Dunántúli Napló, 1982. március (39. évfolyam, 59-89. szám)
1982-03-06 / 64. szám
A Jelenkor márciusi száma A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új számának lírai rovatában többek között Ágh István, Bárdosi Németh János, Kalász Márton, Kiss Dénes, Szepesi Attila, Tamás Menyhért és Tűz Tamás verseit, a szépprózák sorában Esterházy Péter elbeszélését és Tatay Sándor Bakony-szociográfiá- jának új részletét olvashatjuk. Az irodalmi tanulmányok között figyelmet érdemelnek Béládi Miklós: Kisebbségi irodalom — nemzetiségi irodalom, Rákos Péter: Hungarológia Közép-Európában c. írásai, Szakolczay Lajos Tűz Tamás portréja, ' valamint Varga Lajos Márton esszéje Tamás Menyhértről. Tüskés Tibor Nagy László-tanulmá- nyának harmadik részlete a költő felszabadulás utáni pályakezdő éveiről és a nép- költészethez való viszonyáról ad képet. A művészeti rovatban Miklós Pál írása a Magyar Művészet 1890—1919. c. kötetet értékeli, Bécsy Tamás budapesti színházi előadásokról számol be, Tarján Tamás most induló filmlevél-'sorozata pedig a közelmúltban bemutatott új játékfilmeket elemzi. A számot Szabados Árpád rajzai illusztrálják. ÁGH ISTVÁN Szenteste Havas fametszet kívülem ne nézzem belülről ahogy szakad egem vakolata elindulnék valahová még passzióból résztvevő karácsonyi képeslapon viharlámpás éjjeliőr kisded-vigyázó hósubás Legendáimban áthülök nem is a hó esik fagyott ábrándjaim töméntelen legelső lélegzetemet látom fejemre hullani mellesztett hattyúm tolláit fújják az arktikus szelek át sarkcsillagi réseken Mennék hogy a befogadást megkockáztassam van-e még melegre nyíló rézkilincs vagy megfagyni ha sohasincs? csak az egyetlen önmagam kulcsára járó zár nyilik? mintha egy állatkerti rém medve farkas veszettkutya? t S közölük én s oly azonos szűkülésben vagyok honos lekapcsolom a villanyom csak a lámpátlan hóvilág vetülék-árnyam a fölön családi magán-szeretet duplázódik parancstalan a kijárási tilalom TAMÁS MENYHÉRT Lírai helyzetkép ’82 1 Átkelésemre nem vár part, se gyülekezet, vakulatukban kálózott út fénylik; terelhető távlat dallamot-fagyasztó, zsilipes szemek mozdulatlansága. 2 Magamhoz tartozom vékonyul számon a szó, befelé fonalazódik; magam sem tudom, ■ mire készül a kötés... Ülök a szürkületben — szememben mérleges ég, ablakba-temetett arcomon szilánknyi remény; kövülhet bár, kövülhet őrlőn, jelölhető; visszasebezhető a kor a lélek karcolatéval! 3 Mint aki; pusztából jövet... 4 Itt és másutt felforgatott csöndként bolydul a költöztető képzelet; madaras mértanát szerkeszti. A szélesült térben: akár az elűzhetetlen fa Tatay Sándor BAKONY.« Minél többet cserkészek a bakonyi falvak múltjában, annál inkább megbizonyosodom róla, hogy a német telepesek érkezte efőtt az elo"'’*:,lt, kiürült falvakat, ha gyé.en is, ha csak néhány család is, de megszállták magyarok, akár bíztatásra, akár saját vállalkozásból. Gyakorta valamely nemesi kiváltsággal biró szegények, obsitos katonák családostul, elpusztult várak szolgái. Valószínűleg legtöbbször csak úgy, szerződés nélkül a zavaros időkben. A megtelepítések után voltak, akiknek távozniuk kellett vallásuk miatt, voltak, akiknek éppen nemességük miatt. Mások elnémetesedtek, csak nevük maradt meg bizonyítéknak. Nemzetiségi cívódás alig- alig fordult elő a kemény munkában megfáradtak között. Vöröslőd krónikás papja is úgy tudja, hogy a helyben volt kevés magyar család, ha nem volt más megoldás, házába fogadta a messziről jöttékét, míg valamilyen hajlékot eszkábáltak maguknak a romokon. Azóta is iái megfér egymás mellett a kétfajta nép. Hiába keresem nyomát, nemhogy ösz- szeütközésre, de súrlódásra sem emlékeznek a bakonyi szláv, német és magyar falvak lakói. Igaz, a belső bakonyi falvakban ritkán házasodtak össze más nemzetiségűek, de tisztelték egymást, tanultak egymástól; amit érdemes volt megtanulni. Gúnyolódás sém volt közöttük, de volt anekdotázás, mely célba vette örökölt szokásaikat, régebben gyakorta munkamódszereiket, amelyek, ha beváltak, elsajátították egymástól. Az idegen telepesek érkezésének idején az egyházak közötti ellentét annyira éles volt, hogy emellett észre sem vevődött a faji különbség. A hegy belsejében fekvő falvak német és szlovák lakói jórészt f megőrizték nyelvüket, a peremen elhelyezkedők kevésbé. Ismeretes, némely bakonyi falu a mulatságokban, búcsúban előforduló bicskázásokról. De nem tudok róla, hogy valahol és valaha faji különbség- tétel volt az összekoccanás oka. A hitleri korszak éppen kétszáz éves helybenlakásuk idején érte a német falvakat. Természetesen megjelentek az ügynökök, határozott feladattal, szervezetten. Ezt tudom. Németországi gyaloglásom idején találkoztam hazánkat gyalogturistaként megjárt, megfelelő instrukciókkal ellátott főiskolai hallgatókkal, akik meg tudták jegyzeteikből nevezni a fenyőfői, szűcsi, bakonyjákói jobbmódú német családokat. Természetesen nem konspiráció volt ez akkor, hanem csak tervszerű falukutatás Magyarországon. Ők a tanszékvezetőnek segítettek tudományos munkásságában, de hogy a tanszék- vezető honnét nyert utasításokat, azt csák sejthetem. ügynökök tehát voltak, és adott időben akadtak helyi uszítok is, kivétel nélkül minden német ajkú községben. Módszeresen, kitanítottan agitáltak, és ígérgettek fűt-fát arra az időre, amikor a felsőbbrendű faj átveszi uralmát a Kárpát-medencében Nem volt könnyű dolog szájába rágni ezt a Bakony mostoha körülményei között, századokon át a magyarokkal egy sorban, többnyire egyforma szegénységben, megélhetésükért küszködő sváboknak. Ahol, ha volt élnyomás, az egyaránt érvényes volt minden nemzetségre. Sőt az első időkben gyakorta előnyben részesültek katolikusságuk okán a püspöki, szerzetesi földesuraknál, de az Eszterházyaknál, Zichyeknél is a betelepültek. Az is igaz viszont, hogy anyagi érdekből később éppen az egyébként bőkezű kegyúr, veszprémi püspökök fosztották meg e hos- peseket szerződéses jogaiktól és süllyesztették őket olyan jobbágyi sorba, amelyben még a szabad költözködés joga is csak papírformává vált, de uayanez történt a lényegében jobbágy sorba süllyedt, elszegényedett magyar nemesekkel is, ha telkeiken élni akartak. Az 1945-ös felszabadulás drámai körülmények között érkezett Városlődre. Olyan romhalmazban majdnem, mint amilyen a budai vár környéke volt. Falvaink között alig akadt akkor ilyen szerencsétlen. A vert és visszavonuló hitleri hadseregnek valamely, még számottevő és népes egysége szállta meg az utolsó hetekben Városlődöt, talán a rejtett fekvése, ’ talán nagyrészt német- ajkúsága miatt. Március 23-án, ahogy az öreg helybeliek emlékeznek rá: fájdalmas pénteken, körülbelül a megfeszítés órájában Városlőd fölött is elsötétült az ég, úgy, mint akkor a Golgotán. Három hullámban táfnadtalk a bombázók; por, füst, sötétség és jajveszékelés. Mikor pedig leszállt a por és perje, a tanúk szerint vagy 130 német katona holtteste találtatott, 50—60 halálos áldozat a község lakói közül, és sebesültek számlálatlanul. Ki ért rá számolni a szombati harcokban, vasárnap hajnalig, amikor begördült a kálvária alatt az első szovjet tank. A békét hozta, de egyben a falu újjáépítésének ■ feladatát az elkésett mezei munkák sűrűjével együtt. Nem folyhatott egy esztendeig sem viszonylagos nyugalomban ez a munka. Kezdődött Városlőd új kálváriája, a kitelepítés, betelepítés, ide-oda telepítés. Az indulat esztendeiben nálunk is, más országokban is megfeledkeztek annak a társadalmi rendszernek alapelveiről, amely felé elindultunk. Hiába is keresgélnénk, nem találunk azok között olyan tételt, amellyel igazolható volna az emberek faji alapon történő, erőszakos áttelepítése. Magyarországból Németországba, Csehszlovákiából Magyar- országra, Bukovinából Magyar- országra, Szlovákiából Szudéta- földre és így tovább. A kitelepítésre szánt bakonyi svábok kiválogatásához nem állt rendelkezésre igazságosan használható lista. Akik bűnösnek érezték magukat, leléptek a válogatás előtt. Az agitátorok elfutottak, az SS-katonák is. A voliksbundistamúlt sem volt egyértelműen megállapítható. Maradt volna az 1941-es nép- számlálás, hogy ki vallotta magát német nemzetiségűnek, vagy legalább német anyanyelvűnek. Egyik községből másikba, Városlődről például Fenyőfőre telepítettek német nemzetiségűeket, hogy helyet csináljanak az egykori Felvidékről érkezett magyaroknak. Megbüntettük talán Németországot? Végig toborozhatták Európa szegény országait azóta vendégmunkásokért, hol találtak olyan értékűeket, mint amilyeneket mi küldtünk nekik? A hatvanas évek második felében Münchentől nyolcvan kilométerre találkoztam Tolna megyéből származott szénagyűjtőkkel. Jól beszélték nyelvünket, a második nemzedékükben is. Szudéta földön láttam az odahelyezett magyarok könnyeit, hiába éltek jó módban, hiába adtak nékik magyar iskolát is. Végül ki tudja megszámolni, hányán költöztek el Városlőd vidékéről, kényszerlakhelyükről magyarok Győr és Komárom megyébe, a Duna közelében, hogy ne legyenek mégsem any- nyira távol szülőföldjüktől A második világháború után minden okos ember véleménye az lehetett, hogy faji alapon többé gondolkodni sem szabad. Azóta dúl-fúl, gyilkol, robbant a faji szeparatizmus. A tanulság csak annyi maradt, hogy okos ember ne jósoljon, azt csak az ostoba teheti, mert neki igaza lehet. Városlőd szép község, kicsit keresve megtalálhatók benne a parasztbarokk emlékei. Érdekes, hogy a bakonyi falvak közül a kuriális építkezés hatását inkább fellelhetjük a német falvakban, mint a magyarokban. fif sváb házakra Jellemző az országban általában a hosz- szú, festett folyosó, nyúlánk, szögletes tartóoszlopokkal. A Bakonyban ezek az oszlopok zömök, henger alakúak, boltív nehezedik rájuk, ahogy az régi magyar kúriákról ismeretes. Az utcák egyre rendeződnek, a templom mellett fás park alakult ki. Érdeklődésemre gyakorta régi nevükön emlegetik az utcákat. Nagy kár némelyik névért, hogy eltüntették, mert a település története van benne. Kár a Kecskehegyért, a Gyár utcáért, mely az egykori üveggyár emlékét őrzi, mindenek felett a Pille utcáért, amely szép név, nemcsak Kostájger Mihály üveghutájára emlékeztet, hanem minden jel szerint azon a rejtett helyen, Pille Zugában meghúzódtak magyar családok akkor, amikor régi, nagyhírű falvak teljesen kiürültek, Akkor is, ha középkori létéről Okmányok nincsenek, csak szájhagyomány. Sajnos, nemcsak városlődi; országos jelenség, hogy utcanevek változtatásával eltemetjük a települések történelmét, kereskedelem- és ipartörténetét, egykori dűlők emlékét. Maga Veszprém is ebben a folyamatban élen jár. Biró Márton szép és nagy templomot adott Városlődnek, ha'hozzávesszük a segédpüspöki, palotának épült, mostani paplakot is, áldassék a neve akkor is, ha nem volt egyéb dolgokban bűntelen. Püspök sincs bűntelen, mint ahogy ember nincs bűntelen a biblia tanúsága ‘szerint sem. Még szent sincs bűntelen, hacsak az Isten különös kegyelméből el nem törölte bűneit. És kérem a korrektort, ez esetben hagyja meg a nagy I betűt, mert a veszprémi püspök egy igaz istenéről írtam, Allah nevét sem írom kis betűvel. Lebilincselő látvány a templom bévülről is, az orgonakarzat, a négyboltozatos ha iá korának mestermunkája, ugyanígy a főoltár pazar faragványa. Ám az 1920-as években a mellékoltárokra állított Jézus szíve és Mária szíve szobrok stílusukban, sem művészi értékükben nem illőek a templom más műtárgyaihoz. Ez is gyakori jelenség a barokk kori templomokban. Ha Kislőd, Városlőd, Szent- gél táján bizonyos pontokról végigtekintünk az egykori királyi erdők irtásterületén, csak szántóföldet látunk, vagy legelőt. A falvak, mintha nem is lennének, úgy elültek szép völgyeikbe. Kivétel néhány év óta Városlőd új utcája, mely merészen felkúszott a dombhátra, mit neki bakonyi szelek! Megvédi azokat a szürke műpala, különösen, ha jól bedeszkázták alatta a tetőzetet s még kátránypapírral is letakarták. Szerencsére, ha végigsétálunk azon a még korántsem befejezett utcán, közelről vigasztaló látvány, hogy az új házak változatosabbak, építészetileg szebbek, választékosabbak, mint a legtöbb falu új telepei, melyek termettek egy-egy kő- mívesmester képére és hasonlatosságára. Csak az a szürke- pala, csak azt tudnánk feledni. Ha lehet, felejtse el az építőipar, kínáljon-helyette valami szebbet, jobbat, választékosabbat. Próbálkozhat bátran, nem szegény embereknek kínálja, akkor sem, ha azt a városlődi utcát döntő többségükben kétkezi munkások építik maguknak. szállatát keresi hallgatásom. Szabados Árpád rajza HÉTVÉGE 9
