Dunántúli Napló, 1982. április (39. évfolyam, 90-117. szám)
1982-04-10 / 98. szám
Riadtan tiltakozik. „írni? Ró. lám? Nem akarom! Nincs rajtam semmi különös" — és kerékpárját' megfogva olyan mozdulatot tesz, mintha ott akarna hagyni. Ahogy elnézem barna kabátjában, mintás fejkendőben, a kora tavaszi naptól megkapott piros arcával valóban, semmi különös. És mégis ... A Mohácsi Építőipari Szövetkezet mérlegzáró közgyűlésén az elnök az elmúlt év eredményeiről szólva megemlítette azt is, kik kaptak munkájuk elismeréséért kitüntetést. Mikor felolvasta: Illés Zoltánné vasbetonszerelő szakmunkás a Kiváló Munkáért kitüntetést kapta — felkapom a fejem! Jól hallottam? Egy nő, aki vasbetonszerelő? Mikor ezt a szakmát évek óta hiányszakmaként tartják nyilván a férfiak között? A mohácsi új lakótelep építésénél felöltözve útrakészen találom. — No hiszen látott volna az előbb, milyen sáros, piszkos voltam. Sokszor olyan sárban dolgozunk, hogy a csizmánk ott marad. — Feloldódik és házába invitál, csak még előbb elintézi a bevásárlást. A kis ház udvara feltűnően tiszta, az ágyásban nemesített sötétlila kankalin pompázik a most bújó tulipánok között. A konyhában hasonló tisztaság. A tűzhelyen gyúródeszkán levesbe való metélt szárad, patyolat konyharuhával letakarva. Vasbetonszerelés és levestészta, valahogy a tudatomban nehezen hozható össze a kettő. — Pedig mindennap főzök. A férjem nem eszi meg az üzemi kosztot, csak amit én csinálok — mondja-derűs természetességgel, hogy hát számára ez is így van rendjén. A munkahelyén meg férfikezet igénylő munkát végez. Betonvasakat hajlít, szerel össze, télen, nyáron, fagyos hidegben, tűző napon egyaránt. — Most már könnyebb, jobban gépesítve van a munka. Egyszer, amikor elég vastag vasakat hajlítottam egy nagyszájú férfi mondta: „A, nem is lehet ez olyan nehéz munka, ha nő is bírja csinálni!” Azt mondtam neki: na jöjjön, próbálja meg! Fogta a hajlítógép karját, könnyedén le akarta nyom. 4. HÉTVÉGE ni, de bizony nem ment neki, még erőlködve is alig. Többet nem járt a szája. Nézem a kezét. Nem durvább, mint a házimunkát végző, kertet kapáló asszonyoké. — A betonvasakgt, magas épületeiken alkalmazzák, láttam, sokszor ott is szerelik. Magának is fel kell menni a falra? — Persze. A múltkor is egyedül mentem fel, mert a mellém osztott segédmunkás — férfi! —nem mert jönni. Ügy egyensúlyoztam a 4—5 méteres vasrúddal. mint a kötéltáncosok. — Nem tél ilyenkor, hogy valami baj történik? — Hiába félnék, akkor is dolgozni kell. Ami az én munkám, azt meg kell csinálni. Volt úgy, hogy a szövetkezetnél egyedül én voltam vasbetonszerelő. Hálistennek eddig még nem történt semmi komoly baj, beteg még nem voltam. a kórházat is' csak látogatásból ismerem. Beszélgetés közben bekukkant a konyhába egy idős néni, az anyós, leül egy székre. Egy darabig csendesen hallgatja, mit beszélünk, aztán közbeszól: — Jaj mennyit dolgozik ez a Mariska! Mondom is mindig neki. hogy nyugodj mán egy kicsit, pihenjél, mert amit te csinálsz, az kettőnek is sok volna. Illésné zavartan próbálja másra terelni a szót. Szép asszony 49 éve és a szabad ég< alatti munkától megedzett bőre ellenére. Arcának vonala, a nyílt homlok telt száj és nagy szemek tanúskodnak huszonévesen milyen lehetett. — Gondolom most meg akar ja kérdezni, miért lettem én vasmunkás? — Anyám 11 éves koromban meghalt, apám újra nősült. Nagyon szerettem volna varrónő lenni, minden vágyam ez volt. A mostohám viszont nem akarta. Azt mondta, olyan helyre menjek, amely bentlakásos és kosztot is ad. Akkor verbuváltak mindenféle szolimára nőket is, és okkor vasbetonszerelőnek lehetett épp menni. Ez 1949-ben volt. Az osztályban először többen voltunk lányok, később csak én egyedül maradtam. Arra viszont büszke vagyok, hogy kitüntetéssel vizsgáztam. Utána az épülő Dunaújvárosban toboroztak bennünket. Ott ismerkedtem meg a férjemmel, és mindjárt össze is házasodtunk. Kőműves, most is együtt dolgozunk. — Nagyon szegények voltunk — folytatja a férje. Pen- telén laktunk albérletben egy nyári konyhában, amely olyan hideg volt.hogy télen reggelre a lavórban fenékig befagyott a víz. Volt egy hokedli, az volt az asztal is, meg a gyúródeszka is. nyújtófa meg lecsiszolt seprűnyél Később mindketten sztahanovisták lettünk és kaptunk munkásszálláson helyet. — Hogyan lett sztahanovista? — Jöttek, három hónapig figyelték hogy dolgozom, aztán azt mondták sztahanovista* vagyok. — A moziba is szerepelt ám — büszkélkedik a nagymama. — Mondták az ismerősök, mi az, filmszínészné lett a menyéből? — Filmhiradósok filmeztek le. ahogy dolgozom — legyint Illésné. — Akkor az 50-es évek elején még többen voltunk ilyen szakmában nők. Azóta mind otthagyták. Úgy tudom, egyedül én maradiam. — El- révedve mondja — Talán gyávaságból? Féltem, máshol nem állom meg úgy a helyem. Pedig sokszor szerettem volna abbahagyni, vágytam valami másra. Mikor a fiamat szültem, 5 évig otthon maradtam, utána mégis visszamentem. Sokan néznek rám csodálkozva, hivatalos helyeken, ahol a foglalkozást be kell diktálnom. Kétszer is megkérdezik, hogy jól hallották-e? Már meg. szoktam — ránt a vállán —. csak azt nem, ha emiatt lenéznek. — Előfordul? — Ha jaj! A férj közben elárulja, a régi titkos vágy megmaradt. Itthon, ha van egy kis szabadideje, varr. — Ezt a ruhát, is magam varrtam — mutatja a rajta lévő mintás, csinos flanellruhát — meg a kabátomat is. — Kitől tanulta? — Senkitől, csak elkezdtem és sikerült. Illés Zoltánné, Mariska. Az 50-es évek hőse? Vagy áldozata? Akkor traktorra ültették, bányába vitték, esztergapad mellé állították a nőket Időközben egyik helyről eltiltották, a másikról elmentek. Ö maradt, becsülettel végigcsinálta, amit vállalt És talán ő az a kivétel. aki ettől nem roppant meg, mindennek ellenére derűs és nőies maradt. Hajlítja a kemény vasakat, aztán vacsorát főz, kertet kapál. Pufajkában sarat tapos, és otthon varrógép mellé ül, hogy csinos ruhát varrjon magának. — Mostani kitüntetést miért kapta? — kérdem. Nagy szemét a férjére rebbenti. megvonja a vállát, úgy mondja: — Nem tudom, talán véletlenül ... Sarok Zsuzsa Vállalkozók zsebkönyve, 1982 Megjelent a „Vállalkozók zsebkönyve 1982" című 365 oldalas tanácsadó kiadvány az Alkotó Ifjúság Egyesülés gondozásában. Megrendelhető a Vállalkozók zsebkönyve Szerkesztőségében, cím: 1519 Budapest, postafiók: 330. A háromfős szerkesztóbi- zotság (egyik tagja Erdős Ákos) és a közreműködő csaknem 40 szerző gyors és alapos munkát végzett, hisz a szerkesztés február 28-án zárult, a megjelenés napja pedig március 29. A vállalkozóknak akarnak —■ bár nem a teljesség igényével — útmutatást nyújtani. Tudták, hogy az újszerű- vállalkozásokat illetően sokminden változóban, ezért is mellékeltek hibaigazító- és információküldő lapokat a könyv végén. Az első részben a 15-féle vállalkozási formát 100 oldalon át mutatják be világos, ismeretterjesztő nyelven. így szó van a kis- és leányvállalatról, a gazdasági munkaközösségről, a kisszövetkezetről, az ipari-szolgáltató szövetkezeti szakcsoportról, az 1959. óta alapítható polgári jogi társaságról, vagy a több mint száz éves múltra visz- szatekintő közkereseti társaságról. De a jól kipróbált vállalkozási formák között szerepel a kisipar, a kiskereskedés, a mezőgazdasági szakcsoport, az átalányelszámolásos rendszer is. Az érdeklődők megtudhatják, miként lehet vállalatok egyes részlegeit szerződésesen üzemeltetni, ipari-szolgáltató egységeket bérbevenni, mindemellett arról is tudomást szerezhetnek, melyek a tiltott tevékenységek, vagyis miben nem szabad vállalkozni. Mindegyik vállalkozási forma ismertetését jogszabálygyűjteménnyel zárják. A második rész a „Hasznos tudnivalók” címet kapta és 50-féle témakört dolgoz fel. Nagyon fontos tényeket közöl például az adózással, a szerződéskötéssel, a társadalombiztosítással, a hitel- és helyiségkérelmezéssel kapcsolatban. A 211. oldaltól felsorolják azoknak a cégeknek a címét, ahol gyorsan szerezhetők be a különféle nyersanyagok és alkatrészek, míg a 251. oldaltól a pénzügyi és adózási kérdésekben tanáccsal szolgáló szervek címkatalógusa kapott helyet. Cs. J. Ősi módszerek a fények kohója mellett Mészégetők Hetvehelyen Hetvehelyen ismét begyújtották az egyik mészégető kemencét, ezúttal magánvállalkozásban, egy önálló gazdasági munkaközösség két tagja, Kná- pik János husztóti tsz-traktoros és Kiss Tóth Zoltán szentlőrinci italboltvezető. Mintha kőboglyát' magasítottak volna, amikor megformázták a tűzteret a legősibb módszerrel. egyenként összeillesztve a sziklalapokat — habarcs nélkül. Akár egy óriási búboskemence, amelyet 150 mázsa mészkőtömbbel és lappal boltoztak ki két méter magasra, miközben elindultak a 40 centi széles alapról. A legalsó kövek 2—3 mázsásak, felfelé kisebbe- dik a súly, összesen 16 sorban, köralakban sorakoznak a nyerskövek. A két ember maga fölé építkezett, csákánnyal, kalapáccsal hasította megfelelő méretűre a mészkődarabokat. Minden apró reccsenésnél, pattanásnál, ha az a boltívből hallatszott, kimenekültek. Mindvégig a vasúti sínekből megszerkesztett tűzrostélyon egyensúlyoztak, ez alá hull a hamu egy méter vastagon. Három napig szorgoskodtak, az életrendjük a megszokott volt. Ezután 300 mázsa kővel feltöltötték a lankában megbúvó hat méter mély, négy méter átmérőjű, hengeralakú kemencét. amelynek közepén csúcsosodik a már említett tűztér. A legsúlyosabb, egyenként 50— 100—120 kilós köveket rendkívül óvatosan a tűztér csúcsára rakták, hogy a boltívek egyenletesen terhelve feszesen tartsanak. s ne szakadjanak be tüzelés közben. Építkezés a tulajdonképpeni tömítés is és szó sincs ömlesztésről, hisz minden követ legalább egyszer kézbe fogtak. Ilyen formában 400—450 mázsa nyersanyag kerül a helyére. — A tűztérmegépítésen múlik a teljes siker, nem mindegy, miként húz az égő kemence. Persze, az se mellékes, hogy meddő nélküli legyen a kő, s a legszárazabb bükk- és tölgyfával egyenletesen tüzeljünk. Két évig tanultam a boltívezést és a tömítést mesteremtől, a tárkányi Magda Györgytől — említette Knápik János. A 36 éves vállalkozó ember eladta a husztóti lakását, itt lakik a mészégető melletti régi házban. Abaligeten a tsz-nek hat éven át öt tábori kemencét üzemeltetett, amelyeket még a felső- tárkányiak emeltek. Később a tsz-nek nem érte meg meszet égetni, nem találtak segédmunkaerőt. Épp ettől tartanak a mostani vállalkozók is, mert ki bír napokon át megállás nélkül tüzelni, miközben csak egy cigaretta elszívására van idő. ügyelni kell a tüzelési arányokra, például egy mázsa kő kiégetéséhez 125 kg fára, 25 kg használt gumira van szükség. Az egyenletes felfűtés ideje alatt nincs alvás, hisz beszakadhat a boltozat, ami a legnagyobb szégyen. Tartani kell az 1200—1800 fokos hőmérsékletet, s azt kell elérni 2000 foknál, hogy a tűz maximum fél méterre kicsapjon, a kemence fölé. A látvány olyan, mintha megoldvadnának a kövek és lángként táncolnának. Kiégnek a gázok lidérces fénnyel, elsistereg a víz, s hol fütyül, hol zúg a kemence, mint a szél. S ekkor egy kicsit nyújtózhatnak a tüzelők és arra is futja idejükből, hogy észrevegyék az idejáró melegedő éjszakai madarakat. Amikor arany- és kénsárga apró szikrákat dob fel a kemence teteje, árad a bódító mészillat, akkor megnyugodhatnak az égetők, mert a legjobb minőségű égetett meszet kapták. A 3—4 napos ügyeletben a hagyományos életritmus teljesen felborul. Knápik János az egy hét alatt tíz órát aludt, fogyott három kilót. Remeg a keze, ahogy a 26 éves Kis Tóth Zoltáné is, aki az egyik váltásban, éjféltől hajnali hatig 15 mázsa fát rakott a tűzre, mégis a többi munkáról úgy nyilatkozik, hogy könnyű, rutinjellegű feladat. Röpke pihenés következik, amíg egy napot várnak a kemence kihűlésére, aztán védett helyre pakolják a 200 mázsa oltott meszet. Az egyhetes fáradozás üzleti csúcsát végül is ez jelenti. Megéri? Egy életen át lehet bírni? Lesznek-e állandó segédmunkásaik? Feleletül itt a vállalkozás néhány üzleti adata. A hetvehelyi tsz-től bérlik a majdnem 65 éves kemencét, egy égetésért 2500 forintot fizetnek, de minden alkalommal befektetnek 20 000 forintot. Havonta 3—4 égetést terveznek, a munkaévüket tíz hónapban szá- n ítják, így csaknem háromnegyed milliós az évi befektetés. Nem titkolják, hogy egy hét helyett három nap alatt szeretnének egy égetéssel végezni. Mór a második kemence aknáját tisztítják, mert kettő aló gyújtanak be a későbbiekben egyszerre. A hetvehelyiek 1730-tól a múlt század derekáig faszenet állítottak elő a házi és az erdeT boksákban. A századforduló óta aktív mészégetők, 19.47-től a Bükkösdi ÁG égetett a falu kemencéiben, 1950-től 1978-ig pedig a tsz. Az ősi mesterség felélesztésével a lakossági szolgáltatás nyer a legtöbbet. Csuti János II vasbetonszerelő nő
