Dunántúli Napló, 1982. március (39. évfolyam, 59-89. szám)

1982-03-20 / 78. szám

A Sión úszik le az új komp Mohácsra

Hajók Balatonfüredről

Darukürtök hasogatják, kalapácsütések törik fel a csöndet. A nap magasan áll, az ég tiszta kék. Körülöttünk vasszerkezetek vaskos tömbjei sorakoznak, ákombákom-szi- luettjeik között meg-megcsil- lan a víz. Pataki János műszaki ellenőr az egyik — számomra alaktalannak tetsző — monstrumra mutat.

— Itt látható az épülő mohácsi komp egyik keresztmetszeti eleme — mondja. — A kész kompot még az idén leúsztatjuk a Sión és ott birtokba vehetik a mohácsiak. Ha a szerelőasztalon elkészülnek az elemek, akkor ezek az öttonnós daruk a hel- lingre (szerelőállvány) emelik őket és megkezdődhet az összeszerelés. Most az úgynevezett sólyatérben vagyunk. Itt végzik a tényleges hajóépítési munkák zömét. Innen indulnak el a „magyar tenger" partján épített hajók az igazi tengerek és egyéb rendeltetési helyeik felé.

— Szinte hihetetlen, hogy ez a hatalmas komp még az idén elkészül — jegyzem meg.

— Pedig így lesz — mondja Tóth Ferenc, a Mohácsi Révhajózási Vállalat igazgatója, aki szintén itt van most Füreden, és már az építés során igyekszik alaposan megbarátkozni a hatalmas vízi közlekedési objektummal. Valóságos híd lesz ez Mohács és Mohácsi-sziget között...

A Magyar Hajó- és Darugyár balatonfüredi gyáregységének a partszakasza mintegy 6—700 méter hosszú. 1100 ember dolgozik itt. Jól keresnek, munkájuk minőségét az a tény is fémjelzi, hogy ma is főleg külső piacra termelnek.

Farkas László főkonstruktőr elsorol néhány partnert: Egyiptom, Szíria, Líbia, Nigé- rfe, Hollandia . . . Jelenleg éppen Nigériának építenek két hajót. Ezzel együtt ők látják el a hazai hajóépítési igényeket is.

— Hajóink zöme egyedi gyártmány, azaz prototípus — mondja a főkonstruktőr. Ez egyaránt jelent nehézséget és előnyt. Már ráhangolódtunk erre a sajátos helyzetre, így az előnyök és hátrányok kiegyenlítik egymást. Gyártmányaink között szerepelnek személyszállító hajók, daruk, vontatóhajók, folyami jégtörők, komphajók és kisebb műanyag vitorlások.

— Hogyan szerzik a külföldi megrendeléseiket?

— Versenytárgyalásokon. Igyekszünk megfelelő műszaki és árajánlatokkal előrukkolni. A nálunk eddig elkészített legnagyobb hajó egy 2140 tonnás tankhajó volt, amit Hollandiának gyártottunk.

A Magyar Hajó- és Daru- gyár öt gyárának egyike a balatonfüredi. Tavaly volt 100 éves. Hajdani alapítói akkor nyilván nem gondolhattak arra, hogy a száz év utáni fejleményekbe a Sió is beleszól majd . . .

— Pedig a Sió sajnos sok szempontból meghatároz bennünket — mondja Farkas László. Mivel rajta keresztül juttatjuk ki az itt készült hajókat a Balatonról, korlátozottak a méretek. Emellett az is fontos tény, hogy a Sió- zsiilipet egy évben csak há- romszor-négyszer nyitják meg — természetesen nem a hajógyári igények, hanem a vízszabályozási szempontok alapján. Ez egy olyan tényezőt jelent a munkánkban, amit messzemenően figyelembe kell vennünk. A nálunk készülő fplyami hajók, kisebb tengeri hajók, pilótahajók, kompok leúsztatása persze nem okoz különösebb gondot.

— Hogyan hatottak a külpiaci körülmények az önök munkájára?

Makettkisérietek

Megvizsgáljuk a horgonyszerkezetet, a biztonsági berendezéseket, a radart, a kürtöt... és mindazt, aminek a hajón működnie kell. Ha minden rendben van, akkor a KPM hajózási felügyelete 'levizsgáztatja a hajót és ideiglenes hajózási engedélyt állít ki. Ezzel a hajó elszállíthatóvá válik.

— Vagyis irány a Sió ...

— Sajnos ez nem megy ilyen gyorsan. A szállításhoz a hajót bizonyos mértékben szét kell szerelni. Le kell szerelni például a kormányállást, a propellereket és néhány felépítményi elemet, hogy a Sió-csatornában ne sérüljenek meg. Az üzemelés helyén aztán mindezt a mi szakembereink visszaszerelik a hajóra és ismét ellenőrzik a helyes működést. A KPM hajózási felügyelősége csak ezután adja ki a végleges üzemképességi igazolványt.

Pataki János a szépülő mohácsi komp műszaki ellenőre tulajdonképpen már nyugdíjas. Csoportvezető konstruktőr volt itt a balatonfüredi gyárban. Hajdan kedvenc időtöltése volt a makettkészítés. Elkészítette a mohácsi komp makettjét is. Az egyik vitrinben ott díszeleg a Szent István, az egykori híres dunai hajó. János bácsi szerint óriási fejlődés zajlott le itt a füredi gyárban.

— Ebben persze nagy szerepe volt a biztosító intézetek szigorúbb előírásainak is — mondja.

A legkedvesebb foglalatosságot manapság az unokák és a horgászás jelenti számára. Na és persze a most épülő mohácsi komp. Személyében nem akármilyen műszaki ellenőrt jelöltek ki erre a feladatra. Pataki János ugyanis — mihelyt beköszönt a balatoni szezon — rendszerint elmegy innen. A sokadalmas Balatonfüredről Mohácsi-szigetre. Ott tölti a nyarakat, így a jövő nyáron már az ő felügyelete alatt épült kompon kelhet át Trabantjával kedvelt nyári horgászhelyére. Azt mondja, ott is rajta tartja majd a szemét a kompon.

Bebesi Károly

Az épülő mohácsi komp makettje

A szerelőpart

— A tervek itt készülnek nálunk. Van egy hatvanfős tervező részlegünk. Tervezés után a technológiai osztály megkezdi a műszaki előkészítést, elkészítik a lemezszabás terveket. A „szabásmintákat” számítógépek dolgozzák ki, és rajzolják meg. Ezután következik az acéllemezek kivágása. Az előregyártás során meghajlítjuk a lemezeket és elkészítjük az összeállító sablonokat. Az időben leghosz- szabb fázist a sólyatéri munkák képezik. Hegesztés után elvégezzük a tömörségi próbákat, ezután a röntgenes hegesztési varratvizsgálat következik. A festést egy másik döntő mozzanat, a vízre bocsájtás követi. Ilyenkor tartjuk meg a hajó „keresztelőjét” is. Ezután a szereiő- part mellé vontatjuk a hajótestet és megkezdjük a gépészeti berendezések, a burkolatok, fedélzeti felszerelések, csődök, kormányberendezések, elektromos berendezések szerelését.

— Milyen próbáknak vetik alá a kész hajót?

— Az üzemi próbák közül első az állópróba. Ilyenkor kikötve működtetjük a hajó motorját, vizsgáljuk a csap- ógymelegedést és . megállapítjuk, hogy a propellerek helyesen terhelik-e a motort. A futópróba során több órás utat teszünk meg itt a Balatonon. Ellenőrizzük a hajó mozgását, fékútját, iránytartó- és manőverezőképességét.

— Természetesen a mi területünkön is csökkent a kereslet. Nehezebb piacot találni. Nekünk szerencsére régóta kialakult vevőkörünk van, akik megbíznak a mlínkánk- ban, ismerik a termékeinket és ragaszkodnak hozzánk. Mi pedig az ő egyéni igényeiket elégítjük ki. Mindemellett büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon döntő szerepet vállalhattunk a kompközlekedés kialakításában. Mi építettük a Szántód és Ti- hanyrév között közlekedő kompokat, a mohácsi „Csata” és a váci „Toldi” nevű kompokat és számos más kompot. Az országos kompközlekedésben egy új; magasabb szintű termékcsaládot fejlesztettünk ki. A tervek már megvannak. Megkezdtük a gyártást is. Ennek a programnak a keretében 1982 véPataki János a „Szent István" makettjével

gére készül el az új mohácsi és a dunaszekcsői komp. Ezek már az ezredfordulóig várható igényeket elégítenek ki. A mohácsi komp 45 méter hosszú, 11 méter széles és 150 tonna teherbírású lesz. A jelenleg Mohácson közlekedő „Csata” befogadóképességének ez több mint kétszerese. A dunaszekcsőre készülő kisebbik komp a későbbiek során épülő ilyen jellegű hazai kompok prototípusa lesz. Új termékünk a kavicskotrás fontos munkaeszközének számító rakodóberendezés. Ez teljesen leegyszerűsíti és nagyban megkönnyíti a kavicsszállító uszályok kirakását.

— A hajót egyszercsak ott látjuk úszni a vizen. Széppillanat ez ... De mi történik előtte és utána?

Huszonöt év után, Horinban

A koponyák és a csontok tömegére nem emlékeztem — meglehet azért, mert a halál naponkénti jelentkezései közül kiselejtezi önvédelmünk a tárgyi rekvizitumok képeit, s maradnak csak a barátok, rokonok arcának holográfiái. S lehet, hogy nem is emlékezhettem a több tízezernyi ember maradványaira, egyszerűen azért, mert miért is mutatták volna meg az alig tizenéves gyerekeknek, magyar gyerekeknek ezerkilencszázötvenhét tavaszán a Halált. Mert a templom pincéjében felhalmozott, csontok között, koponyák alkotta betűkkel írták ki: Ecce Morte — íme a Halál. Miért is mutattak volna nekünk ilyent, mikor volt közöttünk, ki apját vesztette pár hónapja örökre? S miért is mutatták volna a lábszárcsontokat és koponyákat, amikor mankóval járt egyikőnk, mert nem jó időben, nem jó helyen állt sorba kenyérért 1956 őszének Budapestjén.

Ahol az Elba és a Moldva összefolyik, Prágától nem mesz- sze északra, a két folyó találkozását meredök hegy vigyázza. Rajta a templom, benne a csontok. A túlpart sík vidékén negyvenhektáros park, mutatom feleségemnek, huszonöt év után, ott a kastély. Ott kell lennie, arra valahol — mondom, mert a fák zöldjétől nemhogy kastélyt, tetőt sem látni. Mert kastélyt látni hívtam Arany-Prága ezernyi kastélya közül poros vidékre feleségemet: a melnik-i hegy alatt, a túlparti parki kastély számomra a kastély. Körülötte pár ház, huszonöt éve még önálló falu, a hazaküldött levelekre qondosan másoltuk nevét: Horin, s a levélben leírtuk úgy kell mondani, Horzsin. Huszonöt év után már kerület a néhány ház, a hegytetőről nyúlik át a közigazgatás, a folyó és a még nem látható kastély felett.

Gyűröm a gombócot a torkomon, mint huszonöt éve az első knédliket, s mesélem is: amikor megérkeztünk a horini kastélyba, alig egy-kettőt tudtunk megenni, s két hónap múltán . tucatnyit nyeltünk. A szakácsnők nevettek étvágyunkon, s megsimogatták fejünket: mennek vissza, Magyar- országra. Haza, ahol tavasz volt már javában, hideg tavasz - május hatodikán, ezerki lencszázötvenhét ben kétcentis hó fogadott bennünket Budapesten.

A melniki hegytetőn huszonöt év után, feleségem megértheti, miért mesélek neki knéd- liről, amikor nem látszik a kastély, a folyón túl, a fák között. < Talán megérzi azt az elbizonytalanodást, amit kamaszfiú érez az első randevú előtt, hogy nem jön el a lány, vagy hogy nem úgy jön el, ahogy várom. Talán vihog barátnőjével, s fogadást köt, meddig vár az a srác. Vagy éppen csak elfeledte a randevút, mint ez a kastély, hiszen gyerekkorunk helyeivel találkozót beszélünk meg, bizonytalan időre ugyan, de biztos találkozót. De a gyerekkori helyek nem várnak, nem úgy várnak, mint ahogy azt elterveztük.

Lám, a kastély is, ahol ezer- kilencszázötvenhét tavaszán két hónapig negyvenedmagam gyerekkel és .három tanárral vártuk a magyarországi tavaszt, a kastély nem emlékszik a megbeszélt randevúra. Pedig oka lenne rá, két hónap nagy idő ennyi gyerekkel. Lovakról készült metszeték lógtak a falakon, szoborszerű cserépkólyhák álltak a sarkokban, s ahol so- hanemlátott kristálycsillár alatt tanultunk délelőttönként, s hercegi tükrökben grimaszoltunk, s ahol rá volt szabad ülni a bútorokra, s megnézni, megfogni a tárgyakat, amiket hercegek is fogtak Mert itt a nép nem úgy haragudott a kastélyok lakóira, hogy elhordta a berendezést. Megmaradt a kastély, meg az utolsó tányérig, nem lett tyúkketrec a komód. tűzifa a parkett, s raktár az épület.

A kastéllyal jöttem randevúzni, s bemutatni a feleségemnek. Megmutatni a titkos pockot a szekrényen, amivel nyithatatlan maradt a betolakodóknak, megmutatni egy kastélyt, amit nem fosztottak ki. Akit ismerek, s aki ismer, mint gyereket: mondja el ő, jó volt itt ezerkilencszózötvenhét tavaszán megnyugtatni negyven gyereket és három felnőttet.

Mondja el a szoba, hogyan szerettük meg a knédlit, s mondja el, hogy talán ő is akkor hallott először a fantomfájdalomról, amit a legép- puskázottlábú fiú érzett este, a takaró alatt a hiányzó lábában, aki rossz időben rossz helyen állt sorba kenyérért akkor Budapesten.

Az izgalom úgy nőtt, hogy talán nem jön el a kastély a randevúra, ahogy leereszkedtünk a hegyoldalon, mentünk át a hídon, p negyvenhektáros park mozdulatokban őrzött térképű útjain. Történetekkel próbáltam mulasztani a szorongást, óriás odvú fákról beszéltem, amibe tizenöten is belefértünk, s hogy amarra voltunk bábszínházban, madzagon lógtak a bábuk. Az akkor megismert szó, marionett, most rám illik: már régen az emlékek zsinórján függök, eljátszatja vélem a hely a huszonöt évvel ezelőtti önmagamat — csak mintha á zsinórok összegubancolódtak volna, mosolyog is feleségem a furcsa előadáson.

A kastély a huszonöt év alatt megváltozott, berendezéseit elvitték egy másik helyre, múzeumba. A falak között traktor- iskolát rendezett be a célszerűség A gondnoknő magunkra hagy, ahogy látja; ismerősen mozog e furcsa magyar ott, ahová épeszű turista nem keveredik el. A titkos pöckű szekrény helyén traktormotor, fel- metszett falai között dugattyú, sebességváltó, a lovak helyén táblázatok, s jellegtelenek a lámpatestek a csillárok kampóin. A manzardszobában vaságyak, összerakott matracokkal, vakációznak a diákok.

Lefelé jövet a gondnoknőnek keveréknyelven eldadogom, mit keresek. Mutat egy régi cserép- kályhát, az egyik tanteremből még nem szorította ki a radiátort. Hogy is mondjam el neki, mit keresek? Hogyan, amikor anyanyelvemen is csak hallgatással mondhatom el a féleségemnek.

Visszafelé, a parkban már nem kutatom a tizenöt gyerekű odvas fát, félő ketten sem férnénk bele, ha áll még egyáltalán. Pedig jó lenne, érzem, a feleségem se kérdezne semmit, ha annak a fának odvábán a vállára hajtanám a fejem. Pedig jó lenne, mert ott, a fa odvábán szavak nélkül is megértené, miért hoztam ide Arany- Prcgából, ezernyi kastélyok közül. Hogy nékem mennyivel több mint egy átalakított kis vidéki nyaralókastély.

A fa odvábán talán megérezné, mit jelentett negyven srácnak, három felnőttnek ezerki- lencszázötvenhét tavaszán ez a hely. Bodó László