Dunántúli Napló, 1982. január (39. évfolyam, 1-30. szám)
1982-01-09 / 8. szám
Az elszalasztott lehetőség faluja? Város lehetne már... ? Annak megítélése, hogy Sásd megszűnt járási székhely lenni, korántsem egyöntetű. Az egykori „polgárűk" inkább bánják, mint a falu vezetői. Azt mindenki elismeri, hogy a falu szellemi kapacitása gyengült azokkal, akik a járással együtt elköltöztek Komlóra. A műszaki bolt forgalmán nem látszik meg, hogy elkerült a járás, a ruházati áruház forgalmán viszont igen. A műszaki bolt hat éve havi átlagban 1 milliót forgalmazott, tavaly négyet. Igaz, a boltvezető be tud szerezni idomacélt, amit Komlón sem kapni, Sopronban sem, mert van onnan is vevője, acélradiótorra meg Békéscsabáról. A gázcső viszont „problémás”, ahhoz nem elég a jó kapcsolat. Az építkező még csak felhajtja az országot acélradiátorért, s így megismeri Sásd nevét is, fehér zokniért meg aligha. Régebben benézett a ruházati áruházba az, aki ügyes-bajos dolgával a járásnál járt. Most a komlói áruházba néz be dolga végeztével. Az áruházvezető azért büszke birodalmára, különösen a cipőrészlegre. Legalább annyira, mint a vázsnoki domboldalon levő szőlejére. — A községi krónikában olvastam — mondja —, valaha a vázsnoki szőlőket a badacsonyihoz mérték. Idén sokhelyütt kevesebb lett a bor, mert el fagyott a szőlő. De nem itt! Védett ez a völgy. S szép a kilátás. Valóban, szépnek látni a falut. A régit is, ott jóformán csak a templom frissen rendberakott tornya látszik a fák közül, meg az újat is, emeletes házaival. S a falut ölelő domboldalakon az új présházakat, amik talán a maximált alapterület miatt hivalkodnak a kelleténél magasabbra. (A tanárnő most is léibe töri a cigarettát, szipkába rakja, úgy gyújtja meg. Tőle tanultam, anyagban szegény ország vagyunk, csak munkákkal vihetjük valamire. Amihez sok__ ész kell, tehetség. Ő ismert meg egyedül, húsz év után is. „Azzal biztak rám benneteket, hogy szedjelek titeket rendbe. Pedig nem voltatok rosszak, csak már elég nagyok ahhoz, hogy sok mindent meglássatok." Láttunk. Láttuk az eltépett tagkönyveket, s a templom kövén térde- pelőket. A tanárnő akkor nem ment a templomba. Történelmet tanitolt, talán azért. Talán mert tudta, hogy nem lehet, nem szabad minden időben eminensnek lenni. „Most el-eljárok, talán megérted." Megértem. Hetven leié már készül az ember, s számot vet akkor is, ha naprakész volt mindig a leltára. Emberségben hiánytalanul.) A Láng-gépgyári elhalasztott lehetőséget mindenki szóba hozza, ha a falu fejlődéséről beszélünk. Már-már a paradicsomi kiűzetéssel egyenértékű mítosszá kerekül. Pedig hát munkaalkalom teremtődött azóta. De a falu és a társközségek összmunkaerejének fele ingázik. Sásdra és Sásdról. A középbirtokos sásdi gazdákat, saját titulusuk szerint polgárokat, nehéz volt tsz-be szervezni. Ma a tsz 58 mázsát tud kukoricából hektáronként, s a jobbak közé tartozik. Eredményeikhez nagyban hozzájárulta víztársulat: sásos réteket tett termőfölddé. S a kereseti lehetőségek nemcsak Sásd, hanem a kisebb községek lakosságát is megtartják már. Ehhez persze kellettek a bekötőutak, a villanyhálózat kiépítése, a gáz- cseretelepek. S az egészséges ivóvíz. A Sásához tartozó községek mindegyikében jó vizet ihatnak már októbertől. Az egyik legnagyobb üzem ma Sásdon a Carbon varrodája. Jószerével csak exportra dolgoznak a lányok és asszonyok. Rappál Péterné már akkor is itt dolgozott, amikor még a Kontakte gyár fizette a munkát. A menetvágásnál jobban tetszik neki a varrás. Tetszett, hiszen november 25-én nyugdíjba ment 20 év és 49 nap munkaviszony után. Ebben benne van a gödrei tsz-tagság, majd a tizenkét évi sásdi ipari munka. Talán véletlen, hogy munkájuk kapcsán olyanokkal hozott össze az ajánlás, akik eredendően nem sásdiak, hanem „jöttek”? Jöttek, mert itt találtak munkára. Szágyiságuk, gödrei- ségük mellé így szereztek sásdi jogosultságot is. Ők nem emlegetik elszalasztott lehetőségként a Láng-gyár máshová kerülését. Ma Sásdon a foglalkoztatottak 58 százaléka ipari munkás, egynegyede pedig, ide értve a viztársulatnál és az erdészetnél dolgozókat is, mezőgazdasági. De szinte mindenkinek van kertje, szőlője. Hárman jegyeztek elő hifi-toronyra. Szót váltani mindenki szakított időt, csak a pap kérte, jelentkezzem be nála írásban, előre. Akkor szívesen. Azt azért elmondta, a keresztet tulajdon kezével festette át a tornyon. Azt már tőlem tudja, hogy a festett faszobor eredetileg hol állott, s talán még nem hallott róla, hogy az első világháborús emlékmű megjárta már a templomkertet is. Nem tudhatja, nem sásdi. Egy éve került oda. A templommal szemben az iskola. Udvarán a gyerekek kérSásd: alsófokú nagyközség .. . mint ráncok az arcán getőznek. Közöttük sok a cigánygyerek. Együtt szaladnak a „magyarokkal". Sok mindent elszalaszthatott ez a község, de egyben nagy az ereje. Hogy sásdivá teszi az odaköltözőket. A beköltözőket, a cigányokat is. Nemrég az alföldi Jánoshalma kerekedett fel tanácselnököstül, párttitkáros- tól, főorvosostól, pedagógusos- tól, hogy tanulmányozza a sásdiak „cigányügyi politikáját". Amiben egyszer például az volt előrelépés, hogy cigányiskolát hoztak létre, aztán az, hogy megszüntették azt. Sásd ma alsófokú nagyközség. A történelem vihara egyszer a „megyét" is ide sodorta, a történelem változása pedig a „járást" is el. A községért felelősséget érzők a ma lehetőségeit kell, hogy kutassák. Akár az elhalasztott lehetőségek példáján is okulva. (A szederiák helyén benzinkút áll. Talán elég lesz Pécsig, nem tankolok. Itt nem. A talu alatti első árokban békalencse. Valamikor csikót lehetett lógni a hid alatt. A nagyok, kosárral halat is merítettek. A második árkon, a Baranya csatornán most nincs gát. Romja sincs, ami tavasszal, május táján újjáépíthető lenne. Mert fürdeni a másodikra, a gát elé jártunk. Klottgatyában. A viz derékig ért, a bátrak a töltés tetejéről fejest ugrottak, a kezdők orrán piros csikót húzott a homokos mederfenék. Tudnak-e kosárral halat fogni a mostaniak? Vagy a Balatonon pecáznak, orsós bottal, s ott fürödnek nyaranta? S Her- telendre viszi őket az apjuk (személygép)-kocsival? S talán már klottgatyájuk sincsen.) Bodó László (Magda néni nem ismer meg. Aztán meleg vizet önt, a szappant a vízbe teszi, s tartja a tiszta törölközőt. Kolbásszal kínál, nem kávéval. Itt semmi nem változott. „Csak a ház vége dőlt össze, lelázott a vályog, kicsúszott a tető alól. Lá- 20 milliós a lakáshitel (Odafelé hiányoztak a nagy gesztenyék. Gömbakácok, egyenes front, aszfaltút. Egyirányú. Két szekér még megfért egymás mellett, két gépkocsi már nem ugrálhat a járdára minden találkozáskor. Az udvaron a diófa megmaradt. Törzse szinte hiányzik — nem odvas, de üres a közepe; két lábon áll. Még nem termett, mikor féreg fészkelte magát a vékony törzsbe, ölnyi dróttal piszkáltam ki, sokáig néziem, hogyan teker- gődzik sérülése köré. Te féreg, ketten állítottuk két lábra e lát!) Természetesnek veszi a szép bútorokat A tanácselnök szobájának falán okirat tanúsítja, hogy Sásd 1970. július elsejével nagyközségi státusszal dicsekedhet. Az az évi községi krónika feljegyzi az aktuális viccet is: az ország legkisebb nagyközsége lett az egykori hegyháti járás székhelye. A járás elnevezése azóta megváltozott, a székhely is másutt van 1979. január elsejével. De talán már nem a legkisebb nagyközség az országban a maga 3700 lakosával. (A lexikonok tanúsága szerint 1891-ben 705 „magyar”, 1920-ban 1359 „magyar és német", 1960-ban egyszerűen 2640 lakosa volt.) Igazi sásdinak az számit, aki mer legalábbis itt született. A többi a „jött”. Hogy jött-e, vagy sásdinak tartják-e Balogh Máriát, bizonyára vitára adna alkalmat. Mert ugyan tény, hogy Sásdon, pontosabban Hör- nyéken született, de a Révay lexikon „magyar és német” kategóriájába nemigen férne el. Igaz, akkor még a sásdi cigányok nem a faluban, nem is Hörnyéken laktak, hanem Gály- kúton és Hosszúmezőn. Balogh Mária és férje, Orsós József ma a falu központjában, emeletes OTP-lakcsban lakik. Az asszony talán már élvezi is a lakásukban körbepillantó meglepetését. Szerencsére ő maga már természetesnek veszi a rendet, a szép bútorokat. A gyes leteltével leszámolt a Carbonnál, most a fodrászüzletet takarítja, de ezt sem anyagi kényszerűségből, hiszen a férje jól keres, gázszerelő. — A Gázműtől kaptunk 57 000 forint támogatást, mi befizettünk 45 000-et, s 885-öt törlesz- tünk havonta. Egy barátnőm van, cigány ő is, most építkeznek. A házban nem járunk ösz- sze senkivel, de nem is érezzük általuk, hogy cigányok vagyunk. tód?" Látom. A földdé vissza- vedlett házsarka olyan, mint a ráncok az arcán — ugyanaz. Mindkettő változatlan, csak öregebb. Jókedvét is csak a betegség próbálja. Sokakat eltemetett, de nemigen sir az ilyen asszony. Talán csak az örömtől egy kicsit.) A nagyközségi tanács októberben kapott 1,2 milliót telek- kisajátításra. A Kossuth Lajos utcában sorházakat tervezett a községszépítő igyekezet. A negyvennégy lakásos OTP-tár- sasházak a Dózsa György utcától alakítják majd a falu délkeleti arcát. Az OTP nagy finanszírozója a község fejlődésének: a sásdiak betétállománya nemigen fedezi a sásdiak hiteleit, ami csak lakásra vonatkoztatva közel 20 millió. Csak hitelből persze nem megy az építkezés, kell hozzá induló tőke. Ez származhat az eladott régi házból is. Szakái Istvánék Szágyon számoltak fel mindent, s vettek telket Sásdon, építkeztek rá tizenhárom éve. Az emeletes házzal nem fogyott építkezési kedvük, most Balatonon készül a nyaraló. Az persze már nem a szágyi ház árából, hanem libákból. Szakái Istvánná volt az első Sásdon, aki „nagyüzemi" libatömésre rendezkedett be. A termelőszövetkezettől kapja a libákat, fordulónként hetven darabot, négy-öt kilós állatokat. Tizenhét nap alatt felhizlalja őket nyolc és fél kilósra a tsz- től kapott és a saját földön megtermett kukoricával. Ha egészséges az állomány, ha jól tömte őket, egy forduló liba meghozza a 15 000 forintot is. A leadás másnapján minősítik a liba máját. Egy kiló első osztályú májért 600 forintot kapnak. — Volt, amikor a hetvenből 38 lett elsőosztályú — mondja Szakálné. — A hetven libát letörnöm egy óra alatt, igaz, az utolsó napokban már 6-7-szer kell tömni őket, éjszaka is. De ez a legpénzesebb állat, higy- gye el. Készséggel elhiszem, s azt is, hogy Szekálnának segít a vasbetonszerelésből Komlóról hazatérő férj, s a két gyerek is. S azt is, hogy az idén nem nyaraltak. (A temető kicsi lett, a sírok kinőttek a gesztenyék alól; Aztán betelt. A kriptákba még temetnek legjobb férjeket és feleségeket. A családi díszsírhellyel nem rendelkezők már az új temetőben kapnak örök nyugodalmat. Ismerős nevek, fényképek a műkő hátán műkő sírokon. Ű itt nálam fiatalabb volt, s pingpongban nem tudtuk legyőzni. Egyetemet végzett, környezete fölé nőtt emberségben, tudásban. Most aranyozott betűk hirdetik, ebből a családból lett valaki. Lehetett volna...) A községi krónika különben számon tartja a faluból elszármazottakat, kiből lett tanszék- vezető az állatorvosi egyetemen, s ki lett tv-rendező. S az sem mindegy persze, hogy a pécsi klinikán ismerőshöz kerül- e az ember, vagy idegen gyógyítja, de ezt fejben tartják a sásdiak amúgy is. Az évente megjelenő kötetek feljegyzik az időjárás furcsaságait éppen úgy, mint a falu társadalmi életének változásait. A művelődési ház honismereti szakköre gyűjti az adatokat, Vajda József jegyzi a krónikákat. Komlón dolgozik évtizedek óta, de eszébe sem jutott, hogy oda is költözzék. A falu legnagyobb lokálpatriótája hogy is tehetne ilyent? Helyszereteté- ről árulkodik az is, hogy olykor a falu szó helyett a város szerepel Sásd státuszát illetően. — Bizony, előbbre tarthatna a falu, csakhogy elhalasztotta a kínálkozó lehetőségeket. A Láng-gépgyár először a sásdia- kat kereste meg, hogy gyárat alapítana itt, de a falu akkori vezetői nem kaptak az alkalmon. jgy került a gyár Dombóvárra. Ha idejében jön az iparosítás, akkor talán valóban város lehetne már Sásd, s talán a járás sem kerül el innen — mondja. 6—7-szer kell tömni őket HÉTVÉGE 5.