne híddal, hanem a dombláb alatti alagúttal egyenlítsék ki. Lassan rendeződik a város új alközpontjainak egyike, a magasház környéke. Itt az építkezések (végre!) befejeződtek, s most már minden a BÉV teljes elvonulásán múlik. Intézkedés született arra, hogy a hegyoldalban levő kilátópontok rendezettek legyenek s valóban a kilátást szolgálják. Állandó feladat a parkerdő gon. dozottsága, tisztántartása, de ez az egyik legnehezebben végrehajtható dolog. A parkerdő látogatóinak a fegyelmezettségén múlik, hogy az erdő miként szolgál bennünket. A tanács illetékes szervei felhívással fordultak vállalatokhoz, szocialista brigádokhoz a környezetükben levő parkok, parkolóterületek gondozásáért, együttműködési szerződés él az iskolákkal ugyanerről, A város számít az egész lakosság aktív közreműködésére, hiszen a lakosság részéről már az is rengeteget jelent, ha ún. kényelmi okokból nem szabdalja szét gyalogösvények tucatjaival a parkosított területeket. De természetesen ennél többre számít a város! * Mindezek elmondását az tette időszerűvé, hogy (egyrészt) a legutóbbi tanácsülésen tájékoztatták a pécsi tanácstagokat a városképpel kapcsolaos eredményekről és tennivalókról, s hogy (másrészt) felmerült a gondolat, miszerint sok magyar városhoz hasonlóan Pécsett is alakítsák meg a városszépítő egyesületet, ami alkalmas társadalmi szervezet lehet arra, hogy a lakosság tevékenyen működjék közre Pécs szebbé tételében. Hársfai István Négy évtized a közlekedésért Erdő János, a Volán ny. forgalmi főosztályvezetője Még az ősszel történt: hívatta az igazgató és a párt- titkár jelenlétében kérte a tanácsát, kit küldhetnének átmenetileg a komlói Volán- kirendeltség élére. Erdő János nem sokáig habozott a válasszal. — Bízzatok meg engem. Komló amúgy is meghatározó volt az életemben, hadd tölt- sem el ott az utolsó hónapjaimat. És Erdő János, a Volán 12-es Vállalatának forgalmi főosztályvezetője visszatért abba a városba, amely az ötvenes évek derekán oly sok munkát meg keserűséget is jelentett számára. A komlói évek alatt sose tudta felesége, hazaér-e aznap, nem térnek-e vissza a hívatlan „vendégek”, akik fényesre törölték kezükkel a bejárati kilincset. — Pécsett, az Engels úton kaptam a bányától egy szo- ba-konyhás lakást, onnan jártam ki naponta Komlóra. Ide, a Móricz Zsigmond térre ... — várjál csak! — igen, pontosan húsz éve költöztünk a két gyerekkel, akik azóta kiröpültek. A lányomból tanár lett, a fiamból pedig kereskedő. Jó, hogy így történt, mert elvem: a gyerekek ne a szülő beosztásából élve jussanak előre, hanem a saját erejükből, mint ahogy bennünket is erre kényszeríteti az élet. — Szigorú szavak ezek, de elfogadom. Hát honnan is indultál gyerekfejjel? Az erősen őszbehojló férfi elgondolkodik, nagyot sóhajt, aztán eképp szövi élete sorát. — Celldömölkön gyerekes- kedtem ötödmagammal. A fiúk között én voltam a legfiatalabb, csak én élek közülük. Apám, a „jó vasutasok" közé tartozott, kalauz volt a MÁV-nál. Nem csoda hát, ha belém nevelte a fegyelmet. Egy dolog viszont nagyon bántotta: egy fia sem választotta a vasutat. Velem szemben is csak akkor enyhült meg, mikor megtudta: a MÁVAUT-hoz kerülök. Megnyugtató volt számára, hogy a munkaadóm nevében benne foglaltatik a MÁV. A szombathelyi felsőkereskedelmi iskola elvégzése után Kolozsvárra kerültem, majd Székelyudvarhely következett, háború és fogság. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés felhívására jelentkezett az új demokratikus magyar hadseregbe. Másfél évi szolgálat után tért vissza a civil életbe: — Az első szolgálat Nagykanizsára vezényelt főtisztként, amolyan mindenes irodavezetőként alkalmaztak. Harmadik éve voltunk Nagykanizsán, mikor úgy alakult, hogy Pécsre jöhettünk. Mint csúcsfőnökséghelyetteshez, hozzám tartozott Szekszárd, Kaposvár. Bonyhád, Mohács és Pécs. Abban az időben még ponyvás GMC-kel szállítottuk a bányászokat. Az első lépés a fejlődésben a „nylonbuszok”, illetve a fakaruszok megjelenése volt. — Aztán jött Komló? — Az később következett. Időközben az autóbuszközlekedés kivált a MÁV kebeléből, a csúcsfőnökségeket a közlekedési igazgatóságok váltották föl, majd megalakultak az AKÖV-ök. Egy éven át voltam forgalmi osztályvezető a KIG-nél, elsőként kaptam meg ezt a kinevezést az országban. És ezután jött Komló, ahol 1954-től voltam a 24-es AKÖV forgalmi osztályvezetője hat éven át, mi- koris megalakult a Volán Vállalat, ahol egészen mostanáig személyforgalmi vezetőként dolgoztam. — Kemény embernek tartottak szakmai berkekben. — Az embernek két tisztessége van. Először is a saját lelkiismeretével kell elszámolnia. Ebből következik a második, a szakmai következetesség. Szigorú voltam? Lehet. De a szolgálatban nincs barátság, annak a fehér asztalnál a helye. És ezt tudták is rólam. Különben szinte minden gépkocsivezetőt ismertem és ismerem, továbbá azt is tudom, hogy mikor és hol találkoztunk. A névmemóriám viszont csapnivaló. Cigarettával kínálom, elhárítja. — Tizenöt éve, hogy eldobtam az utolsó szálat és nem hiányzik. A szőlő nélkül viszont már nem tudnék meglenni. Még hatvankilenc- ben vettem egy kis birtokot a Kispostavölgyben. A környéken Volán-völgynek is titulálják, mert vagy heten vágtunk bele annak idején a szőlőművelésbe. A feleségem meg is lepődött, mikor azzal állítottam haza, menjünk, nézzük meg a földet. Mit válaszolhattam volna neki: megutáltatták velem a futballt, a szőlő legalább hasznos elfoglaltság. így aztán a cs'emege mellé vegyes borszőlőt telepítettem. A borkezelés, a szőlőgondozás nem okozott különösebb nehézséget, hiszen annak idején apám tanított meg rá, még a Sághegyen. Miközben hallgatom a néhány hónapja nyugdíjas szabadságát töltő Erdő Jánost, a vitrinben lévő kitüntetések közül, az egyiken havasi gyopár koszorút veszek észre. — A feleségem lepett meg vele, aat követően, hogy a Volán Tröszt vezérigazgatóhelyettesétől átvettem a négyévtizedes szolgálatot elismerő jubileumi plakettet. A másik, amire leginkább büszke vagyok, a Szigetvárért emlékérem: a város vezetői adományozták abból az alkalomból, hogy Zrínyi városában megindítottuk a helyi közlekedést. — És Pécs? — Bármennyire is furcsán hangzik, jónak tartom a tanács és a vállalat kapcsolatát. Pécsett fogalmazódott meg ugyanis először országosan, hogy társadalmi ösz- szefogás nélkül nem oldható meg a nagyvárosi közlekedés gondja. Az itt élők csak ennek a városnak érzik át a mindennapi problémáit, és ez érthető. Az viszont már mond valamit, hogy Debrecenből és Szegedről is hozzánk jöttek tanulmányozni a szakemberek a közlekedés- szervezést! Negyvenéves szolgálat a közlekedésben, s e négy évtizedből több mint húsz Pécshez köti. Még átélte azokat a viharos vitákat, amit a pécsi villamoshálózat megszüntetése okozott, részese volt a megyeszékhelyen kialakított közlekedési decentru- mok kialakításának, az egykori kelet—nyugati tengelyű járatok csillagszerű átalakításának. Tizenöt éve minden fórumon, ahol csak lehetett, letette a voksát a pécsi távolsági Volán-pályaudvar mielőbbi megépítése mellett. A tervekből valóság lesz ez év nyarára. De az utódnaK is lesz dolga: Erdő János nem munkakörében érhette meg az első pécsi trolijárat indítását. — Azt mondtam magamban: Miért maradjak, hiszen itt vannak a fiatalok, akik a sarkunkra lépnek. Tudják, mi a teendő, csinálják tovább! . *■ Salamon Gyula
