Dunántúli Napló, 1982. április (39. évfolyam, 90-117. szám)

1982-04-10 / 98. szám

/ lförös kereszt a var kolostor tetején Ezrek oltalma, menedékhelye Egy diákújság krónikájából Pannonhalmán, f944-45-ben Kézirat fyanánt J 10 4 3 funlus * 7 OLCCOlO III. évi. 1-!. «rti. 4 PANNONHALMI DIÁKOTTHON LAPJA ______________________u V. oulály „ Pannonhalma, 1944" — ezzel a címmel mutatja be dokumen­tumfilmjét a Magyar Televízió húsvéthétfő délutánján. A film Gábor Pál rendezésében föl­idézi az évezredes monostor sa­játos szerepét 1944 lidérces őszétől 1945 fellélegző tava­száig, amikor az intézmény a Nemzetközi Vöröskereszt védel­me alatt 760 személynek, első­sorban gyerekeknek és anyák­nak; sebesülteknek, üldözöttek­nek — köztük több halálra ke­resett kommunista politikai me­nekültnek —; később, a front heteiben már csaknem 4000 embernek adott menedéket, élelmet, ruházatot, orvosi ellá­tást. A gyerekekről, felnőttekről rendkívül magasfokú szervezett­séggel gondoskodtak. Az intéz, ményben rendelőintézet, műtő, kórház, óvodák, iskolák működ­tek; s a bencés atyák sok ve­szély közepette is higgadt ügyességgel és finom diplomá­ciai érzékkel hárították el a nyilasok meg-megújuló kísérle­teit arra, hogy az ott-tartózko- dó leventeköteles diákokat el­hurcolják. A menedékhely ki­adásait teljes egészében a Szent Benedek Rend vállalta. Erről az időszakról jutott ke­zembe nemrég a pannonhalmi diákotthon Piccolo c. lapjának 1945. júniusi száma. Idézett ré­szei — ahogyan a diákok lát­ták —, önmagukért beszélnek: Diákélet. „Nem hiszem, hogy sok diáknak volt része az idén olyan változatos diákéletben, mint nekünk, itt, Pannonhal­mán. „Diákélet"-en mindenki iskolát, tanulást ért. A mi éle­tünk egészen más volt!... A szenesek munkája pl. a kazán­házba lecsúsztatott szén ella- pótolása ... A másik foglalko­zási ág a kocsisság volt. A ko­csisok először lejártak a major­ba, ott befogtak és felhajtot­tak. Később idekerült néhány ló a kerti istállóba .. . Nagy volt az öröm, mikor húsvét előtt az ide hajtott tarjáni marhák őrzésére közülünk jelölték ki a gulyásokat. . . Egy alkalommal furcsa eset történt. Egyik atya a kertben sétálva hallja ám, hogy az egyik gulyás így kia­bál: „Erre tessék, méltóságos asszony!” Csodálkozott, s utá­na járt a dolognak. Megtudta, hogy a tehenekkel beszélnek ilyen választékoson az udvarias gulyások, mióta Bánk úr meg­hagyta, hogv szépen bánjanak az állatokkal. Fáv Gyuszi az ök­rökhöz került. Nagy szakérte­6. HÉTVÉGE lemmel kezelte őket. Mikor nem ettek, faszenet adott be nekik, hogy megjöjjön az étvá­gyuk. Fáy Árpád volt a tehenes- gazda. Igazán lelkiismeretesen teljesítette munkáját__ I ntézetünk krónikájából. „Ne­héz helyzetben van a krónikás, amikor a múlt év eseményei­ről kell beszámolnia. Oly sok és nagy jelentőségű dolog tör­tént, hogy köteteket lehetne ír­ni róluk. Éppen ezért csak né­hány fontosabb dátum kieme­lésére szorítkozom __ S zeptemberben megkaptuk a körözvényt, hogy szept. 14-én megkezdődnek az előadások. Szeptember 13-án volt a Veni Sancte. A megnyitó beszédet igazgató úr — a közbejött riadó miatt — az óvóhelyen tartotta meg. Szeptember 20. Büky Barna­bás I. o. t. meglépett Pannon­halmáról, mondván, hogy Szent Benedek is megszökött Rómá­ból. (Hát akkor ő is csak meg­teheti !) ... Október 15. óta nagyon bi­zonytalanul folyt a tanítás, mert minden pillanatban vártuk, hogy haza kell mennünk. Pár nap múlva azonban megtudtuk hogy folytathatjuk a tanulást, ,mert október 22-én a Nemzet­közi Vöröskereszt védelme alá került Pannonhalma. Október 27. Villámcsapás­ként ért a hír mindenkit, mikor kihirdették, hogy haza kell mennünk, mert a kolozsvári csapatkórház számára lefoglal­ták az intézetet. November 7. A kórház to­vábbvonul, semmiféle katonai alakulat nem lehet Pannonhal­mán . .. December 31. Az óesztendőt derűsen búcsúztattuk és — ma­gában — mindenki reménykedve tekintett a jövő elé. 1945. január 3. Eqyre több menekült család került Pannon­halmára. — Megszületett inté­zetünkben az első kislány. Az eset később többször m megis­métlődött. % Január 4. Bornemissza, Vizke- lety. Cifka és Reichenbach ko­csisokká léptek el? és ezzel megkezdték a téli foglalkozásu­kat. Ugyanekkor a birkások és szénlapátolók kasztja is meg­alakult ... Február 20. Kocsisok az istál­ló padlásán egy kitömött bábu­val — hullával — ijesztették meg társaikat; az eredmény: csend­őrségi vizsgálat és igazgatni megrovás .. . Március 6. Kasszián urat be­hívták katonának. Helyette Bánk úr vette ót a felsős diá­kok vezetését. Szorgalmasan gyakorolják a gyümölasfák metszését.. Tűzvonalban a kolostorvár. „Március 26. Belekerültünk a hadizónába. Reggel 6 óra felé a német csapatok elkezdték a visszavonulásukat. Nagyon ag­gódtunk a Sajgóvölgyi víz- és villanyművekért, mert nem volt lehetetlen, hogy felrobbantják. 7 óra felé az egyik diákkocsi­sunktól elvették a lovait. Min­den utánjárás, veszekedés hiá­bavaló volt. A lovakat nem kaptuk vissza. Lent a kerti is­tállóban a ■ menekült majorbeli és kerti lovak hasig állnak a takarmányunkban. Kintf a kert­ben rengeteg ló van a fákhoz kötve, az egész kert úgy néz ki, mint valami cigánytábor. Ra- vazdról hoznak be egy sebesül­tet. Valamit megfogott és az felrobbant a kezében . . . Fent a várban a kapu előtt rengeteg ember nyüzsög. Mind bebocsátásért könyörög. Irigy­kedve nézik a bentlevőket és valahányszor kinyílik a kapu, egyszerre akar mindenki be­menni. Az egyfogásos ebédet állva, kapkodva, ideqesen fo­gyasztjuk el Mindenkinek ren­geteg dolga van, még ledülni sem értünk rá. Délután a ma­gyar huszárok az erősen szo­rongatott Tarjánból kihoznak 70 marhát. Ezeket is a kertben he­lyezik el. A menekülők még jobban megsokasodtak. Most azonban a Főapát úr rendele­tére mindenki bejöhet. . . Éjjel Nagyigmónd, Kocs, Ete, mint loboaó fáklyák égnek a dü­höngő szélviharban . . . Március 27. Reggel a mise alatt óriási a harci zaj. Áldo­záshoz csengetnek. Ebben a percben hatalmas dörrenések rázzák meg a levegőt. Minden­ki összerezzen, de megőrzi nyu­galmát. Kívülről üveqcsörömDÖ- !és hallatszik. A tetőről hullik a cserép, vakolat. A diákotthon­ból mindenki átmegy a na­gyobb biztonságot nyújtó fő­monostorba. A folyosókon ösz- szezsúfolódott emberek aggód­va, de mégis bizonyos nyuga­lommal imádkoznak, énekel­nek a főtisztelendő urak veze­tése mellett.. . A becsapódások ismétlőd­nek. Találatot kap a könyvtár, a templom, a pátertársalgó, a fölötte levő néhány szoba, de a legnagyobb rés az intézet oldalán tátong. Az óvóhelyen, illetőleg az óvóhely előtt már nagyobb a zavar. A szülők be akarnak menni a gyerekeikhez holott már nincs bent hely. A rendre felügyelő nagy diákok alig bírnak néhány emberrel. A harci zajtól eltekintve a vidék egészen csöndes. Német kato­nát mór nem látni. A faluban az utcákon egy lélek sincs. Minden egészen kihalt. Most teszik ki a kapura az orosz nyelvű vöröskereszt-táblákat. De. 10 óra felé a nyalkái úton csapatosan közelednek az oro­szok. Elsőnek három fiatal orosz érkezik. Barátságosak. Kezet nyújtanak. .. A Vöröskereszt céljaira pénzt adnak. Egyre_többen jönnek, kis frissítő után azonban tovább rohannak. Az egész nap ál­landó mozgásban %telik el. Es­tefelé kísértetiesen égnek a tá­voli falvak. A fel-felvillanó fé­nyek nyomán tisztán látni a frontvonalat. Mi vagyunk leg­délibb sarkában. Éjfélig na­gyon ijesztő az aknázás, és a német tüzérségi felelet. A ko­lostorvár és a lelkek belere­megnek a lövésekbe. A nagy dörrenések miatt alig tud va­laki aludni. Éjfélre azonban el­csendesedik a táj, a harci zaj elül. mintha nem is volna há­ború .... Reaqel megtudjuk az éjjeli őröktől, hoav az orosz csapa­tok Győr iránvába elvonultak. Április. Az élet^ még nagyon bizonytalan. Azért mi már visz- szaköltözünk a perjelfolyosóról a hálónkba, sőt a kertbe is le­merészkedünk .. . Április 8. Bakay doktor úrnak rengeteg dolga van. Minden­felől hoznak be súlyos sebe­sülteket . . . Április 23. Úira megkezdő­dött az iskola. Nagyon szokat­lan a kocsiskodás után!... Nagypataki László V. o. t.” * A svájci Vöröskereszt oltal­ma alatt álló pannonhalmi me­nedékhely 1945. május 31-ig működött. W. E. Az Akácos út San Franciscóban van Az alacsony, kövérkés férfi izzadva táncoltatja a kacér asz-- szonyt, mígnem a szünetben fel nem világosítják, hogy nem neki kacérkodik, hanem tulaj­don férjének, aki különben is kétméteres ember. Azt már nem árulják el neki, hogy ez csupán­csak szerelmi előjáték a házas­pár között, tudatos, bár hallga­tólagos megegyezés; amikor is kellően felcsigázta a férjet fe­lesége látszólagos csapodársá- ga, maga kéri fel osszonyát, S egy rövid (ánc, után eltűnnek a sokadalomból, újabban az is­merős zenekar tust húz ilyen­kor. Az alacsony kövérkés férfinek elég volt végigpillantani a fér­jen, hogy visszatérjen asztalá­hoz, az asztalon a vörös bor­hoz, a vörös borban a szomorú.- sághoz. A zenekar különben is az akácosutat húzza, ki tudja . már hányadszor ma este, de rögtön utána a szanfrancisz- kót interpretálják, a placcon a táncosok úgy pattognak, mint egy lyukas teniszlabda, a prímás a szemével int az énekesnőnek, most lépjen be, nem régóta ját­szók ezt a régi sláaert, nem mintha eddig csak magyar nó­tát játszottak volna, a messze- csúszetet például mindig az ószó- lemió után húzzák, általában éjfél után, amikor a párok sze­retnek összebújni, nem mindig családalapítási szándékkal. Szan-fran-ciszkóóóóó — az énekesnő fejhangjára az ala­csony kövérkés férfi felkapja a fejét, a mozdulat egy lassított film jelenetéhez hasonlít, a fal­hoz csapódó tesztautó bábuja tesz ilyen kiszámíthatatlanul csa­varos mozdulatokat, csak az alacsony kövérkés férfinak sike­rről a nyakát úgy a feje alá billenteni, hogy az aztán vi­szonylagos egyensúlyba kerül­jön. Már csak a testet kell a nyakhoz igazítani, hogy ez a viszonylagos dinamikus egyen­súly valamelyest stabilizálód­jon Hiszen csak a járatlanok kép­zelik el úgy, hogy az egyen­súly valamiféle változatlansá­got jelent. A borisszák ösztö­nösen és tapasztalatból tudják, csak az állandó mozgás jelent­het egyensúlyt állapotuk és a természeti törvények között. Mi­képp a nyúlok szaporulata ma­gával hozza a ragadozók ma­gasabb számát, akik azonban jobban is pusztítják a nyula- kat, mígnem nyúl már alig ma­rad, ragadozó meg még vi­szonylag sok. Ám'hogy azoknak nem lesz meg a betévő nyuluk, elhullanak vagy elvándorolnak a táplálék hiányában Széles e határban aztán megint szapo­rodhatnak a nyulak, nincs ki egye őket, mígnem feltűnnek a gépek és a vegyszerek, amik számát viszont már nem a nyú­lok szaporulata változtatja. Pon­tosabban nem csökkenti, miként azok a nyulakét, de ez is egy egyensúly, mert olyan nincs, hogy egyensúly ne legyen, az mindig van — a kérdés csak az már, hogy mi mivel van egyensúlyban? Az akácosút a szanfranciszkó- val — ez elég világos: — a mulatni vágyó népek minden zökkenő nélkül tudnak átvál­tani az árvalányhajas magyar­kodásból a kiherélt kozmopo- litizmusba, melynek szépen szó­ló példánya a hegedűvel elő­adott szanfranciszkó. Dzson azóta a sírjában is forog, nem­csak a tányérokon, hogy mi az ördög csudájának indította el ezt az egészet, tudhatta volna az első jejénél, fogyasztásra termelt javakként készeinek min­dent, a dalt is, fogyasztják is, nemzeti jelleg szerint, hagymá­val vagy vuszterszósszal — ez lényegében már oly mindegy: alig jejézett néhányat, nyom-- dókában és példájára már meg is születtek az eleve fo­gyasztásra — megint eleve fo­gyasztásra — készült dalok. Szanfranciszkó, messzecsúzett, s eleve úgy íródtak, hogy ne okozzon semmi gondot cigány- zenekari átírásuk. Csak a gyé­mántot nem lehet majszolni ritmusra, az eleanorrögbit, mint a rágógumit, igaz nyalogatni azt is lehet, így sincs íze és nem is ragyog Következésképp nem is az akácosúttal, szanfranciszkóval, de mégcsak a démoltokkóta és fúgával sincs baj, a tamástemp- lomkarnagya sem gondolta, hogy valaha is feliratkozik az evergrinek éllovasának, onnan letaszítani nem tudta ' senki, még Straussz sem a zaratruszt- .rával, pi-pem, pedig most ugyancsak divatban van, elso­dor mindent, azt is eredeti he­lyéről, folyóba hajló fűzfa gyö­kerei közül, s lerakja a közfo­gyasztás aranypartján, bokáig tocsogunk köztük, s még válo­gathatunk is, melyikkel ját­szunk eqy kicsit, melyiket rúg­juk arrébb. Talán csak a gye­rekek örülnek nekik, no lám, mit hozott ide a víz, de a fűz­fáig már nem érnek el, besza­kad az is a parttal együtt, a strandőr meg majd odébb lök- dösi, ne zavarja a pancsikálást. Mert olyan garudis minden, miazhogy megfér benne ez is, az is, amióta az akácosút szanfranciszkóban van, csöpp kis szájával a jajcica tartja ma­gát, de az is lehet, hogy elköl­tözik, most készül hajóra száll­ni havannában, hogy kiszálljon de'kszonban, mert az egy olyan város, közvetlen csatlakozással fatornyos kis falvainkhoz. A himnuszok sem kivételek, ha erkel ezt tudja, harminchárom reccsenést komponál bele per­cenként, hogy ne legyen olyan feltűnő, hogy a huszadik szá­zai második felében hifilemez­játszón pergetik, mint buddhis­ta szerzetes az imamalmát, s nem éneklik, de recsegik, ser- cegik — használjon lenkóle- meztisztítót, s kézzel ne fogja meg a barázdákat! — mert at­tól ki védi meg erkelt, hogy su­gárirányban végigkarcolják? Na, ugye. . Az alacsony kövérkés férfit meg közben otthagytuk egyen­súlyában (ami dinamikus). Tér­jünk vissza hozzá, miként gon­dolatba ő is tapogatózik a csa­ládi tűzhely irányába, tudod anyukám ezek a kötelező prog­ramok, este még egy bálba is elvittek bennünket, igazán nem éreztem jól magom, tudod, tán­colni csak veled tudok igazán, lánykorodban is te voltál az eqyetlen, tudod, emlékszel, ösz- szecsendül két pohár, igen, esd most, tudod, olyan fáradt vagyok, négykor nagy nehezen tudtunk csak elmenni, sértés­nek vették volna, tudod, úgy estem a szállodai ágyba, s ér­dekes, alig tudtam elaludni, amikor ^jöttünk az akácosutat játszották, nem ment ki a fü­lemből. Mint egy ékszerdoboz, olyan volt a szoba, igazán nem panaszkodhatom, mégis . . . Az alacsony, kövérkés férfi felriad viszonylagos dinamikus egyensúlyából, a családi tűz­hely forróbbnak ígérkezik im­már 'hagyományos melegségé­nél, mert hol van még az az idő, amikor ő is leqjobb férj, legjobb apa, hacsak, hacsak ő is, váratlan .hirtelenséggel, pedig lett volna még dolga, még szerencse, hogy a gyere­kek , már kiröppentek, magunk között szólva, az asszonynak most már jobb lesz, nem kell elviselnie, noha ő is megéri a pénzét, soha nem aludt egye­dül, amikor a férje kiszálláson volt. Mindezt végiggondolta az alacsony, kövérkés férfi, s új egyensúly felé nézett. A nő egyedül volt, így eléggé csinos is, annak mondható, jöjjön sé­táljunk egyet az akácos úton. Bodó László \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents