Dunántúli Napló, 1982. március (39. évfolyam, 59-89. szám)

1982-03-17 / 75. szám

Az év versenyeire készülődnek Az evezős szövetségben az elmúlt évi eredmények alapján összeállították az evezős szak- tísztályok rangsorát. A Mohács- Véménd TE evezősei a 8. helyre kerültek a ranglistán. A szak­osztály elmúlt évi legnagyobb sikerét a mind népszerűbbé váló mohácsi verseny, a Duna Kupa megnyerésével érték el, amit 13 egyesület, köztük az Eszéki Iktus részvételével ren­deztek. A Duna Kupa két nap­ján 214 csapat állt rajthoz és ez a szám önmagáért beszél, örvendetes a vándorevezés re­neszánsza, a csapatok jelentős része túrában érkezett, a mo­hácsi csónakháztól a vasútál­lomásig terjedő sátorváros az evezőssport népszerűségét, fel­lendülését bizonyította. Egy vidéki városban evezős szakosztály működtetése sok buktatóval, akadállyal jár. A sportág fejlesztése vezetőktől, sportolóktól rendkívül nagy ál­dozatot, kitartást kíván. A mo­hácsiak eredményei a nehéz­ségek ellenére figyelemre mél­tóak. A szakosztály fő felada­tát, az utánpótlás nevelését mind eredményesebben oldja meg. Nem zárkózik el az elől, hogy a legjobb, legtehetsége­sebb versenyzők magasabb fel­készülést biítosító egyesületek­hez menjenek, ha ez megfele­lő keretek között történik úgy, hogy az anyaegyesület sem ér­zi magát kisemmizettnek. A mohácsiak kikötőponton­ja még téli állásban volt, de a jó időt kihasználva, a női serdülő kormányos négyes, a négypárevezős, az ifjúsági fér­fi kormányos nélküli kettős és a felnőtt egypárevezős hajóval vízre szálltak. A Megyei Test- nevelési és Sporthivatal, s a Mohács városi Tanács anyagi támogatásával egy új import kormányos négypárevezős hajó beszerzésére nyílik lehetőség ebben az évben. A hír nagy örömet keltett a szakosztály tagjai sorában, csakúgy, mint az evezős szövetség értesítése, mely szerint négy egyes hajót biztosít a mohácsiaknak. Idén 12 versenyen indulnak. Az idénynyitó verseny április 18-án Dunavarsányban a hosz- szú távú lesz, majd egymást kö­vetik a nagy országos erőpró­bák, bajnokságok. A hagyomá­nyos Duna Kupát augusztus 14-én és 15-én rendezik, mely­re a legjobb magyar evezősök mellett ismét meghívják az eszékieket is. H. I. Kupavisszavágók Az európai labdarúgó kupáik­ban szerdán a negyeddöntő visszavágóit játsszák. Az első forduló tizenkét mérkőzését 417 ezren látták és azokon 29 gól esett A hírek szerint még ná- gyobb lesz a látogatottság a revans-mérkőzéseken, hiszen a továbbjutás sorsa dől el, az, hogy mely csapatok kerülnek az elődöntőbe. Három együttes már a leg­jobb négy között érezheti ma­gát, még azelőtt, mielőtt elkez­di a szerda esti 90 percet. így a Bayer Mündhen, amely ide­genben 2-0-ra verte az U. Craio­va román csapatot, valamint a Barcelona a KEK-ben, hi­szen Lipcséből 3-0-ás győzelem­mel érkezett haza. A Dinamó Tbiliszi is idegenben szerzett egy gólos előnnyel várja lengyel ellenfelét és sok kétség nem férhet hozzá, hogy továbbjut. A szerdai kupaprogram, zá­rójelben az első mérkőzések eredményei: BEK Aston Villa—Dinamo Kijev (0-0), Bayer München—U. Craio­va (2-0), CSZKA Szófia—Liver­pool (0-1), Crvena Zvezda—An- deriecht (1-2). KEK Eintracht Frankfurt—^Totten­ham Hotspur (0-2), Dinamo—^ Tbiliszi—Legia Varsó (1-0), Por­to-Standard Liege (0-2), Bar­celona—Lokomotiv Leipzig (3-0). UEFA Kupa 1. FC Kaiserslautern—Real Madrid (1-3), IFK Göteborg— Valencia (2-2), Neuchatel Xa- max—Hamburger SV (2-3), Rad- nicski Nis—Dundee United (0-2). S Árutárolásra alkalmas 2 db, 500 m- alapterületű raktárhelyiséget bértárolásra felajánlunk 1982. szeptember 30-ig, a BARANYA MEGYEI ZÖLDÉRT VÁLLALAT TELEPHELYÉN, Pécs, Megyeri út 6&. Tel.: 11-711, beruházási osztály. Fazekast elöré küldték Budapesten az Antwerpen „Premierek” a magyar válogatott minden csapatrészében Ökölvívás Alvics kiütött egy amerikait és első lett Velencében. Egy első és két harmadik he­lyezéssel érkezett haza a ve­lencei nemzetközi ökölvivó-tor- náról a magyar küldöttség. A rangos viadalon 13 ország vi­lágbajnoki jelöltjei indultak. Remekelt Alvics Gyula, a PVSK- tól a Bp. Honvédhez került ne­hézsúlyú; görög, amerikai és olasz ökölvivó legyőzésével lett végső győztes. Különösen az amerikai ökölvívó ellen reme­kelt, kiütéssel nyert már az első menetben. A középsúlyú Füzesy (egy egyiptomi legyőzése után a tamperei EB ezüstérme­sétől, a romániai Szilágyitól kapott ki szoros csatában) és a félnehézsúlyú Kiss Zoltán (le­győzött egy bolgár versenyzőt, majd kikapott az ugyancsak EB- ezüstérmes román Donicsitól) harmadik lett. Csordás, Kará­cson és Molnár L. helyezetlen. Rangos ökölvívó-eseményre ke­rül ma sor Pécsett: a PVSK- tornacsarnokban csb-mérkőzés lesz, ezen a Vasutas szakszer­vezeti válogatott a Dózsa válo­gatottal méri össze erejét. Mindkét együttesben több ne­ves öklöző lép szorítóba, úgy­hogy érdemes lesz ellátogatni a régi ökölvívócsaták színhe­lyére. Kedden Budapestre érkezett a belga Antwerpen labdarúgó- csapata — a magyar válogatott idei első hazai mérkőzésének ellenfele. Mint ismeretes, Fa­zekas László is a belga bajnok­ság negyedik helyén álló együt­tesben játszik, azonban ő meg­tréfálva a fogadóbizottságot, már hétfőn Budapestre repült, hogy részt vehessen a váloga­tott keddi edzésén. Az előzetes tervek szerint a kiváfó jobbszélső egy félidőt csapata, egyet pedig a válo­gatott csapatban játszott vol­na, azonban Dimitri Davido- vics, a belgák edzője igen sportszerűen lemondott Fazekas szerepeltetéséről, és helyén in­kább a fiatal Ipermanst dobja mélyvízbe. Davidovics mester már ki is jelölte a szerdán 18 órakor a Népstadionban pályára lépő kezdő csapatát: Dieltiens — Boeckstaens, Koekelcoren, Jas­pers, Marimon — Goris, Van Eyck, Brabosch — Van Gool, Ipermans, Jankovic. A spanyolországi világbajnoki döntőre készülő magyar labda­rúgó-válogatott idei, ausztráliai és új-zélandi nemzetközi mér­kőzései után. szerdán a hazai közönségnek is bemutatkozik. A szó szoros értelmében bemutat­kozásról van szó, mert három hónappal a világbajnokság előtt Mészöly Kálmán szövetsé­gi kapitány minden csapatrész­ben új összetétellel próbálkozik. A szerda esti, Antwerpen el­leni mérkőzés „premierjei": — Először őrzi a tehetséges tatabányai fiatal, a korábbi A sport, mint éietelixír Aranysípos játékvezető Volt labdarúgó, teniszező, ökölvívó, síelő, atléta, birkózó, vívó. Amolyan mindenes. De nemcsak erről híres. Ö volt a porcleváfás első baranyai spor­toló áldozata, a futballisták között úttörő, akit ilyen sérülés miatt a pécsi klinikán 1923-ban megoperáltak. Amellett majd­nem fél évszázadik labdarúgó bíróként is működött — nem is akárhogy. Kassai (Kas!) József — mert hát róla van szó — ma 83 esz­tendős, de nem néz ki annyi­nak. Testileg, szellemileg jóval fiatalabbnak tűnik koránál. Jel­lemző példa, hogy nyugdíjba 79 éves korában ment. — Nekem mindig is a sport volt az életelixírem — mondja. — Évtizedekig nem betegesked­tem, mostani frisseségemet is annak köszönhetem. Sokoldalú sportpályafutásá­ból most csak a játékvezetői ténykedését ragadjuk ki. 1921- ben tette le a futballbírói vizs­gát. Ahogy említi, a fekete ru­hában mindig erélyes volt, de mivel ismerte a labdarúgás minden csínját-bínjót, szóval próbált a játékosokra hatni, nem pedig a kiállítás eszközé­vel. Egész pályafutása alatt mindössze egy valakit küldött idő előtt zuhanyozni, amikor a renitens a mérkőzés utolsó per­cében egyik ellenfelét pofon ütötte. Sok száz találkozót ve­zetett az NB l-ben, még többet az alacsonyabb osztályokban. Játékvezetői vizsgákra még most is eljár, a meccsekre azonban már nem, elment a kedve a fut- balltól. Az 1921-ben vizsgázottak kö­zül már egyedül csak ő él. Az aranysíp és sok tiszteletdíj mel­lett a közelmúltban kapta meg a 60 éves munkásságának elis­meréseként az oklevelet és mel­lé egy dísztárgyat. Többek kö­zött azért is, mert hosszú ideig a játékvezető-oktató és vizsgáz­tató bizottság elnöki tisztét is betöltötte. Rengeteg legenda övezi alakját. Még játékos korában Felhívjuk szíves figyelmét, hogy március 31-ig A KONZUM ARUHÁZ műszaki osztályán A HŰTŐSZEKRÉNYEK 20 százalék OTP-előleggel vásárolhatók- Pécs területén díjtalan házhoz szállítás, o' helyszínen gyorsított OTP-ügyintézés. KONZUM ÁRUHÁZ v Xoisuit: i egyszer 1920-ban Zomborban a mérkőzés előtti ebéden a PSC labdarúgói finnyásan piszkálták az elébük tálalt sajtos metéltet. Kassai József, a sziklaszilárd hát­véd ezt nem nézhette tétlenül és mind a 15 adagot egészsé­gesen elfogyasztotta. A nagyét­kűnek a helybeli sajtgyáros gratulált elsőként a találkozó után. Vagy a másik: a nagy Honvéd egyik pécsi vendégsze­replése alkalmával mint bíró, komolyabb vitája támadt Pus­kással, aki a játékvezetők ré­me volt. Bár le akarta küldeni Puskást a pályáról (oka meg lett volna rá éppenséggel), nem tette, mondván: a 10 ezer né­ző az akkori sztár játékára és nem az ő bíráskodására kíván­csi. Kassai József 83 éve ellenére ma is fiatalosan mozog, a régi dolgokra is ragyogóan emlék­szik. Az akkori mérkőzések­re, a sportéletre, a sport­tal kapcsolatos komoly és humoros esetekre. „Típusa a vérbeli sportembernek” — írta róla a Pécsi Napló 1926-ban. Ilyen, sikerekben gazdag sportpályafutás után további jó egészséget, Józsi bácsi! H. L. Mai sportműsor ÖKÖLVÍVÁS. Vasutas szakszerveze­ti válogatott—Dózsa válogatott csa­patbajnoki találkozó, Vasutas torna- csarnok, 17.00. Baranya—Tolna, me­gyei válogatottak tornája. Mohács, 17.00. KÉZILABDA. MNK női mérkőzés: U. PEAC—P. Kesztyűgyár, Tanárkép­ző Főiskola, 16.30. sokszoros ifjúsági válogatott Kiss Imre a nagyválogatott ka­puját; — Martos, Kocsis, Rab és Tóth J. összetételben még nem kezdett a magyar válogatott védelme; — A 13-szoros válogatott Csongrádival új összetételű a középpályás sor, a tehetséges Videoton-játékos még nem küz­dött Müllerrel és Nyilasival az oldalán; — Pölöskei eddigi négy válo­gatottsága alatt nem volt egy csatársorban Törőcsikkel, így a Bodonyi, Törőcsik, Pölöskei csatárhármas is új összetételű. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány nagy várakozással te­kint az Antwerpen elleni mér­kőzés elé. Palotai Károly a vb-játékvezetök között A FIFA Zürichben kijelölte a spanyolországi XII. labdarúgó- vb játékvezetőit, szám szerint 41 bírót. Köztük van a magyar Palotai Károly is. A névsorból kitűnik, hogy a mostani jelöl­tek közül többen ott voltak az 1978-as argentínai világbaj­nokságon is. Mint például Ar- naldo Coelho (brazil), Adolf Prokop (NDK), Charles Corver (holland), Alojzy Jarguz (len­gyel), Antonio da Silva Garri- do (portugál), Nicolae Rainea (román), Abraham Klein (izrae­li) és Palotai Károly. Taróczy győztes rajtja Strasbourgban nagyszabású nemzetközi fedett pályás tenisz­torna kezdődött, amelyen rajt­hoz állt Taróczy Balázs is. Első mérkőzését az argentin Ricardo Cano ellen játszotta, s 7-6, 1-6, 6-3 arányban győzött. Taróczy svájci párosversenyző társa — akivel a közelmúltban világ­bajnoki címet harcolt ki -, Heinz Günthardt amerikai el­lenfelet kapott, s Manson elle­ni találkozóját 7-6, 6-3-ra nyer­te. A strasbourgi mérkőzéssoro­zaton részt vesz a csehszlovák Ivan Lendl is, aki kedden a legjobb 32 között mutatkozik be. Röviden Asztalitenisz. U. PEAC—Balatonal­mádi 18-7. NB II. férfimérkőzés. Du- navidéki Vendéglátó—P. Spartacus 1-15. NB II. mérkőzés. Röplabda. A főiskolás bajnokságon a pécsi tanárképzős lányok először Szegeden 3-2-re, majd Pécsett 3-0-ra szenvedtek vereséget a Szegedi Ta­nárképző Főiskola női együttesétől, így kiestek. Közlemény. A Pécs városi férfi tenisz csapatbajnokságra és a városi női kispályás labdarúgó-bajnokságra jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a Városi Sportfelügyelőség­nél (Pécs, Megye u. 21.). A határ­idő: március 30. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallania Erzsébet Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Thumbnails
Contents