Dunántúli Napló, 1981. december (38. évfolyam, 329-356. szám)

1981-12-23 / 351. szám

Tömegsport A Vajszlói MEDOSZ Sportkör szép eredményeket ért el 1981- berr a tömegsportban. A sike­rekhez hozzájárult, hogy a sportkombinót felavatása után már két kézilabdapálya is rendelkezésre áll a termelőszö­vetkezet és az üzemek dolgozói részére. A férfi kispályás lab­darúgó-bajnokságra 12 csapat nevezett és a burgonyafeldol­gozó üzem szerezte meg az el­ső helyet. A női kispályás lab­darúgásban a majlátpusztai üzemág csapata végzett az élen. Az átalános iskolások ré­szére labdarúgásban, kézilab­dában, asztaliteniszben és sakkban írtak ki versenyeket, továbbá az MHSZ rendezvénye­ken is részt vettek a fiatalok. Ezek a bajnokságok, valamint versenyek 400 főt mozgattak meg. Egy új minőségi szakosztál­lyal is gazdagodott 1981-ben a sportkör A tömegsportból nőtt ki a női kézilabda-szakosztály, és a jövő évben mór a bajnok­ságban is elindulnak, örven­detes, hogy a felnőtt csapat mellett megszervezték az ifjúsá­gi csapatot is. . Kovács István Mire edződjünk? Ewadzäräs az II. PEüC näl Évadzáró ülést tartott az Universi­tas PEAC. Megjutalmazták a jól dol­gozó edzőket. Pásztory Attila, az U. PEAC ügyvezető elnöke dr. Csemus Kálmánnak, a Megyei Sporthivatal nyugalomba vonult volt elnökének a pécsi egyetemi és főiskolai sport fej­lesztése érdekében hosszú éveken ke­resztül kifejtett eredményes munkás­sága elismeréséül a Steinmetz-vere- tet adta át. Szajdullajeu : Három világrekord! 1981. december 21-e felejt­hetetlen dátumnak számit a szovjet Adam Szajdullajev sport- pályafutásában: a 25 eszten­dős súlyemelő a Szovjet Kupa 90 kilogrammos versenyén gyors egymásutánban három világ­csúcsot is megdöntött! A sza­kításban — mint arról a hétfő esti jelentések már beszámol­tak — 186 kg-ot teljesített, fez­zel fél kilóval szárnyalta túl a bolgár Blagoevet. A lökésben 227,5 kg-mal folytatta, ebben a fogásnemben 2,5 kg-ot javított honfitársa, Gennagyij Besszo- nov világrekordján. Ami pedig az összetettet illeti: Szajdul­lajev 412,5 kg-ja 7,5 kg-os ja­vulást jelent az eddig érvényben volt csúcseredményhez képest, amelyet 1981 júniusában az ugyancsak szovjet Jurij Zahare. vics állított fel. Kitüntetések A pécsi műjégpálya építésé­ben végzett kiemelkedő mun­káért a Magyar Népköztársasá­gi Sport Érdemérem bronz fo­kozatát kapta Gróf Dániel, mig „Kiváló társadalmi munkáért" kitüntetésben részesült Majláthi Kálmán. A korplói sportlétesít­mények építésében végzett eredményes munkáért ugyan­csak „Kiváló társadalmi mun­káért" kitüntetést kapott Wei- ninger Attila. A kitüntetéseket Takács Gyula, a Baranya me­gyei Tanács elnökhelyettese adta át. * A Pécsi Városi Sportfelügye­lőségen eredményesen dolgozó társadalmi aktívákat jutalmaz­tak. Húsz fő részesült jutalom­ban, melyet Rózsahegyi Má­tyás, a Városi Sportfelügyelő­ség vezetője adott át. Dunántúlt nnnfo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesitő postahivatoloknál __________és kézbesítőknél.________ E lőfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 Elöljáróban kérem a ked­ves olvasót, hogy ne tartson prűdnek, netán a szép iránt érzéketlen koravén írógép- nyaggatónak, aki nem érti meg az idők szavát. Már azokat a szavakat, amelye­ket egyes reklámfotók sugall­nak. Mert megértem én a szán­dékot. Azt, hogy jelen s jövő nemzedékünk rendszeres testmozgása, egészséges életmódja, sportolása meg­előzheti azt, amit ma már népbetegségként tartunk szó­mon, mint egykor a tbc-t: a szívinfarktust, az egyéb ér­rendszeri, keringési betegsé­geket, a neurózist. Mint a plakát felirata is utal erre: a napfény, víz, jó levegő, sport segít az egészség meg­őrzésében. A jelszó: „A moz. gás öröm.” Ez így igaz. De mit látunk a képen? Egy alig semmibe öltözött — mitagadás, igen ingerlő hölgyet, aki vízben térdelve magasba tartja a két kezét. Nos, amennyire sportmúltamból emlékszem, a magastartás még senkinek sem őrizte meg, vagy adta vissza egészségét. Ám, ha ez a kép mozgásra buzdít, ak­kor is csak meghatározott izomcsoportok foglalkoztatá­sáról lehet szó, és elsősor­ban a férfitársadtilom szá­mára. Márpedig meggyőző­désem, hogy nemcsak ez nem szorul az egészséges életmódra, s ennek megvaló­sítása nem feltétlenül egy - a plakát által sugallt — mozgásra korlátozódik. Talán szót sem érdemelne az egész, ha ezt a plakátot nem a pécsi általános isko­lák testnevelő tanárainak osztották volna ki, azzal a céllal, hogy ezzel is buzdí­tást cdjanak az „Edzett if­júságért" mozgalomhoz. Sze­rény meggyőződésem szerint e plakát a buzdításhoz igen jó eszköz. Ám — úgy vélem — az edzettség valószínűleg meglehetősen egyoldalú II. osztályú ranglistaversenyt rendezett a Pécsi Spartacus asztalitenisz szakosztálya. A nőknél Szigeti (VM Közért győzött Mausz (Pécsi Spartacus) előtt. A férifok versenyét Gulyás (MÉMTE) nyerte. Képünk a versenyen készült. Az Állami Biztosító 1982. jan. l-tol áttér az ötnapos munkahétre, DE: SÚLYEMELÉS. Oláh Dénes szemé­lyében új edző szerződött a Pécsi MSC súlyemelő szakosztályához. Oláh Dénes eddig a Testvériségnél tevé­kenykedett és ötéves szerződést irt alá Pécsre. A vezető edző továbbra is Viczay Alajos maradt. CSELGÁNCS. Az úttörőolimpia or­szágos döntőjében jól szerepeltek a baranyaiak. Súlycsoportjában a má­sodik helyen végzett Miklai és Bere (mindkettő Siklós), harmadik lett Jáhn (Pécs, Kun Béla), míg Szövők (Harkány) az ötödik helyet szerezte meg. Az iskolák közötti pontversenyt a siklósiak nyerték. KÉZILABDA. Két napra Jugoszláviá­ba utazott a PMSC női kézilabda­csapata. A piros-feketék előbb Dár­dán, majd Eszéken lépnek pályára. SAKK. A hollandiai Groningenhen megkezdődött a junior sakkozók Európa-bajnoksóga. Az első forduló­ban a magyar színeket képviselő Ká­rolyi Tibor a máltai Geoffrey Borg el­len csatázott, világossal győzött, rajt­ja tehát jól sikerült. TENISZ. A sportág legtekintélye­sebb szaklapja, a ,,World Tennis Ma­gazine'* az amerikai Chris Evert- Lloydot választotta meg az év tenisz játékosnőjénefc, s ez azt jelenti, hogy nyolc év leforgása alatt hetedszer ér­demelte ki a büszke címet a nagytu­dású tengerentúli versenyző. A máso­dik helyre is amerikai versenyzőnő került, Tracy Austin. SIVERSENY: Nagy meglepetésre a 21 éves francia Eli/abeth Chaud nyer­te a keddi óriásműlesikló sí Világ Kupa viadalt. Jdeje 2:58.14 perc volt. mögötte a nyugatnémet Irene Epple lett a második (2:58.44) és a svájci Erika Hess (2:58.59) a harmadik. A Világ Kupa állása: 1. Erika Hess 148 pont, 2. Irene Epple 139, 3. Cooper (amerilcai) 88. Edzés közben az U. PEAC fiatal sakkozói. A háttérben Lakatos Árpád szakosztályvezető. Läufer László felvétele Eredményes az U. PEAC utánpótlása A Pécs városi és városkörnyé­ki sokkbajnokságot az U. PEAC II. csapata nyerte és a csapat­ban kizárólag 12—15 éves gve- rekek szerepeltek. 1978 őszén került az U. PEAC-hoz néhány tehetséges 8—10 éves fiatal, akiket Bereczki Péter edző vett szárnyai alá. A következő év­ben a városi bajnokságon a szerény 10. hellyel kellett meg­elégedniük. 1980-ban azonban már az 5. helyen végeztek, s 1981-ben bajnokságot nyertek a felnőttek között. Kiss Elemér, Lakatos Viktória, Szabó Gábor és Vörös György még általános iskolába járnak, Komor Péter és Pásztor Ferenc a Nagy Lajos Gimnázium diák­ja. Évek óta szorgalmas látoga­tói a kitűnő sakkpedagógus, Bereczki Péter edzéseinek. La­katos Árpád, az U. PEAC sakk- szakosztályának vezetője a gyerekek szüleit is aktívan be­vonta a szakosztály munkájába. A szakosztálynak a Pécsi Tu­dományegyetem ad otthont, s a 48-as tér alagsori ebédlőhe­lyiségét hetente két alkalom­mal 15—20 gyerek keresi fel, ahol zavartalan körülmények között tudnak elmélyedni o sakkozás rejtelmeibe. Nem vé­letlen, hogy a közelmúlt kor- csoportos versenyein a PMSC színekben versenyző fiatalok mellett az U. PEAC sakkozói ér­ték el a legtöbb jó helyezést. Iskolaik színeiben a városi és a megyei úttörőolimpiákon ugyancsak szép sikerekkel di­csekedhetnek. Szabó Gábor, az Anikó utcai iskola tanulója a megyei úttörőolimpián ötödik, a 12 éves Lakatos Viktória — a Berek utcai iskola színeiben — bajnokságot nyert. Sikeresen szerepelt o zánkai úttörőolim­pián is, meghívást kapott a ka­rácsony és újév között Debre­cenben megrendezendő orszá­gos korcsoportos bajnokságra. Többen tagjai voltak az U. PEAC I. megyei bajnokságban 5. helyen végzett csapatának, s ezeken a mérkőzéseken is eredményesen helytálltak. A ki­emelkedő tehetségű gyerekek fejlődése és versenyeztetése biz­tosítva látszik a PMSC és az U. PEAC. sakk-szakosztályai kö­zött kialakult jó kapcsolatok révén. Kosárlabda tebetségkutató A Magyar Rádió és a Magyar Kosárlabda Szövetség a terü­leti kosárlabda tehetségkuta­tó versenyét az Építők úti is­kola tornatermében rendezte. A Tolna, Somogy, Baranya me­gye továbbjutott 31 versenyző­je különböző ügyességi számok, ban mérte össze tudását, hogy a jelen lévő szokemberek a pont. értékelés táblázata alapján rangsorolják a kiválasztottakat a januári budapesti országos dön­tőre. A jövő reménységei szá­mára elsődleges szempont volt a testmagasság, e mellett cél­ba dobásból, slalom labdaveze­tésből, helyből távolugrásból és kislabda-hajításból kellett bizo­nyítani ügyességüket Több te­hetséges fiatal hívta fel magá­ra a szakemberek figyelmét, így a lányok közül Eller Andrea, Török Ilona és Pongrácz Ivett, a fiúk közül elsősorban a 191 centi növésű Sebők Zsolt, az egy centiméterrel „rövidebb” Avar Zsolt, akikről még hallani fogunk Az új reménységek ja­nuár 15-én Budapesten bizo­nyíthatják rátermettségüket. A területi döntő szépséghibája volt, hogy a felmérő versenyen nem volt mohácsi • és siklósi járásból jelentkező. K. M. Új sport­egyesület Pécsett Megalakult a „Doktor Sán­dor—Zsolnay" Művelődési Köz­pont lakóterületi SDortegyesüle- te. Az alakuló közgyűlésen el­fogadták oz alapszabályt, va­lamint megválasztották az el­nökséget. Az új sportegyesület elnöke Heckenberger Iván lett, míg a számvizsgáló bizottság vezetőjének Vörös Évát válasz­tották meg. Az egyesületnek jelenleg karate szakosztálya von, de tervezik, hogy jövő év elején megalakítják a sakk, asztalitenisz, valamint termé­szetjáró szakosztályokat. Az új sportegyfesülettel hatvankettőre emelkedett a pécsi sportkörök száma. A műjégpálya nyitvatartási idejének rendje A téli iskolai tanítási szünet ideje alatt megváltozik a városi műjégpá­lya nyitvatartási rendje. Az eddigi három alkolom helyett négyszer nyit­nak naponta. A nyitvatartási időpon­tok: 8.30—10.30; 11.00—13.00, 15.00— 17.00, 18.00—20.00. A nyitva tartások közötti időszakokban kerül sor a jég felújítására. E nyitvatartási rendtől az alábbiak szerint lesz eltérés: december 24-én az esti nyitvatartás elmarad, decem­ber 28-a szünnap, december 31-én a délutáni és esti nyitvatartás elmarod, január 1-én a délelőtti és a déli nyitvatartás elmarad. Baranya megyében a szombati napokon gépjárműkár­rendezési fiókunknál tartunk ügyeletet. ÜGYFÉLSZOLGALAT: Pécs, Acsádi I, u. 3. Telefon: 13-049 Nyitva: 8.00—12.30-ig. : kárbejelentés, biztosítások megkötése, panaszfelvétel, felvilágosítás, díjfizetés elfogadása, gépjármükár-felvétel Értesítjük tisztelt vásárlóinkat, hogy az 1981. év végi leltárakat vállalatunk telepein és boltjainkban ♦ 1981. december 27-től 1982. január 5-ig terjedő időszakban, ♦ olajkútjainknál 1981. december 30-án tartjuk. A leltározás pontos idejéről egységeink bejáratánál tájékoztatjuk vásárlóinkat. A leltározás ideje alatt egységeink zárva tartanak. Dél-dunántúli TUZÉP Vállalat PÉCS Röviden

Next

/
Thumbnails
Contents