Dunántúli Napló, 1982. április (39. évfolyam, 90-117. szám)

1982-04-29 / 116. szám

Labdarúgó IUB L Egy eredménytelen pécsi próbálkozás: Mészáros elől Paulusz, a vendégek kapusa lábra vető­déssel tisztáz. Arató László felvétele Gyorsabban, korszerűbben futballoztak a vendégek Videoton—PMSC 2-1 (2-0) Újmecsekalja, 2000 néző. V.: Huták, Videoton: Paulusz — Végh, DísztI L, Csuhay, Hor­váth — Palkovics (Tömpék a 90. percben), Csongrádi, Va­dász (Szabó a 85. percben) — Májer, Novath, lieber. Edző: Szentmihályi ÄntcH. PMSC: Katzirz — Kincses, Torna, Róth, Brezniczky (Morvái a 83, perc­ben) — Lutz, Dárdai, Lőrincz — Nagy, Mészáros, Dohány. Edző: Kovács Imre. Az első háromérintéses ven­dégakció mindjárt gólt hozott. A 6. percben Csengrádi indí­totta a félpályáról Tiebert, aki a késlekedő és kapukirúgást vi­tató Torna mellett az alapvo­nalról visszagurított Májer elé, a jobbszélső pedig Katzirzot el­fektetve az 5-ösről a jobb fel­ső sarokba lőtt. (1-0). A kö­zépkezdés után rögtön szabad­rúgáshoz jutott a Videoton- kaputól 20 méterre a PMSC. Lőrincz a sorfal fölött Dobány elé emelt, ő azonban nagy helyzetben a kifutó Pauluszba vágta a labdát, öt perc múlva Dárdai 18 méteres bombája süvített el a bal kapufánál. A 21. percben nagy lehetőséget szalasztott el a fehérvári együt­tes. Tieber szöktetésével Májer faképnél hagyta Kincsest, be­ívelt, Palkovics három lépésről egy arasznyival perdített a jobb kapufa mellé. A 26. perc­ben mintaszerű támadás végén növelte előnyét a Videoton. Tie­ber a félvonalról elnyargalt, a pályáról kifutva még a part­jelzőt is leikörözte, jobbról pom­pásan adott be és a- menet­rend szerint érkező Palkovics a 11-es pontról a hálóba továb­bított. (2-0). ötletesebben, gyorsabban, átgondoltabban játszott a Videoton, ügyesen váltott ritmust az ellentámadá­sainál, játékosai két-három hú­zásból felépített rohamaikkál szinte pillanatok alatt Katzirz kapuja előtt termettek. A fél­idő hátralévő részére is eny­he pécsi mezőnyfölény volt jel­lemző — túlkomplikált hazai próbál kozó sokkal. A szünet után a 48. percben parázs tűzijáték támadt Paulusz „ketrece" előtt, de Lőrincz és Dárdai lövése elakadt a vé­dőkben, végül a kapus némi szerencsével felszedte a labdát. A 60. percben mutatós Horváth szóló végén Róth felvágta a 1. BVSC—Budafok 2. Ganz-MAVAG—Balassagyarmat 3. Papp J. SE—Kazincbarcika 4. Dunaújváros—Kaposvár 5. Keszthely—Bauxitbányász 6. Sopron—Szekszárd 7. Cesena—Catanzaro 8. Genoa—Bologna 9. Intern.—Fiorentina 10. Roma—Nápoli 11. Torino—Ascoli 12. Udinese—Juventus 13. Rimini—Verona +1 14. Pisa—Palermo balhótvédet, de a megítélt 20 méteres szabadrúgásból nem lett semmi. A 69. percben Má­jer keverte meg a PMSC hátsó alakzatát, beívelését követően Palkovics közeli fejesét Katzirz szögletre tenyerelte. A 80. perc­ben szépíthetett volna a PMSC. Dárdai bukdácsolt a fehérvári lábak között, utána eldobta magát a 16-oson belül. Huták 11-est adott A büntetőt Dárdai gyengén az elfekvő Paulusz lá­bának rúgta, a kavarodásból sem Dárdai, sem Dobány nem talált a kapuba. Ez már túl sök volt a szurkolóknak, meg­indultak hazafelé. Akik így dön­töttek, le is késtek a szépítés­ről. Az utolsó pillanatokban ugyanis Lőrincz szögleténél Mé­száros fejesét Paulusz még bravúrral védte, Dárdai viszont közelről bevette a hálóját. (2-1). „Minden sorozat megszakad egyszer, remélem, éppen most” — nyilatkozta a mérkőzés előtt Szentmihályi Antal, a vendé­gek mestere — utalva arra, hogy a négy egymást követő Videoton-vereség után talán vé­get ér. Dédelgetett álma valóra vált, mert játékosai gyors kont­raakciókból (elsősorban vil­lámszélsői jóvoltából) nem egész félóra alatt kétgólos előnyre tettek szert. Azután jobbára már csak az eredmény tartására törekedtek. A pécsi­ek mindvégig többet birtokolták a labdát, de könnyen kiismer­hető próbálkozásaik eleve „halálra” voltak Ítélve. A ven­dégek a közepes színvonalú és iramú találkozón a sikeres ide­genbeli stratégia és taktika be­teljesülését mutatták be. A pé­csieknél Lőrincz csapattársai fölé nőtt. a többiek meglehető­sen szürkén játszottak. A Vide­oton legjobbjai: Paulusz, Hor­váth, Palkovics, Tieber és Májer voltak. Szentmihályi Antal: — Nagy­szerűen játszott a csapat, most fáj igazán az a négy vereség, amit sorozatban szenvedtünk el. Kovács Imre: — Minden el­lenünk szegődött, semmi sem sikerült nekünk. Népsport Népszabadság D. N. x 1 1 X 1 2 1 X 1 1 2 1 X 2 X 2 1 1 1 2 1 2 1 1 X k 1 1 X 1 X 1 X x 2 1 X X 1 1 X 2 1 X 1 X 1 X x 1 1 X X 1 2 2 2 X 1 2 2 1 X X 1 2 1 1 AZ NB I. TOVÁBBI EREDMÉNYEI Békéscsaba-Diósgyőr 4-1 (1-1). Békéscsaba, 300 néző. V.: Nagy B. Góllövők: Csepregi (2), Kanyári, Királyvári, illetve Tatár (11-esből). Zalaegerszeg-SZEOL AK 1-1 (1-0). Szeged, 100 néző. V.: Tompa. Góllövők: Mihalecz (11-esből), illetve Kutasi. Haladás-Tatabánya 1-0 (1-0). Tatabánya, 1500 néző. V.: Né­meth L. Góllövő: Szabó F. Rába ETO-Ferencváros 4-3 (0-1). üllői út, 30 000 néző. V.: Szóvá. Góllövők: Burcsa, Szen­tes, Szíjártó, Hajszán, illetve Szabadi, Pogány, Ebedli. Ózd-Vasas 3-1 (2-1). Ózd, 1000 néző. V.: Pálvölgyi. Gól­lövők: Becsei, Fegyverneki és Ambrus, illetve Komjáti. Csepel-Volán 2-0 (0-0). Cse­pel, 100 néző. V.: Palotai. Góllövők: Mészöly, Wéber. Bp. Honvéd-Ú. Dózsa 3-0 (0-0). Kispest, 1000 néző. V.: Kuti. Góllövők: Segesvári, Bo- donyi, Paróczai. DMVSC-Nyíregyháza 2-0 (1-0) Debrecen, 8000 néző. V.: Urbán. Góllövők: Jankovics, Ke-, rekes. az nb i. allasa 1. Rába ETO 32 20 í 6 99-48 4« 2. Ferencváros 32 20 2 10 74-44 42 3. Tatabánya 32 14 12 6 56-42 40 4. Videoton 32 17 5 10 47-41 39 5. Bp. Honvéd 32 15 8 9 52-37 38 6. U. Dózsa 32 13 12 7 48-36 38 7. Csepel 32 11 13 8 37-33 35 8. Pécs 32 14 5 13 48-42 33 9. Békéscsaba 32 10 12 10 42-43 32 10. Debrecen 32 12 8 12 44-53 32 11. Zalaegerszeg 32 9 14 9 32-44 32 12. Vasas 32 12 7 13 55-51 31 13. Haladás 32 11 9 12 42-41 31 14. Nyíregyháza 32 8 11 13 33-48 27 15. Diósgyőr 32 8 10 14 45-60 26 16. Volán 32 4 11 17 40-58 19 17. SZEOL AK 32 7 4 21 32-70 1 8 18. Ózd 32 6 5 21 39-74 17 Következik A 33. forduló (május 1„ szombat) műsora: Vasas—Ta­tabánya, Ú. Dózsa—Ózd, Vo­lán—ZTE, Csepel—Békéscsaba, Videoton—Bp. Honvéd, Nyíregy­háza—FTC, Haladás—Szeol AK, Rába ETO—iPMSC, DVTK— Debrecen NB I. ifjúsági bajnokság PMSC-Videoton 2-1 (1-1). Űjmecsekalja, 200 néző. V.: Kovács L. PMSC: Lukács — Kó- fiás, Czérna, Vukman, Pauska — Uhrik (Csoboth), Garami (Sza­bó), Bérczy — Pillinger (Hü- ber), Udvardi, Gájár. Edző: Ga­rami József. Góllövők: Gájár, Garami, illetve Mihalics. A PMSC legjobbjai Lukács, Vuk­man és Bérczy voltak. Horváth László Baranya testkultúra története könyvben A Baranya megyei TSH, a Janus Pannonius Tudomány- egyetem Tanárképző Karának testnevelési tanszéke és a Pécsi Akadémiai Bizottság sportbio­lógiai munkabizottsága közös elhatározással kezdeményezte Baranya megye testkultúra tör­ténetének megírását. Az elkép­zelés szerint a kiadvány 1000 példányban 500 oldal terjede­lemben jelenne meg 1986-ban. Baranya testnevelési és sport- hagyományókban gazdag me­gye, és ezen testkulturális ér­tékek feltárásának szándéka in­dította a kezdeményezőket a kiadvány szerkesztésére. Az ér­tékek feltárása, összegyűjtése és az utókor számára való meg­őrzése a megszületendő hely- történeti műben kellő alapul szolgálhat majd a megye test­kulturális helyzetének megíté­léséhez, a jelenlegi eredmé­nyek értékeléséhez és egyúttal tanulságul szolgálhat a jövő számára is. A kiadvány megalkotására szerkesztő bizottság alakult, melynek elnöke dr. Kálmánchey Zoltán, a PAB sportbiológiaí bizottságának elnöke. A szer­kesztő dr. Takács József Fele­lős kiadó a Pécsi Akadémiai Bizottság és a Pécsi MSC. Területi bajnokság Barcs—Mázaszászvár 2-1 (1-1).’ Mázaszászvár, 100 néző. V.: Kleiber. Az első félidei gyenge játék után a hazai csapat a második 45 percet végigtámad-(* va, sok helyzetet kihagyva szenvedett vereséget. Góllövők: Czár (öngól), Nagy, ill. Agócsi. ♦ Megyebajnokság: Vasasi Bá­nyász—Steinmetz SE 3-3 (2-1), Vajszló-Kesztyűgyár 0-3 (0-0). Olaszország nyert Papp Zsolt, a mini vb gólkirálya 7 méteresből talál a hálóba. Körtvélyesi László felvétele lUlíni vb 300 résztvevő küzdött lelkesen Olaszország nyerte a világ- bajnokságot, miután a döntő­ben 4-1-re legyőzte a spanyo­lokat. Nem okozna különösebb meglepetést az eredmény nyá­ron sem, mindenesetre az em­lített olasz siker Furmann Gé­za, a JPTE Tanárképző Kar hallgatója által példamutató­an megrendezett mini világ­bajnokságon született. A majdani spanyolországi Mundial lebonyolítási mintáját hűen követő kispályás labda­rúgó-rendezvényen ötven ösz- szecsapásra került sor. Vala­mennyi pécsi felsőoktatási in­tézmény csapata bekapcsoló­dott a küzdelmekbe, s felvet­ték a vb-n szereplő 24 csapat nevét és mezét. (Sokan maguk készítették a felszerelést, má­sok — mint például a magya­rék — Mészölytől kérték el a válogatott egyik gyakorló me­zét ...) Apropó, Mészöly. A váloga­tott szövetségi kapitánya az utolsó pillanatban telexen mondta le részvételét. Pedig ... A kedd esti hózáporokkal tar­kított döntőkben 700 didergő, de lelkes néző hallhatta a himnuszokat, majd nagy öröm­mel vette tudomásul, hogy Magyarország csapata (Tanár­képző Kar) lett a 3., míg a döntőben a spanyolok (PMMF) felett diadalmaskodó olasz csapat (POTE) vehette át a cseresznyefából kifdragott, az eredetire, első látásra össze­téveszthetetlenül hasonlító Vi­lág Kupát. Bozsik L. Kézilabda. Megyebajnokság. Eredmények. Női I. o., II. for­duló: U. PEAC ll.-MVTE 25-19, BTC II.-PMSC II. 19-13, U. PEAC I.—Vajszló 27-10, Barom- fifeldolgozó-Zsolnay 17-41. III. forduló: MVTE-U. PEAC I. 10-25, Vajszló—Konzum Áruház 12-26, Pécsvárad-PSI 14-29, Szentlőrinc—Baromfifeldolgozó 12-24, Zsolnay—PMSC II. 26-24, BTC II.—U. PEAC II. 16-14. Férfi I. o., II. forduló: Kesztyűgyár- U. PEAC II. 31-25, Baromfifel­dolgozó-Siklós 26-34, PMSC II. -Komló II. 27-24. III. forduló: PMSC II.—Mecseknádasd 37-22, Kesztyűgyár—Siklós 35-22, Ba­romfifeldolgozó—Komló II. 24-30. Sakk. A megyei I. o. csapat- bajnokság legutóbbi fordulójá­nak eredményei: Tervező— PMSC II. 5,5—6,5; Szentlőrinc— Zsolnay 1,5—10,5; MVTE-Pécsi VM 8-4; Szigetvár—Mázaszász­vár 6-6; Komló—Beremend 11-1; Pécsvárad—Siklós 5-7. Lövészet. Befejeződött az ál­talános iskolák lövész-szakkö­rei részére kiírt kupasorozat. A légpuskásoknál az összesített csapatversenyt a Szabó István Úttörőház nyerte, egyéniben a lányoknál Rácz Ilona (Úttörő­ház), a fiúknál Kemény Gábor (Köztársaság tér) győzött. A légpisztolyosoknál a kupa vé­dője a Köztársaság téri iskola csapata lett, egyéniben Tóth Ágnes (Köztársaság tér), illetve Puskás Zsolt (Köztársaság tér) bizonyult a legjobbnak. Tömegsport. A 8. ifjúsági tö­megsport-napok keretén belül megrendezett kispályás labda­rúgó-tornát a férfiaknál a DTV, a nőknél a Vegyigép együtte­se nyerte. Kézilabdában a fér­fiaknál az '500-as, nőknél az 508-as szakmunkásképző I. dia­dalmaskodott. Az ITN túráját május 2-án 9.00-kor rendezik Égervölgyből a Mandulásba. Természetjárás. Társadalmi túravezetői tanfolyamot indíta­nak. A tanfolyam — amely in­gyenes — helye a Megyei TSH székháza. Időpont: május 12- én, szerdán 17.00 óra, majd azt követően három egymás utáni szerdán ugyanakkor. Je­lentkezni lehet a Megyei TSH- nál május 5-ig írásban vagy a 12-433-as telefonon. A pénze többet ér most vdsosztAlyunkon! AUTÓSOK, FIGYELEM! Kedvező vásárlási lehetőséget kinálunk önöknek, ha (3 Pécs, Kossuth tér 4 db Bakony gyújtógyertyát fizet, 8 db-ot kap valamint: # LADA gumiszőnyeg 367 Ft helyett 184 Ft-ért, • WARTBURG 353 tip. gumiszőnyeg 393 Ft helyett 197 Ft-ért, • TRABANT gumiszőnyeg 328 Ft helyett 164 Ft-ért, • LADA, SKODA, WARTBURG 353 tip., TRABANT biztonsági övék 460 Ft helyett 230 Ft-ért vásárolhatók. ' AMÍG A KÉSZLET TART! Diuiäntait napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapjp Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallania Erzsébet Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf? 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 ________Kiadó telex: 12-320________ Ké szült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Thumbnails
Contents