Dunántúli Napló, 1982. január (39. évfolyam, 1-30. szám)

1982-01-11 / 10. szám

D tD n 1 KRÓNIKA ti tD n kronikaI Üzembe helyezték a siklósi ideiglenes Volán-pályaudvart Az első autóbusz hajnali fél öt órakor indult Pécsre Siklós­ról, az új Volán-pályaudvarról. A korábban lebontott régi bú­torgyár területén kialakított in­dítóállomáson, az első forgalmi szolgálattevőként Müller Otto­kár kezdte a műszakot. Mint el­mondta, az utazóközönség szá­mára nem okozott különösebb gondot az átállás, az évtizedek óta megszokott indítóhelyek át­helyezése. Mindössze néhány utast volt szükséges átirányíta­ni a Beloiannisz utcából. Mint ismeretes — ha átme­netileg is — régi gondjuk oldó­dik meg a siklósiaknak és a környező községek lakóinak az­zal, hogy a zsúfolt városköz­pontból kitelepítették az autó­busz-pályaudvart. Mindez nem oldódhatott volna meg társa­dalmi összefogás nélkül, mert a fejlesztésre ez ideig nem állt rendelkezésre elegendő pénz. Az ideiglenes pályaudvar, amit a későbbiek során ezen a -terü­leten bővítenék tovább, a Ba­ranyaién/ tervei alapján készült, melyhez jelentős társadalmi munkával járultak hozzá a költ­ségvetési üzem, a DÉDÁSZ, a Vízmű, a Városgazdálkodási Vállalat, valamint a termelő- szövetkezet is. A váróterem ugyan még hiányzik, de elké­szült a szociális létesítmény, a forgalmi iroda. Az új pályaud­var egyszerre hat autóbuszt fo­gadhat és ötöt indíthat. A be­ruházás eddigi összege hat­millió forint, melyből a társa­dalmi munka értéke meghalad­ja az egymilliót. ♦ O Országjárásvezetö-képző tanfolyamot hirdetett meg a TIT Tolna megyei szervezete Szek- szórdon. A jelentkezőket felvé­teli beszélgetésre hívják be ja­nuár 18-án. O A koncert címmel megje­lent a nagysikerű film készí­tésének műhelytitkait bemutató könyvecske. A vékony kötetben riportokat olvashatunk a ren­dezővel, a koncert közreműkö­dőivel és a rajongókkal. ♦ A pécsi színház Szombathelyen Az állandó színház nélküli Szombathely vasárnap a Pécsi Nemzeti Színház művészeit fo­gadta, akik ezúttal a Giulio Scarnicci és Renzo Tarabusi szerzőpáros, Kaviár és lencse című hóromfelvonásos vígjáté­kát adták elő. A darab a hat­vanas évek végének egyik leg­nagyobb színházi sikere volt, melyet most a pécsiek újítottak fel Konter László rendezésében. A főbb szerepekben Lukács Jó­zsefet, Vári Évát, Labancz Bor­bálát, Raszler Ildikót, Zágoni Zsoltot, Szivler Józsefet, Fekete Andrást, Mester Istvánt, Krasz- nói Klárát, Tomanek Gábort, Takács Margitot láthatta a kö­zönség. Mit takar a névváltoztatás ? A Baranya-Tolna megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagy­kereskedelmi Vállalat új ne­ve január 1-től: Mecsek Élel­miszer és Vegyiáru Kereske­delmi Vállalat. Ugyanígy vál­tozott a társmegyékben is, például a Somogy-Zala me­gyei: Balaton, a Fejér-Veszp- rém megyei: Bakony, a Győr- Vas megyei: Kisalföld Élelmi­szer és Vegyiáru Kereskedel­mi Vállalat lett. Mit takar a névváltozta­tás? Mit jeleznek a tájjellegű megnevezések? Kormányzati szintű döntés értelmében kaptak új nevet ezek a hasonló profilú ke­reskedelmi vállalatok. A táj­jelegű megnevezésekkel el­sősorban azt kívánják jelezni, hogy a jövőben még rugal­masabb, mozgékonyabb, új­szerűbb kereskedelmet foly­tatnak, s nagyobb készségei mutatnak a kooperációs te­vékenység kialakítására. A vállalatok alapvető tevé­kenysége nem változott: a két megyéhez kötődő, mind magasabb színvonalú ellátás biztosítása meghatározó fel­adat marad. De nincs zárt terület, ha az üzletpolitika, a jobb termelői kapcsolatok úgy kívánják. Megjegyezzük, az elmúlt években is „kitör­tek" már a megyei keretek közül ezek a cégek. Ami új: ezentúl jogukban áll az or­szág bármely területén üzle­tet szervezni, a jobb ellátás érdekében. A névváltozással együtt új alapítólevelet kaptak a vál­lalatok: a nagykereskedelem elnevezés elmaradása is jelzi, hogy megszűnt a kizárólagos nagykereskedelmi tevékeny­ség. Ami elsősorban azt je­lenti, hogy szabadabban te­remthetnek kapcsolatot más kereskedelmi cégekkel. Bősé­ges a lehetőség, például boltok nyitása áfészekkel, kisker vállalatokkal közösen. Ezzel párhuzamos az a dön­tés is, hogy a kiskereskedelmi vállalatok tevékenysége sem korlátozott, nagykereskedelmi feladatokat is teljesíthetnek. Szélesedett a vállalatok profilja: ezt mi, vásárlók az ABC-áruházak választékában mérhetjük majd le: több mű­anyagárut, háztartási, és az otthoni barkácsolást segítő cikket, vegyiárut forgalmaz­nak majd, és tervezik az ABC-k készletének bővítését a kiskertekben nélkülözhetet­len szerszámokkal, apró mű­szaki cikkekkel is. Szeretnék a termelést segítő kooperá­ciókat is bővíteni, elsősorban azért, hogy minél kevesebb áruféleség szerepeljen a hiánycikklistákon. G. M. Sttagy szenzáció volt m IíAIM-IST-IMÍC’SI VASI T. £*$ HIRDETMÉNY. \ ms .‘•/i'jvnrst’fik a f. ez. közönséget értesíteni, hogy a | Budapest-pécsi vasút j f. é. november 16. napjával n közforgalomnak átad a tik, mely naptól kezdve a rendes személyszállító vonatok a már közzétett menetterv szerint fognak közlekedni. Budapest, 1882. november 13, Az Üzletigazgatóság.----------------------------------------­O Mezopotámia és Ó-Egyip­tom művészetét felerészt színes, felerészt fekete-fehér képekkel, reprodukciókkal s magyarázó szöveggel ismertető kiállítás nyílt a héten a paksi Munkás­művelődési Központban. Csak­nem húsz tablón kétszáznál több képpel és szöveggel ad­nak bepillantást az elmúlt év­ezredek mindennapjaiba képe­ken, szobrokon, kerámiákon át, a magvetéstől, aratástól kezdve a piramisok építéséig. A kiállí­tást a járás községeiben is vándoroltatják februártól, és Szekszárdon is bemutatják. O Külpolitikai esték. A TIT Tolna megyei szervezete és a Babits Mihály Művelődési Köz­pont Külpolitikai esték című fórumának negyedik rendezvé­nyét január 12-én tartják meg Szekszárdon. Téma Latin-Ame- rika lesz. ♦ Kigyúltak a fények* m. Az új év első tíz napjában több új lakótelepen kigyulladt a villany Tolna megyében. Né­metkér község újtelepén csak­nem hatszázezer forintos költ­séggel épült majdnem egy ki­lométer hosszú szekunder vil­lanyhálózat, és egy transzfor­mátorállomást helyeztek feszült­ség alá a napokban. A paksi atomerőmű kishegyi új lakóte­lepén is elkészült a csaknem félmillió forint beruházással épített vasvázas új transzfor­mátorállomás, a körülötte most felépülő és átadott bérházak villamos energiával való ellátá­sára, A Dél-dunántúli Áram- szolgáltató Vállalat Szekszár­don a városi tanács kérésére — terven felül — javította a me­gye székhelyének közvilágítását. Most adták át a Hunyadi és Toldi utcai lakórész eddig éj­szakánként sötét környékén fé­nyesen világító új kandellábe- reket és gombalámpáikat. Ballabás L. Idén 100 éves I a Budapest- Pécs vasútvonal Kerek jubileumot ünnepelhet idén Pécs városa: 100 éves lesz novemberben a baranyai me­gyeszékhelyt Budapesttel össze­kötő vasútvonal. Annak idején az 1881. XLVII. törvénycikk hagyta jóvá a vasútvonal épí­tését, amely rendkívül gyors tempójú munkában 1882 no­vemberére készült el. Az aba- ligeti alagutat július elején kezdték el építeni és szeptem­ber közepére már átadták a forgalomnak. A Pest-Pécs vasútvonal nem egyedüli példája volt az 1867- es kiegyezést követő magyaror­szági vasútvonal építésének: 1867 és 1882 között több mint 6000 kilométer vasútvonal épült. Pécsnek sem a pesti vonal volt az első vasúti pályája: a Duna Gőzhajózási Társaság már 1857-ben kiépítette a Pécset Mohóccsol összekötő vasútvo­nalat. Ezután hosszú éveken ke­resztül Pécsről Pestre úgy utaz­tak az emberek, hogy Mohá­csig vasúton mentek, onnan pe­dig gőzhajóval tovább. A má­sodik vonal pedig 1868-ban o pécs—barcsi volt, amely a me­cseki szénbányákat kötötte össze Magyarország akkori tengeri kikötőjével, Fiúméval. A pest—pécsi (baranya—szent- lőrinci) vonalat is magántársa­ság építette, de már 1889-ben Baross Gábor közlekedési mi­niszter idején államosították. A magyar állam végre rendel­kezett olyan vasútvonallal Fiú­méig, amely a saját tulajdoná­ban volt. Az akkoriban csak alig 30 ezer lélekszámú Pécsett termé­szetesen nagy szenzáció volt az első pesti vonat érkezése. A vasútigazgatóság november 13-án falragaszokon hívta fel a lakosság figyelmét arra, hogy 1882. november 16-tól menet- rendszerű vasúti közlekedés in­dul Pécs és Pest között (képün­kön). O A műemléki ásatás befe­jezés előtt áll a somogyvári Ka­puvárhegyen, hamarosan meg­tekinthetik az érdeklődők a Be- nedek-rendi apátság romjait. A felvezető út már kész, csupán a parkosítás, az erdősítés van hátra. Ezen kívül üzlet és kilá­tótorony Is épül. Milyen lesz a vasútpálya centenáriumi ünnepsége? Erre egyelőre nincsenek tervek, csak a Közlekedési Múzeum elkép­zelései. Kiderítették, hogy je­lenleg a sárvári cukorgyárban található — szolgálaton kívül — az a mozdony, amely az első szerelvényt vontatta Pestről Pécsre. Ez a gőzmasina elég jó állapotban van arra, hogy fel­újítva idén november 16-án be­vontasson egy nosztalgia-sze­relvényt Pécsre. D. I. O Dél-dunántúli vidrák ke­rülnek NSZK-ba, hogy ott se­gítségükkel a kipusztulóban lévő állományt felfrissítsék. A göttingai egyetem egyik pro­fesszora ezért járja a Dél-Du- nántúlt, hogy vidrákat fogjon a tározókból. Most sikerült Nagyvátyon egyet befogni. Az elkövetkező napokban az orfűi tavat keresi fel. Hét kőiben Barátságos arcot kérünk! ■■ z elmúlt hét „sló- gertémája” az új­ságokban, a rádióban, a televízióban kétségtelenül az első „nagy” szabad szombat előkészületeivel való foglalkozás volt. Nyi­latkoztak a kereskedelem, a szolgáltatás, a gyermek- intézmények, az egészség­ügy illetékes vezetőit ho­gyan kívánják a lakosság és az érdekelt dolgozóik igé­nyeit figyelembe véve és egyeztetve biztosítani, hogy mindenki egyaránt elége­dett, nyugodt legyen. Ha visszagondolunk mindazok­ra a vitákra, melyek im­már hónapok óta zajlottak a szabad szombatok álta­lános bevezetését megelő­zően, akkor azt a fontos tanulságot hangoztathat­juk, hogy csakis a gondos és körültekintő előkészítés, szervező tevékenység osz­lathatja el a kétkedéseket. Szombattól kezdve a tö­megtájékoztatás, már kez­deti szinten összegezte az első szabad hétvége tanul­ságait. Természetesen a vélemények és a tapaszta­latok megoszlottak. Milyen tanulságokat vonhatunk le hirtelenjében? Igaz, hogy sok és megfelelő volt a megelőző információ, még­is több megkérdezett arróf szólt, hogy nem ismerte a boltok, gyógyszertárak új nyitvatartási rendjét, a megváltozott kórházi ügye­leteket. Nyilvánvaló, hogy nem lehet lemondani a to­vábbi tájékoztatásról. Azok, okik a lakosság ellátása érdekében dolgoztak, arról szóltak, hogy még meg kell szokniuk, hogy míg mások pihennek, szórakoznak, ad­dig ők a pultok mögött állnak, ügyeletet tartanak, kiszolgálják a vendégeket, s újfajta életmódot kell maguk számára kialakítani. Hallgatva a rádiót, néz­ve a televíziót, olvasva a lapokban megjelent nyilat­kozatokat, inkább a derűs, az optimista, a gondokat, nehézségeket megoldani akaró véleményeknek örül­tem. Azoknak, akik felis­merik, hogy minden újat, változást meg kell szokni, s meg lehet találni a vala­mennyi érdekeltnek megfe­lelő megoldásokat Kévé. bé örültem a fanyalgó, a mindenben hibát kereső, az oktalanul elégedetlen­kedő szavaknak. Talán e területen is elfogadhat­nánk, közös nyugalmunk ér­dekében a már jól bevált magatartást: „Barátságos arcot kérünk!” M. E. Az új képek egyike Uj képek, új kiállítás a VasaKely Múzeumban Kapható a Hold-ról készült poszter Kétszázan nézték meg teg­nap a Vasarely Múzeumot Pé­csett, ami — figyelembe véve az időjárást — igen szép szám. A látogatók jó része most járt itt először, de akik már töb­bedszer, nézté-k meg, azoknak feltűnt, hogy megváltozott a kiállítás: új képeket fedezhet­tek fel, mások elkerültek meg­szokott helyükről. Az átrendezett kiállítás be­mutatására Aknai Tamást, a Janus Pannonius Múzeum mű­vészettörténészét kértük meg: — A leglényegesebb változás, hogy a folyosókra olyan sok­szorosított grafikai lapok ke­rültek, amelyek eddig nem voltak kiállítva, s amelyek a termekben lévő egyedi művek értelmezését szolgálják. A földszinti folyosó elején például három lap látható o Gordes című mappából: e három réz­karc kitűnően szemlélteti, hogy Victor Vasarely hogyan jutott a figurális ábrázolástól a geo­metrikusig. A Fekete-fehér ki- natika című mappa néhány lap­ja az op-art művekhez nyújt támpontot, az emeleti folyosón pedig az Amiéi című mappa lapjai oz elemi formák permu­tációs ábrázolásához. A kiállítás átrendezésével külön szobát kapott a művész felesége, Claire Vasarely; az eddig az utolsó teremben lévő kortárs művészek képei pedig átkerülnek a Modern Magyar Képtárba, ahol a hó végétől lesznek láthatóak. Az utolsó te­rem felszabadultával ott egy „kamarakiállítást” alakíthat­tunk ki, amely „dióhéjban" mu­tatja be Vasarely művészetét. Az újjárendezett kiállítás egyéb újdonsággal is szolgál. Az eddigi Vasarely-poszterek mellé felsorakozott a Hold-ról készült is, s már kapható a pénztárnál. A művész fiának, Yvaral-nak képe szintén meg­jelenik poszterkiadásban, s nemsokára az is kapható lesz. Bodó L. ÖNT IS VÁRJA a liászprogrammal MEGÚJULÓ 200 ÉVES MECSEKI SZÉNBÁNYÁSZAT Felveszünk 18—35 éves férfiakat az alábbi föld alatti munkakörbe és havi keresettel: CSAPATCSILLÉS (bétán, munkás) 5900— 7 800,— Ft VÁJÁR (szakmunkás) 7200—10 000,— Ft BÁNYALAKATOS (szakmunkás) 5400— 6 500,— Ft Továbbá: hűségjutalom, szénjárandóság, 3/3-os műszakbeosztás, ötnapos munkahét, munkásszálló. Nős, együttélő férfiak részére, munkával szerzett érdemek alapján 1—1,5 éven belül kedvezményes lakásjuttatás. hosszabb, folyamatos előző munkaviszony, nálunk végzett alkalmassági vizsgálat. CÍMÜNK: MECSEKI SZÉNBÁNYÁK MUNKAÜGYI OSZTÁLYA. PÉCS, KOMJÁT ALADÁR U. 5. 7629 TELEFON: 24-863

Next

/
Thumbnails
Contents