Dunántúli Napló, 1981. december (38. évfolyam, 329-356. szám)
1981-12-24 / 352. szám
u Dunántúlt napló 1981. december 24., csütörtök Fények a magyar gazdaság karácsonyfáján Jó tíz évvel ezelőtt berohant szerkesztőségünkbe egy izgatott fiatalember. Maga írta a glosz- szát a pislákoló fényekről a karácsonyfán?! Szerintem is disz- nóság! Élelmes emberek méreg drágán árulják karácsony táján a maguk kotyvasztotta, mártogatta csillagszórókat; éghetetlenek, szikrát nem vetnek, csak büdös füstöt árasztanak. Nekünk meg az üzemben millió számra nyakunkon a csillagszóró, mert a kereskedelem nem jól mérte fel az országos igényeket, keveset rendéit... Időközben fények gyúltak és világosság lett, az új gazdasági mechanizmus jótékony hatásaként egymásra talált az ipar és a kereskedelem, legalábbis a csillagszóró megszűnt hiánycikk lenni. Sőt, ez a kis örök formájúnak hitt akármi is átváltozásokon ment keresztül, színes, szagos és figurális lett. A magyar gazdaság karácsonyfáján az idén már sokan égettek csillagszórót, világosságot igyekezvén gyújtani gazdaságunk szorongató külső és belső feltételei közepette a hogyan továbbra. Kell a világosság, hiszen felismertük, hatalmas próbatétel előtt állunk. Hogy menynyire szorongatóak a feltételek, arról Vámos Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia emlékezetes idei közgyűlésén meglehetősen sötét képet rajzolt: a világban gyökeresen új versenyhelyzettel magát szemba találó gazdaságunkat az a veszély fenyegeti, hogy a jelenlegi technikai szinten dolgozó, vagy azt lényegesen nem módosító magyar ipar minden terméke egyidejűleg válik versenyképtelenné, mind műszaki színvonalában, mind a piaci igény kielégítésének sebességében, mind pedig áraiban. S még egy sötét ecsetvonás: sajnos, ma Magyarországon egyre kevesebb az igazán felkészült és tehetséges konstruktőr és technológus. Mit tehetünk, mit kell tennünk? Az akadémia közgyűlésétől az értelmiséget tömörítő különböző tudományos egyesületek és társaságok számvetésein ót a szövetkezetek kongresz- szusaiig, úgyszólván minden e körül a kérdés körül forgott. Új felismerések születtek, új gondolkodásmód van terjedőben. Amiben az útmutató megnyilatkozások rendre összecsengtek, hogy a kulcs — az emberi tényező. Az emberi tényező, mint a szűkös anyagi lehetőségek közepette a végső erőforrás, amivel saját lábán megállhat a gazdálkodó egyén és közösség. Fordítsuk hát minden figyelmünket erre, nevezetesen a szellemi erőforrások mind teljesebb feltárására és kihasználására. Az új felismerést igen meggyőzően és érzékletesen fogalmazta meg éppen Pécsett, a szellemi munka hatékonysága kérdéseivel foglalkozó országos konferencián Nyers Rezső. Sok szó esik manapság a munka intenzitásáról és a munkafegyelemről, amit javítani kell; úgyszintén a szorgalomról, a hivatástudatról és pontosságról, a szakmai ügyességről, melyek az emberi magatartás fontos kifejeződései, és sok területen a munka javításának el nem hanyagolható tényezői. De ha igaz — márpedig igaz —, hogy a változó feltételek új helyzetet teremtenek számunkra, akkor a nehézségek szorító gyűrűjéből már nem törhetünk ki csupán azzal, hogy mindenki szorgalmasabban dolgozik, hanem sajátos többletre kell szert tennünk: új felismerésekre a műszaki és gazdálkodási területen, új módszerekre, amelyek megoldják a hogyan dilemmáját; újfajta emberi kapcsolatokra, melyek megszakítják a sablonná vált rutint. Talán nevezhetjük ezt valamiféle új szellemi beruházásnak a gazdaságba, mely a szellemi munka hatékonyságát fokozza, és azon keresztül elvezet a társadalmi összmunka nagyobb fokú hasznosságához. A kibontakozás útja, a rugalmas válaszadás a világgazdasági kihívásra nem lehet más, mint a termelési szerkezet átalakítása, a korszerű, exportképes, gazdaságos termelés fokozása, a minőség felé való fordulás. Vámos Tibor szavaival: olyan korszerű termékek konstruálása és technológiájuk kidolgozása, melyek képesek összhangba hozni minden technikai feltétel bonyolultságát, az esztétikai megjelenést és a használat célszerűségét, színvonalát. Mindez fejlesztési pénzek szűkében csak úgy oldható meg, ha még teljesebben kihasználjuk meglévő és tekintélyesnek mondott szellemi kapacitásainkat. Más megfogalmazásban : legfőbb nemzeti értékünk, amivel felkészülhetünk az előttünk álló időszak történelmi erőpróbájára — a kreativitás gyors emelése. Ehhez adtak ösztönzést és bátorítást a kormány részéről a Magyar Közgazdasági Társaság idei közgyűlésén: a lassú gazdasági növekedés mellett és ennek ellenére meg kell teremteni és fenntartani az egészséges növekedés közérzetét a gazdaságnak minden olyan területén, minden olyan reflektor- fényben álló vállalatnál és szövetkezetben, de minden olyan eldugott zúgban is, ahol van készség a megújulásra; ötlet, képzelőerő és bátorság a kezdeményezésre, a másképp, a korszerűbben való gazdálkodásra. ötlet, képzelőerő, bátorság, kezdeményezés, vállalkozás és megújulás. Mindezek előtt mellesleg új teret is nyitottak a kis vállalkozások alapításának lehetővé tételével a vállalatokon és szövetkezeteken belül, vagy azon kívül. Mozgásba jöhetnek a szunnyadó szellemi energiák, s a teremtő és vállalkozói szellem előretörése gazdaságunkban elvezethet a tehetségek igazi ösztönzéséig, a teljesítményeiknek megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülésig, amit ma joggal hiányolnak a szellemi munkások, különösen' az a réteg, mely a termelés színvonaláért, a folytonos megújulásért elsőrendűen felelős. A napokban olvasom, az üzletekben vannak már a karácsonyi kellékek. A hagyományos, az illatosított és a figurális csillagszórók. Megszületett mór az utcai csillagszóró is. Sőt. A közeljövőben megkezdik a színes szikrákat vető csillagszórók gyártását is. Miklósvári Zoltán Uj bélyegek Az év végén, december 29- én új, 20 forintos névértékű blokkot bocsát forgalomba a Posta a nagy spanyol festőművész, Pablo Picasso születésének 100. évfordulója alkalmából. A bélyegképen a művész A fésülködő című festménye látható, a bélyeg keretét Dudás László grafikusművész tervezte. Ugyancsak december 29-én adják ki a Norman Rockwell és a Lesznai Anna illusztrációiból összeállított, különböző névértékű bélyegekből álló bélyegsorozatot. A 20 bélyegképet tartalmazó ívek ötszínű ofszetnyomással az Állami Nyomdában készültek. A keretrqjzot Andor András grafikusművész tervezte. A Picasso-blokkot, illetve a bélyegsorozatot a forgalomba bocsátás nopján első napi bélyegzővel látják el a kijelölt postahivatalokban. Mégis az ember győzött! 1. Harmath Béla augusztus 7- én este fél tíz körül ért a diszpécserhelyiségbe. Zobált- bányán ez az éjszaka is hasonlónak ígérkezett, mint oly sok a bánya idegközpontjában, amikor a műszak végeztével megnyugodva írhatja a jelentéskönyvbe: rendkívüli esemény nem történt. 23 óra 50 perckor Duzsi István aknász jelentkezett telefonon, engedélyt kért a provokációs robbantásra. Ez a váratlan gázkitörés elleni védekezés egyik módja a* bánya II. szinti, 5-ös, déli segéd- keresztvágatán is. Az engedélyt megadta, ezután 2 óra 20 percig semmi különös nem történt. Ekkor azonban a föld alatti diszpécserhelyiségben az említett területet védő metánmérő műszerek fényjelzést adtak, sőt a méréshatárt elérve leváltottak. A következő pillanatban megszólalt a telefon . .. 2. Ezen az éjszakán Mesterfalvi László ötvenegy esztendős lakatos-hegesztő a Zo- bák-bányai diagonál-légakna továbbmélyítésénél az aknatalpat szellőztető acél légcsatornákat hegesztette. Toldi Béla aknamélyítő aknász állandóan a közelében tartózkodva a levegő metántartalmát ellenőrizte. A zárólemezt Szabó Gyula tartotta a légcsőrakathoz, amikor Mesterfalvi László szeme előtt felvillant a kékes láng. Abban a pillanatban eloltotta a hegesztő berendezést. Ekkor a légcsatornában már gomolyogva, suhogva, dübörögve száguldott a tűz és pillanatok alatt felizzította a több milliméter vastag acéllemezt. A hegesztő első gondolata az volt, hogy oltani kell, mert robbanás történhet. A porfelhőben, egyre nagyobb hőségben kapta fel a poroltót. Egy pillanatig arra gondolt, hogy ez már a második . .. 3. Duzsi István negyvenhét esztendős bányatechnikus már este 9 óra előtt az üzemben volt Tájékozódott, mi történt az előző nap óta a felügyelete alá tartozó munkahelyeken. 22 óra 30 perckor Oláh János, a délutónos aknász telefonált ki a bányából, hogy a II. szinten a 707-es csapatnál már kétszer kísérelte meg a provokációs robbantást, de egyszer sem sikerült. Kérte, hogy végezze el helyette Duzsi István, különben nem tudja az utolsó autóbuszt sem elérni. Az éjszakás aknász természetesen teljesítette társa kérését, bár aligha van a bányában felelősségteljesebb munka, mint amikor robbantással akarják a gázkitörést kikényszeríteni. Ilyenkor a veszélyes zónába senkit sem engednek be. Lóvéi Ferenc és Balogh Ferenc vájárokat az első szinten, Mayer Jánost pedig a második szinten egy-egy bónyate- lefon mellett, biztonságos helyen őrnek állította, Bóta János műszakvezetó vájárt pedig magával vitte a munkahelyre. Először a vájvégen a betöltött robbantóanyag vezetékeit, majd kifele haladva a robbantókábel kötéseit ellenőrizték. Ezután a robbantóállomásra mentek és 0 óra 15 perckor elvégezte a robbantást. A detonáció hangjából úgy vélte, ezúttal sikerült. Harmincperces várakozás után a füst kiszellőzött a vágatból, Duzsi István Bóta Jánossal ismét bement a munkahelyre, de Mayer Jánost is a vágat bejáratához hívták, hogy senkit se engedjen utánuk. A vájvégen azt tapasztalták, hogy csak a vágat alsó szelvényében levő lyukak robbantak el. Az állvo maradt robbantóanyag vezetékeit ismét összekötötték, majd ismét ellenőrizték a fővezetéket. Mindössze öt méterre voltak a déli keresztvágattól, amikor a robbantókábelen hibát találtak. Ezt szigetelte éppen Duzsi István, amikor úgy érezte, hogy hirtelen megáll a levegő, majd utána gyenge suhogást hallott. „Meneküljünk!” — kiáltotta el magát. Mayer János felé futottak, aki előttük menekülni kezdett korábbi őrhelye felé. Amikor a por is utolérte őket, hasravágódtak és az önmentő készüléket próbálták felszerelni. 4. Ezen az éjszakán a 604-es számú fejtésbe 23 főt telepítettek. Holla Imre csapatvezető vájár 2 óra 20 perckor a fejtés felső harmadában tartózkodott, amikor először egy erősebb léglökést érzett. A felső munkahelyen dolgozó Seres István vájár azt hitte, hogy talán, légajtót nyitottak ki, hogy ilyen erős a légáram. A következő pillanatban Halló Imre metánmérő készüléke csipogni kezdett, 2—3 másodperc múlva a légáram kisebb porfelhőt terített rájuk. Halfa Imre is, a körülötte levők is hirtelen rosszullétet éreztek. A bányászok a csapatvezetővel együtt kiáltották: fel az önmentő készüléket. 5. A fejtés alsó felében Márton Imre 48 esztendős vájár, aki egyben a bányában szolgálatot teljesítő bányamentő raj tagja is volt, először arra figyelt fel, hogy hirtelen felerősödik a légáram a fejtésben, a porfelhőben Bors Elemér csillés, akinek éppen egy támfát kellett volna odaadnia, megingott, imbolygott. Ugyanebben a pillanatban Kaposi Mihály vájár Márton Imre lábai elé rogyott. 6. Muhei Illés főmérnökhelyettes nehezen ébredt a telefoncsengésre. Megnézte óráját, 2 óra 26 perc volt. A diszpécser riasztása után öt percen belül az aknán volt, a főmérnöki irodában van a magnetofonnal összekapcsolt telefon, amely minden információt, minden utasítást rögzít. Rendkívüli események idején itt van a mentést külszínről irányító felelős műszakiak főparancsnoksága. Ugyanebben az időben Kárpáti Jénő biztonsági mérnök, az éjszakás műszak felelős szakvezetője a bányamentőkkel mór a bányában volt. Muhei Illés első gondolata az volt, hogy most nem a gázkitörés körülményeivel kell először foglalkozni, hanem a fejtésben, a dia- gonál-légaknánál, az elővá- jásban dolgozó három tucatnyi ember hollétéről kell tudomást szereznie, biztonságukról gondoskodnia. Egy pillanat alatt felrémlett benne, amikor 1978. december 8-án a gázkitörést követően a mentést irányította, nem érezte magát ilyen tehetetlennek. Akkor, ott minden pillanatban tudta, mit kell tennie. Itt azonban szinte kiszolgáltatottja a telefonnak . .. 7. — Az 1981. augusztus 8-i Zobák-bányai gázkitörés Magyarországon a legnagyobb. De azt hiszem, a világon is a legnagyobb gázjelenségek közé tartozik — mondja dr. Koncsag Károly, o Kerületi Bányaműszaki Felügyelőség vezetője. A sors iróniája, hogy ezen a napon jelent meg a vele készített interejú lapunkban, amelyben a váratlan gázkitörések elleni védekezés eredményességéről beszélt, kihangsúlyozva, hogy a komlói területen azonban még nagyon sok a tennivaló. — Belgiumban, Franciaországban kitértek a gázkitöré- ses telepek művelése elől. A mecseki bányákban 1894-ben az egykori Schroll-aknán volt az első gázkitörés. A bányászkodás mélység felé haladtával nőtt az esetek és az áldozatok száma is. A mostani az 564. gázkitörés volt. összesen kilencvenketten vesztették életüket. Az 1957. november 4-i István-aknai gázkitörésnél a metán 1070 tonna szénnel és kőzettel felfele megtöltötte az aknát. A Zobák szállítóaknában történt 1969 decemberi gázkitörés alkalmával 1000 köbméternyi szén és kőzet lö- kődött ki az aknatalpból. A mostani esetnél 1807 tonna szenet vetett ki a metán, kétszáz méterre feltöltve a vágatot. — Ha o bányában dolgozók közül csak egyetlen ember lett volna, aki szabálytalanságot vét, ha az adott pillanatban nem lett volna képes minden bányász gyorsan szakmai tudásának, emberségének, bátorságának maximumát adni, szörnyű katasztrófa történt volna. Sajnos, ketten igy is áldozatul estek. Ennek ellenére mégis állítom, hogy az ember győzött. . . 8. Zobák-bánya felé haladva, Gesztenyés előtt éppen attól kérdem, hol lakik Mesterfalvi László, akit keresek. A szüleivel építette még 1948-ban a házat, ahol ma is él. Harmincnégy esztendeje dolgozik a bányában, ebből éppen negyedszázadot az aknamélyítőknél töltött. — Ott voltam az aknában 1969-ben. Arról semmit sem tudok, csak a kórházban tértem magamhoz. De most, amikor a kék lobbanást megláttam, eszembe jutott rögtön, hc>gy akkor is ... Elkiáltottam magam, a Winkler azonnal lezárta a palackokat, a légcsatorna egy szemvillanásnyi idő alatt piros lett, mint az érett cseresznye. Kifelé nem lehetett menekülni, mert akkor már lángban volt az egész vágat. A gépterembe mentünk, orrom, fülem megégett.. . Kocsis János kinyitotta a sűrítettlevegő-csa- pot... A Szabó-gyerek után néztem, néhány hete dolgozott csak nálunk. Mindkét keze megégett, de nem esett pánikba, később segített Du- zsiékat is kivinni. Toldi Béla kiadta az utasítást, hogy vegyük fel önmentő készülékeinket, majd amikor eljött a pillanat, hogy mehetünk, Toldi Béla vezetésével kifelé indultunk. Közben összebeszéltünk, hogy három másik társunkat is keressük útközben. Toldi Béla aknász és Szántó Lajos műszakvezető vájár ezért is néztek be az 5-ös déli ke- resztvágufba, ahol lámpákat láttak. Kiabáltak, hogy menjünk be, mert két ember van ott. Bóta János már nem élt, Duzsit kihoztuk, a másik légosztályban aztán mesterséges légzést, szívmasszázst adtunk neki. Személyes ismerősöm volt, nemsokára a nevemen is szólított. Közben a mentők is megérkeztek. 9. Holla Imre ötvenkét esztendős csapatvezető vájár Márton Imre szakszervezeti bizalmival éppen az év végi jutalmakat osztják a körletvezetői irodában. Rosszkor jöttem. Minden bányásznál megnézik, hány műszakot dolgozott, aztán, hogy részt vesz-e a brigád társadalmi munkáiban, vagy műszak után veszi a kalapját. Minden embernél meggondolják, mennyit is dolgozik o fejtésben? — Nem szeretek dobálózni a szavakkal — mondja. — Az volt a dolgom, hogy vigyázzak az emberekre^ ennyit tettem. Felvettem a mentőkészülékeket, megnéztem mindegyiknél működik-e, aztán elindítottam őket felfelé, megmondtam, hol várjanak rám. Lementem a fejtés közepéig, hogy nem látok-e fényeket. Meggyőződtem, hogy nincs senki sem a fejtésben, a lentiek is elmenekültek. Azt is tudtam, hogy Márton Imre ott van Vertike Istvánnal. Bányamentők mindketten. Amikor utolértem a többieket, látom, hogy kettővel kevesebben vannak, a biztonsági őr rosszul lett, Sós István és Balogh Ferenc őt vitték ki. Aztán kinyitottam a légajtót, egy pillanatra levettem készülékem, de halántékom azonnal lüktetni kezdett, ismét felvettem és intettem a többieknek, hogy erre nem lehet menni, a gurító tele van metánnal. A 4-es déli felé aztán kivittem az embereket. Ennyit tettem . . . 10. — Ha azt mondom, észrevettem, mi történt, nem mondok igazat — mondja Márton Imre. — ösztönszerűen kaptam le a sűrítettlevegős tömlőt, amikor körülöttem két-há- rom ember összerogyott. Rájuk fújtattam a levegőt, amíg eszméjetre nem tértek. Akkor felvették a légzőkészüléket, az egyik fiatal bányásznak még megvártam, beindul-e a patron, aztán kifele küldtem őket. Nem akartak menni, mert azt hitték, hogy nincs meg az én készülékem, és ki akartak vinni. A közelben volt a készenléti bányamentő készülékem, azt vettem fel, aztán a Verti- kével felmentünk a fejtésen, hogy a többiek kijutottak-e. A felső kijáratnál a „Mézga"- rádión jelentkeztem további utasításokért. . . — Mi hoztuk ki a két halottat, de ha lehet, ne írja ki az én nevem. Zobák-bányán száz bevethető bányamentő van, mindannyian azt csinálták volna, amit én. Mayer József 51 esztendős volt. a bányamunka minden területén kiváló szakember, sosem tudtalc tőle olyat kérni, amire azt mondta volna: lehetetlen megcsinálni. Bóta János még csak 28 éves volt, de hasonló típusú, mint idősebb társa. Én is azt mondom: mégis az ember győzött... Lombosi Jenő
